Jó kis hosszú hétvége Tihanyban! Tiszta véletlenül kerültünk oda; a szállás.hu-n szörföltem csak úgy céltalanul, Balatonfüredet nézegetve, amikor feldobta a Club Tihanynak egy megdöbbentően olcsó ajánlatát, miszerint 2 éjszaka félpanzióval 44.000.- Ft! Körül. Hát ez elég jó. Írtam Faternak, hogy mit szól hozzá. Másnapra eldöntöttük, hogy OK, ennyiért megyünk. Addigra persze már a 44 ezres szoba nem volt meg,
hanem csak 68.000 Ft-ért volt a következő leggazdaságosabb. És az is csak akkor, ha a teljes árat előre átutaljuk.
Itt kicsit megsavanyodott a szám, mivel a SZÉP-kártya miatt járok én olyan lelkesen szállodákba, viszont előre utalni nem tudok SZÉP-kártyáról, csak a sima számlámról. Szóval, mindjárt nem is olyan kedvező így az az ár :-( Na mindegy, átutaltam. Tudtam ugyanis, hogy valszeg az életben többet nem jövök a Club Tihanyba, egyrészt mert a 68 ezres szoba még mindig csak a legolcsóbb és ennél már csak drágábbak vannak, és ebben a szobában még erkély sincs (!), szóval árban nem nekem való. Azután meg a CT az az ostoba Lőrincé, ez köztudott, még akkor is, ha amúgy mindig elfelejtem lecsekkolni a nerhotel.hu-t foglalás előtt. Szóval már csak elvből sem mennénk még egyszer. De egyszer az életben jó ott lenni, főleg mert gyerekkoromban a szántódi nyaralások alatt folyton átnéztünk az északi partra, és sóhajtoztunk, hogy micsoda remek hely lehet ez a Club Tihany, mi bezzeg sose jutunk el oda.
Kevés alvás után ébredtem péntek reggel, de a kávé persze felébresztett. Olyan flottul összecsomagoltam, lezuhanyoztam, leborotváltam a lábam, megfésülködtem, felöltöztem stb., hogy már kész voltam és keresztrejtvényt fejtettem a csomagjaim fölött, mikor Fater a ház elé ért.
Aki előzőleg szólt, hogy szóljak neki, hogy vegyünk matricát. Elöntötte a szar az agyamat ezt hallva, hogy miért nem vett már korábban?! Kb. két éve is belefutottunk, hogy nem vett matricát előzőleg, mert „hosszú volt a sor”. Amiből az lett, hogy az indulás reggelén kb. 5 benzinkútra kanyarodtunk be, de az egyiken nem volt matrica, a másikon elromlott a gép, a harmadikon stb., végül az utolsónál, valahol Tárnoknál, közvetlenül a megyehatár előtt tudtunk venni végül, ahol amúgy 25 ember állt sorba, mind ugyanezért.
Mondtam is neki akkor, hogy bazmeg, most elment másfél óránk, csak mert te lusta voltál tegnap 20 percet sorban állni.
Ezt felidéztem neki, mire mondta, hogy legközelebb vegyem meg én, én meg mondtam, hogy meg is veszem bazmeg, mert semmi kedvem ugyanezt újra végigjátszani (talán mondanom sem kell, hogy megint csak a tárnoki benzinkútnál kötöttünk ki, a megyehatártól egy méterre. Szerencsére volt matrica, ezúttal.)
Ezenkívül az út jó volt. Székesfehérvárra nem kanyarodtunk be a szokásos Auchan/Aldi pihenőnkre, mert iszonyatos sor állt a lehajtónál. Helyette Kenesén pihentünk a becsületkasszás vécénél, és én lángost is ettem. Sajnos simát (990.- Ft), mert a sajtos már 1.490.- Ft volt. Ennyit nem fizetek egy kurva lángosért.
Aztán még a füredi Tescóban is megálltunk sörért. Tihanyban simán megtaláltuk a hotelt. A bejáratát már többször láttuk a főútról. Sorompón kell bemenni, ott vannak ezek a király kis bungalók meg kis házak, iszonyat hangulatosak, aztán a végén ott van a kissé szocreál külsejű hotel. Ami engem nem zavar, a 80-as években voltam gyerek, minden így nézett ki :-D
Becsekkoltunk, megkaptuk a két szobakártyát. Ugyanis ezen a sznob helyen nem ám kulcs van, hanem mágneskártya! Ideges lettem kicsit, mert ilyent még nem használtam. De sikerült bejutni a szobába. Ott eleinte nem működött semmi elektronika, mert a falon lévő kis izébe csak belehelyeztem a kártyát, nem nyomtam jól le; miután erre rájöttem, már működött a világítás és a tévé is.
