Augusztusról tényleg csak címszavakban fogok írni, mert most már nagy elmaradásban vagyok a blogírás terén, és nem lesz idő a részletekre, illetve ha most belemegyek a részletekbe, akkor a későbbi dolgok részletei fognak elmosódni.
Az augusztust az új melóhely és Fater gyógyulása fémjelezte.
A műtét megvolt hétfőn, én bementem hozzá azon a héten még háromszor. Elég jól gyógyult, csütörtökön már felkelt és járt, de persze még fájt a lába, de azért látszott a javulás. Következő hétfőn haza is vitte őt Öcsém kocsival. Onnantól otthon lábadozott tovább, fokozatosan egyre jobban volt, illetve az egyik sebe sokáig kisebb gyulladásban volt, de aztán az is elmúlt. Az egyetlen hátrány, hogy még mindig csak szivaccsal szabad fürdenie, mert meg kell várni, hogy totál bezáródjon minden seb, és csak utána lehet zuhanyozni.
Fürdésről, pláne gyógyfürdőről nyilván szó sem lehetett még sokáig. Mivel már le volt foglalva két éjszaka Zalakaroson, Fater mondta, hogy menjek el egyedül vagy hívjak valaki mást, de én babonából nem intézkedtem ez ügyben a műtét előtt. Miután azonban Fater sikeresen túl lett a műtéten, szinte rögtön megkérdeztem Zsuzsit, jönne-e velem Karosra, és beleegyezett.
Közben az is kiderült, hogy sokkal több szabim lesz, mint az előző munkahelyemen volt. Miért is nem váltottam már sokkal korábban! És hogy egész lazán veszik az egy-két napos szabadságokat. Rögtön az első hetemen előfordult, hogy a kolléga így sóhajtott fel: „Olyan fáradtnak érzem magam, szerintem kiveszem a hétfőt.”
Ilyen mondatot nem hallottam 2019 óta (kösz rabszolgatörvény).
Ezen felbuzdulva azonnal lefoglaltam két éjszakát magamnak Balatonfüreden (utónyaralás), és még két őszi éjszakát Sopronban, mindkétszer úgy, hogy csak péntekre kelljen szabit kivennem.
A sors kárpótolt az iszonyatos Sakk-előadásért is, mivel az augusztusi Vámpírok Bálja (amire már februárban megvettem a jegyet) szinte tökéletes volt. És mivel egyedül mentem, nem hátráltatott senki, olyan korán odaértem, hogy még az előadás előtt felhívtam Fatert, és ott a színház előtt dumáltam vele még jó tíz percet. Az időjárás remek volt, ujjnyi vörösbort és pizzát fogyasztottam színház előtt; Géza pedig most különösen jó volt, holott egyébként is az, de most feltűnően nagyon király volt.
Pár nappal később ugyan szétment az ezen az előadáson viselt, egyetlen megmaradt magas sarkú szandálom is, de annyi baj legyen :-D
A munkahelyen is zajlott az élet. Átkerültem a másik szobába, ahol végleg leszek, de egyelőre még képlékeny volt az összetétel, mert az egyik ember elment alig egy hét múlva, egy másik viszont még szabin volt, így ültünk egy ideig.
Mikor odakerültem, két fiú volt és egy nálam idősebb csaj, aki egyszer beteg lett; és akkor rádöbbentem, hogy milyen zavarban vagyok, ha két fiúval kell együtt dolgoznom. Az előző helyemen összesen egy pasi volt, ő is a folyosó túlvégén, úgyhogy „elszoktam” tőlük :-D A kettőből az egyik aztán elment, a maradékot pedig idővel megszoktam, de azért mindig van bennem egy pici feszélyezettség, bármilyen rokonszenves is a srác, akit itt most Rudinak nevezek el. Mindig az az érzésem van, ha egy pasival beszélek, hogy összehasonlít magában engem az Edina nevű, 180 cm magas 23 éves fotómodell-agysebész barátnőjével, és arra a megállapításra jut, hogy én micsoda egy lúzer és rusnya csaj vagyok. Ez már rég így van, tudom, hogy hülyeség, de az érzés attól még mindig ott van bennem.
