.... avagy Kásler kapja be!
Időről időre felmerül a kérdés a sajtóban, nagy Fájdalmas Szűzanya-hangnemben, hogy ugyan miért dolgoznak betegen is a magyarok? Aki már kapott fizetést táppénz után, az erre tudja a választ. Ami engem illet, a vele járó macerát is utálom. Ezt a nézetemet a mostani eset nagyon megerősítette.
Már rég eldöntöttem, ha legközelebb szarul leszek, betegácsiba megyek, semmi nem érdekel. Most el is jött az alkalom, hogy hétfőn is hőemelkedésem volt, kedden is rosszul voltam, így eldöntöttem, hogy szerdán hőméréssel kezdem, ha 37-nél több, akkor visszafekszem, felhívom a főnököt és bejelentem, hogy nem megyek, aztán hívom a dokit.
Ugyanis azért sem mentem szívesen táppénzre, és sokszor inkább dolgoztam betegen, mert egyszerűen irtóztam attól, hogy betegen elvonszolódjak a rendelőbe és ott rothadjak órákon át a sok tífuszos nyanya között. Csak az utóbbi időkben tudtam meg, hogy telefonon is bejelentheti az ember a táppénzt a dokinak. Addig ezt álmomban sem hittem volna. De beteg sem voltam igazán, túl sok vitamint szedek, amit most a járvány miatt már nem is mertem volna abbahagyni. Pedig talán jobb lett volna évente pár napot betegácsiban heverni, és így többet pihenni.
Na de most. Szerdán felébredtem fél ötkor, hőmérőztem. 37,5 lett, így visszafeküdtem 6.20-ig. Akkor felhívtam a főnököt, hogy szarul vagyok meg lázam van. Nagyon undokul válaszolt, de ezt magasról leszartam. – Az is igaz, hogy most tök sok hátralékom van, mert marha sok melót kapunk, mert megint elvesznek tőlünk embereket, így a maradék dolgozókra több munka jut, miközben a körülmények változatlanok. Én viszont nem fogom összeszarni magam emiatt, vagy túlórázni.
Ezután még visszafeküdtem, aztán 8.00-kor elkezdtem hívni a dokit. Eleinte nem izgultam, de úgy félóra után már igen… Szerencsére 8.35-kor fel is vették.
Akkor kiderült, hogy az én dokim pont szabadságon van, és majd csak kedden lesz. Remek! Két és fél év után először táppénzre megyek, és pont akkor nincs a dokim. De aki felvette – noha nem mutatkozott be – az a helyettes doki lehetett, mert mondta, hogy ő majd betegállományba vesz, kikérdezett a tüneteimről, és hogy ez valszeg nem Covid és elég lesz ez a három nap táppénz. Megbeszéltük, hogy másnap délután 16.00-ra menjek el a táppénzes papírért.
Nagyon elégedett lettem. Főnökkel beszéltem, dokival beszéltem, most már csak a táppénzes papír elhozatala van hátra, mint „feladat”.
Szerdán pihentem, sokat aludtam, estére már nem volt hőemelkedésem. Csütörtökön elindultam a táppénzes papírért.
Természetes, hogy pont ezen a héten jár pótlóbusz a földalatti helyett. Ha megfigyeljük az események sorozatát, mintha azt üzenné nekem az univerzum: „Macska, te csak ne akarj táppénzre menni!!!”
Ugyanis jó korán elindultam a metrópótlóhoz – abban a megállóban még két másik busz is megáll, gondoltam, bármelyik jön, elvisz a Deákhoz, onnan pedig egy megálló lenne az M3-ssal – de az se jár, alternatív tömegközlekedés sincs helyette, tehát mehetek onnan gyalog, de az nekem tíz perc. Álltam, álltam a földalattipótló megállóban, de nem jött semmi. Sem a pótló, sem a másik két busz. Álltam és álltam, a lámpa piros lett, zöld lett, autók jöttek, de busz egy sem. Már eljött az az idő, hogy ha MOST azonnal jön a pótló, és simán végigszalad a Deákig, akkor TALÁN odaérek a dokihoz. Kezdtem kétségbeesni…. és ekkor valami beugrott, és elolvastam a kiírt táblát: hogy hétköznap az Oktogonig jár a földalatti!!
