A frász jött rám, a legutóbbi hazaérkezéskor egymás után kétszer is majdnem szívinfarktust kaptam… Baszki, ezt a parát!
Az első az volt, hogy ahogy jövök fel a lépcsőn, és szokás szerint kotorászom a táskám kis belső zsebében a kulcscsomó után, az nincs ott.
Basszus, azonnal levert a víz. Hát hol az istenben lehet a lakáskulcsom! Mindig abba a kis belső zsebbe teszem, ami direkt azért van ott… OK, lehet, hogy annyira félálomban indultam el itthonról, hogy zsebretettem – nem, nincs a zsebemben (különben is rövidnadrág, százszor feltűnt volna mostanra). Talán csak nem dobtam ki a kukába szórakozottan?? Nem, az mégsem lehet.
Kotorásztam, mint állat – így be se tudok jutni a lakásba…. – megráztam a táskát és hallottam, hogy csörög a kulcscsomó. Ekkorra már sejtettem, hogy valszeg becsúszott a táska bélésébe. Valóban, ahogy benyúltam a kis zsebbe, éreztem is, hogy ki van szakadva, habár a lyuk sokkal kisebb, mint a kulcscsomó, a kulcscsomónak nagyon ügyesnek kellett lennie, hogy ezen a kicsi lyukon átférjen. No de fő, hogy megvan! Kénytelen voltam még kicsit tovább tépni a lyukat, máskülönben nem tudtam volna kihúzni a kulcsot, de végül sikerült, de ekkorra már levert a víz és reszketett a kezem a hirtelen iszonyú rémülettől.
Ahogy befordultam a folyosóra, meglepve láttam, hogy a szomszédok ajtaja előtt egy teli szemeteszsák van kirakva. Hát ez új. A fregolijukat rendszeresen kirakják, ezt már megszoktam és úgy-ahogy megbocsátottam nekik, hisz abban a picsányi lakásban nyilván kettejük mellett nem fér el még a szárító is (mit csinálnak majd télen??) Na de szemét, ez eddig nem volt a folyosóra kitéve.
Ahogy mentem el a szomszédok előtt a saját lakásomhoz – nyiszorog a lábtörlőjük, így hacsak direkt nem kerülöm ki, hallhatják, mikor jövök-megyek – én meg nem kerülöm ki, cseréljék ki, ha nem tetszik a lépteim zaja – és a zárba teszem a kulcsot, egyszercsak azt hallom a csukott lakásajtójuk mögül a kiscsaj hangján:
- Marad!
Nyitom ki az ajtómat és lépek be, de még mielőtt becsuktam volna az ajtómat, meghallottam a csávó hangját is, szintén: - Marad!
Alig bírtam magam mögött bezárni az ajtót, mert megfordult velem a világ. Nagyon is jól tudom, miféle állatnak szokták azt mondani, hogy „marad”. Ez nem lehet igaz: bassza meg az isten, csak nem kutyát vettek ezek a szerencsétlen kis fityfaszok ebbe a picsányi lakásba???
Ekkor már éreztem, hogy a kulcs-incidens rossz ómen volt. (Egyébként a most leírtak összesen kb. 2 percet vettek igénybe.)
Rögtön rájöttem arra is, miért van a szemét a folyosóra téve: hogy a kutya nehogy szétkapja. Így teljes a rémálmom.
Ez nem lehet igaz, hogy baszná meg az isten. Engem a fátum üldöz, mint Potrient. Hát miért kell, hogy jóformán megismétlődjön a múlt, és ugyanúgy hangoskodó, kutyás szomszédcsürhe telepedjen a mellettem lévő lakásba, mint annak idején?!
