Anyám is, apám is „spórolós” a maguk sajátos módján, mindketten másféleképpen, amiktől én amúgy hülyét kapok :-D
A fater lehetőleg mindent használtan vesz. Régen a PeCsa ócskapiacára jártunk, én csak igen ritkán, de ő gyakran. A PeCsa aztán bezárt, a fater pedig átszokott a Verseny utcai ócskapiacra, ami később szintén bezárt. Ekkor a Fater a Bakancsos útra járt, ami kint van valahol a halál fülén.
Engem már maga az „ócskapiac” kifejezés is idegesít. Baromi prolin hangzik. Persze nem akarok sznob lenni, én is voltam már efféle helyeken, de én úgy istenigazából sosem veszek semmit, mert a sok ócska szar között sosem találok olyasmit, ami kellene. És gyerekkoromban szinte kizárólag használt ruhákban jártunk (a „bizományiból”), amit én egy életre megutáltam és ha ruhaféle kell, akkor az az első, hogy új legyen, egy viszonylag normális boltból, amit még nem fogdosott és hordott senki más.
Van azért néhány ruhám, amit turkálóból vettem, és szeretem is őket, de ha választhatok, hát újonnan akarok ruhát venni.
De Fater kimondottan a szar ócskaságokra gerjed; ezek a nippek-porcelánok-régi órák, festmények, edények meg más ilyesmi szarok, amik minden hétvégi piac egyik szegletében ott vannak. Engem ezzel a világból is ki lehetne üldözni, mert mi a faszt lehet ezekkel a lomokkal kezdeni?! Igaz, Faternak van becsüs végzettsége, és felismeri, ha ott van pl. egy 5.000.- Ft-ért árult óra, ami egymilliót ér. De azért lássuk be, ez nem gyakran fordul elő…
Szegeden is, Debrecenben is vesztettünk egy-egy órát – vagy többet is –, mert Faternak feltétlenül meg kellett keresnie a helyi ócskapiacot és ott körbenézelődni. Szegeden nem is vettünk semmit (ráadásul csak utólag döbbentem rá, hogy a Hős utcához hasonló hírnévvel rendelkező Cserepes soron volt). Debrecenben legalább megvett két könyvet, az mondjuk megérte, csak iszonyat sok idő elment, míg odataláltunk.
Könyvet vagy esetleg DVD-t én is veszek használtan, ha nincs normális új állapotban, de én főleg online. Az antikvárium, az nem ócskapiac :-D Az Állatfarmot például konkrétan a PeCsa ócskapiacon vettem még sok-sok évvel ezelőtt.
Én mindig marha kínosan érzem magam, amikor Fater valami társaságban elkezd dicsekedni, hogy „Ezt a sapkát az ócskapiacon vettem _kemény_ kétszáz forintért!” Olyan kurvára igénytelennek és cikinek érzem :-/
Aztán felfedezte, hogy vannak adományboltok a városban – egyre több –, azóta odajár. De vazze, bármi kell, az első hely, ahová indul, az adománybolt. Csodálom, hogy kenőmájast vagy végbélkúpot vagy mozijegyet még nem az adományboltból akar venni.
De az a röhejes, hogy marha gyakran talál jó cuccokat tök olcsón! Például, mondjuk, valami szuper sportcipőt vagy dzsekit, ami „újonnan 35.000.- Ft, de én 3.000.- Ft-ért vettem.”
Ilyenkor mondom neki, hogy nem gondolod, hogy ha 35 rugó újonnan, akkor valaki lopta, és te azt megveszed? Amúgy meg ha már a szegényeket akarjuk ezzel az adományboltosdival támogatni, akkor egy 35 ezres cuccért a 3 ezer marha kevés, szerintem szart sem ér. Akkor a 35 ezres cuccot adják 12 ezerért, úgy is sokkal olcsóbb, és ez legalább érdemi támogatás lenne a szegényeknek.
Én amúgy az adományboltokat még jobban gyűlölöm, mint az ócskapiacot; párszor voltam ilyenben – Fatert kísérve természetesen –, de majd’ kifordult a belem attól az undorító, áporodott szagtól.
Az a gyanúm, hogy Fater még piperecikkeket is képes ezekben az adományboltokban venni, mert már láttam nála arcszeszt, amin kézzel írott árcédula volt. Ha valamit, hát kozmetikumot meg piperecikkeket soha a büdös életben nem vennék ilyen gyanús helyen, vagy ócskapiacon, ahol ki tudja, hány mocskos, gyanús, tetves ember undorító csülkén ment keresztül. Akkor már inkább a legolcsóbb Balea cuccokat fogom használni a DM-ből, de nekem a pipere legyen új és tiszta!