A szobában kettős érzésünk támadt. Nagyon tiszta és igen kényelmes; a fürdőszobában rengeteg hely van mindkettőnk cuccainak és még maradt is hely! Viszont a szekrényben csak akasztó volt, illetve fejmagasságban volt egy polc. Szerencsére volt íróasztal és alatta sok fiók, Fater oda pakolt be. A szoba mennyezetén nem volt világítás, csak a két éjjeli lámpa, illetve egy közös kapcsolóval az íróasztali lámpa ÉS az előszobai neon világított. Komolyan nemtom, kik tervezik az ilyen szobákat…
De ami a legfőbb, a foglalásban direkt leírtam, hogy két különálló vagy legalább széttolható ágyat akarunk. Vissza is írtak, hogy két ágy van, két matraccal.
Azt már nem írták meg, hogy a két külön ágy két külső oldalán az éjjeliszekrények oda vannak rögzítve a falhoz (!!), miáltal a két ágyat nem lehet széttolni!
A mai napon másodszor öntötte el a szar az agyamat. OK, elvagyok én másokkal egy szobában, de legalább önálló ágyam legyen! Az az magánszféra legminimuma! Én nyugodtan fekszem és legfeljebb a hátamról oldalra fordulok éjjel, Fater viszont hajlamos csapkodni.
De egyébként sem értem, miért olyan alapvetés a hotelekben, hogy csak és kizárólag (házas)párok mehetnek szállodába, és punktum! Nem mehet például anya-lánya páros hosszú hétvégézni?! Vagy két barátnő?! Mi a szarért kellene nekem pl. a Zsuzsival egy ágyban aludni?! Nagyon mérges voltam. Mindegy, az ágyat azért úgy 5 cm-re széttoltuk, mert tovább nem lehetett.
Újabb érv, hogy többet a Club Tihanyba ne jöjjek, ha már a Lőrinc nem elég érv emellett :-D
Ezek után fürdőruhába öltöztünk és lementünk a wellness részlegre, mert ilyen is van. Az egyik jacuzzi rögtön üres is volt. Beleültünk és ott voltunk negyedórát. Utána úszómedence! Hát ez nagyon jólesett. Aztán hosszú folyosón kellett átmenni és ott volt egy élménymedence, ami amúgy tele volt kölyökkel, de nem bántam, mert többnyire normálisan viselkedtek, amellett picik voltak, és ezért Zétényre meg Zsófira emlékeztettek (már amennyire ki tudtam venni őket szemüveg nélkül).
A Balaton-partra is lementünk és Fater bele is ment a vízbe, úszott is pár tempót. Én csak combközépig mentem bele, mert marha hideg volt, viszont a lábam vérkeringésének nagyon jót tett a hideg víz.
Megjegyzem, hogy az alakomat illetően abszolúte nem volt strandtestem :-D, tekintve, hogy pár nappal előbb voltam plazmaadási alkalmasságin, és terveztem igazi plazmaadásra menni, ha meglesz a laboreredmény. Plazmaadáskor pedig direkt jó, ha van az emberen pár kiló. Így ocsmányul festettem, de legalább volt rá ürügyem :-D
18.00-kor lementünk vacsorázni. Úrrá lett rajtam a szokott aggodalom: lesz-e elég hely az étteremben, nem fogynak-e el a finomabb kaják… De ebben is szerencsénk volt. Az étterem marha nagy volt, bőven volt ülőhely, a svédasztalos vacsora pedig király, repetáztam, zöldségeket is szedtem magamnak, sőt a desszert is olyan kellemes volt, hogy a hivatalos vacsorai desszerttel elégítettem ki az esti édesség-igényemet, és nem kellett a külvilágban fagyit vennem. (Ami már csak azért is jó volt, mert a „külvilágban”, a révnél szar sem volt péntek este, nemhogy fagyis, de konkrétan semmi :-( )
Az étteremmel az egyetlen baj az volt, hogy sikerült közvetlenül a légkondi mellé ülnöm, ami hideget lehelt ránk, illetve volt vagy 20 db csokornyakkendős pincér, akik idegesítettek a puszta létezésükkel.
