December 26-án valószínűleg egész nap lázasan kellett volna főznöm és takarítanom, de addigra már olyan kilométerhiányom volt és olyan punnyadtnak éreztem magam, hogy korán keltem, és reggeli + két kávé után inkább elmentem és gyalogoltam vagy egy órát. Pedig rohadt hideg volt, és a városban alig járt ember, holott 9.00 elmúlt. Kicsit bánatos is voltam, más években ilyenkor viszonylag nagy élet van, karácsonyi vásárok, forralt boros standok stb. … Ha most találtam volna egy ilyen standot, bizisten vettem volna ott egy kávét és egy forralt bort. De hát nem volt.
Hazaérkezés után nekifogtam az igazi takarításnak. Menetrendet készítettem magamnak, hogy bizonyos időpont után leálljak a takarítással és nekifogjak a kajakészítésnek, különben azzal leszek elhavazva. Kidobtam a ronda, régi lábtörlőt, és kitettem a szép újat. Felsöpörtem, felmostam, a fürdőszobában kimostam a zuhanytálcát és a mosdót, sőt az összes csempéket is. És elhatároztam, ha valami kimaradt, tojok rája, talán csak nem veszik észre, és/vagy nem éppen arra fognak figyelni… A tavalyi vendégség előtt például Zétény magassága alatt úgy lemostam az összes fürdőszobai csempét, hogy szó szerint csíramentesek lettek, mert valamiért a fejembe vettem, hogy Zéti úgyis majd oda fog bemenni és végigtapogatja az összes csempéket – ehhez képest még csak feléje sem szagolt a fürdőszobának, hanem a hűtőmágneseimre volt rácuppanva :-D Sejtettem, hogy biztos idén is valami efféle lesz.
Mikor megvolt a takarítás, rohanva lezuhanyoztam – ettől máris kevésbé volt tiszta a fürdő, de kit érdekel –, aztán elpakoltam a laptopot (ami az íróasztalon lakik, és most a kajákat és tányérokat akartam oda tenni. Több hely nemigen van, így beraktam a laptoptáskába, azt meg az ágy alatti tárolóba, a szennyestartó és egyebek mellé. Ami szintén elöl szokott lenni egyébként.) Bevittem a szobába a poharakat, gyümölcslevet, koktélparadicsomot, szalvétát, evőeszközöket. Lefőztem egy hatalmas kancsó rooibos teát, mert abban nincs koffein, tehát Ági is ihatja, és igen egészséges.
Ezután fogtam neki a krumplihámozásnak. Hosszú vacillálás után, hogy mit főzzek a vendégségre, végül rántott sajt és sült krumpli mellett döntöttem még korábban. Azt ugyanis nemigen lehet elrontani, és már csináltam.
Tesóm folyton emlékeztetett rá, hogy van az a jó erdélyi szakácskönyvem, amit még tőlük kaptam, ami igaz is (abból tanultam sült krumplit sütni!) De az az igazság, hogy nemigen szoktam főzni. Vagy hideget eszem, vagy készen vett pl. pakisztáni kaját akár 2-3 napig is, vagy Mutter ad pár napra való élelmet. – Utóbbit ritkán, mert nem gyakran járok náluk. – Nem is értem, minek kellene mindennap főzni, mintha az 1930-as években lennénk…. Gondolkozzunk: 4.30-kor kelek, 21.00-kor legkésőbb le kéne feküdnöm, tehát 18.00 után már nem kéne ennem. Hazaérek általában 16.15-kor (ha nincs semmi más dolgom!), átöltözöm: 16.30. És akkor még álljak neki főzicskélni? Addigra már éhen döglöm, szóval ilyenkor csak beteszem a mikróba a pakisztánit és kész. De mondjuk, még főzőcskézek egy órát, 17.30-ig, megkajálok 18.00-ig, de akkor még semmi mást nem csináltam, se blogot nem írtam, se híreket nem néztem, se nem futottam. Ha futok, akkor abból hazaérek 17.30-ra, utána zuhany és hajmosás; este 18.00-kor álljak neki főzőcskézni? Szóval, nem szoktam.