Nagyon fasza. Persze valami rémlett, hogy nem nonstop van pótlás, hanem ekkortól akkorig, innentől onnan, ha a hold egy bizonyos szögben süt stb., akkor jár a metró, de ki a fasz tudja ezt követni? Mindegy, rohantam a földalattihoz – az pont jött is, azzal elmentem az Oktogonig, aztán ott vártunk, vártunk, vártunk, vártunk, de nem jött semmi – ekkor már nettó tíz perc volt a dokival megbeszélt időpontomig. Helikopterrel értem volna oda. Na, ekkor szemből bejött a másik irányból érkező M1 pótló, aminek még meg kellett fordulni…. A lényeg, hogy vagy öt percem volt, mire a Deákra értem, de már a Bajcsyn leszálltam és a Deákra is gyalog mentem, mert azt a lassú csoffogást, amíg átvergődik a piros lámpákon, nem bírom elviselni. Innen gyalog elrohantam a dokiig, de akkor már elmúlt 16.05 is. És már állt pár ember az utcán a rendelő előtt. Én rögtön ráugrottam a csengőre és kettőt csengettem a megbeszéltek szerint. Aztán bemondtam, ahogy kellett, hogy a szabin lévő doki betege vagyok és a táppénzes papírért jöttem.
Lejött egy asszisztens és takarítónő keverékének látszó asszony és hozott papírokat, amiket kiosztott a többi várakozónak. Az egyetlen örömteli mozzanat az volt, hogy hirtelen ott termett egy nő, aki a Demény gazdája volt, és szintén táppénzes papírért jött :-) Nagyon örültem és a számon volt, hogy „Helló! Hogy vagytok? Hogy van Demény?”, de aztán ezt nem tettem, Judit el is ment, én pedig utolsónak maradtam az asszisztensnél, akinél nem volt ott az én papírom. Elmagyaráztam, hogy telefonon vett betegácsiba a helyettes, és meg volt beszélve, hogy ma jövök a papírért, és hogy mi a nevem. De a nevemet csomóan nem értik, ezért a nő kérésére felírtam a nálam lévő mozijegyre. Erre elment, majd újra visszajött, és akkor már ott volt nála a papír. Ráadásul nem is a régi rózsaszínű, hanem az új fajta, a fehér. Nagyon örültem és elbúcsúztunk. Na végre, ez megvan!
Összehajtottam a papírt és tettem volna el, de azért vetettem rá egy pillantást, jók-e az adataim. És megláttam, hogy munkakörnek az van beírva, hogy „szabálysértési ügyintéző”.
Ami már 2008 óta nem vagyok.
Ugyanis az előző fajta táppénzes papírra a munkahelyet kellett beírni. De valamiért kb. egy éve megváltozott a nyomtatvány, már ez a fehér kell, és erre nem a munkahely kell, hanem a beosztás. Hogy miért? Csak. Egyáltalán, miért kellett egy másik nyomtatvány? Csak úgy. Még az is lehet, hogy nem is lopni akartak, hanem egyszerűen a „nehogy már egymást követő öt évig valami ugyanúgy legyen, ami egyébként működik így!” miatt.
Ezért az a véleményem, hogy a Kásler, vagy amelyik beosztottja ezt kitalálta, az kapja be tövig.
Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy nem veszem észre és így adom le, de hát azonnal észreveszi a főnök vagy a személyzetis. Nem, hát szólnom kell, hogy cseréljék ki.
Vonakodva visszamentem a kapucsengőhöz – a nő ekkorra már felment, kapu zárva, csak a kaputelefon működött – és megnyomtam. Mikor felvette, mondtam, hogy sajnos rosszul van a munkaköröm a papíron.
