Régi problémám, hogy nem merek beülni ún. „igazi” (pincéres) éttermekbe. Mármint egyedül. Sajnos viszont az igazán jó kaják az ilyen helyeken vannak. Másokkal persze már sokszor voltam, de épp emiatt, magam előtt láttam, hányféle módon csinálhatok hülyét magamból, ha egyedül megyek ilyen helyre… Már eleve a számla és a jatt!
De most, amikor visszatértem hétvégi pihenésre Sopronba, elhatároztam, hogy most, most étteremben fogok enni ott!! Tesóm úgyis évek óta ajánlgatja a Gyógygödört, ami mellett sokszor elmentem már és sóvárogva néztem, de bemenni nem mertem. De elhatároztam, hogy most megteszem!!
Annyira paráztam, hogy még a FB-os zárt csoportomban is tanácsot és támogatást kértem előzetesen :-) Jött is sok jó hozzászólás, 98 %-ban biztatás és pozitívság (két hsz. volt, miszerint főzzek otthon vagy menjek a Burger Kingbe, de lusta voltam visszaírni, hogy el leszek utazva és ott tervezem az éttermet).
A legnagyobb félelmem az volt, hogy a pincérek kiröhögnek, amiért egyedül ülök ott. Esetleg nem szemtől szemben, hanem a konyha bejáratánál egymás közt, de még pont úgy, hogy én is hallom (marha jó a hallásom). Második félelmem a fizetés és a borravaló kiszámítása.
A FB-csoporttagok nagyon biztatóakat írtak, leírták, hogy a pincérek örülnek nekem, hisz én vagyok a vendég, és fizetek; meg hogy nekik ez a szakmájuk, és muszáj szépen bánniuk velem (hát ez jólesett :-), meg mindenféle hasonló kellemes dolgokat. Ezekből némileg bátorságot merítettem, de a Gyógygödör felkeresését már mindenképp eldöntöttem amúgy is.
A vonaton tervezgettem az előttem álló két napot. OK, holnap ebéd a Gyógygödörben, ma pedig elleszek a Keletiben vett Fornettivel meg a magammal hozott akciós szaloncukorral.
De aztán azt gondoltam: Lószart! Hát állat vagyok én, hogy fornettin éljek vacsoráig? (szeretem amúgy a fornettit, de most fellázadtam). Hát ugyan miért ne ehetnék én ma is egy igazi jó ebédet? Rendes körülmények között persze nem eszem KÉT egymást követő napon is étteremben, de most szabin vagyok, Sopronban, ennyi azért jár nekem…
Azt is rögtön eldöntöttem még ott a vonaton, hogy a Fórum Pizzeriába megyek ma, igenis; amit már sokszor láttam, de persze nem mentem be. Most sem lett volna merszem egy nyugati határszéli város lehető legközepén fekvő étterembe bemenni, de már otthon lecsekkoltam a honlapjukat és láttam, hogy egyáltalán nem is olyan elszálltak az áraik.
Igenis. Pizzát fogok enni, most először pincéres étterembe megyek egyedül! Ez afféle főpróba lesz a holnapi Gyógygödörhöz.
Miután ezt eldöntöttem, annyira izgatott lettem, hogy már nem is voltam éhes :-D
Megérkezés után majdnem rögtön a belváros és benne a Fórum felé indultam. 14.00-kor lehet becsekkolni a szállodában, most már kb. 12.00 volt, és még idő, mire kihozzák a pizzámat, megeszem, és felmászom a hegyre. Hát akkor gyerünk!
Bátran belöktem a Fórum ajtaját, tettem is pár lépést, aztán habozva megálltam. Ez egy tök kicsi hely volt és majdnem tele. Ráadásul egy nagy pult állt középen, pontosan olyan, mint a bevásárlóközpontok kifőzdéiben szokott lenni. És állt mögötte egy fickó is.
Teljesen elbizonytalanodtam. Láttam, hogy szaladgálnak pincérek, ugyanakkor itt ez a pultos csávó is…. Minek van ez itt? Lehet, hogy mégis itt kell rendelni, és majd kihozzák? Vagy ő süti a pizzát? De nem úgy néz ki.
Megálltam a csávó előtt, hogy majd odanéz és én akkor megkérdezem, hogy itt kell-e rendelni, de eleinte nem akart odafigyelni; ekkor már sejtettem, hogy hülye vagyok és inkább szó nélkül le kéne ülnöm, de mégsem akartam, mert mi van, ha mégis itt a pultnál kell rendelni, én meg ott fogok rothadni záróráig és senki nem hoz nekem kaját?
