A múlt hetem kimondottan aktívan telt. Egész jól és felpezsdülve is éreztem magam – igaz, most, mikor ezt írom, fáradt és rosszkedvű vagyok (munka után), szóval leírni már nem lesz olyan vidor, mint átélni. Azért leírom!
Hétfőn – meló után – végre megcsináltam az adóbevallásomat. Jó, elolvastam és kiegészítettem a NAV által elkészített bevallást :-D Minden évben megfogadom, hogy idén rögtön azután túlesem rajta, ahogy elkészítik, de mindig valahogy május lesz belőle…
És igaz, hogy sok meló nincs vele, csak egy állásom van, ami bejelentett, full legális, de azért izgulok előtte mindig, nehogy valami hiba legyen, no meg az önkéntes biztosítós visszatérítést meg az 1+1 %-os felajánlásokat is meg kell tenni.
Az egyházi 1 %-ot az idén a krisnások helyett az Iványi Gábor egyházának adtam, amelyhez ugyan semmi nem fűz, de szimpatikus az ember meg a célkitűzés, és miután a „kormány” ennyit baszogatta őket, hát most már csakazértis alapon, mindenféleképpen nekik adtam. – Egyébként Fater is. Remélem, rengeteg pénz bejön nekik az 1 %-okból, és a Viktor agyvérzést kap. Ezt csak zárójelben.
Kedden meló után állatkertbe mentünk Faterral. Azt hiszem, 2019 november óta nem voltam ott. Aztán hol nyitva voltak, hol zárva; tavaly nyáron például nyitva, de abba a tömegbe nem szívesen mentem bele, aztán meg megint bezártak sokáig. Járványügyi szempontból ez tök hülyeség volt, hisz az állatkert többnyire szabadtéri, amúgyis mindenki maszkot hord, és a BKK zsúfolt buszai sem zártak be. Na de a lényeg, hogy most végre kinyitottak, így – hétvégi tömeget elkerülendő – hétköznap meló után mentünk. Remek volt, csak holtfáradt voltam az új melótól, és nagyon meleg is volt.
Néhány állatot hiányoltam, pl. oroszlán, tigris, pókok nem voltak sehol. Megfordult a fejemben, hogy az ínséges idők alatt megették őket?... De a fóka kijött elénk a szárazföldre, a lajhárok édesek voltak, és végre vombatot is láttunk!! Meglepően nagy volt, és falánk. Gondolkodtam, hogyan tudnánk úgy kicsempészni és hazavinni, hogy ne vegyék észre…
Szerdán délután Zsuzsival kimentünk az Ázsia Centerbe, ahol ő még sosem járt, én pedig szívesen feltankoltam ott. A fő motiváció, hogy Öcsém megkért, vegyek ott neki egy kilós szemes piros Lavazzát; de ezt már hétfőn megvettem a sarki kínaiban, mert minek cipekedjek Újpalotáról, ha itt is kapni. De azért az Ázsiában nagy a választék és olcsó! Előrelátóan több, nagy szatyrot is vittem, okosan, hisz vettem őrölt kávét, aszalt gyümit, Lindt csokit, halkonzervet, és még tudtam volna vásárolni, de megálljt parancsoltunk magunknak.
Csütörtökön meló után mostam, és végre Fater adóbevallását is megcsináltam. Persze, ezt is az utolsó hétre hagytam. Ez nagyobb felelősség volt, mert hiszen nem az enyém, és mert kézzel kellett csinálni. Folyton paráztam, hogy elírok valamit, pl. merő figyelmetlenségből az ő adatai helyett a sajátomat írom be, vagy ilyesmik.
Egész héten feszült voltam egyébként, mert küldtem ajánlatkérést az Annabellába, júniusi nyaralás végett, amire válaszoltak is, amire én írtam, hogy OK, és küldjenek számlaszámot, amire a foglalót utalhatom, amire ők nem válaszoltak, holott máskor egy-két napon belül visszaírnak. De most nem. Jó, tudom, hogy sokan foglalnak szállást, de akkor is…. Aggódtam, hogy esetleg elvész a foglalásunk, és nem lesz nyaralás; igaz ugyan, hogy van még ezer szállás Füreden, de én az Annabellára vagyok rákattanva, aminek saját strandja van, a legjobb helyen fekszik, a reggelije pedig olyan, hogy egy álló hétig reggel, délben, este tudnám enni. Így végül aggodalmamban rájuk csörögtem, hogy mi van már, mire megnyugtattak, hogy OK, rendben van a foglalásunk (amúgy nem vagyok az a telefonálgatós fajta). Ettől megnyugodtam, és valóban, pár nap múlva küldték is a paramétereket, én meg a foglaló összegét.
