Már két hónapja megírhattam volna ezt a posztot, de akkor még nem volt publikus, azóta pedig nekem nem jött ki úgy a lépés…. Szóval a lényeg, hogy újabb Öcsém-baba fog születni, ezúttal kislány!! Vagyis unokahúgom lesz! :-)
Ezt szeptember közepén mesélte Öcsém – az Allee Freiben, tudom, mert aznap ittam a tojáslikőrös lattét, – de akkor még egy szót sem szólhattam senkinek és nem is akartam, babonából.
Nagyon örültem ugyan, de azért óvatos voltam magamban, mert a terhességnek ennyire az elején még semmi sem 100 %... Egyszer olvastam, hogy a várandósság olyan, mint a repülés, a közepe általában simán megy, gubanc az elején vagy a végén fordulhat elő.
Na de aztán november elején már ultrahangra mentek és ott volt a kislány, azt hiszem, kb. 10 dkg, egészséges :-) Ekkorra már teljesen örültem. Nagyon szuper, hogy két unokagyerek lesz! Mikor már ez a meglévő egy is annyira édes!
Őszintén megvallva azonban vannak dolgok, amiken azóta rágódom. Elsősorban Öcsém hamar közölte, hogy míg ők szülnek, én vigyázok Zétényre. És Ági mamája is, de – mint Öcsém diplomatikusan hozzátette – ő már 70 éves, bármi történhet vele.
Persze velem is bármi történhet, itt a Covid vagy egy baleset, és Ági mamája fitt, mint Rubint Réka, szóval nagyon remélem, hogy ketten fogunk vigyázni Zétényre. De az első mondat úgy hangzott, hogy csak én, amitől hirtelen elsápadtam. Imádom Zétényt, de nem tudom, hogy pár napig kibír-e engem, úgy, hogy a szülei nincsenek ott?
Aztán meg szabit kell kivennem, úgy, hogy előre nem is tudom, pontosan mikor lesz. Stb. … Most már nyugodtabban írom ezt a bejegyzést, mert hetek teltek el és volt időm hozzászokni a gondolathoz, és feldolgozni az aggodalmakat. De a bejelentés után egy ideig kétnaponta arról álmodtam, hogy most folyik a szülés, én Zétire vigyázok és próbálom lekötni, illetve vigyázni rá. Vagy pedig szabit kell kérnem, mert megindult a szülés, és a hülye főnökömmel kell huzakodnom, hogy miért és hány napra, amit persze előre nem tudhatok.
Világosan emlékszem, volt egy olyan álmom október végén, hogy a baba novemberre várható, így már most szabit kell kérnem, és úgy is keltem fel, hogy OK, reggel beszélek azzal a barommal… Meg kellett innom a kávét, hogy eszembe jusson, dehogy most lesz ez, hanem majd csak májusban! :-D
Azóta több idő eltelt, a szabadságom miatti aggódásaimat teljesen félretettem azzal, hogy betervezek a várható időpontra egy hetet, és ha előbb/később jön, akkor megyek el, és kész. Pont le fogom szarni a főnök megjegyzéseit. – Esetleg ha nagyon pampog, megmondom neki, hogy ő is elutazott váratlanul három hétre, mikor meghalt a sógora, és a tesója ott maradt három gyerekkel.
Ezek után a gyakorlati dolgokon kezdtem gondolkodni. Zéténnyel eddig voltam már összesen együtt egy-egy napokat, sőt volt, hogy náluk aludtam, de folytatólagosan vajon milyen lesz. Eszembe jut-e minden, ami egy ilyen pici gyereknek kell? Magamtól például nem gondolnék arra, hogy délután aludni kell :-D Bár jó, a délutáni alvás ciklusa már annyira belém ivódott, hogy mostanra elég pontosan tudom, mikor van „Zéti alvóideje”.
No és éjszaka. Tesóméknál a hálószoba az emeleten van, viszont a vécé a földszinten; én éberen alszom és ha egyszer felébredek éjjel, tutira kimegyek vécére. Mi van, ha a kölök felébred a motozásomra, félálomban nekiindul és leesik a lépcsőn. Talán a földszinten kellene aludni.
