Március 31-ig még érvényes az 50 %-os MÁV-igazolványom. Amit nem is adtam le, de mondták, hogy nem is kell, mert a felmentési időm szinte ugyanakkor telik le. Ezért gondoltam, hogy még márciusban elutazom ide-oda.
Szívesen megmásztam volna a Badacsonyt, de a Balaton melletti olcsóbb kajáldák, ahogy már tavaly megtapasztaltam, nem óhajtanak május 1. előtt nyitni, én meg nem fogok pincéres helyen háromszor annyiért enni a hegymászás után. Ezenkívül a Balaton-felvidéken állítólag tök sok a vaddisznó, márpedig a kis vaddisznók nemrég keltek ki a tojásból.
Így inkább Sopronba utaztam (megint :-) Remek nap volt, felmásztam – turistaúton – a Károly-kilátóig, aztán ki a Récényi úti parkolóig, aztán be a sárga keresztes turistaúton, amit már januárban felfedeztem. Elhatároztam, hogy ezen végigmegyek, mert ez balra nagy ívben lekanyarodik a sárga csíkra, ami visszatér a civilizációba. De a Fáber-rétnél, ami amúgy nagyon szép, hirtelen megszűnt létezni a sárga kereszt. Elvileg balra kéne kunkorodni, de még nem most; viszont a jelzés sehol. Befordultam balra, ott csakugyan volt egy kis út, ott azonban ki volt írva, hogy „Vigyázat! Méhek!” három nyelven. Azonnal visszafordultam.
Bementem a susnyába kicsit odébb, ott meg egy magasles volt; rögtön visszarohantam a rétre, nehogy valami vadász lelőjön. Mivel a sárga kereszt továbbra sem volt sehol, káromkodva megfordultam és azon az úton mentem vissza, amin érkeztem.
Később jobban megnézve a térképet láttam, hogy még tovább kellett volna menni a Fáber-rét széle mentén, de ezt a világért sem jelezték volna valahogy a laza soproni turistajelzés-felfestő emberek, akiket már jól ismerek :-/
Itthon megnéztem a túratérképemet, megint csak elámulva azon, mennyi jó kis túraútvonal van a Soproni-hegységben. Sőt, észrevettem, hogy van az a „háromszög-túra”, ami az ország legnyugatibb pontjáig vezet, amit Asztalfőnek/Urak asztalának is neveznek. Ha az ember elmegy busszal Ágfalváig, onnan nyugat felé indul a piros csík/piros kereszt, az elmegy a csücsökig, és onnan kelet felé tekeredve végig a piros csíkon elmehetek Brennbergbányáig, ahol már jártam, és onnan busszal szépen vissza lehet menni Sopronba.
Remek túrának hangzott, habár még kényelmesebb lenne, ha egy Sopronban töltött teljes napomon ejteném meg, mert így még az ide- és a hazautat is bele kell számolni, ami összesen majdnem 6 óra…
Valamint az útvonal második szakasza teljesen az országhatáron halad, és azt már tavaly megtapasztaltam, hogy a határ közelében elmegy a térerő. Így a GPS is. És akkor nem tudom, hogy hol vagyok és jó irányba haladok-e. (Azért lehet, hogy majd veszek egy iránytűt is.) Mert, amilyen lezseren vannak felfestve a soproni erdei turistajelzések, csak egy-két csík kell hogy kimaradjon, én simán letérek az ösvényről és beleveszek a rengetegbe, mint Ábel.
De ez az útvonal annyira tetszik, hogy majd nyáron, amikor jó sokáig van világos, feltétlenül megcsinálom majd.
Féláron utaztam Sopronba, a MÁV-igazolványt a pénztárban nem pecsételte le a nő, holott nyújtogattam neki; merthogy „változtak a szabályok”. Gondoltam, majd a vonaton a kaller. Azonban a kaller még csak el se kérte az igazolványt. Így azon megmaradt még ez az 1 db, utolsó 50 %-os szelvény ;-)
Ezért a hazaútra is félárú jegyet vettem; mert az csak a soproni vasútállomáson vettem meg, mert odafelé azon töprengtem, hogy melyik vonattal is jöjjek haza. A hazaúton elkérte ugyan a kaller az igazolványt, de nem csinált vele semmit, csak megnézte.
Épp ezért még mindig megmaradt egy 50 %-os utazási lehetőségem ;-) Végre egyszer nekem is kedvez a sors! Még mindig volt némi idő a márciusból. Ezért elhatároztam, hogy elmegyek Pécsre. Ott mindössze kétszer jártam, és 2023-ban egyáltalán nem.
Ráadásul mindkét alkalommal nyár volt, mert persze mikor is kell az ország legdélebbi nagyvárosába utazni, ha nem júniusban meg júliusban, amikor annál északabbra is 39 fok van árnyékban … Most legalább nem kell megfőni a hőségtől.