Pénteken munka után Tesómékhoz mentem (kávékkal, aszalt gyümölccsel). Mivel most negyedórával tovább tart a munkaidő, már nem fért bele, hogy hazaszaladjak, játszós ruhát vegyek fel, egyek pár falatot és úgy vissza. Így eleve játszós ruhában mentem dolgozni (ruhapénzünk úgysincs, kapják be, azt veszek fel, ami van!), és közvetlenül munkából mentem Öcsémékhez.
Rögtön az ajtóban fogadott a pici Zétény :-) Volt kávé, ettünk pár falatot, aztán a kertben játszottunk a töpörtyűvel. Ugyan szívesen mentem volna a játszótérre vagy tenni egy kört a ligetben, miután már nem parázom annyira, mert eddig sem történt semmi baj; de most ez volt.
A kertben bújócskáztunk, csigát kerestünk (eredménytelenül), homokot szitáltunk, labdát rugdostunk. Remek volt játszani a kölyökkel, akinek minden tetszett, sokat kacarászott, és más rokonszenves megnyilvánulásai is voltak. Például, amikor valahogy szóba került, hogy később hazamegyek, rávágta: - Én is megyek veled!
Ettől nagyon ellágyultam, bár sejtettem, hogy valószínűleg a Zsófi születése miatti érzelmi hullámzás miatt mondja.
Beszélgetni is jó volt vele, mindig egyre okosabb, és egyre több témához már hozzá tud szólni. A kerti eszközökhöz pedig jobban ért, mint én valaha is :-) Beszéltünk a szivattyúról, ceruzaelemről, órákról és más effélékről. A kondimnak is jót tett a játszás, mivel többször kellett szaladni, leguggolni, felkelni, megint szaladni stb., és mivel szombatra futást terveztem, most direkt jól jött a kis mozgás.
A másik legjobb dolog ebben a napban az volt, hogy végre alaposabban is láthattam Zsófit!! Akit első alkalommal csak röviden láttunk, akkor is pokróc és sapka takarta. De most ott szundikált a kanapén, csak úgy simán egy rugdalózóban, hanyatt, sőt idővel fel is ébredt, nyitogatta a pici szemeit, még a szájacskáját is kinyitotta és kis hangocskákat adott ki.
Annyira édes, annyira picike volt, hogy majd’ elolvadtam. Sok barna haja, piros kis arca, hihetetlenül apró kezecskéi, és a pici lábai… Nagyon óvatosan meg is simogattam a hajacskáját, aztán a pici kezét, meg a lábacskáját is, és mondtam, hogy „Szia, Zsófi!” – de hát olyan kicsi még, hogy erre nem szólt semmit :-D Egyébként ugyanolyan sötétbarna a szeme, mint Zéténynek. Halványan hasonlítanak is, de hát Zsófi még annyira picike, hogy szerintem ezt majd pár hónap múlva lehet csak igazán látni.
A babacsecsemő után Zétényre nézve úgy éreztem, hogy hé, hát nem is kicsi ez a kölök! :-D Folyékonyan beszél, nagy feje van, jön-megy a saját lábain, székre áll és levesz tárgyakat a szekrény tetejéről, holott Zsófi előtt Zéti is olyan kicsinek tűnt :-)
Fantasztikus melegszendvics volt vacsira, aztán elpárologtam.
Este igyekeztem úgy-ahogy időben lefeküdni, mert szombatra futást terveztem, mégpedig hajnalban, mert tudtam, délután a Városliget tele lesz tízmillió emberrel, és igaz, hogy bagoly típus vagyok, viszont a tömeget gyűlölöm (főleg mikor még nem telt el két hét a második oltásom óta). Ezért erőt vettem magamon, felkeltem 5.25-kor és futottam két kört, és egész jól ment.
