A leendő új munkahely orvosi alkalmassági vizsgálata délelőtt volt; megint elkéredzkedtem a melóból. Már nem tudtam eldönteni, hogy feltűnt-e az ostobenkó főnökömnek, vagy sem, de most nem is érdekelt, mert aggódtam, hogy megfelelek-e majd az orvosin…
Az eltelt napokban kialakítottam az álláspontomat. A szememet bevallom – nem is tehetnék mást –, de az epekövemről és a szívbillentyűmről nem szólok.
Végül is, nem okoz gondot egyik sem. Az epémre rá se jöhet hasi UH nélkül (remélem). Esetleg ha megkérdezi a doki, van-e visszerem, majd azt is letagadom (a mostani munkahelyi orvos minden évben megkérdezi, és ott is letagadom). Ha pedig megnézi és ott a vénatágulat a térdhajlatomban – mert ott van – majd rácsodálkozom, hogy nahát, észre se vettem, végül is hátul van, és igazán nem szokott fájni (ez nagyrészt igaz is).
9.40-re volt időpontom, már ott voltam 9.35-kor. Azt igazán nem sejthettem, hogy ez nem csak egy orvosi rendelő, hanem a melóhely egy másik részlege, amin belül van valahol elrejtve a doki. .. És arra se számíthattam, hogy a portás éppen hosszú magánbeszélgetést fog folytatni, míg én ott állok előtte és várom, hogy beeresszen és útbaigazítson.
Már ekkor ideges voltam, mivel az orvosok nem szeretik, ha a beteg megvárakoztatja őket (fordítva persze nem gond). De a portás még hosszú percekig dumált. Ráadásul jött egy csaj is, bentről kifelé, hogy elküldte az orvos, hogy szerezzen maszkot. Ez nem tudja, hogy az ilyen orvosos helyeken maszk kell? Na meg aztán most még előttem van ez a másik csaj is, holott az én időpontom van most??
Síkideg voltam, de végül a portás azért beengedett és eligazított, és meglepetésemre oda is találtam a rendelőhöz. Ott azonban még két ember ült. Hát hol van itt az időpontfoglalás?? Szerencsére kiderült, hogy ezek a másik dokihoz várnak. – Aztán az is kiderült, hogy a maszktalan kiscsaj pedig 10.00-i időpontra jött, csak valamiért már félórával korábban ideért.
Hamar behívtak, és noha borzasztóan aggódtam, hogy valami ellenszenves hentes-boszorkány lesz a doki, de egy tök kedves nő volt. Felvették a főbb adataimat, leellenőrizték a látásomat, megkérdezték, mikor voltam utoljára laborvizsgálaton. Hát, iszonyú régen. Nem tudtam, hogy ez amolyan ajánlott szűrővizsgálat lenne, bennem mindig úgy volt, hogy ha valami gyanús betegségem van, akkor kapok laborbeutalót. És nőgyógyászati rákszűrésen mikor voltam?
Ezt speciel tudtam, hogy több mint öt évvel ezelőtt, még az előző melóhelyen, sőt még korábban, amikor még az ottani, korábbi állományomban voltam, akik elküldtek minket éves szűrésekre. Azóta nem, mert a., nem volt panaszom, b., annyira gyűlölök nőgyógyászhoz járni, hogy sosem bírtam rávenni magam.
Most ez nem volt kizáró ok, de mondta a doki, hogy azért egy éven belül menjek majd el laborba is és nőgyogyóhoz is.
Ezután jött az EKG. Féltem, hogy most majd fény derül a szívbillentyűmre, esetleg még a visszeremre is, de összességében rendben volt minden. És így, jó húsz perc vizsgálódás után, végre megkaptam a papírt, hogy alkalmas vagyok!! Sőt a legjobb, hogy ezzel már vissza se kell mennem a leendő melóhelyre, mert az orvos fogja értesíteni őket hátulról!
Egyfelől nagyon boldog voltam, hogy ezt az utolsó akadályt is sikerrel vettem. Másfelől pedig erősen aggódtam – most amiatt, hogy vissza kell mennem a melóhelyre és fel kell mondanom.
Persze előzetesen úgy gondoltam, hogy micsoda öröm lesz végre felmondani, és milyen diadalittas megkönnyebbülés fog átjárni. Ehelyett most csak idegességet és szorongást éreztem. Tudtam, hogy majd szemrehányóan fognak nézni, esetleg megjegyzéseket tesznek; sőt akár megpróbálhatnak kibaszni velem úgy, hogy nem hajlandók átvenni a felmondást – mert érthetetlen okból az nem úgy van, hogy én elküldöm a Legfelsőbb Vezetőnek a közös megegyezéses felmondási levelemet, hanem a főosztályvezetőmnek kell azt odaadnom, aki ráírja majd, hogy „Egyetértek”, vagy „Jóváhagyom”. No és ha mondjuk nem hagyja jóvá, akkor mi a fasz van?
