Hétvégén vissza akartam térni Balatonfüredre, hogy felmásszak a Jókai-kilátóhoz, ami szeptemberben kimaradt; vagy esetleg Badacsonyba menjek. De Badacsony idén már volt; a MÁV pedig változtatott a menetrenden, átszállás nélküli vonat csak a 7.05-ös Füredre, hazafelé pedig valamikor 17.00 után. … Mégis mit csináljak nyolc órán át Füreden?
Így a túráról letettem, végül is nemsokára úgyis megyek Sopronba, ott lesz elég kirándulás.
Akkor marad valami városnézős nap egy kellemes helyen. Szeged is lehetett volna, de ott decemberben jártam. Így most Debrecen mellett döntöttem, mert ott két éve nem voltam, és ott a Nagyerdő, és a turistás részei egészen tetszenek.
Nagy örömömre felfedeztem – tiszta véletlenül – hogy van közvetlen vonat is Debrecen és Budapest között! Persze ez logikus, miután Budapest-Sopron, Budapest-Eger, Budapest-Pécs stb. közt is van közvetlen; de korábban ezt valahogy sose figyeltem, csak vettem egy jegyet Debrecenbe, aztán tömve volt minden vonat, mert az utasok jó része még tovább utazott Mátészalka meg Szabolcs meg Záhony meg Ukrajna felé. Hazafelé is ez volt, félóra késéssel érkezett be a vonat Debrecenbe, mert valahol Szabócsba’ felszedték a síneket az indiánok… Na most, hogy felfedeztem ezt a közvetlen, óránkénti járatot, legalább ilyen gond nem lesz már!
A 7.25-össel mentem. Előtte király reggeli; betáraztam a – négyszemélyes – Bialettivel lefőzött kávéból, aztán a Kés c. Nesbo-kötetet olvasva szálltam vonatra. A vonatút jól telt és tényleg nem volt 100 %-ig tömve, csak bizonyos szakaszokon szálltak fel sokan. Sajna persze pont az én boxomba kellett betelepedni egy félcigány családnak – szokatlan módon a két szülő teljesen normális volt és halkan beszéltek, viszont a kb. 5-6 éves neveletlen kölykük pont velem szemben ült, állandóan fészkelődött meg lecsúszott az ülésről meg rugdosódott, holott a szülők folyton rászóltak. Mikor én voltam ekkora, kaptunk egy taslit, ha nem viselkedtünk. – Őszintén szólva gyakran megfordul a fejemben, hogy ez a mostani sok hiperaktív meg figyelemzavaros meg ADHD-s gyerek vajon mind ’beteg’, vagy egy részük egyszerűen csak neveletlen, akire jól rá kéne szólni, vagy esetleg kétszer pofon vágni és egyből megtanulna viselkedni? – Hála a jó égnek, hogy csak néhány megállónyit utaztak.
Debrecenbe megérkezni remek volt. Ott a pályaudvari WC csak 150.- Ft, és sok fülke van (rád nézek, pécsi vasútállomás!)
Mikor kiléptem az épületből, gyönyörű napsütés volt, ugyanakkor friss, csípős levegő, olyannyira, hogy a magammal hozott vékony kesztyűt is felvettem :-D
Nem csaptam valami hatalmas programot. Simán észak felé gyalogoltam a villamos vonalán; még útközben lecsekkolva, hogy a Nagytemplom – ahol még sosem jártam – ma délelőtt nyitva lenne ugyan, de pont ma a turisták elől zárva van.
Még az életben nem sikerült soha bejutnom a debreceni Nagytemplomba, holott most már nagyon szeretném látni; miután egymillió katolikus templomban voltam, és én magam evangélikus vagyok, márpedig a protestáns templomok legtöbbje nincs éjjel-nappal nyitva, tehát evangélikus létemre épp evangélikus/református templomokban jártam legkevesebbet. A debreceni pedig az ország legnagyobb református temploma – és az Abigél is eszembe jutott természetesen –, aztán pont ide soha nem sikerül eljutnom…
Gyalog felsétáltam a Nagyerdőbe, és az a környék már nagyon tetszett. Ott sétálgattam; mivel eltévesztettem az utat, körbejártam a hülye stadiont is, pedig rühellem a stadionokat, de azért a környezet szép volt. Megettem a tó partján a maradék fornettimet, még sétálgattam kissé, aztán visszafordultam.