Közben tanultam arra a hülye informatikai belső vizsgára is, végül rábeszéltek, hogy most már csináljam meg online egy csütörtöki napon, ne halasszam hétfőre. Neki is fogtam, nem volt nehéz, három részből állt, mindegyik rész végén kijött egy „jelszó”, amivel a következő részre lehetett lépni. Kivéve az utolsónál, mert azt hiába végeztem el ötször egymás után, nem jött jelszó, amivel a komplett záróvizsgához jutottam volna. Próbáltam, de nem; segítséget kértem másik kezdő kollégától, de nem, végül áthívtam a Humánról egy csajt, ő is próbálta és neki sem; végül fejből beírta a jelszót, így jutottam el magához a záróvizsgához.
Közigazgatási informatika, hát igen. Direkt örömmel várom most a népszámlálást is. (Nem.)
Megjött szabiról az a csaj is, aki betanít engem és a Rudit, aki szintén viszonylag új. De én eleinte még csak egész könnyű kis anyagokat kaptam, amiket elég könnyű volt megcsinálni, és így elégedett voltam magammal. Hja, a sikerélmény. Nem is beszélve a több fizetésről, több szabadságról és úgy-ahogy rugalmas munkaidőről (lehet félórával korábban vagy később is jönni, ha a hónap folyamán ledolgozod, illetve lecsúsztathatod, ha előzőleg ledolgoztad).
Az augusztusom összességében a megkönnyebbülés és a boldogság jegyében telt. Az alvászavarom úgy elmúlt, hogy totál bepótoltam a Fater műtétje előtti egy hét szörnyű éjszakáit, és aludtam, mint állat. Főleg, hogy már nem kellett 4.30-kor kelni.
Sajnos, rájöttem, hogy keddenként a kukásautó 4.50-kor megy végig az utcánkon, akkor itt bőgeti a motort az első emeleti ablakom alatt, illetve hangosan borogatják ki a kukát a szemetestérbe. Ez eddig is így volt, csak eddig 4.50-kor már bővel a reggelinél tartottam és csak röhögtem a kukásautó zaján, most viszont, amikor 5.20-ra van állítva az ébresztő, felriadtam rá minden héten. Végül egyszerűen 4.52-re állítottam be a keddi ébresztőt, hisz úgyis felriadok. Most, mikor ezt írom, olyankor már sötét van, és nem jár itt a kukás, csak jóval később.
Sajnos, az étvágyam is visszajött, és amit az idegeskedés miatt nem ettem meg július második felében, azt felzabáltam augusztus folyamán. Sajnos édességet is. Gyakran előfordult a napi egy tábla csoki. Kurvára hájasok lettek a combjaim, és nem vigasztalt, hogy ugyanakkor izom is van alattuk, mert úgy néztem ki, mintha kis fókák nőnének ki a csípőmből, ami (a fóka) szintén egy izmos, formás állat, csak van rajta fél méter szalonnaréteg. Na ez vagyok én is.
Augusztus végén Zalakarosra mentünk, szegény Fater helyett Zsuzsival. Némileg aggódtam, mert Zsuzsa nagyon aranyos, de néha azért kissé fárasztó (elég sokat dumál, és néha marha körülményesen). De, gondoltam, két napot csak kibírunk. Ő meg figyelmeztetett, hogy állítólag horkol.
Én a legjobban azon izgultam, hogy sikerül-e távolsági busszal lemenni Keszthelyről Zalakarosra, mert a menetrendek.hu szerint igen, de a Volánbusz honlapja meg olyan fura volt… Végül megérkeztünk pénteken Keszthelyre és simán sikerült jegyet vennünk a buszra, ami még csak félig sem volt tele, és simán levitt minket Karosra.