Visszamentem az irodába, kicsit dolgoztam, aztán összegyűjtöttem annyi bátorságot, hogy lemenjek a Balázs nevű főosztályvezetőhöz. Aki általában mindig ott ül a helyén, de persze most, amikor tényleg kellett volna, nem volt sehol. Mondták a többiek, hogy pont most van valami látogatócsoport itt, akiket kísér. Fasza. Nekem mielőbb beszélnem kell vele, hogy megegyezzünk, mikortól mehetek el, és azt közölnöm kell az új melóhellyel.
Visszamentem a saját helyemre dolgozni – de jó, hogy Annamária nincs itt, még csak pont az hiányzott volna, hogy az ő idegesítő fejét is bámulnom kelljen –, és jó félóra múlva újra lementem. Balázs akkor már a helyén volt, csakhogy ott volt körülötte az a kísérgetett csoport is, akiknek magyarázott. Egy ideig habozva álltam a nyitott ajtó mellett, hátha ez már a vége, és nemsokára elkotródnak, de nem. Mégsem állhatok itt félórát…. Újra felmentem a saját helyemre és dolgoztam.
Harmadszor is visszamentem, egy asztali naptárral és ceruzával. Végre egyedül volt! Ekkor aztán elmondtam a szavakat, melyeket oly rég szerettem volna kimondani, miszerint azért jöttem, mert szeretnék felmondani közös megegyezéssel, és nézzük meg együtt, hogy mikortól tudok lelépni innen.
Egész normálisan fogadta, nem kezdett basztatni, hogy cserbenhagyom ezt a szerencsétlen főosztályt, ahonnan amúgy is fogynak az emberek. Nézegettük a naptárt – persze hogy a nyaralásom előtt voltunk kevesebb, mint két héttel – és végül megegyeztünk július 31-ben. Tehát az új helyen augusztus 1-jén tudok kezdeni.
Még mondta, hogy majd jönni fog nekem egy papír, amin rajta lesz, hogy mennyit kell visszafizetnem a SZÉP-kártyából meg a bérletből, meg a sétálópapír, amivel leszerelek. Átvette a papírt, ráírta, hogy Jóváhagyom, én kaptam egy fénymásolatot, aztán elszaladt az iratkezelő csajokhoz, hogy most rögtön át is küldi a Magas Vezetőségnek. (Azt már nem figyeltem, hogy belső postán-e vagy elektronikusan, mert ha észreveszem, hogy utóbbi, még tovább idegeskedem, hisz az elektronikus út a közigazgatásban egy nagy rakás fos, és lehet, hogy így a Magas Vezetőséghez meg sem érkezik a felmondásom.)
Persze a végén Balázs még hozzátette, hogy „azért szólj az Évának!”
Na, baszki… Persze hogy szólnom kell felmondás esetén a közvetlen főnöknek is, de én direkt nem annál kezdtem, mert a., buta, mint a föld; és b., hála a jó istennek: ő is nemsokára eltakarodik nyugdíjba a 40 évvel! Így igazából az érdemi intézkedés a Balázsé.
De azért felmentem persze, és bementem az Évához, és rövid tömör tőmondatokban neki is elmondtam, hogy felmondok, és mikortól, és hogy már a Balázzsal közöltem.
Ettől idegeskedtem a legjobban, mert ez a nő olyan hülye, és olyan bunkó/ostoba beszólásai vannak, hogy arra én is általában dacból visszaszólok, és visszaváltozom kamasszá mentálisan.
De most nem is nagyon szólt semmit, csak összepréselte a száját és dühös pofát vágott. Aztán közölte – most figyeljetek!: - hogy ő már sejtette ezt, mert én „mindig egy-egy napokat veszek ki szabinak”, és aki egy napokra megy el, az munkát keres!
Próbáltam mondani neki, hogy nem is, mert simán csak elkéredzkedtem az állásinterjúra és a többire, de aztán befogtam, mert az se vet rám jó fényt, és mert ő csak hajtogatta, hogy de, de, ő tudja!
Visszamentem a szobámba és csak csodálkoztam: eddig idén összesen kettő napot vettem ki, az egyiket február elején, amikor Sopronban voltam, a második egy véradási szabi volt, amikor Zsuzsival az Állatkertben voltunk. Komolyan azt gondolja ez az ostoba nő, hogy most, amikor ennyire kevés a szabink, majd egész napokat veszek ki egy félórás állásinterjúra?? Ez tényleg nagyon hülye!