Vacsora után kisétáltunk a révhez, megvártunk egy kompot. Nagyon szép este volt. Ezután kettéváltunk, mert nekem még nem volt meg a 10.000 lépés aznapra, így Fatert hazaküldtem az egyik szobakártyával, én pedig felsétáltam az apátság felé vezető főúton jó sokáig, aztán vissza.
Tihany gyönyörű volt így az alkonyatban, de iszonyú kihalt. OK, hogy még csak május van, de konkrétan nem láttam embert magamon kívül, vagy legfeljebb kettőt, és szinte autó sem jött arra.
Visszaérve a szállodába lezuhanyoztam, és megittam az esti sört. Közben a Színház/Csodálatos Júlia könyvet olvastam, amit nagyon szeretek. Felfoghatatlan okból hoztam magammal még egy könyvet, ami nagy marhaság volt, mert a Színházat még két nap múlva sem olvastam ki :-D
A széttolhatatlan ágy ellenére egész jól aludtam, ami pedig ritkaság nálam, főleg idegen helyen. De mégis így volt, és 6.50-kor ébredtem. Kivételesen – főleg mert láttam, hogy szép nagy az étterem – nem éreztem kényszert, hogy azonnal 7.00-ra levágtassak reggelizni. Úgy-ahogy összeszedelőzködtünk, és csak akkor mentünk le. (Persze akkor már nagyon kellett a kávé.)
A reggeli remek volt, rántotta meg minden hasonló luxus. De ami fontosabb, volt jó narancslé is, és ami még fontosabb, jó kávé is! Rögtön csináltam magamnak egy dupla presszókávét, tejjel.
Másfél reggelit ettünk meg, én ittam még két cappuccinót, de ezekkel legalább elvoltam estig.
Szombaton először is kisétáltunk a tihanyi piacra, ami a rév mellett van, és már többször jártunk ott. Persze nem vettünk semmit, mert marha drága volt minden, de azért voltak jó dolgok. Ha a pénz nem számított volna, tudtam volna venni ezt-azt.
Utána visszasétáltunk a kocsihoz és fel az apátságig. Ahol csak olyan parkoló volt, amelynél 800.- Ft-ot kellett VOLNA fizetni egy óráért. Kategorikusan megmondtam Faternak, hogy ide NEM állunk be!! És lejjebb mentünk a Belső-tó irányába, ahol „csak” 400.- Ft/óra volt. (Azt is én fizettem, mert nálam sok apró volt, és mert én gyorsabban végzek a parkolóautomatáknál.)
Sétálgattunk az apátság környékén; ekkor már nagy meleg volt. Ez azért fontos, mert egész héten csütörtökig rohadt hideg és állandó esők voltak, majd csodával határos módon, pont péntekre megjött a jó idő :-)
Fagyit ettünk, nézelődtünk, megsimogattunk egy gyönyörű szamojédet, aztán kora délután hazaindultunk. A szobában olvasgattunk kicsit, aztán fürdőruhába öltöztünk és mentünk strandolni.
Mivel már nagyon meleg volt, eldöntöttem, hogy most én is belemegyek a Balatonba. Legalább egy percre. Aztán majd a jó meleg napon úgyis megszáradok. Bele is mentem – a víz iszonyú hideg volt, úgy éreztem, hogy görcsöt kap a talpam, nagyon fura érzés volt. Úsztam vagy húsz tempót, utána ki kellett jönnöm. De kiérve a szárazföldre, fantasztikus volt, mintha szaunából jöttem volna ki: a hideg víz úgy felpezsdítette a vérkeringésemet, hogy egyáltalán nem fáztam, és a napsütés szuper volt. Egy-egy nyugágyba telepedtünk és olvastunk.
Én ellettem volna így estig, de Fater vissza akart menni a wellnessbe. Így átvettem az egyrészes fürdőruhámat (mert Balatonba bikiniben, viszont fedett uszodába egyrészesben megyek), és bementünk. De most pechünk volt, már szombat volt és sokkal nagyobb a népsűrűség.
A jacuzziba egyszer sem jutottunk be, mert mindig tele volt. Az úszómedencében úsztam egy-két hosszt, de az is kezdett benépesülni. Az élménymedence is eléggé tele volt, de találtunk egy félig-meddig nyugodt zugot és ott voltunk egy ideig. Végül én javasoltam, hogy talán menjünk vissza a Balaton-partra, ahol süt a nap, árad a D-vitamin, és sokkal, de sokkal kisebb a tömeg.