Igaz ugyan, hogy kínai/vietnami boltokban gond nélkül vásárolok piperecikkeket :-D – de az nem használt és koszos, maximum csempészáru ;-)
Egyszer komolyan eldurrant az agyam Faterral. Az itthoni forgószékem egyik görgője kitört, és folyton kézzel kellett helyrerakni, de ahogy gurultam vele kicsit, többnyire megint kijött. Utánanéztem a neten és van lehetőség, hogy kijön a szakember és szépen itt kicseréli a görgőt. Minek szervizbe cipelni egy ilyen húszkilós főnöki forgószéket.
Felhívtam Fatert csak elvi lehetőségként, hogy ha kihívok egy forgószék-szerelőt, és csak munkaidőben tudna jönni, akkor itt tud-e lenni, hogy fogadja a fickót?
Erre aszongya, hogy hát nem kell szerelőt hívni, majd ő keres új görgőt, például körülnéz, hogy nincs-e lomtalanítás mostanában, és majd onnan hoz.
Azt hiszem, erre ordítottam vele – nekem legalábbis úgy tűnt –, hogy a jó büdös kurva életbe, nehogy már egy kibaszott lomtalanításról akarjon nekem bútoralkatrészt?! Dehogy kell nekem ocsmány, kidobott fos görgő, az isten szent szerelmére, nekem normális, új, garanciális cucc kell, majd én megveszem, csak a szerelőt tudja-e fogadni.
Komolyan nem bírtam eldönteni, hogy ez most spórolás vagy szarrágás már nála.
Ebből a forgószékesből az lett, hogy valamelyik nap feljött és valamit csinált a görgővel, mert azóta – hálistennek – tök jól működik. Nem tudom, lehet, hogy csak valami csavart kellett meghúzni, vagy rávágni egyet kalapáccsal…
Anyám máshogyan „spórolós”. Ő minden szart megvesz, az Isten pénzét is elköltené és mindig mínuszban van, meg le van égve, de nem saját célra vásárol, hanem „a háztartásba”. Ami akciós és meg bírja emelni, azt megveszi. De valami istentelen mértékben.
A Covid alatt szintet lépett és a lakás 85 %-át elárasztotta konzervekkel meg vécépapírral. Évek óta folyamatosan „elrak”, vagyis amint megvesz valami gyümölcsöt vagy zöldséget, rögtön afféle kompótot vagy befőttet csinál belőle. Tessék elképzelni a zeller- vagy mángoldszár-befőttet…
Tinédzserkoromban is volt befőzési időszak nyáron (utáltuk is eléggé). De az normális mértékű volt, egy-két hét augusztusban, amikor elraktuk a baracklekvárt, paradicsomlevet, esetleg szilvalekvárt, és kész. Szépen elfogyott. Ez, ami most folyik, már kóros.
Pici mértékben én is szeretek „felhalmozni”. Például most van itthon négy flakon testápolóm, de pontosan tudom, hogy az el fog fogyni karácsonyra, amikor is majd az ünnepi kencét fogom megkezdeni. És van itthon fél kiló szemeskávém, egy húszdekás nescafé és három csomag őrölt kávé, de természetesen a kávé, ami alapvető létszükségleti cikk, el fog fogyni; szóval olyan nem történhet, hogy rám romlik a kávé. Fogkrém is van még jó három dobozzal, mert azt az Ázsiában vettem. De a fogkrém is fogyóeszköz.
A mutter viszont romlandó dolgokból vesz baromi sokat azzal, hogy majd ő azt „elrakja” vagy „feldolgozza”, de mire oda jut, az a dolog részben vagy egészben megromlik. Pl. vesz tíz kiló almát, ami már eleve azért volt akciós, mert nem a legfrissebb. Hazacipeli, de hát aznap már nem bír vele foglalkozni, másnap meg jaj, fáj a lába, nem bírja kipakolni, harmadnap meg… szóval mire a negyedik napon hozzáfogna, addigra legalább három kiló már megromlott. Bőven elég lett volna, ha már eleve csak hét kilót vesz. De nem. Fater is mondja neki, én is – kivételesen ebben egyetértünk –, de nem lehet meggyőzni. Nagyjából úgy van vele, mintha a háború itt a szomszéd utcában zajlana és akármelyik percben totális kijárási tilalom lenne, legalább egy fél évi időtartamra.
