… Nem tudom, mikor fogom kitenni ezt a posztot, mert a buzi blog.hu szarakszik, az istennek sem enged be a saját blogom admin felületére azzal a felhasználónévvel és jelszóval, amit 2013 óta használok… Ezt már eljátszották egyszer, érdekes módon pont mióta az Index megszűnt. Mondjuk akkor másnap be tudtam lépni. Ma este vagy 25 ízben nem sikerült. Ha még párszor elcigánykodják ezt, megyek egy másik blogfelületre, az kurvaisten!
Ezt leszámítva, ez a hét pont (és igazából erről akartam volna írni, ha a blog.hu baszakszásán fel nem húzom magam) olyan volt, mint egy átlagos napom: vackul, nyögvenyelősen kezdődött, de egészen pöpecül fejeződött be.
Hétfőn kimondottan rossz kedvem volt, mert egész hétvégén fájt a fejem a hidegfronttól, meg valszeg a feszkótól is, mert ezen a napon kaptam megint szobatársat. Új fickó jön ugyanis, azt beültetik a „társalgóba”, ahol összesen hatan vannak, és onnan egy csajt betesznek hozzám. Túl boldog éppen nem voltam, de ez a csaj, Annamária, legalább csöndesebb és nem az az állandóan pofázó fajta.
Aztán még feszült voltam hétfőn a keddi plazmaadás miatt is. A hétvégén Algopyrinen éltem, de ezt nem szívesen vallottam volna be – mondjuk a plazmaadást nem befolyásolja az Algo, ennek már utánanéztem –, és sok vizet is kellett innom hétfőn.
Ami még rosszabb, a laptop az utóbbi időkben többször belassult és néha még le is fagyott, ezért ezen a hétfőn terveztem végre elvinni a szervizbe. Más se hiányzik nekem, mint hogy pl. az október 23-i hosszú hétvégén krepáljon be végleg. Jobb túl lenni rajta. Szóval ezek miatt elég feszült és ideges voltam hétfőn.
Szerencsére Annamária csak 8.00 után cuccolt be hozzám, mert az informatikus urak és hölgyek nem ám 6.30-ra járnak, mint mi :-D Addig meg tudtam kávézni. Aztán jött Annamária a cuccaival meg az informatikus gyerekkel, aki beüzemelte a gépét.
Hála a jó égnek, mint kiderült, sokkal elviselhetőbb együtt ülni vele, mint ahogy előzőleg tartottam tőle. Marha keveset beszél, ami hasznos is, mert rohadt sok a meló. És a legjobb, hogy a saját monitorát megemelve tartja, két köteg fénymásolópapír tetején, miáltal egyáltalán nem látjuk egymás fejét, nyugodtan lehet pofákat vágni, ha idegesítő anyagom van, nem kell „viselkedni”, a szobatársra való tekintettel :-)
Egyetlen hátrány, hogy Annamária közölte rögtön hétfőn, hogy milyen meleg van itt, kinyitotta az ablakot és az kb. úgy is maradt egész nap, én pedig eléggé fáztam, mert hozzászoktam, hogy az irodában fűtenek ezerrel, így vékony felső volt csak rajtam. Valamint a pár kiló fogyás miatt még fázósabb lettem. Valamint a keddi plazma miatt sokat kellett innom, ergo pisilnem is, és ha az embernek pisilnie kell, fázós is egyben, és fordítva… A többi napokon már vékony pulóvert vettem fel, ő pedig csak egy pólót, így mindketten jól elvoltunk a nyitott ablakkal.
