Sosem volt semmiféle gondom a fülemmel. Szegény Öcsém volt kiskorában, akinek állandóan középfül-gyulladása volt, többször fel is szúrták neki és nagyon sajnáltam őt. De én hálistennek ezeket megúsztam. Az egyetlen gondom annyi volt, amikor hétévesen kilyukasztották a fülemet, és akkor alkohollal kellett kenegetni vagy egy hétig.
Amikor a plusz két lyukat is belőtték a jobb fülembe már felnőttkoromban, akkor sokkal hamarabb begyógyult, csak kis Betadine-t kentem rá néha és OK volt.
Aztán egyszer, sok évvel ezelőtt, nyáron, amikor a mostani lakásban először laktam, egyszer csak elkezdett fájni a bal fülem. De nem kicsit, hanem eléggé. És nem múlt el. Vártam, vártam, hogy majd szépen elmúlik, de nem. Sőt. Talán rosszabb is lett.
Emlékeztem rá, hogy Öcsém fülére forró sóval töltött zoknit vagy mit tettünk, és az segített. Ezt most én is megpróbáltam – a részletekre már nem emlékszem, hogy hogyan melegítettem egy negyed kiló sót és töltöttem zokniba, aztán rá a fülemre. A lényeg, hogy semmi haszna nem lett, csak annyi, hogy megégett kicsit a fülem körül a bőr.
Kezdett duzzadt is lenni a fülem, és fokozatosan rosszabbodott. Már éreztem, hogy dokihoz kellene mennem. De elvből utálok szakorvoshoz menni – nem is azért, mert félnék az orvostól (nem), hanem az a kurva sok macera! Kell-e beutaló vagy sem, kell-e időpontfoglalás vagy sem, hol van épp az a szakrendelő, mert néha elköltöztetik őket, csak basznak kiírni a netre…
De lecsekkoltam a fülészetet és láttam, hogy a munkahelyem szerinti szakrendelőbe jogom van elmenni – ami nem azonos a lakóhelyemmel –, és az viszonylag közel is van a melóhelyhez, és egy nagy épületben van az összes szakrendelés.
Beutaló se kellett, időpontot talán kellett kérni telefonon, de lehet, hogy csak úgy simán oda lehetett ülni. Mindegy, a lényeg, hogy egy szép délután végül csak elmentem a fülészetre, mikor már jó egy hete szenvedtem és most már rohadtul fájt.
A doki megnézett és közölte, hogy ez valóban gyulladás, de nem középfül-, hanem hallójárat-gyulladás, tehát teljesen felesleges volt a forró sós zoknival borogatnom, mert az úgysem használ. Valami izmos fülcseppbe áztatott vattát vagy rongyot tömött a fülembe, amit benne kellett hagyni talán egy napig is; és felírt gyógyszertári fülcseppet is. Ennyi volt.
A fájós fülembe tömött rongytól még jobban fájt a fülem, ráadásul mivel ez a bal fülem volt, és a bal szememre sem látok, olyan volt, mintha a fejem bal oldalát simán egy baltával leválasztották volna. Kóvályogtam az utcán, kiváltottam a fülcseppet és locsoltam vele a fülemet a megadottak szerint, és valóban néhány nap múlva teljesen rendbe jött.
Utánaolvastam a hallójárat-gyulladásnak és láttam, hogy – az én esetemben legalábbis – a fülben maradt víz okozhatta, ami strandolás vagy zuhany után nem jött ki belőle. Azóta betegesen vigyázok, hogy vagy ne menjen víz a fülembe, vagy ha igen, minden esetben kifolyassam azt. Minden rohadt hajmosás után még külön percekig törölgetem a füleimet jobbra, illetve balra hajtott fejjel, ez már olyan automatikus, hogy fel se tűnik. Strandolás után is felváltva a földdel párhuzamosan lógatott fülekkel száradok percekig, míg már tuti nincs benne (számottevő) víz.
Nem is volt 2005 óta újabb hallójárat-gyulladásom, de ne is legyen. Most már nem abban a kerületben dolgozom, a sajátomat a franc se tudja, hol találom – a MI szakrendelőink szét vannak szórva –, és persze olyan orvoshiány van, hogy valószínűleg a vakbelemet is saját magam vehetem ki, mint a szovjet doki az Antarktiszon. Pedig ha megint elkapna a gyulladás, dokihoz kéne mennem, mert az a jó cucc, amit felírt, az vényköteles volt, tehát a patikában nem adhatnák ki csak úgy. És nem is merném megkockáztatni, hogy a gyulladás mondjuk ráterjedjen a dobhártyámra.
Szóval, akinek kedves a füle, az vigyázzon az úszással meg a hajmosással, és mindig folyassa ki belőle a vizet, mert igaz, hogy a hallójárat-gyulladás enyhébb és ártatlanabb valami, mint a középfül, de azért az is rohadtul tud fájni!