Mondjuk, mostanában sokszor játszottunk az emeleten, és volt, hogy leszaladtam – vagy vécére, vagy a telefonomért –, és ilyenkor mondtam neki, hogy rögtön jövök, kicsim, maradj itt szépen. És szépen ott is maradt; remélhetőleg ez a jövőben is így lesz.
Aztán reggel meg kell innom egy kávét szinte rögtön ébredés után, egy másikat pedig később. Vajon kell-e valami gondolkodást igénylőt csinálni Zéténnyel még kávé előtt? De ébredés után még ő is olyan kis kómás szokott lenni. Ráadásul kávét sem iszik :-) Hátha nincsenek nagy igényei még olyankor.
Hála az égnek, hogy a baba májusra várható, amikor már jó idő lesz és nem kell Zétényt olyan rétegesen öltöztetni, mint mostanában.
Ezek után ott van az az öröm/gond is, hogy Ági mamája is ott lesz velünk. Ami nagyon jó, mert igazán kedvelem és jó fej, és főleg egyenes. És persze nagyon szeretik egymást Zétivel, és ő sokkal jobban ért a gyerekekhez. Így most meg azon izgulok, hogy nem fogok-e hülyének tűnni mellette? Vagy nem csinálok-e valami olyant, amit egy szülőnek nem lenne szabad – most erre nem jut eszembe példa, de biztos van :-D
Ahogy fejben megterveztem a Zétény-őrzés napjait, előjöttek sorra a – hát, nem problémának mondanám, hanem inkább megoldandó kérdéseknek. Például, az étel! Zéténynek iszonyú jó étvágya van, amiben hasonlít a papájára meg némileg rám. Elvárható-e Ágitól, hogy szülés előtt még főzzön (hú, ég a fejem erre a gondolatra). Vagy a mélyhűtőből kieszünk pár kaját, avagy a lehető legegyszerűbb ételeket meg tudom főzni, legfeljebb nem mind etikusak. Három napig mégsem lehet rántottát és bolti tortellonit enni… Bár nekem menne.
Legszívesebben csont nélkül követném régi Anikó barátnőm mamájának a példáját, aki rengeteget dolgozott és elég jól keresett, viszont így nem volt ideje és kedve főzni, viszont nagy család volt és sokszor ünnepeltek név/szülinapot, így a mama többnyire a helyi pizzériából rendelt rendes főtt ételt, azt átrakták tálakra, és voilá. Senkinek semmi baja nem lett tőle, egyszer én is voltam ilyen ebéden, nagyon finom volt.
Aztán, Zéti este szokott fürdeni kisgyerekszokás szerint, én azonban inkább reggel. Vagyis ha nagyon megizzadtam vagy koszos vagyok, akkor este is, de reggel lehetőleg mindenképp. A kávé és a zuhany jóformán elengedhetetlenek az agyműködésem beindulásához (jó, a kávé fontosabb). Vajon mit csináljak Zétivel, amíg zuhanyzom? (Mármint ha Ági mamája épp nincs ott.) És mi van, ha be akar jönni, amíg zuhanyzom? :-O Mert, tudtommal, Tesómék családilag együtt fürdenek, és nyilván egy ilyen kicsike gyerek előtt zuhizni azért még nem „ciki”, de hát én még magam előtt is szégyellek levetkőzni. Három-négy nap alatt pedig legalább egyszer biztosan kell fürdenem…
És mi van, ha valami olyant csinálok, amit Zétinek szigorúan nem lenne szabad. Nem drogozásra gondolok, hanem pl. kikapcsolódásul elolvasok egy oldalt valamelyik Harry Hole-regényből, mire ő követeli, hogy olvassak fel neki belőle, mire én, hogy ez nagyon nem való neked, mire ő, hogy miért nem, mire én magyarázzam el neki, hogy azért, mert pszichopata sorozatgyilkosokra vadászik benne egy alkoholista zsaru?
Az is megfordult a fejemben, hogy ha elkezd gondolkodni – nagyon okos –, és megkérdezi, hogy miért kell kórházba menni a kistestvér végett. Mire én, hogy a gyerekek (többnyire) kórházban születnek. Mire ő megkérdezi, hogy hogy születik a kisbaba? Hazudni ugye nem akarnék, de a teljes igazságot még én is csak 10+ évesen tudtam meg, 6 éves korom előtt valahogy simán elvoltam annyi információval, hogy a kisgyerek a mama hasában van, aztán a kórházban kijön belőle és kész. Most ha elkezdek információkat csöpögtetni a 3 éves Zéténynek, mi van, ha rémálmai lesznek tőle.