Épp kezdett visszaállni a pulzusom a normálisra, amikor még berontott a szobámba az Éva és számonkérő, követelőző hangon kérdezte, hogy „És azt megkérdezhetem, hogy hová mész?!” – valami olyan hangsúllyal, mintha óvodás lennék.
…. Normális, nyugodt és „leszarom az egészet!”-hangulatomban enyhén gúnyos mosollyal annyit mondtam volna, hogy nem szeretném megmondani (egy ennyire pletykás helyen), vagy hogy mi közöd hozzá, de most az orvosi miatti feszkó, a Balázs-kergetés és felmondás úgy kibillentettek a lelki egyensúlyomból, hogy azt mondtam – na, szerencsére nem az igazat! –, hanem amit már előre megfogalmaztam magamban: „Az egyik minisztérium háttérintézményébe, ahol az egyik ismerősöm dolgozik.”
Ami persze nem igaz, de a két tavalyi állásinterjúm speciel ilyen helyen volt, és valóban Bogi révén. Ezenkívül még három másik haverom is különböző minisztériumokban dolgozik. Köztük Dóri is, mint utólag rájöttem, így az Éva valószínűleg azt gondolta – és terjesztette el –, hogy én is odamegyek.
Azt véletlenül sem akartam elmondani, hogy simán a Közigálláson találtam egy melót és meglepő módon fel is vettek rögtön, mert még a végén kitalálhatják, hogy melyik az, és "utánam nyúlhatnak". Ez paranoidnak hangzik, de 28 év munkaviszony alatt többször is láttam, hogy simán megteszik egyes főnökfélék.
Így történt a felmondás. Az az igazság, hogy noha remek érzés innen megszabadulni végre, de a sokféle stressz miatt egyáltalán nem azt az őszinte felszabadult boldogságot éreztem, amit kellett volna. Éppen marha sok meló volt, folyamatosan jöttek a kollégák, hogy „Hallom, felmondtál! Hová mész?”, és mindegyiket le kellett pattintanom a hamis szöveggel; és kicsit aggasztott, hogy vajon mennyi pénzt kell visszafizetnem a cafeteria meg a bérlet miatt, és milyen formában? Részarányos szabim is lesz valamennyi, de mennyi, és mikor fog ez kiderülni? Mert akkor még azokat a napokat is be kell terveznem.
Volt még egy aggodalmam ebben az időszakban munkahely/szabadság kapcsán, mégpedig Zalakaros. Mindig augusztus végén utazunk rövidebb kiruccanásra Zalakarosra, többnyire a szokásos törzsszállodánkba. De most még nem foglaltam szállást, pont mert ennyire beindult az álláskeresés; viszont kéne foglalni, mert az kis szálloda, és még a végén betelnek a helyek, mert már június van. De az új melóhelyen merjek rögtön az első hónapban szabit kivenni??! De csak feltételezik, hogy augusztusban esetleg szabira mennek az emberek néha!
Tesómtól kértem tanácsot, aki azt mondta, hogy eszembe se jusson, dehogyis, szigorúan nem szabad, amíg próbaidős vagyok! – De hát a próbaidő hat hónap lesz, azalatt még bejön a karácsony is…. Ezért megkérdeztem Barbit is, aki azt mondta, hogy ha az új melóhelynek belefér, hogy én csak augusztusban kezdek, akkor annyira nincsenek belefulladva a munkaerőhiányba, és szerinte rövidebb szabira mégiscsak elmehetek.
Haboztam, és végül egyetlen napot terveztem be, egy pénteket, és péntektől vasárnapig foglaltam szállást. Az két éjszaka, a legfontosabb programpont (zalakarosi strand!!), meglesz, a fő látnivalók pedig (Kányavári sziget és bivalyrezervátum) meglehetnek szombaton.
Egyetlen pénteki szabit csak kibír az új melóhely. De ha mégsem, majd beviszem a poggyászomat és egyenesen a melóból utazom el. Nemigen bírnám ki, hogy egy évben ne legyek Zalakaroson, és az olyan távol van, hogy nem egyszerű csak úgy leruccanni, mint pl. Egerbe.
Szóval ezek voltak. Összességében jó, de a gyomrom úgy összeszorult az összes stressz miatt, hogy tényleg nem voltam valami boldog és felszabadult, de persze jó érzés volt, főleg, hogy a hülye Éva is elmegy még előttem, és legalább az utolsó heteim nyugodtabban telnek majd.
