Csütörtökre jegyem volt a Macskákra. Igaz, már láttam párszor, de most megint megkívántam; megkérdeztem Zsuzsit, érdekli-e, és igen, így ketten mentünk.
Nagyon örültem, főleg, mikor kiderült, hogy Géza lesz benne. Hármas szereposztás van, és a Madách már nem bíbelődik azzal, hogy a honlapra kitegye a napi érvényes szereposztásokat, csak annyi van, hogy X macskát A, B és C színészek játsszák, oszt’ totózzunk, hogy aznap ki. De most Géza FB-oldala megírta, hogy pont ő lesz pont a mi napunkon. Csodás!
Előző pénteken pedig Kati barátnőm hívott, hogy mit csinálok kedden? Mondtam, semmit…. Erre ő, hogy nem mennék-e vele az Őrült Nők Ketrecére?
Hohó!! Dehogynem! :-) Kiderült, hogy a tesójáéknak volt rá jegyük, de ők mégsem mennek, mert külföldi nyaralásra készülnek és félnek a Covidtól (a színházban ugyan maszk kell, szóval nem logikus, de mindegy). Ezért átpasszolják a jegyüket. 11.000.- Ft-ért.
Nyeltem egyet, mert ez azért rohadt drága; meg mert valószínűleg marha jó helyre szól, és mivel musical, aggódni kezdtem, hogy a jó helyről majd nagyon hangosan halljuk a zenét.
Kiderült, hogy jól aggódtam, mert az előzetesen elolvasott nézői vélemények is megírták, hogy roppant jó a darab, de baromi hangos a zene. Hát köszi. Nekem amúgy is túl jó hallásom van, sőt néha még pánikot is kapok a nagyon hangos zenétől. Egyszer ott kellett hagynom egy koncertet a Tabánban, emiatt.
Na de mindegy!! Hányszor láthatja az ember az Alföldi-féle Őrült Nők Ketrecét, amire jegyet sem lehet nagyon kapni? A filmet láttam és tetszett, gondoltam, hogy a darab is biztosan jó. Nyilván.
Az aznap este nagyon jól alakult, bár fizikailag fárasztóan. 19.30-kor kezdődött a színház, így bőven volt időm előtte hazarohanni, kávét inni és alaposan megkajálni. Valamiért úgy gondoltam, éhen fogok dögleni, ha nem zabálok be jó sokat :-D Aztán átöltöztem, és mentem a Moszkvára, ahol Katival találkoztunk és onnan együtt mentünk az Átriumba, amit még mozi korából jól ismertem.
Mozgalmas este volt. Őrül tömeg, nagy sor volt a vécénél, bár gyorsan haladt. A maszk szinte az arcomhoz nőtt, mert odafelé a járműveken is hordani kellett, a színházban is, a szünetben is – hideg volt, így nem mentünk ki az utcára a szünetben –, és hazafelé a járműveken szintén. A sors iróniája, hogy mindkét színház estén nonstop maszkban kellett rohadnom, míg következő hétfőtől eltörölték a maszkviselést. Nem ám egy héttel előbb….
A darab nagyon jó volt, néhány változtatással a filmhez képest, amikből volt, ami nem tetszett (például a srác egy ordibáló ellenszenves takony lett, míg a filmben egész rokonszenves volt). És kicsit hosszúnak éreztem. A zene valóban rohadt hangos volt, előfordult, hogy a szememen jött ki a fülem, de ezt a fajta zenét valahogy elviseltem hangosan. A 4. sorban ültünk. Remek…. Lehetett volna rosszabb is, vannak olyan perverzek például, akik 1-2. sorban szeretnek ülni. Na ez nem én vagyok. Főleg, mert itt konkrétan hosszan lebeszéltek a színpadról az első sorban ülő nézőkhöz, amit én rendkívül utálok.
A két főszereplő nagyon jó volt, különösen a Stohl, akit többnyire szinkronizálni szoktam ’csak’ hallani. De mivel nagyon jó szinkronszínész, így már eddig is biztos voltam benne, hogy jó színész. – Vannak, akik vadul tiltakoznak, hogy ők nem „szinkronszínészek”, mintha az a bolti tolvaj vagy sorozatgyilkos szinonimája lenne, holott nálam csak azt jelenti, hogy az illetőt jobbára/kizárólag szinkronszerepben szoktam hallani. És nálam evidens, hogy aki abban jó, az „rendes” színésznek is. Na, ez csak egy kis kitérő, arra céloztam, hogy a Stohlról tudtam eddig is, hogy jó színész, de itt!.... Apám, tisztára igazi nő volt. De komolyan! Nőiesebb volt, mint én (jó, ez nem nehéz :-D), teljesen lehátaztam. Az az igazság, hogy még napok múlva is a fejemben járt a darab, úgy a háttérben, sőt még most, több mint egy hét elteltével is sokszor felmerül bennem.
A transzvesztita tánckar is nagyon jó volt, ott is sok esetben nőiesebbek voltak a ’hölgyek’, mint amilyennek magamat érzem :-D Őszintén szólva pl. én nem járok valami nőiesen, mert a járásom célja az, hogy valahová odaérjek, amihez pedig gyors, lényegre törő léptek kellenek, nem pedig nőies kis apró léptű tipegés. Nekem erre nincs időm. Ezért, ha nem is épp férfias a menésem, de nem túlságosan nőies. És mindig megejtőnek találom, amikor férfiak, akik színházban/filmben nőt vagy transzvesztitát játszanak, nőiesebben mozognak, mint én magam, aki heteró nő vagyok.
