Végre sikerült kicseréltetnem a kényelmesebbik télikabátom cipzárját. Azt, ami többször is szétnyílt idén év elején, amikor Zéténnyel a szabadban kalandoztunk, és én többször leguggoltam nem olyan összezárt lábbal, mint egy gésa, hanem sportosan, miáltal a cipzár alulról szétjött. Többször is. De mindig sikerült végül helyrehoznom. Kivéve az utolsó alkalmat, amikor már úgy maradt, alulról kb. 5 centivel megakadt a kocsi és se kép, se hang. Felvenni, levenni sem lehetett, felhúzni pláne nem.
Akkor ez nem zavart igazán, mert már március volt, és amíg még tartottak a hidegek, az Ágitól kapott télikabátot hordtam. Az marha szép és elegáns, viszont kissé nagyobb, mint én, de ami még rosszabb, csak csípőcsontig ér, tehát a seggem és a vesém, meg a combom felső fele állandóan lefagyott. Szerencsére aztán jött a tavasz és az átmeneti kabátjaimat kezdtem hordani.
Nyáron nemigen kellett a télikabát :-D Jött az ősz, jó sokáig elvoltam a ballonkabáttal, amikor pedig még hűvösebb volt, a bőrkabáttal. De tudtam, hogy jönni fog a tél is, és kellene télikabát! Tudtam egy ruhajavítót a Mammutban, ahová el szándékoztam vinni cipzárcserére, csak nehezen szántam rá magam, mivel olyan nagy ronda cucc, és bele kéne gyűrni valami szatyorba. Ja és előbb ki kéne mosni, mégiscsak a földön fetrengtem benne Zéténnyel.
Aztán eljutottam a mosásig, és gondolkodtam, mikor vigyem javíttatni. Meló után? Hogy becipeljem azt a nehéz szart a melóhelyre, aztán el a Mammutba… Brrr!
Kapóra jött az október végi táppénz. Péntekre már elég jól éreztem magam, gondoltam, gyorsan elszaladok a kabáttal a Mammutba, otthagyom, hazafelé meg beugrom a Tátra utcai kínaiba, és jól bevásárolok.
Nem egészen így alakult.
Elmentem a kabáttal a Mammutba – komolyan, egy vastag télikabát nem felvéve, hanem szatyorban hurcolva marha kényelmetlen! –, útközben még az észak-koreai könyv utolsó fejezeteit olvastam. Aztán végre elértem a helyszínre. Örültem, hogy még csak délelőtt van, mert a munkaidőnk 13.00-ig tart, szerettem volna még előtte hazaérni, nehogy meglásson valami kolléga, amint betegállományban az utcán csámborgok.
Megkönnyebbülten adtam át a kabátot a ruhajavítónak. Előzőleg féltem, hogy zárva lesznek esetleg a járvány miatt, de nem. A nő meg is nézte a cipzárat, hát igen, ez elromlott, cserélni kell. Mondom, igen. No de sajnos le kell venni a patentokat, mert azokat pont a cipzár varrására tették!
Gondoltam, ez annyit jelent, hogy drágább lesz. Kit érdekel, még mindig olcsóbb, mint új kabátot venni. Mondtam, OK, szedjétek le, és úgy a cipzárcsere.
Ők sajnos nem tudnak patentozni, ezt el kell vinni külön patentos szakemberhez.
Mondom, mi van?? Akkor derült ki, hogy a patentkiszedés és –visszarakás valamiféle külön műfaj a ruhajavításon belül, és ők azt éppen nem tudják, de ajánlottak egy helyet a Visegrádi utcában, hogy vigyem oda, aztán, majd mikor ők kiszedték a patentot, hozzam vissza nekik cipzárcserére.
Nagyon boldogan indultam útnak. Először is, a böszme nagy kabáttól nem szabadultam meg, és így a Tátra utcai kínaiba sem mehettem be, mert mindent levertem volna, lévén ott a két polc között mindenhol kb. 20 cm van. Másodszor, most menjek a patentoshoz, hagyjam ott a kabcsit, valamikor jövő héten menjek érte, szállítsam át a Mammutba, ott legalább egy hét a cipzárcsere, ja és még utána visszavinni a patentoshoz, hogy az új cipzárra rátegye a patentokat.