A vécében visszavettem a vizes bikinit, és visszatértünk a partra. Újra úsztam egyet, megint csak az a vérpezsdítő hideg érzés volt, és utána szuper a napsütésben. Ezek után a nyugágyban olvastunk nagyon sokáig, és remek kikapcsolódás volt.
Egyáltalán, ezalatt a két nap alatt nagyon jól kipihentem magam, pedig általában folyton az otthoni dolgokon, például a munkahelyen kattog az agyam. De most nem! Olyan érzésem volt, mintha valami kéthetes nyaralás közepén járnék.
Két dolgon viszont folyamatosan töprengtem. Az egyik, hogy Zéténynek nemsokára 5. születésnapja lesz, és mit vegyek neki? Szereti pl. a legót, de azt Fater már vett neki rengeteget. Én valami könyvfélén gondolkodtam, és jártam is az Allee hatalmas Librijében, de egy olyan mesekönyvet sem láttam az 1500 közül, ami a kedves szüleinek is megfelel. Rengeteget gondolkodtam a dolgon. De most a nyaralás alatt, azt hiszem, rátaláltam az ideális ajándékra, és rögtön meg is rendeltem még szombaton.
A másik, hogy az utóbbi időkben olykor kissé magas a reggeli vércukrom, persze főleg ha előző este túl sok édességet ettem. Az indulás reggelén például 6,0 volt, ami kimondottan nem túl jó. Emelkedett éhgyomri vércukornak hívják, és ezért magánlaborokat keresgéltem a telefonomon, ha volt egy szabad tíz percem, és azon tépelődtem, melyik a legolcsóbb és a legjobb, és hogy fogom kibírni, ha letiltanak az édességről…
A második esti vacsora is remek volt. Vacsora után elsétáltunk nyugati irányba, Sajkod felé, mert a térkép szerint ott van egy hotel, ami „filmforgatási helyszín”. Én automatikusan A kémben látható jó kis sárga villát feltételeztem, holott jól tudom, hogy az inkább a hajóállomás felé van – de valamiért összekeveredett az agyamban, vagy azt gondoltam, hogy hátha itt is van egy makett, vagy nemtom…
Elindultunk a betonúton, volt is ott egy másik hotel jóval hátrébb (igazából ez volt az a forgatási helyszín); aztán tovább mentünk egy földútra, ahol ki volt írva, hogy vigyázat, fokozott kullancsveszély! Mentünk, mentünk, nagyon szép volt, de ideges voltam, most épp a kullancs miatt. Már tudtam, hogy a sárga villa nem lesz itt. Aztán egyszer csak belefutottunk egy jó kis horgásztanyába, nagyon hangulatos volt, de mondták a horgászok, hogy kb. itt az út vége, vagy felmehetünk a turistaúton a hegyre. Fater nem mászik felfelé, én igen, de este már nem :-D Így visszafordultunk. Különösen azután, miután a fickó megemlítette, hogy vaddisznók vannak errefelé, ő látott is egy anyadisznót a malacaival, és még jó, hogy autóból látta.
Köszi. Ezek után iszkoltunk vissza gyalog… Nem történt semmi, de azért a frász jött rám. Fatert megint felküldtem, mert nekem még hiányzott a lépésszámom (szerintem a lépésszámlálómon rosszul van beállítva a lépéshossz, és sajnos még nem tudtam kiigazítani). Kisétáltam a partra, aztán meg a faházak között mászkáltam. Milyen marha sok kis bungaló, és nagyobb, kényelmes ház van itt! Tök el tudnék lakni akár egy hónapig is. Főleg, ha félpanzió is jár hozzá. Király lehet!
Mikor visszaértem a szobánkba, csak akkor jutott eszembe, hogy hiszen van még egy zacskó chipsem, amit még idefelé útközben vettem a Tescóban, csak betettem a szekrénybe :-) Noha teleettem magam a vacsoránál, most mégis elkezdtem fogyasztani a sör mellé a chipset. Chipset ugyanis nem lehet hazaszállítani, mert összevissza töredezik útközben.
