Már rég terveztem, hogy elmenjünk mondjuk Zsuzsival Szegedre, de aztán úgy elteltek a hétvégék és elfelejtődött. Végül ő hozta szóba. Hú, mondtam, akkor gyerünk most, májusban, amikor még nincs 45 fok árnyékban (Budapesten kívül csak Szegeden van még olyan dögmeleg nyáron).
Szeged ráadásul lapos, nincsenek hegyek és a Zsuzsi nem szeret/tud annyi emelkedőt megmászni, mint én; amin csodálkoztam, mikor először hallottam, mert nem is olyan rég a Hárshegyen járkált még. Ki érti ezt. De mondja, hogy fáj a lába és Bioptron lámpával lámpázza reggelente egy csomót. Gondoltam, szólok neki, hogy inkább valami igazi orvoshoz menjen el, de végül nem mondtam (azt hiszem)…
Hálistennek nem kellett korán kelni, mert a 8.53-as vonattal mentünk. Azt már csak a vonaton láttam a hírekben, hogy pont ma lesz lezárás az Andrássyn, és este nyolcig tart, szóval majd jól át kell gondolnunk, hogy megyünk haza este.
Előző nap néztük Dórival a Galaxis őrzői 3.-t, és úgy volt, hogy utána én elkísérem a Délihez, mert onnan megy a vonata, és ott veszek jegyet Szegedre. De kiderült, hogy most nem a pasijához megy – aki rohadt messze lakik –, hanem a szüleihez, akik szintén rohadt messze laknak, csak a másik irányban, és így a Keletiben száll vonatra. A Keletit utálom, de épp benne voltunk a beszélgetésben, úgyhogy elmentem vele, hogy majd ott veszek jegyet. Nagy örömmel láttam, hogy végre befejezték azt a három éve tartó építkezést a pályaudvaron! Viszont tömeg volt a jegypénztárban – mint mindig –, úgyhogy most kivételesen jegyautomatából vettem jegyet, ami eddig még sosem sikerült. Most Dóri segítségével összejött a dolog, és csak odafelé vettem jegyet, mert visszafelé még nem tudtuk, pontosan mikor akarunk jönni.
Szombat reggel a vonaton nem volt túl nagy tömeg, és még olvasni, illetve kicsit szunyálni is tudtam. Szegeden rögtön megvettük a hazafelé jövő jegyet, miután kisakkoztuk, hogy kb. milyen intervallumban jöjjünk haza (én direkt egy órával többet számoltam, kalkulálva Zsuzsi lassabb menésével meg a leülésekkel).
Ezután elindultunk a városközpont felé, bár Zsuzsi hezitált, hogy vegyünk-e villamosjegyet vagy ne. Én ugye tartok kicsit a vidéki városi tömegközlekedéstől :-D, és szeretek gyalogolni, meg ekkor már elhagytuk a pályaudvart. Emlékeim szerint az Aradi vértanúk terén volt jegyautomata. Így addig elsétáltunk, ezalatt amúgy nem is jött egy darab villamos sem…
A jegyautomatára pedig ki volt írva, hogy 2023. január 1-től nem üzemel. Remek! Vehetünk jegyet a villamoson, vagy a sofőrnél. Szuper…
Bementünk a Dómba nézelődni egy negyedórára. Megállapítottuk – kijövés után – hogy isteni idő van, napsütés, de semmi hőség, viszont hűvös sincs. Én már kezdtem éhes lenni, javasoltam, hogy menjünk abba a pizzázóba az Oskola utcában, ahol ősszel már jártam, és szuper pizzaszeleteket lehet enni. Eszünk pár pizzaszeletet, és megyünk tovább.
A pizzásnál viszont azt tapasztaltuk, hogy most már nyár felé közeledünk és ilyenkor nem tartanak pizzaszeletet, csak egész pizzát. Afféle pincéres hellyé fajult. Hát rendeltünk a pultnál egy egész pizzát, amit majd elfelezünk, és rögtön ki is fizettem. Leültünk kint a teraszon és vártunk.