Nem terveztem egész napos, sok órás itt-tartózkodást, épp csak pár órát itt lenni, aztán haza, mert a vonatúttal együtt így hazaérek kb. 18.00-ra és még lesz időm hajat mosni és jót aludni.
Ahogy aztán mentem visszafelé a Simonyi úton – már ha épp azt a szakaszt így hívják – az út melletti bokrokból egyszer csak a nyakamba esett valami bogár. Decathlonos hosszú ujjú póló volt rajtam, aminek van némi kivágása, és a bogár épp ide esett. Odakaptam, hogy lesöpörjem, de közben szúrást éreztem, és ahogy a hülye bogarat végre sikerült a földre penderítenem, látom ám, hogy csíkos!
Basszerkányos, ez egy fáradt őszi darázs!
Nem érdekel a darázs, csak nem szeretem, ha megcsípnek, és ami a fő, hogy fogalmam sincs, nem vagyok-e allergiás a darázscsípésre? Eddig háromszor csípett darázs, egyszer gyerekkoromban – akkor nem történt semmi, csak fájt –, aztán pedig kétszer felnőttként, de mindkétszer allergiaszezonban, amikor úgyis bennem volt a napi Claritine, ami esetleg elnyomhatta az allergiás reakciót a darázsra. Külön darázstesztet sosem csináltattam, és igazán nem tudhatom, mire vagyok és mire nem allergiás, mert a parlagfűvel sem volt bajom 1998-ig; az eperre és kisebb mértékben a tejtermékekre viszont allergiás voltam gyerekként, most pedig kilószámra zabálom őket … (mármint a tejtermékeket, nem az epret).
Már elő is vettem a hátizsákból a Claritine-t – mindig van nálam :-D – amikor meggondoltam magam. Tulajdonképpen most kideríthetem, allergiás vagyok-e a darázsra. Végül is ha szélsőségesen allergiás vagyok, akkor anafilaxiás sokkot kapnék; de az azonnal jönne, most pedig már eltelt egy perc…. két perc…. és nem történt semmi. Teljesen azért nem nyugodtam meg, mert olvastam, hogy később is lehet allergiás reakció, például kiütés meg toroködéma meg szapora szívverés, így a kistükröt is elővettem és időnként belenéztem gyaloglás közben, hogy lássam az esetleges ödémát, meg a pulzusomat is ellenőriztem a nyakamon, meg figyelmesen lélegeztem, hogy kapok-e levegőt?
Egyébként a Fórumba igyekeztem, hogy ott kajáljak valami pizzaszeletet, és tudtam, hogy ott biztos van valami orvos, tehát ha rosszul lennék, majd talán ott ellátnak. (Akkor még nem is tudtam, hogy gyógyszertár is van ott, ami nyitva is volt.)
Így haladtam sebes léptekkel a Fórum felé, időnként a nyakamat tapogatva, biztos hülyének néztek. Aztán realizáltam, hogy eltelt már tíz perc, már tizenöt; húsz perc és a Fórumhoz értem – ott megláttam a gyógyszertárat és nyugodtabb lettem, hogy vész esetén majd a gyógyszerészek segítenek.
Aztán rögtön a bejárat mellett még észrevettem egy Stühmer boltot is, és az összes agysejtem azonnal odafordult! :-D Mert ahogy bepillantottam a Stühmerbe, láttam, hogy már szaloncukrokat lehet kapni!
Egyébként utálom, amikor ennyire korán – októberben!!! – már karácsonyi dolgokat árulnak, de most kivételesen nagyon megörültem, mert láttam, hogy hatalmas a választék, és van Eszterházy is!!
Mivel tavaly az Eszterházyval sok cigánykodás volt, nem is gondoltam, hogy idén lesz, vagy ha mégis, majd csak az utolsó percekben lesz a boltokban, mint tavaly. De most nagyon megnyugodtam, mert ha Debrecenben van Eszterházy, akkor biztosan Pesten is van.