Az is motoszkált bennem, hogy jó lenne felmászni a TV-toronyhoz is. Annyira jól néz már ki a város látképe; ott van a történelmi városközpont, fölötte az a nagy hegy, annak a tetején a torony…. Mint Budapest, vagy Sopron. Én az ilyen helyekre szeretek felmászni.
De a pécsi hegytető olyan marha magasnak és távolinak tűnt mindig. Azt láttam a térképen, hogy vezet oda autóút, de az egy szerpentin, és semmiféle járda nincs a szélén, és minek is gyalogoljak félórát jobbra, csak azért, hogy utána majd félórát gyalogoljak balra?
Pécsről nincs is túratérképem, csak sima várostérképem; de szerencsére a neten találtam túraútvonalakat a TV-toronyhoz. Korábban már felmásztam a Hunyadi utcán a Pálos kolostorig, így légvonalban már közelebb voltam a toronyhoz, mint a vasútállomáshoz, ahová megérkeztem. Ha még egy kicsit megyek, ott elfogy a járda, de ott van a Mecsek-kapu, ahonnan a túraútvonalak indulnak.
Most tehát elhatároztam, hogy legalábbis megkísérlem a toronyhoz való felmászást, aztán ha nem jön össze, legfeljebb visszafordulok.
Kivételesen trolival mentem reggel a pályaudvarra, és imádkoztam, hogy ne maradjon ki egy járat, mivel akkor lekésem az Intercityt. De nem maradt ki, sőt tök korán érkeztem. Fornettit vettem, és a vonaton megittam a magammal hozott kávét. A Csótányokat olvastam, ami már nagyon rég volt a kezemben.
Némi késéssel kb. 10.55-re értünk Pécsre, és nekem alig több mint 4 órám volt itt. Elhatároztam, hogy 2 órán át haladok felfelé, és ha elértem az időm felét, kb. 13.00 órát, akkor visszaindulok. A városban még vettem némi édességet, aztán indultam mászni!
A Hunyadi János utcát már „jól” ismerem (mindkétszer jártam már itt). Ez egy jó kis meredek utca, már önmagában is egy kis kardió :-D Másztam, másztam, sajnos a gépjármű-forgalom tök sűrű volt, ettől eltekintve nagyon szép környék. A Pálos kolostor mellett simán elhaladtam, és fölötte nem sokkal ott volt a Mecsek-kapu!
Hát itt kéne bemenni. Otthon lefotóztam a netre feltöltött túraútvonalat, hogy tutira ne tévedjek el. Itt is sárga háromszög vezetett a csúcsra, mint Sopronban.
Nagyon szép kis erdőben szerpentines gyalogút vezetett felfelé. Minden kanyarnál ott volt a turistajelzés. A közelből lehetett hallani az autók zaját, hisz az autóút is itt halad el, a túraútvonal ’keresztül megy’ rajta. Egy kicsit megnyugtatott az autózaj, mert gondoltam, hogy így az esetleges vadállatok majd nem tartózkodnak itt, hanem csendesebb erdőterületre mennek.
Háromszor is át kellett mennem az autóúton, de mindháromszor frankón jelezve volt az út túloldalán a háromszög. Vissza is pillantottam, hogy majd lefelé menet is megtaláljam, és visszafelé is ott volt.
A második szakaszon meg kellett kerülni egy kulcsosházat; aztán megint át az autóúton. Itt egy olyan szakasz jött, ami elhaladt az állatkert kerítése mellett. No lám, a híres pécsi állatkert, ahová szintén nem jöttem még soha, mert „olyan messze van”, és most itt vagyok! :-)
Az út egyébként jó kis murvás, kövecskés volt, így még a tegnapi eső ellenére sem csúszkáltam. Minden egyes kanyarnál jelezve volt a sárga háromszög. (Rád nézek, soproni túrajelzés-felfestő csapat!) A TV-tornyot is egyre közelebbről láttam a fák között – amik még nem voltak teljesen kilombosodva, hisz még csak március volt – de azért nem volt két lépésre. Látszott, hogy igenis messze van a várostól, de én magam a jó kis közepes kondimmal, ezen a jó kis túraútvonalon simán fel tudtam mászni hozzá.
És eljött a pillanat!! Ott álltam annak az autóútnak a lábánál, aminek a túlfelén már a torony volt! Itt csak az az egy apróság volt, hogy nem volt egyértelmű, pontosan hol torkollik a sárga háromszög az útba; de visszafordultam és jól megnéztem az ösvény kezdetét, hogy majd lefelé menet is megtaláljam.
Itt volt előttem a TV-torony. Marha nagy volt! Igazából nem akartam felmenni, mert sürgetett az idő, noha még nem volt 13.00 óra egyáltalán, de a torony megnézését nem akartam elkapkodni. Majd legközelebb. Volt ott még valami látogatóközpont, kávézóval. Ide nem mentem be, fornetti volt nálam; de egy WC-nek örültem volna.