Ami tetszett is, meg nem is, hogy rengeteg aktuálpolitikai kikacsintás és beszólás volt a darabban – de később olvastam a kritikákban, hogy ez direkt van így és mindig naprakészre frissítik. Önmagában ezzel nem lett volna baj, csak tök fölösleges volt – ezekkel én mind tisztában vagyok. Sőt szerintem az összes többi néző is. Mondhatni nyitott kapukat döngettek. Szerintem aki az Alföldi-féle Őrült Nők Ketrecére jegyet vesz, azt nem nagyon kell győzködni a melegek jogairól. Azt meg nem hiszem, hogy egy vérkonzervatív Fidesz-szavazó egyáltalán jegyet vesz rá, és ha mégis, akkor majd a darab meggyőzi, hogy: „Hú, de igazuk van! hiszen én eddig tévedésben éltem!” – sajnos ez sem várható, szóval a jelen lévő közönséget tulajdonképpen arról akarták meggyőzni, ami úgyis a meggyőződése volt ott mindenkinek.
Ez csak azért ’zavart’ egy kicsit, mert 4.30-kor keltem, a darab 19.30-kor kezdődött és amúgy is hosszabb volt a dalbetétek miatt, és hiába ittam délután még egy kávét, a második felvonás második felére ott ültömben el tudtam volna aludni, annyira elfáradtam fizikailag.
23.00 után lett vége, ezután még elrohantunk a Moszkvára és onnan haza a metrókkal. Én csak azért imádkoztam, hogy legalább az utolsó földalattit elérjem hazafelé! Jó, mentem már haza gyalog a Deáktól, de azért ha nem muszáj, ezt nem tenném éjjel fél tizenkettőkor, amikor másnap fél ötkor kelek (megint). Szerencsém volt azonban, mert a metróra ugyan 8 percet kellett várni, de utána a földalattimra már csak kettőt.
Szerdán futottam délután, aztán csütörtökön Macskák!
Ez a színházi este – fizikailag – minden szempontból komfortosabb volt az Őrült Nők Ketrecénél. Először is, a 16. sorban ültünk, így akármilyen hangos a zene, onnan már elviselhető. Másrészt, a Madách olyan közel van hozzám, hogy akár gyalog is mehetnék (hazafelé úgy is jöttünk). Harmadrészt, 19.00-kor kezdődött, nem 19.30-kor. És rövidebb is volt. És már többször láttam, így meglepetés nem ért. A macskák pedig nem beszéltek le a színpadról a nézőkhöz, de ha mégis, engem már a 16. sorban biztosan nem zavart volna :-D
Zsuzsival a színház előtt találkoztunk – persze végig maszkban, megint – és első utam a szereposztáshoz vitt. Ott volt Géza neve! De én nem bíztam ebben teljesen, mert mikor múltkor itt voltam, az egyik macskát jól láthatóan a félig afrikai srác játszotta, de valaki más neve volt odaírva, szóval Gézát is csak akkor hiszem majd el, ha látom. Illetve ha hallom, hisz a maszk miatt még fel sem fogjuk ismerni szemmel.
A darab csodás volt. Az embert próbáló Őrült Nők után olyan, mintha egy kényelmes mamuszba bújnánk és forró csokit iszogatnánk :-D Géza is előjött, a nagy fehér komondor bundában, de persze a paróka és maszk miatt még nem tudhattuk, hogy tutira ő-e az, míg el nem kezdett énekelni. Na, akkor már felismertük: ő volt, áldja meg az ég :-)
Szünetben megint mosdóba mentünk – fantasztikus, hogy a Madáchban sok fülkés a vécé – aztán vissza a helyünkre. A második felvonás ugyanolyan édes volt, mint az első. Mindenki nagyon jó volt. Aztán tapsrend, és indultunk haza.
Megrökönyödve láttam, hogy – ha jól emlékszem! – talán még este 22.00 sem volt. Istenem!
Rövid habozás után gyalog indultunk haza. Nem egészen félóra után értünk a sarokra, ahonnan Zsuzsi erre indul, én meg arra, de ott leragadtunk kissé társalogni, így nem sokkal korábban értem haza, mint kedden :-D De most azért volt jobb a helyzet, mert másnap már péntek volt, amikor félórával később kelhetek, és rövid a munkanap.
Lehet, hogy öregszem, de ezen a héten ez a két színházi este – noha remek volt mindkettő – teljesen betett az alvásomnak… Vasárnapra tiszta fáradt lettem. Persze, mert szombaton még Öcsémékhez mentem (= korai kelés), vasárnap reggel meg futottam (= korai kelés), így csak vasárnap és hétfő közti éjjel aludhattam volna ki magam, korai lefekvéssel, de végül ez sem jött össze, majd később leírom, hogy miért…
De azért szuper volt, és megérte mindkettő! – Azért több 10.000.- Ft-nál drágább színházjegyet már nem nagyon akarok venni mostanában: az idei Vámpírok Báljára már megvan, az Őrült Nők Ketrece már megvolt, és most mást nemigen tervezek. A Nyomorultak tetszene, de azt mindig végigbőgöm, valamint esetleg az Operaház Fantomja, de nem tudom, játsszák-e és mikor.