Jól elbeszélgettünk, meg is egyeztünk, hogy ezután fagyit fogunk enni; meg hogy jólesne egy kávé, de ha már eddig kibírtuk, akkor már nem iszunk, meg mindenféléről beszéltünk, és akkor feltűnt, hogy eltelt vagy 25 perc és a pizza sehol. Közben jöttek még vendégek és a pincércsajok ki-be rohangáltak. A mi pizzánk sehol.
Hát basszus, ezért (is) kerülöm a pincéres helyeket! Nem elég, hogy jattot várnak el azért, hogy három métert megtegyenek a tányérral a kezükben, de még időtlen időkig várni is kell, hogy egyáltalán ételhez jussunk…. Mennyivel jobb a Meki: kérsz egy sült krumplit, odaadják, és már eszel is!
És ekkor már igazán éhesek voltunk. Elgondoltam, hogy megkeresem ezt a helyet a FB-n és csúnyán lepontozom. Nettó háromnegyed óra múlva aztán nagy nehezen kihozták végre a pizzánkat, pont mikor indulni akartam reklamálni.
A pizza ugyan megérte a várakozást, mert nagyon finom volt és jó laktató is, még úgy is, hogy elfeleztük. De akkor is morcosak voltunk. És direkt örültem, hogy előre fizetve, nem is adtunk borravalót. (Persze nyilván ezért várattak minket 45+ percen keresztül.)
Ezután fagyit ettünk, én valamit, és egy Mozartot is, ami isteni volt. Ezután a Széchenyi téren bóklásztunk. A sétálóutcán meg a téren is egy csomó bódé volt, mintha kirakodóvásár lenne, de még minden zárva volt, tehát a buli majd később lesz, pl. jövő héten. Szomorú voltam, mert szeretem az ilyesmit. Akkor is valami ünnepség volt, amikor először jártam Szegeden.
Ezután a Tisza-parton sétáltunk, és javasoltam, hogy átmehetnénk a hídon a túloldalra, de Zsuzsi nem akart. Mármint a lába miatt. Én meg nem erőltettem, holott nálam ez ’hagyomány’, hogy átmegyek a Tiszán…
Ekkor puffogtam magamban egy kicsit, hogy nem igaz, hogy csupa olyan haverom van, akikkel nem lehet egy jó, alapos sétálást megejteni…. Zsuzsinak fáj a lába, Fater dettó, vagy még rosszabb; Barbinak semmi energiája, Dóri tud pont annyit gyalogolni, mint én, sőt, de ő meg rohadt messze lakik és most onnan rángassam be reggel a Nyugatiba, hogy lemenjünk Szegedre? Orsi meg túl sportos, ő valószínűleg el akarna futni Szegedről Hódmezővásárhelyig és vissza, ha már ott vagyunk, és (új) pasija is van, nyilván inkább vele lenne, de ha nem, akkor is a tinédzser fiát vagy egy-két kolléganőt el akarná hozni magával, márpedig az engem feszélyez. Így most tulajdonképpen csak én saját magam vagyok, aki leutazom pl. Sopronba, felrongyolok a kilátóba, lerongyolok az erdőn át, elmegyek a Gyógygödörbe, utána a Harrerba, majd haza…. Na szóval, ez a puffogás csak úgy átsuhant a gondolataimon.
A rakparton valami jó kis motoros találkozó volt, ezt nézegettük egy ideig, aztán megfordultunk és az Anna-kútig sétáltunk. Itt leültünk egy padra és dumáltunk. Ekkor mesélte Zsuzsi a Bioptron lámpát, amit én leginkább homeopatás humbugnak tartok, és javasoltam a dokit vagy gyógytornászt, aztán beszélgettünk gyógytornász témában is.
Ezután tovább a Tisza Lajos krt.-on, aztán be a zsinagóga utcájába. Jól körüljártuk a zsinagógát (persze zárva volt, szombat lévén). Ezen a szakaszon épp az örökbefogadás témájáról beszélgettünk :-)
Aztán visszatértünk a belvárosba, és a Kis Virág cukrászdában egy újabb fagyit ettünk (és én üdítőt is vettem, mert ekkorra már szomjas lettem. Később kiderült, milyen okos dolog volt ez.)