Az viszont nem volt. Legalábbis így kívülről. Gondolom, ha bemegyek és fogyasztok, vagy felmegyek a TV-toronyba, akkor van WC; de hogy 200 Ft-ért csak pisilhessen az ember, no azt nem :-( Már Sopronban, a Tűztoronynál is így van. A „sima” látogatóknak (hiába fizeted ki a toronymászást) nincs mosdó, csak a kávézó vendégeinek. Wtf?
A látogatóközpont tetejéről megnéztem a kilátást, tettem egy kört, aztán lassan lefelé indultam. Útközben egy padnál megettem egy fornettit és megettem az összes (4 db) Raffaellót is, mert hát azt nem lehet félretenni, hisz hullajtja a kókuszreszeléket ;-)
Lefelé menet sokkal rövidebb volt az út. Meglepő hamar leértem, minden eltévedés nélkül. Megjegyzem, hogy rajtam kívül mindössze két futót láttam, akik mindketten lefelé futottak, illetve egy túrázó párocskát, akik szintén lefelé haladtak.
A Hunyadin vettem észre, hogy kikötődött a csizmám madzagja. Ezt meg hogy a fenébe?! Gyűlölöm, ha kikötődik a cipőfűzőm, gyerekkorom óta nem is történt meg velem, pontosan azért, mert mindig duplára kötök mindent.
Leértem a városba, és a Király utcában bementem abba a pizzázóba, amit még induláskor kiszúrtam, ahol szelet pizzát adnak, le is lehet ülni, és mosdó is van. Igaz, hogy 990.- Ft a pizzaszelet, de isteni volt. Sopronban is ennyibe került a pizzaszelet, de az legalább kétszer ekkora volt. Na mindegy…
Pizza és WC után még mindig maradt jó félórám, amit a történelmi városrészben való csámborgással töltöttem. Aztán lassan a vasútállomás felé haladtam. Nagyon tetszik Pécs, csak sajnos a lakosság összetétele kedvezőtlenebb, mint Sopronban :-( Például itt határozottan több az utcán kóválygó drogos zombi.
A Rákóczi úton haladtam, amikor jött egy busz. Jobban megnézve, a 7-es busz volt az. Hirtelen azt hittem, hogy el se jöttem otthonról, még mindig Pesten vagyok: Rákóczi út, és azon 7-es busz :-D
A hazafelé vonatút nagyon kellemes volt. Jól elfáradtam, olvastam a Csótányokat, de egy ponton letettem, és bóbiskoltam kicsit. Kisebb késéssel értünk a Keletibe. Hazajöttem, lezuhanyoztam, vacsoráztam és alvás!
Másnap utánanéztem a pécsi túrámnak. Iszonyú büszke voltam magamra, hogy lám, felmásztam a TV-toronyhoz! Ami a Misina tetején van. Aztán ahogy kissé odébb pillantottam a térképen, láttam, hogy viszonylag „közel” van a Tubes is. Hogy nem vettem én ezt észre?! Nincs is messze! Miért nem mentem fel busszal a TV-toronyhoz (igaz, hogy elég ritkán jár), és akkor gyalog elrepeszthettem volna a Tubesre is!
Azonnal elhatároztam – ahogy a soproni háromszög-túrát is –, hogy Pécsre még visszamegyek, és ha törik, ha szakad, elmegyek a Tubesre!
Következő nap utánaolvastam a Tubesnek, és ott írták, hogy „a Mecsek második legmagasabb csúcsa”.
Második?! Hát mi az első?
Hát természetesen a Zengő!!
Ezt teljesen elfelejtettem! (Pedig érettségiztem is földrajzból.) Hát persze, a Zengő! Azonnal elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, felmászom a Zengőre is mielőbb.
De aztán rákerestem a Zengőre és láttam, hogy nem lesz ez olyan egyszerű. Egyfelől a Zengő egy „nagyon elhagyatott” részén van a Mecseknek. Hát, én már a nem annyira elhagyatott erdőkben is hajlamos vagyok parázni, bármennyire is imádok ott lenni… Hát még ami igazán elhagyatott!
Aztán a Zengő nem Pécs fölött van, hanem Hosszúheténynél, ami sokkal odébb van. Onnan már sima az út… Szóval az ember először levonatozik Pécsre, aztán a távolsági busszal kimegy Hosszúheténybe, ott fel a Zengőre, aztán ugyanezt visszafelé is.
Ide vinnem kéne magammal még egy embert, csak aki kondícióban megfelelő, az vagy marha távol lakik (Dóri), vagy hajlamos magával hozni másokat is (Orsi).
Egyébként sok érdekes népszokás van a Zengővel kapcsolatosan a neten. Így még jobban érdekel, szóval előbb vagy utóbb egészen biztosan felmászom majd rá, csak még alaposan meg kell szerveznem.
Remélem, nem hallok majd hangokat az erdőben („Zengő”, ugye), mert tutira megőszülnék a félelemtől :-D Túl sok thrillert láttam, illetve főleg olvastam az utóbbi időben. …