Mint igazi pesszimista, azonnal éreztem, hogy de, esetleg a csávó nem annyira, de a kispicsa biztos akart kutyát, merthogy az „olyan családias”, és az az érzésem, hogy össze akarja kovácsolni a Zsótit vagy Krisztiánt vagy mit egy afféle családdá, így hármasban. Az a benyomásom – bár eddig csak párszor láttam őket – hogy a kisluvnya afféle Szabócsból vagy Borsodból felgyütt, azokban a megyékben menőnek számító csaj, aki „eljutott Budapestre!”, és itt, a szabócsilány-álmok netovábbjaként, „együtt él a Zsótival Pesten”, ami afféle menő helyi királyjánnyá avatja őt a 300 lelkes falujában, ha néha hazalátogatnak. A csaj ugyanis ilyen feszes gatyában meg fullsminkben, sőt ahogy láttam, felfújt ajkakkal nyomul, az a típus, aki legszívesebben sminkben aludna – ez az én feltételezésem! –, mert ha a Zsóti / Krisztián meglátja egyszer melegítőben, műszempilla nélkül, hát menten otthagyja.
Egyes rétegeknek a fejében pedig van ilyen becsípődés, hogy bizonyos dolgokat „úgy kell csinálni”, pl. két vagy három gyerek kell (holott már az elsőt se akarta úgy istenigazából), vagy 25 éves korára férjhez „kell” menni (akkor is, ha igazán nem is szereti a fickót), de hát ez a szokás a faluban. Na most mi van, ha elharapódzott a kiscsajon, hogy kutya az „kell”. (Nemrég volt erről egy jó vita a Bezzeganyán. Az egyik nő feltétlenül kutyát akart, holott a meglévő családi gondokkal sem bírt, és előre lehetett látni, hogy a kutya kb. le lesz szarva, de „kell”, hogy legyen; a többiek meg győzködték, hogy vaze, nem kéne, pusztán csak azért, hogy „legyen”, de kurva nehezen akarta felfogni a nő. Na, ekkor írta le valaki ott, hogy sokak fejében van ez a Hallmarkos család-vágykép, hogy két gyerek + családi ház + kutya az „kell”, ha fene fenét eszik is, még ha tök nem adottak is a körülmények hozzá.)
Szóval rögtön azt gondoltam, hogy a kiscsajnak is jött ez a kutyás becsípődése. Persze így húszévesen, amilyen kis hülye, nyilván fingja nincs a lakásban tartott kutya igényeiről, hogy mennyit és hogy kéne vele foglalkozni, levinni, összetakarítani utána, állatorvos költségei (!) – mert nemtom, mit dolgoznak ezek, de valahonnan csak van pénz… Szerintem ezeket nem gondolta végig a kis agyával, csak eszébe jutott, hogy „kéne! Vegyünk!”
A korábbi cigány szomszédok idegbeteg csivavájához képest most talán annyival jobb a helyzetem, hogy az eltelt évek azért rám tettek némi kérget és leszarást, szóval kevésbé vagyok talán ’sebezhető’ és könnyebben túllépek ezeken. Természetesen a legjobb dolog az, hogy – eddig!!! – nem szokták nyitva hagyni a bejárati ajtajukat, mint a cigányok, ha ez így is marad, akkor nincs is dolgom a kutyával, hisz azzal is csak az volt a baj, hogy a nyitott ajtón kirohanva nekitámadt a békésen hazamenő szomszédoknak (= nekem, mert csak én lakom ezeken túl a folyosó végén).
Persze a legjobb verzió az lenne, ha félreértettem és pl. vízisiklót vagy tengerimalacot vettek csak, mert azt leszarom; vagy ami még jobb, hogy talán csak ideiglenesen, két napi megőrzésre van náluk kutya. Vagy csak hallucináltam és nem is azt mondták (mindketten egymás után), hogy „Maradj!”, hanem, hogy „Szép időnk van”, vagy „Nem vagy éhes?”, és én csak félreértettem…
Mert más nem hiányzik, mint hogy szombat éjjelenként ezentúl nem csak a dizsizenét vagy a lamentálást kell hallgatnom, hanem még a dögöt is bevonják a zajongásba: „Nem szabad, Morzsa! Szólj már rá! Mért én szóljak, a te kutyád!” stb. …
Egyáltalán mi a faszeér' kell 20 négyzetméteres lakásba, ahol már a fregolit is a folyosóra kell kitenni, a két ember mellé még egy kutya is, az totál felfoghatatlan. Jó, hogy nem három kutya, meg még egy ázsiai elefánt is, úgy az igazi!
No mindegy, ez mindössze egy órával ezelőtt történt, ha fejlemény lesz, leírom.
