Most, hogy sokkal többet vagyok itthon, mint rendesen – mert csomó minden bezárt, ahová mennék –, végre sort kerítettem olyan filmek megnézésére is, amiket eddig kerültem. Vannak ugyanis olyan filmek, amikről hallja az ember, hogy jók, meg tudja is, hogy jók, meg olvasott is róla, de viszont azt is tudja, hogy ezért vagy azért nyomasztóak. Az ilyeneket mindenféle ürüggyel kerülni szoktam, mert kinek hiányzik, hogy a film után pálinkát vagy citromfű kapszulát kelljen beszedni és utána két napig depressziós legyen.
Ezért normális időszakban inkább „rendes” filmeket nézek, az mindegy, hogy vígjáték vagy akció vagy horror, de a direkt nyomasztóakat félre szoktam tolni.
De most, hogy nincs mozi, nincs fürdő, nincs stb., amivel a szabadidőt elütném, végül is sort kerítettem ilyen filmekre, szép sorjában.
Először: Viharsziget. Ez kicsit csalás volt, mert már láttam a filmet moziban annak idején. Sőt először a regényt olvastam. Ezenkívül csak egy Dennis Lehane-könyvet olvastam, a Hideg nyomont, többet valszeg nem fogok, mert mindkettő piszok depis. De valahogy a Viharszigetre most kedvet kaptam – marha rég nem láttam, de az összes filmes fórumokon nagyon dicsérték. A fő poénra emlékeztem, meg hogy DiCaprio, Mark Ruffalo, Scorsese stb., szóval gondoltam, csak kibírom.
Hát isteni jó egy film volt, ahogy sima thrillerből fokozatosan átvált a tébolyba, de mivel a lényegre emlékeztem, ez már annyira nem viselt meg. Az viszont igen, hogy gyerekgyilkosságokról is szó volt, ezt a részt totálisan elfelejtettem, így eléggé kiborultam, mikor szépen erre is sor került. Mióta saját unokaöcsém van, valahogy a kisgyerekekkel szembeni erőszak még jobban kiborít. Na de ez már a film végén volt, az utolsó tíz percet csak nem kapcsolom ki…. Összességében rohadt jó volt, különösen DiCaprio, akit amúgy nem kedvelek nagyon. Többször már valszeg nem nézem meg, de most igazán megérte.
Másodszor: 12 majom. Ezt már egyszer elkezdtem régebben, de abbahagytam, mikor Bruce Willis bekerül a diliházba, és ott ezek az idegesítő, rángató kézikamerás képsorok vannak. Terry Gilliam filmjei valahogy amúgy sem nagyon tetszenek, olyan betegesen elvontak… De végigolvastam ennek a filmnek is a fórumát, és mindenki dicsérte, és megjegyezték, hogy most a vírusjárvány miatt úgyis aktuális a sztori. Így aztán erőt vettem magamon, mert ez is olyan film, amit szerintem „illik” látni. Ahogy túl voltunk a diliházas részen, már egész elviselhető lett a film és szépen összeállt a végére, nagyon is okosan. Ebben a filmben nekem Brad Pitt okozott meglepetést, totál nem olyan volt, mint egyébként, és nagyon jó. Szóval nagy pozitív csalódás, bár szerintem ezt sem fogom újra megnézni, de nem bánom, hogy egyszer láttam.
Harmadszor: Száll a kakukk fészkére. Na ez az a film, amit igazából soha nem akartam látni. Még tinédzserként olvastam a regényt, Évi néninek volt meg és kölcsönkértem. Ez is diliházban játszódik (három egymást követő diliházas film, most egy darabig nem kell több!! :-D). A regénytől annak idején halál depressziós lettem, el is döntöttem, hogy sem a könyv, sem a film nem érdekel ebben az életben. De a filmet annyira dicsérték…. És egyszer a Dunán adták, és akkor az utolsó tíz percet láttam belőle, és tényleg jó volt (mint film, nem mint élmény).
Úgy éreztem, hogy beleillik a mostanában nézett filmekbe, és szerencsére fent is volt a neten.
Azt tudtam, hogy sok Oscart kapott, és szemernyi kétségem sem volt felőle, hogy joggal. Nicholsont ismerem, Louise Fletchert láttam a DS9-ben, így tökéletesen biztos voltam benne, hogy ők jók lesznek.
Arra viszont nem számítottam, hogy az egész film jó. Komolyan, minden egyes jelenet remek volt (talán a hajóst tekerném át, ha sietve kellene néznem), és minden mellékszereplő zseniális. Annyira jól volt megcsinálva a film, hogy szinte alig volt nyomasztó, mert elvonta a figyelmemet, hogy mint film, mennyire remek. Totál elégedetten fejeztem be – na nem mintha azonnal újra akarnám nézni, de lehet, hogy az életben még egyszer majd megnézem. Tudom ajánlani mindenkinek. Persze nem akkor, amikor épp magad alatt vagy :-)
Egyébként a regény tényleg nyomasztóbb volt, meg persze sok mindent kihagytak a filmből, de szerintem jobb is így.
Negyedszer: A bőr, amelyben élek. Ezzel már régen szemeztem, de aztán elmaradt. Most viszont megnéztem a Desperadót – amit szintén ezer éve nem láttam –, arról eszembe jutott, hogy mennyire nagyon komolyan kedvelem Banderast (aki 100 %-ig a zsánerem :-), és gyorsan megnéztem még jópár Banderas-filmet. Végig is olvastam a filmográfiáját és ott volt A bőr, amelyben… Aztán végigolvastam annak a filmnek a fórumát is, és kíváncsi lettem rá.