Talán jobb, ha a PomPom összes felolvasására szorítkozom majd, és napközben is iszom kávét :-)
Már azon is tépelődtem, mit fogok tenni, ha Zétény rádöbben, hogy már egy-két napja a szülők nélkül van és kétségbeesik, és sír. Azt gondoltam, ilyen esetben simogatom és ölelgetem, és megmondom neki, hogy a mama és a papa nagyon szeret téged és amint lehet, haza fognak jönni hozzád, a kistestvérkéddel együtt. És talán gyorsan mesélek neki valami érdekes mesekönyvből, hogy eltereljem a gondolatait.
Hm, én pont annyi idős voltam, mikor az öcsém született, mint Zétény most. De őszintén, nem is nagyon emlékszem rá… A legelső emlékeimben már ott van az öcsém mint kis, pufók, szőke csecsemő. Egyébként amikor született, Fater volt velem, mert akkoriban a nők szépen egyedül szültek a kórházban, a férjek meg legfeljebb a folyosón cigarettáztak, hacsak nem volt előző gyerek.
Úgyhogy engem szerintem nem is nagyon rázott meg akkor, hogy anyám nincs ott pár napig; utána pedig már ott volt a kisöcsi, akivel szerettem volna játszani, de folyton csak aludt meg evett :-D Zétény esetében Öcsémék már értelmesebben jártak el, és nem etetik azzal, hogy játszani lehet a kistestvérrel, hanem tájékoztatták, hogy eleinte még mormota lesz.
Állítólag amikor Tesóm született, a Nagyi azt mondta, hogy hát szégyelli, de ő bizony sose fogja ezt az új gyereket annyira szeretni, mint engem (én voltam az első unoka). Ezen mindig felhúztam magam, mert hiszen Tesóm sokkal sikerültebb gyerek, mint én; szép, értelmes, jó a kapcsolatteremtő képessége stb., szóval nem értettem, hogy lehet már látatlanban kijelenteni, hogy kevésbé fogják szeretni, de sajnos így lett végül – azért persze szerették, csak kicsit kevésbé, szegényt.
De most ha nem is értek egyet vele, de valahogy megértem, amit Nagyi mondott. Most én sem tudom elképzelni, hogy lesz egy itt másik kisbaba, és azt ugyanúgy lehet szeretni, mint ahogy most Zétényt szeretem. De emiatt nem izgatom magam, hiszen mielőtt megszületett, Zétiről sem tudtam elképzelni sem, hogy milyen lesz, fog-e szeretni, fogom-e én szeretni – na nem, ez utóbbi visszaszívom, mert már ultrahangfotó korában is szerettem :-) De ki láthatta előre, hogy milyen kis egyéniség lesz, milyen aranyos kis dolgai lesznek, hogy szeretni fogja a Pöttyös Pannit, és barna lesz a szeme, és kétévesen kimondja azt, hogy „benzines fűnyíró”. Az ilyen dolgokból ’áll össze’ egy emberke, és ezt majd csak akkor fogom megtudni az új babáról, ha megszületett.
Illetve akkor még nem, hisz folyton aludni fog, hanem majd 1-2 hónap múlva :-)
Ja, és az utolsó, amin aggódom kicsit, hogy Zétény hogy lesz meg a kistestvérével? Szerintem biztos szeretni fogja, hisz olyan szeretetteli kisgyerek; de állítólag van, ahol féltékeny lesz a nagyobbik testvér, ha egy kicsi születik, vagy szomorú lesz, hogy vele most kevesebbet foglalkoznak. Én nem emlékszem különösebben erre az időszakra. Anyám azt mesélte, hogy folyton ki akartam venni a kezéből a pelenkázást és dirigáltam neki, hogy hogy bánjon a kisöcsivel :-D
Szóval megannyi kérdés. De most a jövőnek egy szép szakaszát látom magam előtt, mert akármi is lesz, azt már tudom, hogy májusban unokaöcsit pásztorkodom, és unokahúgom fog születni!! :-)