A vécépapír-felhalmozás is érthető; az mondjuk nálam is elég sok van – mármint ahhoz képest sok, hogy egyedül vagyok – mert az ugye kell, és abszolút nem romlandó. De volt egyszer valami nagyon nagy mértékű vécépapír-akció, és anyám akkor annyit vett, hogy alig bírták felpakolni valami előszobapolcra, és kajakra megváltozott tőle az egész előszoba akusztikája.
Nálam momentán 30 tekercs van, és még két tekercs vastartalék. És ha vásárláskor eszembe jut, időnként egy-egy csomaggal behajítok a kosaramba, és kész.
Ha Mutter meghalna, sajnos a lakásban lévő befőttek 90 %-a azonnal menne a kukába. Még csak adományként sem adhatjuk a szegényeknek, mert az ilyen szervezetek csak ellenőrzött kajákat fogadhatnak el; jól is néznénk ki, ha a hajléktalanok sorra halnának a rosszul elrakott zellerszár miatt…
Az én régi szobámban is van egy rekesz, ami meg tele van olcsó, Baba- meg Müller saját márkás szappanokkal. Én az ilyeneket kézmosónak használom. Na, ez éppen nem rossz gondolat, mert a szappan sem túl romlandó, és idővel úgyis elfogy. Én például néha egy-egy darabot elkérek. De ebben a rekeszben kb. 30 darab szappan van!
Az a szomorú, hogy anyámnak így pénzt sem lehet adni, mármint ajándék pénzt, hogy „költsd magadra/vegyél magadnak valamit” – mert kurvaélet, hogy két nap múlva akciós lesz az izémicsoda a Sparban és abból kell vennie tizenöt csomaggal; máshogy fogalmazva „beleforgatja a háztartásba”.
Pedig szívesen adnék neki pénzt, úgy, hogy nem szórja el ilyen fosokra, mert például a ruhái marha szar állapotban vannak, mert a kiinduló 65-70 kilóból mostanra 100+ lett, amire egyrészt nehéz ruhát találni, másrészt a mutter épp úgy körte alakú, mint én, csak persze tízszer kövérebben, és így már eleve az alkatára nem lehet ruhát kapni. Vagy csak nagy utánajárással. De ha most adnék neki egy tízezrest, azonnal venne rajta karfiolt (jobb esetben befizetné a villanyszámlát).
Én már nem nagyon vitatkozom egyikkel sem, csak hallgatom, amiket mesélnek (ha Mutter mesél, abba kicsit belebóbiskolok, mert szó szerint képes egy órán át mesélni, hogy mi hogyan volt akciós a Sparban, de aztán átment a Lidl-be, mert ott meg a másik dolog volt most 30 %-kal leárazva…) Ilyen elbeszélések hallgatásakor legalább egy kicsit elégedett vagyok magammal, mert én tényleg nem szoktam fölösleges dolgokat venni: amit megveszek, azt idővel úgyis megeszem, megiszom, kiolvasom, kitörlöm vele. Legrosszabb esetben megveszek olyan könyvet, ami mégsem tetszik, azt pedig elpasszolom a Vaterán vagy antikváriumban. Elég ritkán van olyan kajaféle, amit megveszek és megromlik, vagy nem ízlik. (Egyszer, egy heringkonzerv, az olyan volt, mintha halott embereket ennék.) Volt egy Nivea éjszakai krém, ami valahogy nem tetszett, de azért a felét elhasználtam, és akkor azt mondtam, ennyire ne legyünk már szarevők, ha rossz a kence, akkor rossz; és ment a kukába. Persze eleve nem volt túl drága. Most Sebamedet használok – ez itt a reklám helye – ami érzékeny bőrre van, és bejön; és nem is drága.
Szóval ez van az ősökkel. Én nem vagyok nagyon spórolos – így, mint ők – bár tékozló sem. Velem inkább az van, hogy sokáig nagyon becsületes, visszafogott életet élek; aztán hirtelen megvadulok: rádöbbenek, hogy azonnal kell valami (= sok pénzbe kerülő dolog), és akkor azt azonnal meg kell vennem. Jellemzően a hó végén szokott ez történni, ellentétben a segélyből élőkkel :-D Ilyenek, mint: igenis el akarok menni Sopronba hosszú hétvégére; mégiscsak kell az az új thriller; gyorsan jegyet kell venni a Vámpírok Báljára, mielőtt elfogynak a jó szereposztásra a jegyek.