Komolyan megfordult a fejemben, hogy kivágom a kabátot a kukába, és veszek újat, úgyis vacak kínai volt, de végül is tök kényelmes, sok zsebbel, és ha újat veszek, az egész biztosan drágább lesz, na meg nincs is felesleges pénzem nemhogy erre, de semmire.
Elmentem a Visegrádi utcai kis patentos – meg másmilyen – üzletbe, ami rögtön szimpatikus lett, mivel egy kutya hevert az üzlet közepén. Gondoltam, hogy talán egy másik ügyfélé, de én voltam ott egyedül, ezért mégis inkább úgy gondoltam, hogy a kutya a személyzet tagja.
Elmagyaráztam a problémát, ők megnézték és mondták, hogy igen, ki tudják szedni. Egy fickó el is vitte hátra és rögtön nekiállt kiszedni a patentokat, és kb. 5 perc alatt meg is lett. Teljesen megkönnyebbültem, hogy legalább ezt a kört megspóroltam…. És ráadásul nem is kértek érte pénzt, mert majd akkor fizessek, ha visszatérek újra berakatni a patentokat!
Nagyon örültem, és mentem vissza a Mammutba. – Az volt az egyetlen hátrány, hogy időközben már vészesen közeledett a munkaidő vége, és aki hamarabb lepattant, az elvileg már megláthatott engem az utcán…
A cipzárcsere majdnem két hétig tartott, mert az nem gyors meló – ezt mondjuk tudtam is, igazán korábban is elvihettem volna ezt a kabátot. Amit végre otthagyhattam, előre kifizettem, és megkaptam a kis cetlit, amivel majd 13 nap múlva átvehetem.
Ezután vártam (szerencsére nem jött váratlan -5 fok november elején). Közben kíváncsiságból rákerestem a Facebookon a patentos üzlet oldalára, és megrökönyödve, de nagy vidámsággal láttam, hogy rögtön az első poszt egy Viktor-gúnyoló DK-s reklám :-D Na, ez egy jó hely! ;-)
Aztán elmentem a kabátért, amin már valóban ki volt cserélve a cipzár. Na, hálistennek. Ezután elrohantam a politikailag helyes beállítottságú patentoshoz. Nagyon gyorsan, mivel ők csak 17.00-ig vannak nyitva, nekem pedig a munkaidő vége és 17.00 között még fel kellett markolni a kabcsit és elvinni nekik.
Mikor beléptem, a személyzethez tartozó kutya megint ott tartózkodott, a háttérben pedig a Klubrádió szólt. Mivel ekkor már maszkot kellett hordani, leplezetlenül vigyoroghattam a két jelenségen :-) A patentokat visszatették vagy tíz perc alatt, és valami pár száz forintot fizettem érte. A cipzárcsere 6.000.- Ft volt. Összességében anyagilag egész jól úsztam meg – többre számítottam –, de ez a rohangálás, innen oda, onnan ide, majd vissza, hát ez kiakasztott…. Még ha egy doboz gyufáról lett volna szó, amit elviszek a táskámban, de ezt a batár vackot!
Mindenesetre ha legközelebb kabátot veszek, majd megnézem, hogy a cipzárvarrásra vannak-e rátéve a patentok, mert ezek szerint egy esetleges cipzárcsere ilyen macerát von magával.
De most legalább van normális télikabátom. Illetve párszor már hordtam Ágiét is, ami a Zéténnyel való játszáshoz annyiban jó, hogy abban akár fára mászhatok vagy spárgázhatok is, nem jön szét a cipzár, mivel annak az alja kb. a húgyhólyagomnál van. Ugyanezen okból viszont baromira fázik a medencém a szabadban, ezért legutóbb már nejlonharisnyát vettem a nadrág alá a legutóbbi Zéti-játszás alkalmára. Így bevált.