A szombat is tevékeny nap volt. Rögtön a hajnali futással kezdtem, aztán apró első reggeli és kávé után nyitásra elbattyogtam a Mamut Freibe, ahol sütit és kávét ittam. Valami sós sütit szerettem volna, de az épp nem volt nekik, így kénytelen voltam perui csokis sütit enni…
Utána vásároltam a piacon, majd vonatjegyet másnapra, mert eredetileg úgy volt, hogy hétvégén találkozunk megint Öcsémékkel, de aztán lemondták, így én elhatároztam, hogy valahová elmegyek, mert hónapok óta itt rostokolok a városban. Gondoltam, levonatozom Balatonfüredre sétálni egyet – és kérdőre vonni személyesen az Annabellát, ha addig nem válaszolnak – de láttam, hogy vágányzár van, így Szeged mellett döntöttem. Sopronba is elmennék még, de oda szállást is akarok foglalni, Pécs pedig nem „egyszemélyes”, oda Dórit vagy Zsuzsit is elvinném.
A vásárlást követően otthon kitakarítottam, bekevertem egy kenyeret, aztán még késő délután kimentem és tettem egy kört a Margitszigeten. Egész nap kellemes, napsütéses idő volt, persze ahogy kitettem a lábam a házból, rögtön zuhant 10 fokot a hőmérséklet, és csepegett az eső. De akkor már lendületben voltam, így hol esernyővel, hol anélkül, hol maszkban, hol anélkül körbesétáltam a Szigetet. Utána megnéztem újra a Sírhely kilátással-t.
Vasárnap fáradtan ébredtem – minden éjjel hiányzott +1 óra alvás – de azért jókedvem volt Szeged miatt. Gyorsvonati jegyet vettem, így bármelyikkel utazhattam. Én a 8.43-ast választottam, így nem kellett annyira korán kelni.
Szegedre megérkezve természetesen esett az eső. De hideg nem volt, így a ballonkabátommal és az esernyővel jól elvoltam. Később aztán elállt az eső, illetve néha újrakezdte. Tömeg nem volt. Én, fantáziadúsan, a „szokásos” körömet tettem meg, átmentem a Belvárosi hídon, ott sétáltam a parkban, aztán vissza. Hagyományos belváros, sétálóutca, ott evés és WC a Mekiben. Rá voltam készülve egy halas szendvicsre, amit hónapok óta nem ettem – amióta nem lehet beülni a Mekibe –, de macerás volt, mert a hülye védettségi kártyát kellett mutogatni, és a legtöbb ember inkább a teraszon evett, tkp. egyedül ültem bent és faltam a halast… De azért finom volt. (A WC pedig ingyen.)
Utána a Tisza-parton mászkáltam, ott, ahol korábban épp fel volt túrva. Aztán visszafelé, elmentem az Árkádba, ahol azonnal megcéloztam a Freit – haha, most már tudom, hol van! –, rögtön kávét és sütit rendeltem. Remek volt, kivéve hogy most is a hülye kártyával kellett szarakodni, illetve hogy a sütit fedő nejlont soha nem tudom úgy levenni, hogy csuklóig ragacsos ne lennék.
Ezután visszafordultam újra a belvárosba, másodszor is a Gutenberg utcán végig, amit legutóbb elmulasztottam, pedig nagyon szép utca, és itt van az a régi zsinagóga is, ami csodás. A belvárosra, illetve a Dómra szántam az utolsó órát. Ez részben felesleges volt, mert a Dóm ajtaja épp be volt csukva. Vagyis lehet, hogy nem voltak bezárva, csak ki kellett volna nyitnom az ajtaját, de nem mertem… És így csak a környező utcákban kóricáltam, míg vissza nem kellett indulnom a vonathoz.
A hazaút simán telt, olvastam, és nagyon elfáradtam. Otthon lezuhanyoztam, mert az egész napi menés és a hirtelen meleg megizzasztott, mert azt elfelejtettem mondani, hogy amint a pályaudvarra léptem, hogy a hazafelé tartó vonatra felszálljak, minden felhő eltűnt az égről és gyönyörű 25 fok lett azonnal…
Most is szívesen aludtam volna egy órával többet, de nem jött össze, egyrészt mert nem feküdtem le kellően korán, másrészt az új szomszédok kissé valóban zajosabbak, mint az előző afgán csávóm, igaz ugyan, hogy éjszakára elkussolnak, de este nyolckor valahogy beakad nekik a diszkófíling és ilyenkor nyomatják a dizsi-zenét, de még nincs 22.00 óra, hogy rájuk lehetne ordítani, viszont én meg már szívesen szunyálnék. Na mindegy, majd csak megszokom, vagy lesz valahogy.
Szóval ez egy ilyen műsoros hét volt. A csúcspontja egyértelműen a péntek délután, édes, okos Zétényemmel és a pici, apró, piros kis Zsófival, aki madárfiókára emlékeztetett, és elképesztően imádnivaló volt :-)