Ez a fagyi is állati jó volt, Velencei álom és csoki ;-) Mikor elfogyott a fagyi, egy jó kis szuvenírboltban nézelődtünk a sétálóutcán, és én két dolgot vettem is. Az egyiket Zéténynek, a másikat magamnak.
Ezután már a vonat felé orientálódtunk. Óránként járt a vonat, én gyorsan kiszámítottam, hogy a következőt simán elérjük még gyalog is, még Zsuzsival is. A Burger Kingben vettem egy chilis sajtgolyót, és azt csipegettem útközben.
Az állomásra érve már jó fáradtak voltunk – illetve, én még tudtam volna sétálni kicsit –, alig vártuk, hogy hazavonatozzunk. Jó meleg lett. És meglepő módon igen sokan akartak ezzel a vonattal utazni! Hát mi van itt? Aki csak egy napra jött, az utazzon egy másik vonattal, aki meg egész hétvégére, az ne vonatozzon ma egyáltalán.
Már a vonaton ültünk, ami azonban még nem indult el, amikor a hangosbemondóból valami felsővezeték-szakadást hallottunk, Cegléd és blablabla között…. De nem foglalkoztunk vele, de aztán megismételték, de akkor meg Kecskemétet hallottunk. De olyan fáradt voltam, hogy nem érdekelt a dolog, különben is mi még Szegeden vagyunk, ha netán a mi vonalunkat érinti a fémtolvajok által ellopott vezetékszakadás, addigra szépen összehegesztik egy forrasztópákával, mire mi odaérünk.
A vonat elindult, ment, idegesítően sok utas szállt fel, és majdnem minden állomáson motyogtak valamit a felsővezeték-szakadásról. Kezdtem ideges lenni. Ami elromolhat, az el is romlik. Miss Marple is mindig a legrosszabbat feltételezte, és sajnos többnyire igaza volt. Ezért Kiskunfélegyháza környékén elmentem vécére, hogy ha le kell szállnunk, ezzel ne legyen gond.
Bizony jött is a kalauz és személyesen bejelentette, hogy Kecskemét és Cegléd között nem jár a vonat, de majd vonatpótló autóbuszok lesznek, amik az állomás előtt állnak! Zsuzsi nagyon csodálkozott, mert ő úgy hallotta, hogy Cegléd és valami más város között (oldalirányban) van a zűr, nem pedig velünk.
Én már utaztam vonatpótló busszal a Balatonnál, mikor Keszthelyre mentem, de valahol át kellett szállni buszra, roppant kulturált turistabuszok vártak minket, vagy 8-10 darab, vasutasok irányították az átszállást és gondosan megvárták, míg mindenki átér. Ezért most nem is izgultam ezen, meg különben is totál fáradt voltam.
Leszálltunk Kecskeméten, és mentünk az állomásépület elé.
Ahol nem állt egyetlen darab busz sem. Sem egy vasutas, aki mondott volna bármit. Sem egy tájékoztató felirat, sem semmi. Apránként minden utas leszállt a zsúfolt vonatunkról és ott álltunk az állomás előtt. Busz nem jött. Zsuzsi elment vécére, én maradtam őrködni, mert hátha most jön a busz és nehogy itt hagyjon minket. De busz nem jött.
Akkor már én is felbasztam az agyamat, pedig nem vagyok az a reklamálós típus, de most megindultam befelé az állomásépületbe, hogy elkapok egy vasutast és megkérdezem, ugyan hol vannak már azok a vonatpótló buszok? De vasutas nem volt. Egy példány sem. Minden vasútállomáson hemzsegnek ezek amúgy, tányérsapkás vasutas, meg táskás vasutas, meg tárcsát lengető vasutas, meg „Józsi, hozd vissza a kalapácsot, vagy kupán váglak” vasutas, de most, most egyetlen darab sem volt sehol sem. Gondolom, a népharag elől nagy bátran bebújtak az állomás belsejébe. Egyetlen embert tudtam csak elkapni, egy láthatósági mellényes, lepukkant biztonsági őrt, aki nem tűnt épp színjózannak, és kérdésemre mondta, hogy már volt itt egy-két busz, de azok már megteltek és elmentek. Mondom, és mikor jönnek a többi buszok?! Hát, azt nem lehet tudni.