Hétfőn hazarohantam, összecsomagoltam a laptopot és fájó szívvel elvittem a szervizbe. Ott rögtön meg is nézték, és SSD meghajtót ajánlottak hosszú távon, de én, miután az anyagi vonzatára is rákérdeztem, inkább megmaradtam a sima tisztogatásnál, mert miután kölcsönadtam 800.000.- Ft-ot, már nem dobálózhatok csak úgy a 40-50 ezres kiadásokkal. Pláne most, amikor közeleg a karácsony, valamint Öcsém, Fater, Ági születésnapja IS…
Szomorúan baktattam hazafelé, beugrottam vásárolni, vettem vörösbort is. Nem terveztem ugyan kinyitni, de végül mégis kinyitottam, úgy ki voltam borulva a sok esemény (migrén, Macskák, szobatárs, laptopszerviz, másnap plazma) miatt, hogy ittam egy pohárral. Az úgyis bőven kimegy belőlem kedd délutánig…
A laptopot csak csütörtökre ígérték, így három napig voltam gép nélkül. Meglepő, de sokkal elviselhetőbb volt, mint mikor csak úgy hirtelen bekrepál, vagy megszűnik az internet. Mivel most tudtam előre, hogy nem lesz gépem, és én döntöttem így. Az estéket olvasással töltöttem, kellemes csöndben, egész jó volt :-)
Kedden plazmaadás. Egész nap ittam és 40 percenként jártam a WC-re. Annamária szerencsére olyannyira nem locsogós, hogy nem is kérdezett rá, nincs-e vesebajom :-D
A plazmaközpontba simán odaértem, a jó vérnyomásemelő gyógyteák miatt teljesen emberi volt a vérnyomásom is, így simán becsekkoltam. Ezután már csak a sorban állás maradt. Ez mindig feszültséggel tölt el… Most is, előttem egy szőke csávó volt, de az a világért nem ült volna közelebb az ajtóhoz, hogy én egyértelműen felsorakozhassak mögé, viszont aki énutánam jött, egy kockás inges csávó, az meg eléggé nyomult, és féltem, hogy beelőz. Nem babra megy az ilyesmi, mert elég sokat kell várni, míg szólítanak, aztán még hosszú percek, mire a gépre kötnek, aztán még maga a donáció, és ugye sok folyadékot ivott az ember…
Utóbb kiderült, hogy feleslegesen téptem magam, mert már név szerint hívnak minket, hisz a sorrend megvan a bejelentkezéskor. Na, hála istennek!
A nővérke közölte, hogy most hosszabb lesz a donáció, mert a végén valahány deci infúziót is kapunk majd, az üdítő helyett, mert azt most a vírus miatt nem adnak. Ideges lettem kissé, hisz még soha nem kaptam infúziót, és hallottam olyant, hogy valakinek az fájt. De nekem egész simán lement a plazma, aztán jött az infúzió, teljesen simán, csak épp átlátszó volt a kis cső, ahol különben a vérvisszaadás jön. Sajnos, így a végére kezdett leesni a vérnyomásom, káprázott a szemem, de igyekeztem erősen tartani magam, mert ha most itt lefektetnek, felteszik a lábamat és figyelgetnek még húsz percig, akkor tutira összepisilem magam… Így ezerrel koncentráltam, és végül jobb is lett. Utána felmarkoltam a pénzt, szendvicset, kávét, vásárlási utalványt és dzsaltam haza.
Szerdán meló után vásároltam, többek közt hosszabbítót a fürdőszobai hősugárzóhoz, aminek túl rövid a madzagja, így nem tudom a földre tenni, hogy a lábamat melegítse. Annak pedig nincs sok haszna, hogy a hasamra jön a meleg, a lábam pedig szétfagy. Még csak október van, de ezen a héten 10-12 fok volt a maximum napközben, és estére totál összefagytam már… Ezenkívül zoknikat is vettem, mert az 5-6 éve vett sok egyforma remek fekete zoknim mostanra megadta magát, és egymás után lyukadtak ki. Továbbá EP-re kapható C-vitamint gyógyszertárban, környéki jegyet a pénteki Tesómékhoz menésre, és a Deákon lévő Lindt-boltban összeválogattam Lindor-golyókat, alapvetően Tesómnak, de magamnak is levettem pár szemet. Ez a vásárlás mondjuk hiba volt, mert 3.000.- Ft-ot fizettem a végén, de tanulópénz; és Tesóm biztos örült neki.