Viszont nem volt jó ötlet megenni sem, mert ezen az éjszakán rosszul aludtam, folyton felébredtem, forgolódtam, szerintem egyértelműen a késő esti chipsevés miatt :-(
Utolsó reggel még egy király reggelit ettünk, most egy cappuccinóval kevesebbet ittam, mint tegnap. Aztán zuhany, összepakolás. Több fordulóval vittük le a cuccokat, és megint káromkodtam a hülye mágneskártya miatt: ugyanis töltőre tettem a telefonomat addig, míg az első kört levisszük a kocsihoz; viszont a fali rekeszből szépen kivettem a szobakártyát és zsebre tettem, miáltal nem volt áram a szobánkban, tehát a telefontöltő sem ment :-D Na, a Sziesztában vagy bármelyik másik, hagyományos kulccsal működő szállodákban ilyen gond nem volt.
Hamar kicsekkoltunk, amit annak köszönhetünk, hogy hosszú sor volt, de én találtam egy olyan recepcióst, ahol csak egy ember állt előttem ;-) És már csak az idegenforgalmi adót, parkolást, meg Fater két vacsorai kóláját kellett fizetni.
Bepakoltunk a kocsiba, aztán Faternak mondtam, hogy várjon meg, amíg én felmegyek a templomromhoz, amiről határozottan azt mondta minden térkép, hogy konkrétan itt van a hotel parkolója fölött. Ha 100 lépésnél többet kell menni, visszafordulok – mondtam –, mert félek a vaddisznótól (bár most szikrázó napsütés volt, de mit lehet tudni?).
50 lépés sem volt a szép kis templomrom az erdő közepén. Gyorsan lefényképeztem több szögből, és rohantam lefelé, mielőtt felriadnának a vaddisznók.
Hazafelé megálltunk a füredi Tescóban, bár én csak a Lipótiban vettem nosztalgiakiflit az útra. Aztán megálltunk Almádiban, ahol Fater cukormentes fagyit evett, én pedig az egyik kiflit. Aztán Kenesén én palacsintát ettem, utána elmentünk a becsületkasszás vécébe.
Utána megálltunk Székesfehérváron az Auchannál (most nem volt sor), ahol vettem másnapra, munkahelyre való szendvicshez kenyeret. Aztán még valamiért a budaörsi Auchannál is megálltunk, de ott én nem vettem semmit.
Útközben egyébként a VII. Olivér hangoskönyvet hallgattuk, amiről azt gondoltuk, mivel a könyv viszonylag rövid, hogy majd „el fog fogyni”, és utána sima zenét hallgatunk, de a hangoskönyv kitartott majdnem hazáig. Remek élmény volt :-)
Simán hazaértünk, leszámítva a dugót. Nem volt meg a 10.000 lépésem, és amúgy is kellett még ezt-azt vásárolni, úgyhogy visszafordultam és gyalog elmentem a Kossuth téri Aldiba, így meglett a lépésszám, meg a D-vitamin szint is. Viszont szakadt rólam a víz. Rohadt meleg lett hirtelen, meg aztán van rajtam vagy 2-3 plusz kiló is.
Este megnéztem a Kémecskémet, és roppant jól éreztem magam, mert nagyon meg voltam elégedve a nyaralással, kivéve a hülye szobakártyát és főleg a szét nem tolható ágyakat. Köcsögök :-( No meg aztán nem mennék olyan szállodába, aminek a legolcsóbb szobája májusban 68.000 Ft két főre olyan szobában, ahol nincs is erkély; képzeljük el, mit kérnek főszezonban, erkélyes szobáért. Ja, amúgy a szobánk ráadásul keleti fekvésű volt, amit utálok, és amint elhúztuk reggel a sötétítőt, majdnem szétporladtunk a tűző napfénytől, mint a vámpírok. Szerencsére a sötétítő függöny igen jól sötétített.
Hát ez volt Tihany! Azért nem bántam meg, főleg mert még sosem aludtam Tihanyban. És lehet, hogy nem is fogok többet. A kicsit lepukkant (olcsó), aranyosabb szállodákat szeretem, sznob szobakártya és csokornyakkendős pincérsereg nélkül. De azért a hely tényleg gyönyörű volt.
… Zétény ajándéka ugyan megoldódott, de a cukrom éhgyomorra továbbra sem a legjobb, bár evés után 2 órával viszont ideális. A fene enné meg. Amúgy semmi tünetem nincs. Most válogatok a magánlaborok ajánlatai között.