Ezért végül megkérdeztem a csávót, hogy Önnél kell-e rendelni, mire ő mondta, hogy nem, és fáradjak beljebb és foglaljak helyet – ekkor már észrevettem én is, hogy van balra egy ajtó és abban egy nagyobb helyiség, szintén tele asztallal, szóval a bejárat melletti kisebb terem az csak megtévesztés volt.
Szerencsére itt volt is szabad hely. Rögtön le is tettem a cuccomat és még a kabátomat sem vettem le, amikor azonnal érkezett is egy nagyon fiatal pincér. Én meg mondtam neki, hogy kérek szépen egy kisebb négysajtos pizzát.
Ezek után leroskadtam és próbáltam megnyugodni. Egy perc múlva odajött egy pincér lány, hogy mit hozhat – ekkor eszembe villant, hogy hülye voltam, egyszerűen le kellett volna csak ülnöm és várni, hogy majd odajönnek, mert lehet, hogy a pincérgyerek nem is ehhez az asztalhoz tartozik. Na mindegy most már. Mondtam a lánynak, hogy köszönöm, már hozzák.
Ezek után vártam. Valszeg nem sokat, de eléggé soknak éreztem – talán negyedóra lehetett. Közben végig azon morfondíroztam, hogy egyáltalán meghallotta-e a pincérgyerek a rendelésemet, és készítik-e már, vagy rajtam röhögnek a konyhában és senki nem hoz semmit, és majd zárórakor fognak elzavarni.
Igyekeztem nyugodt fejjel nézni. Körülnéztem. Különben igen kellemes hely volt, simán előfordulhat, hogy amikor majd Zsuzsival jövünk hegyet mászni, ide ülünk be utána. Már szinte teljesen el is felejtettem, hogy kaját rendeltem (rendeltem egyáltalán?...), amikor egyszercsak megérkezett a fiatal pincér srác és egy gyönyörű négysajtos pizzát hozott!
Aaaaaaaaahhhhh…. Van Isten! Életem első önálló éttermi rendelése!
Szembesültem a problémával, hogy a pizza kör alakú, úgyhogy kétfelé vágtam és úgy falatozgattam innen-onnan. Egyébként a pizza sírnivalóan jó volt. Az egyetlen bökkenő, hogy az első falatot azonnal a számba pakoltam, ami egyből megégetett. Elszoktam attól, hogy a pizza forró is lehet :-D Nekem mire kihozza a futár, legalábbis langyos. Még másnap is fájt a szám belseje egy ponton, de ennyit megért. Különben elképesztően finom volt, és jól meg volt sülve, de becsületes evőeszközöket adtak mellé, így el lehetett fűrészelni.
Most már egész jól éreztem magam. És eddigre már majdnem 13.00 lett; gondoltam, még elmegyek a Freibe forró csokit inni, utána fel a szállodába és végre nem kell fel-alá lófrálnom előtte egy félórát, hanem rögtön becsekkolhatok.
De hátra volt még a fizetés! Az árakat szerencsére a neten már láttam. Ahogy megettem a pizzát, szépen párhuzamosan letettem az evőeszközöket és egy percen belül jött a pincér lány. Mondtam, hogy fizetni szeretnék. Erre újabb két percen belül jött a számlával. (A FB-csoportban egyesek azzal biztattak, hogy néhány helyen csak leteszik eléd a számlát egy pici mappában és annyit teszel bele, amennyit akarsz, valamint van időd töprengeni a számoláson. Hát itt most nem ez volt.) Úgy örültem, hogy összességében azért kellemes ebédem volt és hogy átestem a tűzkeresztségen, hogy elég rendes borravalót adtam – ami már csak azért is hasznos volt, mert így felváltotta az ötezresemet :-) Nagyon kedvesen megköszönte a lány, én is; aztán már cihelődtem is, imádkozva, hogy most már a végén ne essek hasra, vagy ne akadjon be a kabátom cipzárja, vagy ne lökjek fel egy hátam mögött siető pincért.
Az ebéd után valóban fehér forró csokit ittam a Freiben, de az most „nem számít”, hiszen a., pultnál kell rendelni, b., törzshelyem :-)
Másnap a Gyógygödör. Most már egy kicsit nyugodtabb voltam. Az ő áraikat is átnéztem már, és el is határoztam még otthon, hogy majd cordon bleut fogok kérni, amit imádok – de valahogy aznap úgy éreztem, nem lesz ez kóser, jobb lesz nekem valami kis rántott gomba inkább.
A Gyógygödör egy pince, és a borozó rész van elöl. Itt is volt pult! Ravaszak ezek a soproni vendéglátóhelyek :-D De most már dörzsölt voltam: mondtam az ott álló srácnak, hogy ebédelni szeretnék, ha lehet. Mire ő, hogy menjek nyugodtan beljebb és foglaljak helyet. Királyság!