Ráadásul a legtöbb receptben olyan hozzávalók vannak, amit nekem nincsenek. Tehát még előtte egy nagy bevásárlókörút, hogy eleve a hozzávalókat megvegyem. Mert van itthon jó pár fűszer meg egyéb, de pont olyan biztos nincs, ami épp kéne. Az erdélyi szakácskönyvből különben kisasoltam pár jó receptet, még mikor tervezgettem a karácsonyi menüt, de ez se egyszerű, mert Tesómék nem esznek húst. Volt is pár jó recept, amitől felcsillant a szemem, de a végén orvul oda volt írva: „és az egészet leöntjük azzal a szósszal, ami a 80. oldalon van” – nézem a 80. oldalt, a szósz hozzávalói 15 sort foglalnak el, és az elkészítése 3 és fél óra. És nem kihagyható, mert a szósz a lényege.
Ezek után döntöttem a rántott sajt és sült krumpli mellett.
A krumpli mennyiségét sosem bírom jól megsaccolni. Most vettem 5 db nagyobb krumplit, mint egy Fidesz-szavazó borsodi zsákfalu lakosa, de már mikor elkezdtem hámozni, láttam, hogy ez tök sok. Ági már előre közölte, hogy nem nagyon fog enni; Fater sem igen szokott, én az izgulástól nem fogok, Tesóm ugyan igen, de lehet, hogy ez bőven elég lesz. Így az ötödik krumplit már fel sem szeleteltem, mert éreztem, hogy elég ennyi.
Olajat tettem a serpenyőbe és bele a krumplit, de az marha lassan sült, viszont az idő haladt. Bár, őszinte meglepetésemre, tulajdonképpen nem is voltam késésben. Mindazonáltal gondoltam, hogy a rántott sajt csak fontosabb, mint a krumpli, így egy adag kolompér után inkább a sajtokat kezdtem sütni. Eleinte jól haladt ez a dolog, de egy idő után sajnos elkezdtek kilyukadni a panírok – pedig duplán paníroztam mindegyiket –, és némelyikből kifolyt a sajt, amitől nem lesz ugyan rosszabb, de csúnyán néz ki. No de ez nem érdekel. Zsonglőrködtem a krumplival-sajttal-forró olajjal, közben hívtak Tesómék, hogy most indulnak, és persze hogy Fater is a kelleténél korábban jött. Még jó, hogy addigra megvoltam mindennel, és Tesómék is akkor futottak be, amikor már kész volt a kaja.
Maga a vendégség aztán tök jó volt. Hideg volt nekik a lakás, de a szobában bedurrantottam a konvektort, és az már jobb volt. Hja, én már megszoktam a hőmérsékletet, és most, hogy a fogyókúrát ideiglenesen a sutba vágtam, alig fázom :-D Kínálgattam a kajákat, Tesómnak rettenetesen ízlett a rántott sajt. Azt hittem, csak udvariaskodik, amíg én is meg nem kóstoltam és láttam, hogy tényleg finom! Pedig sima Sparos trappista.
Öcsémék körbenézték a lakást, közölték, hogy lenne célszerű átalakítani, Zétény pedig felfedezőútra indult. Kíváncsi voltam, az általam elképzeltekhez képest mire fog rácuppanni? Hát a lámpák tetszettek neki nagyon, le-föl kapcsolgatta őket, megtalálta a gardróbban a zseblámpámat és azt is szerette. A gardróbban megtalált még egy fényes fehér szemhéjpúdert, amit még sosem látott, és magyarázhattam el neki, hogy mi az (még jó, hogy a vibrátor a 2 méter magas polcon lakik alapból :-D) Aztán megtalálta a halloweeni „hógömbömet”, az is nagyon tetszett neki. Később pedig a könyvespolcon lakó kis rénszarvast, amit még Öcsém hozott Finnországból.
- Réééééééééénszarvasz!
Rettentően megtetszett neki, és el is kérte kölcsönbe, Ági instrukciója alapján: „Macka, elvihetem kölcsönbe a rénszarvasot?” Persze hogy odaadtam, teljesen ellágyulva.
Egyébként nagyon örültem, hogy eszembe jutott koktélparadicsomot venni, ami finom, és kiegyensúlyozza a sajt és krumpli zsírosságát, és könnyű enni. Zétény teljesen rá volt kattanva, rengeteget evett belőle hálistennek, és ha épp nem érte el, akkor kért: „Kélek kicsi koktélpaladicomot!” Közben felmászott az ágyamra, kapcsolgatta az olvasólámpát, aminek örültem, mert így ezek a dolgok majd átveszik a rezgéseit :-)
Aztán ajándékosztás is volt. Én sok mindent nem adtam, mert már előzőleg boríték formájában adtam nekik ajit, most csak édesség és Rubik-kocka volt, mely utóbbi remélem, hogy majd tetszeni fog a porontynak. – Gyerekkoromban nekünk is volt Rubik-kockánk, ami akkoriban viszonylag újdonság volt. Kirakni természetesen soha nem tudtam, de tetszett, hogy tekergetni lehet és szépek a színei :-D Hátha Zétény majd kirakja.