Csütörtökre marha sok melót kaptam, de mégis sikerült mindennel végeznem, mert egyszerűek voltak. Na, ezt magyaráztuk a hülye főnökömnek csomószor, de nem fogja fel. Dórival is megegyeztünk, hogy jövő szerdán Café Freibe megyünk! :-) Egyre jobban alakult a hét.
Délután visszamentem a laptopért a szervizbe. Esernyőt nem vittem, és persze pont akkor kezdett szemerkélni az eső, mikor az utcán megálltam várakozni… Mindegy, elkészült a laptop, csak a honlapon ígért 9.990.- Ft helyett 14.990.- Ft volt. A számlára azt írták, hogy üzleti laptoptisztítás volt, holott én mióta vagyok üzleti?? Szerintem tök magánember vagyok. A magánlaptop valóban 9.990.- lett volna, de üzletinek számolták el; mindegy most már, fő, hogy megvan!
Úgy izgultam a laptop miatt, hogy előzetesen megfogadtam, ha megvan és hibátlan, bizisten végignézem azt a Nyomorultakat, amiben Géza Jean Valjeant alakította. Ez ugyanis fent van a neten, már augusztusban megtaláltam, de eddig nem mertem megnézni teljesen… Paráztam kicsit, hogy milyen lesz Géza, miután Javert-nek annyira jó volt. Neki való-e a főszerep?
De most, hogy a laptop megvolt és jó volt a hangulatom is, kitöltöttem némi vörösbort – adott a francia témához :-D – és nekifogtam! És igen jó volt az előadás. Nem teljesen vérprofi minden másodpercében, de azért nagyon tetszett, csak persze bőgtem a végén, mint mindig (jó, ebbe az alkohol is belejátszott). Géza jó volt. Különösen imponált, ahogy emelgette az embereket és szekereket :-) Még a büdös életben elő nem fordult, hogy sírtam volna, ha őt nézem, de most bizony az utolsó jelenetnél – mint mindig… - kijött a könnyem :-) Gézát persze mindig jó látni, még így parókában is.
Azért az igazság kedvéért meg kell említenem, hogy Javert-nek jobb volt. És ebben a szereposztásban Miller Zoltán volt Javert, és rohadt jó volt. Kicsit hosszúra nyúlt a csütörtök estém, főleg hogy másnap is korán kellett kelni, de megérte. Még másnap is a Nyomorultak zenéje járt a fejemben :-)
Pénteken Tesómékhoz mentem, Zéténnyel játszani, hogy Ági addig szusszanni tudjon. Picit aggódtam, mert most már hűvös volt a kerti játszáshoz, így benti bulit terveztünk, és nem tudtam, hogy fogom elvonni a töpörtyűt Ágitól… Kiderült, hogy ez az aggódás nem is volt alaptalan :-D
A melóval pénteken rosszabbul haladtam, mert hol az egyik, hol a másik rendszer bekrepált és lefagyott. Álmos is voltam, hja, az előző napi Nyomorultak-nézés, a keddi plazma, és hogy egy hete nem futottam már… Szerencsére ’be volt tervezve’ egy fekete tea a Zétényes délután végett.
Hazarohantam, ettem, játszós farmert vettem fel és rohantam ki Öcsémékhez. Tényleg kalandos volt a délután :-D Ági megpróbált megnézni egy filmet a laptopon, Zétény pedig átváltozott Duracell-nyúllá, ide ment, oda jött, csomó mindent leszedett, több ízben felmászott Ági mellé a kanapéra, holott a film nem igazán 2,5 éveseknek való. Próbáltam elvonni, de csak kevés sikerrel. Pedig direkt hoztam neki a Radírpókot, hogy majd azt felolvasom és tetszeni fog neki. El is kezdtük, de Zéti kiragadta a kezemből, ellapozott, és közölte, hogy azt olvassam! Hát olvastam is – azt a részt, ahol, már a végén, a Radírpók kidugja a fejét a lyukból.