Hogy már októberben, az kereskedelmi baromság ugyan, de ilyenkor legalább még nincs az az embertelen tömkeleg! Lehet is, hogy beszerzem a szaloncukrot még most – nem olyan rengeteget, mint tavaly –, és akkor decemberben már nem kell.
Most azért vettem természetesen egy marékkal az Eszterházyból ;-) Egyébként – naná! – a tavalyihoz képest még emeltek az árán, mint mindennek, kivéve a fizetéseket :-( Még jó, hogy hasít a magyar gazdaság, és elhagytuk Ausztriát is; oh wait, nem, még Románia is leelőz minket.
Ezután beugrottam a vécére – itt is csak 100.- Ft, éljen az olcsó Kelet-Magyarország – aztán végigjártam a plázát és kerestem a kajás részt. Meg is lett, de sajnos tömve volt emberrel. Szó szerint nem volt üres hely. Tépelődtem, hogy hol egyek, végül eldöntöttem, hogy elmegyek a Mekibe, ott eszem halas szendvicset és ha az időbe belefér, akkor a Freiben sütit (meg esetleg forró csokit is, mint Pécsen tettem).
Így is lett; a Mekiben nem volt az érintőképernyős rendelés, ami Pesten már mindenhol van, hanem az eladótól kellett kérni, és úgy kiáltozták tíz perccel később, hogy „Elkészült a halas szendvics! Elkészült a két sajtburger!” …. Mindegy, akkor már elég éhes voltam.
Aztán megnéztem a telefonon, hol van itt a Frei (mondjuk tudtam korábbról, de hátha elköltöztek, mint Szegeden). Közel volt, odamentem; és rögtön lemondtam a forró csokiról, mert olyan sokan voltak, és olyan pici a hely, hogy egyszerűen nem volt hol megvárnom a rendelést. Így csak egy csokis-málnás sütit ettem.
Aztán még elrongyoltam megnézni a Csokonai Színházat, aztán szép lassan visszaporoszkáltam az állomásra. Már jó korán odaértem, de három dolog várt még rám: vonatjegyet venni, hazaútra pogit venni, vécére menni.
A vonatjegyet automatából vettem, bár nem biztos, hogy túl jó ötlet volt elővenni a bankkártyát ezen a vasútállomáson, mert – mint minden vasútállomáson – elég gyanús arcok is ténferegtek ott, aztán meg – mégse annyira jó Kelet-Magyarország – elég sok volt a cigány. Bár, Pesttel ellentétben, itt nemigen volt hangos ordibálás meg köpködés; úgy látszik, minden rétegnek az alja költözik hozzánk a fővárosba, köszi szépen…
Ezután még vettem finom sajtos pogit, újra elmentem vécére, aztán irány a vonat. Ami ezúttal pontosan indult, és emeletes volt, gondolkodtam is, hogy az emeletre megyek, de végül lent maradtam, ahol közelebb van a vécé. Bár végül vécére nem is kellett mennem útközben, de ezt előre nem tudhattam.
Útközben olvastam a Kést, illetve néha bóbiskoltam is. Kellemesen elfáradva értem haza, aztán hajmosás, vacsi, macskagyökér-kapszula, egy epizód Dr. Csont, és ágyba bújtam olvasva, bár nem a Kést, hanem a Mézeshetek Teheránban-t, amit reggel otthagytam, mert már csak kb. 30 oldal volt hátra, olyan rövid olvasnivalót meg nem viszek a vonatra.
A szaloncukornak, őszinte meglepetésemre, sikerült csak a felét megennem, és a másik felét meghagytam másnapra. Ekkora önuralmat ki sem néztem volna magamból :-D
Jövő héten megyek és feltankolok a Stühmer boltokban!! :-D
Ja, a darázscsípésből nem lett semmi baj; még csak igazán meg sem duzzadt, egy nagyon fáradt vagy öreg darázs lehetett. Azért ha odanyúlok, érzem.