Azt már tudtam, hogy borzasztó érdekes, bár marhára beteg ötlet a film fő sztorija :-O De pont ezért lettem kíváncsi, hogy ezt mégis hogy!? Meg aztán eddig csak két és fél Almodóvar-filmet láttam, és azok eléggé tetszettek. Ez a harmadik csak nem lesz rossz…
Hát ez a film is „tetszett”. Más, mint az amcsi filmek, lévén egy spanyol művészfilm, de pont ezért üdítő volt a mássága. Például, ahogy megtörténtek bizonyos elég szörnyű események, ott nem kezdtek el őrjöngve sikoltozni, hogy mit tettél!!?, hanem csak úgy simán tudomásul vették. (Most nem írnám le, miről van szó, mert lelőném a poént.) Kicsit elvont, steril hangulata volt a filmnek, de ezt már írták a fórumokban, így nem lepett meg. Egyébként mindent tudtam a hozzászólásoknak köszönhetően, így semmi nem sokkolt, ami direkt jó volt. De ha ezt moziban látom úgy, hogy semmit nem tudok róla, hát valószínűleg kiesik a szemem a megrökönyödéstől :-)
Na és külön plusz, hogy Banderas nagyon jó volt, jól is nézett ki (bár mikor nem…) és nagyon jól is játszott. A színészek egyébként mind jók voltak és a forgatókönyv is ütős. Ezt elképzelhető, hogy még egyszer megnézem. Majd…
Ötödször: Fehér éjszakák. Annak idején erősen vacilláltam, hogy megnézzem-e moziban, mert a rendező előző filmje, az Örökség nagyon nem tetszett. De ezt agyba-főbe dicsérte mindenki. De marha hosszú, meg ha már az előző sem tetszett… szóval moziban kihagytam. De azért megnéztem volna, mert a története tetszett, és mert Magyarországon forgatták, és olyan egyéni képek voltak benne (előzetest láttam azért), hogy mégis kíváncsi voltam. Már eleve az északi fehér éjszakák, hogy folyton világos van, és amikor „éjszaka” kiosonsz a házból, fent van a nap és süt ezerrel :-D (Volt ilyen a filmben.)
De az istennek sem volt fent sosem a neten. Néha csekkoltam, és semmi. De most, amikor már 4 db nyomasztó filmet láttam zsinórban, most hirtelen ott volt! Gondoltam, ez isteni jel, most akkor megnézem!
Ennek a filmnek is végigolvastam előzőleg a fórumát, hogy lehetőleg semmi durva dolog ne érjen meglepetésként.
A főszereplő kiscsajt már több filmben láttam, és már az elsőben (Lady Macbeth, Puskin mozi kisterem, 15 néző :-) is rájöttem, hogy nagyon jó színésznő, így ő legalább biztosan jó lesz itt.
No hát ez az a film, amit NEM akarok még egyszer látni :-D Nem csak mert hosszú, vagy mert durva részek vannak benne. De túl hosszú, túl durva dolgok történnek, és egyes részei iszonyatosan túl vannak húzva. Amikor reggeliznek a szektával, és állnak az asztal mellett mindnyájan, hogy majd leülnek, ha eljön az idő…. és állnak, és állnak, és állnak, és állnak, és ez így nettó 15 perc a filmből.
Azonkívül elég sok ostobaság is van a sztoriban. Például már szinte elsőre, de legalábbis az első halálesetet követően csak a hülye nem jön rá, hogy egy őrült szektáról van szó és menekülni kellene, erre az ostoba amcsik csak mosolyognak, hogy hát igen, a svéd népszokások, és ott maradnak… Nem csoda, hogy csak egy ember marad életben a végén.
Folyton kapják a „gyógyteákat”, hallucinál mindenki állandóan, de azért csak elfogadják a következő pohár „gyógyteát” is…
Az első haláleset, amikor a szikláról leugró öregasszonynak szétesik a feje, mondhatnám, hogy nem ért váratlanul, mert már leírták a hozzászólásokban, de hogy így fog kinézni és hogy hosszan és többször mutatják, sőt még később is, amikor a szereplők erre visszaemlékeznek, az megviselt. Még másnap is a hányinger kerülgetett, ha eszembe jutott.
Aztán ott volt a film vége felé az a termékenységi szexjelenet, ami egyszerűen szinte túl volt a tűréshatáromon. Nem írnám le, aki látta, tudja, mire gondolok :-D Mindenesetre akkor elment a kedvem mindenféle szexuális tevékenységnek még a gondolatától is több napra.
Szóval kimondottan vártam, hogy vége legyen a filmnek. Annak ellenére, hogy emlékezetes volt, és hogy jobban belegondolva tényleg a főszereplő pár szakítása volt a középpontban, szóval átjött a párhuzam, de nekem kicsit sok és durva volt. Asszem ettől a rendezőtől több filmet nem nézek meg, bármilyen csodagyerek is egyesek szerint.
Ötödiknek idevehetném az Amerikai pszichót, de azt már olvastam is, láttam is, így nem új élmény, és azt csak azért néztem meg, mert évfordulója volt és hosszú cikket írt róla az Index, így megragadtam az alkalmat és újranéztem hirtelen. Ez is az az eset, amikor a film sokkal fogyaszthatóbb, mint a regény.
Hálistennek ezeken a filmeken túl vagyok és nagy részüket sosem kell már megnéznem, de most legalább, ha társaságban szóba kerülnek, már tudok róluk majd csevegni :-)