Maga a mini-nyaralás majdnem pont olyan volt, mint Faterral, a strandolással, vacsi utáni sétával, fagyizással stb. A strand állati jó volt. Picit sokan voltak ugyan, de akkora a terület, hogy eloszlott a tömeg, a medencék pedig, aaaaahhhh… Első délután a fedett termálban dumáltunk a vége felé, és úgy ott ragadtunk, hogy kb. másfél órát töltöttünk ott, valódi mennyország volt.
A teljes napunkon felmentünk a kilátóba, aztán kávéztunk és fagyiztunk, és irány a strand! Kávé azért kellett, mert kialvatlan voltam, az utazásra rögtön a Vámpírok Bálja másnapján került sor.
A második este felhős lett az ég, és esett is, de szerencsére már csak akkor, amikor visszatértünk a szobába. Ezen az éjszakán viszont Zsuzsi tényleg horkolt. Felébredtem rá (naná); kimentem vécére, gondolva, hogy attól majd ő is felébred, de nem! Kimentem az erkélyre (még mindig esett), de erre se ébredt fel. Vagy ¾ órát töltöttem kétségbeesve, visszaaludni nem tudtam, olvasni fáradt voltam; végül kénytelen voltam felrázni és megkérni, hogy légyszi próbáljon meg inkább oldalt aludni (mert eddig háton feküdt).
Ezután már vissza tudtam aludni, de Zsuzsi hajnalban megint horkolt, viszont ekkor már nem szóltam neki, mert 1., már oldalt feküdt, 2., úgyis csak egy óra volt az ébresztőig.
Így utolsó nap elég álmos voltam és kicsit morcos…. Őszintén szólva, kicsit mérges vagyok a horkolókra, noha tudom persze, hogy nem tehetnek róla. Én olyan éberen alszom, hogy ha egyet is horkantok álmomban, azonnal felriadok rá. Más meg kvázi végigordítja az éjszakát, oszt’ közben alszik. Mit szólna, ha pl. csöndben olvasni vagy dolgozni akarja, én meg odaállnék mellé és ritmikusan ordítozni kezdenék? Na, mindegy, túlléptem a dolgon, de azért tudtam, hogy Keszthelyen, míg a vonatra várunk, muszáj lesz még egy kávét meginnom.
Keszthelyre busszal mentünk vissza – sima út volt – onnan pedig Pestre csak kétóránként jár közvetlen Intercity. Megpróbáltuk egy korábbira becserélni a jegyet, hogy ne kelljen a poggyásszal hosszan Keszthelyen lébecolni, de közölte a jegypénztáros, hogy örüljünk, hogy egyáltalán van jegyünk bármelyik vonatra, mert mindenki most akar Pestre hazamenni, mert ez az utolsó augusztusi hétvége.
Ezek után örültünk a jó szerencsénknek.
Nem mintha rossz lenne Keszthelyen, csak meleg volt, és a vasútállomáson nem volt csomagmegőrző, viszont Zsuzsinak csak egy gurulós bőröndje volt, amit nem tudott úgy a vállára vetni, mint én a sporttáskámat, így csak behatároltan mozoghattunk vonatindulásig. Elmentünk a Tulipánba kávét és sütit enni, aztán a Balaton partján dumáltunk, míg ebédidő nem lett, akkor lángost fogyasztottunk, utána fagyi, és úgy mentünk vissza a vonathoz.
A vonaton fejfájás és rosszkedv jött rám, főleg, hogy valamiért rohadt lassan mászott a vonat, állomások előtt és után 12-13 km/h-val (miért??), meg minden állomás előtt gyök kettővel mászott.
Így még késtünk is. De legalább szépen hazaértünk, és ez igazán kellemes befejezése volt az augusztusnak, ami végül ilyen jól alakult.
Augusztusban egyébként még a gázóra-állást is én diktáltam be, és elintéztem a családi kiadások átutalását arra a szokásos számlára, amit egyébként Fater szokott, és most nekem kellett a közös bankszámláról az OTP-ben; eléggé izgultam itt, mert nagyobbacska összegről volt szó, de sikerült.