Ez iszonyúan tetszett Zéténynek. Bárhányszor megpróbáltam az elejétől olvasni, azt kérdezte: „Hol a lyuk?!” És odalapozott, én meg felolvastam azt a két oldalt, összesen kb. ötször, de kizárólag ez a szakasz érdekelte, pedig kecsegtettem, hogy milyen izgalmas az előtte lévő rész is!
Végül kitaláltam, hogy menjünk fel az emeletre és Zéti mutassa meg a hálószobát. Ez a terv végre bevált! Zéti felrongyolt előttem a lépcsőn, de mint a sicc, be a hálóba, aminek a reteszét olyan természetességgel nyitotta ki, mint aki évtizedek óta nyit reteszt :-D Ott mindent megcsodáltam, hogy húzzam az időt és Ági nézhesse a filmet. Énekeltem Zétinek, belefeküdtem a kiságyába (ami akkora, hogy a 163 centimmel remekül elférek benne, és nagyon kényelmes); megnéztük a sólámpát, a kilátást a tetőablakból. Aztán átmentünk a galéria másik felére, onnan is kinéztünk az ablakon, megetettük a halakat, Zéti totál természetességgel kinyitotta a kisszekrényt és kivett belőle teamécseseket. Bakker, hogy tudnak bármit is titokban tartani/elzárni a töpörtyű elől?? :-D Tiszta szerencse, hogy a gyerekzárakat én sem tudtam kinyitni, így hazudnom sem kellett neki, mikor kérte, hogy azt is nyissam ki.
Este hatra aztán kissé elfáradt a pocok, és végre békében odakuckózott mellém, én pedig Pöttyös Pannit olvastam föl neki. Aztán ettünk egy kellemes borsóleveses vacsit, én pedig elpárologtam a 19.00-ás HÉV-vel.
Estére már olyan hideg lett, hogy a falba vertem a fejem, amiért nem tettem el kesztyűt IS. Mert vékony sál volt rajtam, meg bőrdzseki, de a kezem és a lábam rettentően fázott. A lábam még OK, mert azon járok és így némileg bemelegedett, de a kezemet nem tudtam hová tenni. A bőrdzseki zsebe nem valami meleg. Okulva ezen, hétvégén már kesztyűben jártam a várost.
A szombatot full lazulós napnak terveztem, hogy végre kipihenjem magam. Fél nyolckor keltem, megittam az ébresztő kávét, aztán mentem a Café Freibe meginni a második kávét (ausztrál diókávé, nagyon finom volt).
Utána átmentem a Fény utcai piacra, hogy becsületes almát vegyek. Ez sikerült is, de olyan horror árak voltak, hogy legszívesebben felsikoltottam volna a rémülettől. Szerencse, hogy nyáron már szembesültem ezzel, mert már az őszibarack is olyan kurva drága volt, mintha valami milliárdos turisták részére épített vásárcsarnokban lennénk… Azért vettem almát, meg paradicsomot is. (Az is rohadt drága volt, de legalább becsületes.)
Ezután visszamentem a Skálába még zokniért, mert szerdán csak két párral vettem és rájöttem, hogy érdemes most pótolni. Egyúttal meleg zoknit is vettem, mert a lakásban marha hűvös van, és még csak most jön a tél. Sőt a Deichmannba is beugrottam, csak körülnézni ugyan, de ott is volt thermo zokni, így azt is vettem. – Az vesse rám az első követ, aki 98/60-as vérnyomással thermo zokni nélkül is elvan egy 20,5 fokos lakásban.
Még vettem isteni csirkés-rizses kaját a pakisztáni kajáldában, amit ha jól beosztok, a mostani kevesebbet evős üzemmódomban három napig is elég lesz. Ezek után hazamentem és az eredeti tervemnek megfelelően lefeküdtem napközbeni alvásra.