Én viszont kaptam Tesóméktól elsősorban szuper mézet – édeskömény, még az életben nem láttam ilyent! –, kicsi házi pálinkát, Öcsémtől saját készítésű arckrémet, testápolót és arclemosót, és ami a legjobb, Zétényről Mikulás-sapkás bekeretezett fotót. Rettentően örültem, a fotót kiraktam, az arckrémet még aznap kipróbáltam, sőt a páleszt is megkóstoltam este. Talán nem kellett volna :-D
Az ilyen vendégségeket azért „nem szeretem”, mert sosem tudok ellazulni. Még ha nagyon szeretem is a vendégeimet, mint most, folyton azon jár az eszem, hogy mit szeretnének még, nincs-e valami bajuk, például túl meleg van, vagy szomjasak vagy efféle, és ha csak egyet pislantanak, már rájuk ugrom: Kész még kávét? Nincs túl meleg? Hozzak még valamit? – Ez gondolom, idegesítő lehet :-D Ezért van az, hogy a vendégségre utólag visszagondolni mindig kellemesebb számomra, mint épp benne lenni – annak ellenére, hogy ez a mostani nagyon jó volt.
Zéténynek még odaadtam a Festéktüsszentő Hapci Benőt is, amit már rég megvettem, csak valahogy még nem volt alkalom odaadni. De eddigre már kiolvastam, és nekem tetszett :-)
Valamivel 18.00 után elment a vendégsereg, és én nagyon boldog voltam: főleg, hogy láttam őket, másodsorban, hogy összességében egész jól zajlott az egész, harmadrészt, hogy túl vagyok ezen a stresszfaktoron is, amely hetek óta ’nyomasztott’.
Boldogságomban elhatároztam, hogy megiszom a Németh Pincés cuvée maradékát – két pohár volt –; megnéztem a Házibulit, aminek az elejét még az ősöknél adta épp a tévé, és közben izgalmamban valahogy megettem háromnegyed zacskó chipst is (hogy miért, amikor még maradt egy rántott sajt, azt én sem értem). A chips után pedig még jó pár szem Stühmer szaloncukit, köztük éttrüffeleset, ami a legfinomabb.
… Ezek után mikor éjszaka felkeltem pisilni, iszonyatos refluxos gyomorgörcsöm volt, mintha kis vadgesztenye lenne a gyomorszájamban… Úgy fájt, hogy nem bírtam visszaaludni, újra fel kellett kelnem és az éjszaka közepén enni egy fél kekszet és pár korty tejet rá. Ettől jobb lett, de aztán kora hajnalban valamikor megismétlődött. Ekkor már visszaaludtam ezzel együtt.
Reggel elhatároztam, hogy ezt így nem lehet; késő este nincs édesség, de ha mégis, akkor nem étcsokis, és pia sincs lefekvés előtt, sőt lehetőleg szilveszterig nem is fogok inni. Volt már refluxos gyomorgörcsöm a december folyamán, de éjszaka még nem. Kialvatlan is voltam emiatt 27-én egész nap, pedig aznap az ősökhöz mentem délután, névnapot ünnepelni. – Fontos dolog, hogy az ősz folyamán tartó fogyókúra/életmódváltás időszaka alatt jóformán egyszer sem fájt a gyomrom, nemhogy ilyen hátba sugárzó rémes fájdalommal, egy okkal több, hogy január 1. után visszatérjek oda.
Ezután még egy teljes hét szünet! Csodálatos dolog. Még csodálatosabb lenne, ha nyitva lennének a fürdők, mozik, kávézók és éttermek, mert akkor mindennap eljárnék valamelyik fürdőbe délelőtt, és ott áztatnám magam a finom, forró gyógyvízben, aztán beülnék egy Café Freibe isteni kávét és sütit enni… Így „csak” a városban mászkálás, későn kelés, pizzarendelés, keresztrejtvényfejtés stb. marad, de legalább a lakásban rend van, kaptam egy csomó ajándékot, találkoztam a családdal, és van még mindig két hétre való szaloncukrom, szóval összességében jól állok :-D