Persze rögtön én lettem a hülye:
- Hát miért adta meg rosszul a munkakörét?
Tipikus egészségügyis hozzáállás. Mondtam, hogy én jól adtam meg, négy éve dolgozom a mostani beosztásomban, és két éve voltam utoljára táppénzen, akkor pedig jó volt a papír. (Persze azóta változott meg a nyomtatvány, és arról meg ki tehet, hogy ezen valamiért olyan adat kell, amit mikor utoljára kérdeztek, akkor még az voltam? A Kásler, vagy a csicskája.)
Megkérdezett valakit, aztán azt mondta, hogy menjek vissza kedden 8.00-ra. Habozva mondtam, hogy jó…. kedden nyolcra, fasza, amikor 6.30-tól dolgozom, na EZT hogy adom be a főnöknek, amikor már valszeg úgyis legszívesebben kilökne az ablakon? De szerencsére ekkor eszébe jutott, hogy kedden délutános rendelés van, így helyesbített, hogy menjek vissza kedden 16.00-ra.
Ezek után már tényleg útnak eredtem hazafelé. Ahelyett, hogy kellemes megnyugvást éreztem volna, hogy kezemben a táppénzes papír és pár nap pihenésem még van a hosszú hétvége miatt, most majd’ felrobbantam, tetőtől talpig leizzadtam a rohanás miatt – kösz, BKK! –, és iszonyúan fájt a fejem, ami ma valamiért megint előjött.
Szóval bemehetek kedden dolgozni úgy, hogy a táppénzes papíromat nem tudom leadni; természetesen a nagyon ostoba főnököm is azt fogja gondolni, hogy az én hibám, holott nem. Aztán rohanhatok vissza a dokihoz, bár ez talán össze fog jönni, mert az M3 pótló gyorsabb, mint az Andrássyn járó buszok.
Ha az a vén faszszopó Kásler ekkor a kezembe került volna, ott az utca kellős közepén megfojtom a saját kezemmel. Miért, MI A FASZÉRT kell pár évente változtatgatni egy rohadt táppénzes papíron, és ezzel elbaszni a munkavállalók napját, amikor van úgyis elég bajunk, és a táppénz amúgy is rohadtul kevés!
Hát ezek után aztán végképp ne csodálkozzon semmi újságíró, hogy betegen is dolgozunk. Ki a francnak hiányzik még az is, hogy a kevés pénz mellé még ennyit kelljen rohangálni meg telefonálgatni is.
Azt azért elhatároztam, hogy fogok e-mailt írni a rendes dokimnak, aki kedden már lesz, és röviden leírom a problémát, nehogy ha odaérek kedden, fogalma se legyen róla, hogy mi van, mert még az üzenetet is rosszul adják át esetleg neki.
Ezután az eredeti tervem szerint még beugrottam az Aldiba, mert gyümölcs meg sajt már nem volt otthon, de ekkorra már beindult a délutáni csúcsforgalom, ezer ember volt, én majd’meghaltam a fejfájás és a tömeg miatt. Hazafelé szerencsére jött a 105-ös busz, ami igen szépen és gyorsan végigszaladt, viszont az meg elsőajtós volt és összesűrűsödött a tömeg a buszban.
Most itt ülök, rögtön megírtam ezt a bejegyzést, és bevettem egy egész Algopyrint, de mintha egyáltalán nem hatna. Hogy a kurva életbe! Szóval tényleg olyan érzésem van, mintha a világmindenség üzenne nekem, hogy én csak ne járjak betegállományba. Ami nagyon is igazságtalan, mert mindenki elmegy, ha egyet tüsszent, sőt egyesek még szabadság helyett is táppénzt vesznek ki és azzal senkinek semmi baja, még úgy összekacsintósan a főnök is tudja talán. De én, hát ÉN ne merjek betegácsiba menni, mert rám akkor mérges lesz a főnök, és még az a kurva nyomtatvány is megváltozott menet közben, ja meg a saját dokim is pont most van szabin. Köszi!