Majdnem felrobbantam. Elmentem én is vécére – biztos, ami ziher – aztán vissza az állomás elé. Még ekkor sem volt ott egy busz sem!!
Mögöttünk a tömegben többen mondták, hogy meg kéne keresni a buszpályaudvart és távolsági busszal menni. Haboztam, de aztán észrevettem, hogy mintha tök közel, a park túloldalán állna egy csomó sárga busz. Telefon elő, térképet behoztam és azonnal láttam, hogy valóban, itt van a szomszédban a kecskeméti buszpályaudvar is. Mivel vonatpótló busz – naná! – még mindig nem volt sehol, úgy döntöttünk, átmegyünk a buszpályaudvarra.
Ezt akkorra már több utas is így gondolta. Szép kis menet indult meg a távolsági buszok felé. Tapasztalataim alapján rájöttem, hogy jó lesz sietni, mert ha túl sokan lesznek előttünk, egyszerűen nem férünk fel a buszra. Addigra már rákerestem, hogy 18.00-kor és 18.30-kor mennek buszok Pestre. A 18.00-ast éppen lekéstük, de a következőre van esély!
Odaértünk a buszpályaudvarra, rohantam a jegypénztárakhoz. Három volt, de mind zárva. Akkor a forgalmi ügyelethez. Ott meg ki volt írva, hogy „Rögtön jövök.” Remek! Kecskeméti közlekedés… Honnan a vérből indul a budapesti busz??! (Mert addigra eldöntöttük, hogy egyszerűen végig jövünk a busszal, most már nem is lenne értelme vonatpótlóra szállni, ami csak Ceglédig visz, aztán ott végigcsinálni ugyanezt az átszállásos mizériát.)
Tipródtam, mint a fosó galamb, hogy melyik megállóhelyhez menjünk?? Végül Zsuzsi vette észre, hogy a 13-as előtt meglepően nagy sor van. Nosza! Odatéptünk, persze hogy a budapesti buszra vártak. És persze hogy mind a mi vonatos útitársaink voltak :-D Azonnal beálltunk a sorba. Az ott lévők felvilágosítottak, hogy jegypénztár nincs (ja, észrevettük), és csak a buszon lehet majd jegyet venni, de ott csak készpénzért. Hála a jó égnek, hogy még volt nálunk készpénz.
Ezek után már csak várni kellett a buszra. Kb. 15 ember lehetett előttünk, és ahogy beálltunk, jött még ugyanennyi mögénk. Megérkezett végre a busz. Természetes, hogy nem csuklós volt, hanem szimpla. Természetesen nem is cserélték le csuklósra, ugyan minek is beszélne a MÁV és a Volán egymással. A sofőr kiszállt és elment valamerre, az utasok közül leszállt, aki csak eddig jött. Megnyugodva láttam, hogy tök kevés utas maradt, és ha beleszámolom az előttünk álló sort, valószínűleg mi még felférünk erre a buszra.
A sofőr visszajött és megkezdtük a beszállást. Természetesen mindenki szépen jegyet váltott, ahogy azt már a távolsági buszokon szokás…
... Egyébként csak most puffogok, mikor ezt írom, akkor – úgy igazából – egész nyugodt voltam, főleg mert kevés kávét ittam, egész nap a friss levegőn és a napsütésen voltam, és igazából nem siettem sehová, és gondoltam, hogy Kecskemétről így vagy úgy már csak haza fogunk tudni kerülni…
Nekünk még pont jutott két egymás melletti hely, de utánunk már csak egyesével voltak ülőhelyek, aztán eljött a pont, mikor betelt a busz és a sofőrnek szólnia kellett a lent maradó utasoknak, hogy vége a gyereknapnak. Bele se merek gondolni, mit csinált, akinek mondjuk valami sürgős dolga lett volna aznap… Még egy megálló volt Kecskeméten belül, ahol álltak is emberek, de a sofőr nekik is kénytelen volt megmondani, hogy nyista.