Másfél órát szunyáltam, utána megebédeltem (a pakisztánit), és Lindt csokit desszertnek… Ezután bedobtam még két mosást, kiolvastam az előző könyvet, elkezdtem az újat, keresztrejtvényt fejtettem, és blogot is akartam írni, csak – lásd 1. bekezdést – a blog.hu nem engedett be a saját blogom szerkesztő felületére 45 perc próbálkozás után sem, így hagytam a picsába és megnéztem egy Hazudj, ha tudsz epizódott lefekvés előtt.
Vasárnap hajnalra futást terveztem be. 9 napja nem futottam!! Múlt vasárnap akartam – a Macskák napján, pont jól jött volna ki – de akkor a Nemzeti Vágta miatt le volt zárva a teljes futóterepem. Tök fölöslegesen amúgy, hisz zárt ajtók mögött volt az egész lovas balhé.
No de most. Szombat este elővakartam a téli futócuccokat, mert noha csak október van, de éjszaka/hajnalban +4, +5 fokot jósoltak. Vasárnap 6.22-kor keltem, 6.40-kor indultam el, ez így pont jó volt. Az első kört kellemesen lefutottam, de a második nehezebben ment… Gyengeséget éreztem, és az utolsó kilométeren furcsa szédülést, a szemem pedig kissé káprázott. Mint véradás után, vagy mint mikor leesik a vérnyomás. No de futás közben?! Ilyesmi még soha nem fordult elő. Indulás előtt ittam kb. másfél pohár vizet, egy falat kenyeret és egy kanál gesztenyemézet, mint mindig. Érthetetlen.
Az utolsó szakasz rossz volt, mert nemcsak ez az ájulásszerű gyengeség volt rajtam, hanem azt is éreztem, hogy hamar WC-re kell mennem és nem pisilni.
Ezek után a hazaút elég gyötrelmes volt :-D Futni csak félútig bírtam, nehogy összefossam magam; gyorsan gyalogoltam inkább, viszont a szemem továbbra is káprázott, és a bal szememen teljesen megszűnt a látás! Holott az – igaz, hogy nem látok vele – de eddig úgy 2 %-ban működött, fény- és mozgásérzékelés volt rajta, de ezen a hazagyalogláson már ez sem! Úgy éreztem, mintha gyurmával letapasztották volna a bal szememet. Pedig nem volt ott semmi.
Hazaérve rávetettem magam a vécére, ittam sok vizet, gyorsan lezuhanyoztam, bekapcsoltam a kávéfőzőt, és jobb lett a helyzet. Utána felöltöztem és rohantam az Árkádba, ahol még a vásárlás előtt a Freiben terveztem rózsakávét inni és kivételesen sós reggeli süteményt is. Ez sikerült is, és a Frei most életet mentett, mert még útközben, a metrón is gyengének éreztem magam. A jó kávé és a finom sonkás kosárka azonban 90 %-ig helyre tett.
Most vasárnap délután van, még gyorsan takarítanom kell, aztán ebéd és rohanás a moziba. Előtte megpróbálom kitenni ezt a posztot, mert újabb 25 perc próbálkozás után valami ravasz módon, hátulról be bírtam hatolni a blogom admin felületére, csodák csodája. Igazán nemtom, hogyan, mert újabban ha be akarok lépni, állandóan csak a blog.hu nyitóoldala jön fel, sehol az enyém; újra próbálom és újra a nyitóoldal, és ez egymás után ötvenszer, már komolyan a tököm is kivan vele…. Most megpróbálom megjegyezni ezt a beállítást, hátha legközelebb könnyebben sikerül. De komolyan, ha sokat szórakozik ez a kurva blog.hu, megyek máshová, nem érdekel…
Ja! A hét egyik legjobb pillanatát majdnem elfelejtettem: szombaton 53,8-at mutatott a mérleg, holott csak 54,0 volt betervezte október végéig. És most még csak hónap közepe van! :-)