Belül nagyon kellemes, fából készült padok-asztalok álltak, és sok szabad hely. Pedig hétvége és napközben, viszont február volt, amit nem vettem számításba. Gondolom, ilyenkor kevesebb a turista.
Hamar jött egy pincér hölgy, addigra én már átfutottam az étlapot – sajna pont rántott gomba nem volt, pedig eléggé megkívántam; így rántott camembert-t rendeltem, és két deci narancslevet.
Ezután vártam, és a hátam mögött beszélgető társaságot kagylóztam.
Aztán eszembe jutott, hogy ki tudja, mennyi idő, míg kisütik a kajámat, viszont jó lenne előtte elmenni vécére, amit szerencsésen észre is vettem bejövetkor – így fel is pattantam és indultam oda. Ahogy beléptem, a vécében vaksötét volt; kerestem a villanykapcsolót, nem volt, hadonásztam a kezemmel, hátha mozgásérzékelős, de nem. Rájöttem, hogy nyilván kívül van a kapcsoló. Ahogy kiléptem, hogy felkapcsoljam, megláttam a pincérnőt, aki egy tányér ételt hozott. Vazze…. Hát ez szerintem csak az enyém lehet, más rendelést nem hallottam a sajátomon kívül. De ciki! Én meg pont most megyek retyóra!
Vécé után visszatérve láttam, hogy csakugyan az én ebédem érkezett meg. De ki hitte volna, hogy ilyen marha hamar kihozzák! Én meg nem tudtam megköszönni a pincérnőnek, mert nem voltam itt.
Szerencsére egy pillanat múlva jött a pincérnő jó étvágyat kívánni, és akkor meg tudtam köszönni. Hát ez a vécé-momentum amolyan tipikusan Macska-féle elbénázás volt, tudtam, hogy valami azért lesz :-D
Hatalmas adag rizs tetején volt három (négy?) nagyobb camembert, kis zöldség mellette meg kistálkában az áfonyalekvár, amit ilyesmikhez szoktak hozni. Hogy miért kell a jó főtt ételt lekvárral elrontani, azt sosem értettem. Mindig félreteszem, és desszertként eszem meg, most is így lett.
A camembert nagyon finom volt, de izgalmamban most sem nagyon volt étvágyam. Ráadásul ez a sajt ugye eléggé zsíros – bennem pedig hirtelen felmerült az egy héttel ezelőtti szörnyű éjszaka a sok hányással. Ajjaj… Talán nem ezt kellett volna rendelni, hanem valami párolt csirkemellet párolt zöldséggel.
Azért megettem szép apránként a camembert-t, mert nagyon finom volt, sőt a rizs is jó volt és abból is simán meg tudnék enni egy tányérral most, amikor ezt írom, de akkor ott már nem ment. Így elfogyasztottam a narancslevet, az összes camembert-t, a zöldségköretet és természetesen az áfonyalekvárt, desszertnek.
Párhuzamos evőeszközök után egy perccel jött is a pincér hölgy. Mondtam, hogy fizetni szeretnék. Fejben már kiszámítottam, hogy 3.100.- Ft körüli a fogyasztásom, 3.500.- Ft-ot terveztem adni. Bingó, tényleg kb. annyi lett a számla. Erre én előszedtem a pénztárcámat és kezdtem kiszedni a pénzt: egy kétezres, két ezres, egy ötszázas…. És csak egy hosszú pillanat múlva döbbentem rá, hogy bakker, ez már négyezerötszáz :-D Gyorsan elsuvasztottam az ezrest és odaadtam a többit; a hölgy nagyon szépen megköszönte, én pedig nagyon jól éreztem magam.
Remek hangulatban jöttem a felszínre a Gyógygödörből, nem is annyira a tegnapi meg a mai ebéd miatt, hanem inkább mert így átléptem végre egy korlátomat, ami eddig megakadályozott sok finom ebédben. Most már, hogy kétszer végigcsináltam, valószínűleg nem fogok (annyira) parázni legközelebb. Na azért biztos nem fogok hetente pincéres étterembe járni, de ha majd megint úgy alakul, hogy Sopronban leszek egyedül és az éhhalál kerülget, nem fogom Fornettivel meg otthonról hozott szenyával beérni, hanem beülök valamelyik ilyen kellemes helyre, az biztos :-)
Sőt lehet, hogy a Gyógygödörben pl. bort is fogok inni, most nem kockáztattam meg, mert alkohol fogyasztása után még pénzt is számolni úgy, hogy nincs mellettem haver, akire rábízhatnám a számolás feladatát, nem egyszerű :-D