Ezután már az autópályán jöttünk hazáig. Teljesen sima út volt, jót dumáltunk közben. Természetesen eleredt az eső… Én nem hoztam ernyőt, mert úgy volt, hogy csak az északi országrészben fog esni, mi pedig Szegeden leszünk, a Nyugatitól pedig gyorsan hazaérek. Azt álmomban sem hittem volna, hogy majd Kecskeméten fogok szobrozni, meg sztrádán utazni… Szerencse, hogy reggel még vettem Fornettit, és hogy azt a félliteres teát is megvettem még Szegeden, mert most ezeket fogyasztottuk.
A buszon tervezgettük, hogy hogy jöjjünk haza. A Népliget a végállomás, onnan a hármas metróval és földalattival? De egy gyors telefonos keresés megmutatta, hogy természetesen pont ezen a hétvégén véletlenül sem jár az igazi metró, hanem – megint!! – metrópótló van.
Zsuzsi indítványozta az 1-es villamost, amiről majd át tudunk szállni trolira, és úgy már egész közel jutunk a lakásainkig. Én vonakodtam, mert az 1-est rühellem a rajta utazó Hős utcai drogos zombik miatt, és ugye a Népliget és a trolink között épp ezen a rühös környéken megy át a villamos… De még mindig jobb, mint a metrópótló. Végszükségben a Stadionoknál át lehet szállni a piros metróra.
A busz remekül haladt és a tervezettnél még korábban is ért a Népligetbe, rámosolyogtunk a sofőrre, akivel több hálás utas is beszélgetésbe elegyedett. Nem én voltam az egyetlen, akinek nem durrant el az agya, hanem ha így alakult, elfogadtuk a dolgokat. (Valószínűleg egy hosszú munkanap után, hétköznap délután ötkor, én sem lettem volna ilyen toleráns és jó hangulatú…)
A villamos egy percen belül jött és nagy meglepetésemre ezúttal egy rossz arcú izé sem utazott a közelünkben, holott az 1-esen meg a 28-ason ezeket mindig kifogom. A troli is kb. 7 percen belül indult. Felszálltunk, utaztunk, leszálltunk, aztán rövid társalgás után feloszlottunk.
Eredetileg a vonatunknak 19.07-re kellett volna a Nyugatiba érnie, ahonnan tíz perc alatt otthon vagyok, ehhez képest 19.25-re ért a busz a Népligethez, ahonnan még villamosozni és trolizni is kellett. De még mindig jobban jártunk, mint pl. az a lány, aki a reptérre akart (volna) utazni.
Egy szerencse volt ebben, hogy az Andrássy út lezárása eddigre már teljesen megszűnt.
Csak azért akartam relatíve hamar hazaérni, mert még hajat kellett mosnom este, és persze zuhanyozni is előtte, és a haj száradása még legalább egy óra. De aztán ez is megvolt, kajáltam, sajnos a stressztől felfaltam jó sok csokit is (még a napi fagyik után)…. és valami filmet is néztem.
Később olvastam a hírekben, hogy Nagykőrösön valami felfoghatatlan módon leszakadt az áramszedője valami vonatnak, és az szakította el a felsővezetéket. Egyébként délután 14.00 előtt történt, szóval akkor sem kerülhettük volna el, ha a korábbi vonattal jövünk. És jóval 22.00 után javították meg, szóval az én reménykedésem is meddő volt, miszerint „csak megjavítják, mire mi odaérünk!”
Hát ez volt az idei szegedi látogatás. Nem tudom, hogy lemegyek-e még, ha igen, akkor egyedül, hogy tudjak sokat gyalogolni, és feltétlenül elmentem magamnak a Volán-buszok menetrendjét is, mert ezek után biztos, ami biztos.
u.i: Komolyan gondoltam rá, hogy panaszlevelet írok a MÁV-nak (csak azt veszik komolyan, telefonon röhögnek), és visszakövetelem a vonat- vagy a buszjegyem árát. De aztán rájöttem, hogy automatából vettem mindkét vonatjegyemet, így nem került pecsét az 50 %-os utazási igazolványomba, és egyik kaller sem tette rá a sajátját, tehát megmaradt ez a két félárú szelvényem! Kapd be, MÁV, ez lesz az én visszatérítésem tőletek! :-P (A jövőben is inkább automatából veszek jegyet, asszem.)
