Tömören a szituáció. Van egy helyzet (munkahelyi, családi, mindegy), amiben rosszul érzed magad. Szar neked. De nem szólsz a békesség kedvéért: szar neked. Kinyitod a szádat, szólsz – büntetnek érte – szar neked. Szóval a végén mindenképpen szar neked. Egy dolgot tehetsz, ha fontos neked a szituáció, továbbra sem szólsz és inkább nyelsz; ha pedig végképp elviselhetetlen (pl. full rémes munkahely), akkor egyetlen szó nélkül másik állást keresel és mikor az megvan, felmondasz. Azt ne reméld, hogy a dolgok megjavulnak attól, hogy kinyitod a szád és kiállsz magadért!
Ez egy közkeletű legenda, meg talán amcsi filmekben előfordulhat, de a való – magyar – életben nem. Nyektet engem is mindenki mindig, hogy „zárkózott” vagyok, meg hogy mondjam el őszintén, hogy mit gondolok, meg hogy a nyitottság meg a véleménycsere. Aztán egyszer elmondom, hogy őszintén mit gondolok, akkor meg megy a hápogás, meg a büntetés; jaj, fujj, a Macskával többé ne is álljunk szóba, mert fujj! – Amíg lenyeltem az őszinte véleményemet, addig kóser voltam. Ahogy őszinte lettem, már fujj lettem.
Szóval ezért mondom, hogy – ha van vesztenivalód – akkor igenis ne állj ki magadért.
Sose dőlj be annak, hogy az „őszinte véleményedet akarják”. Ez csak sóder, nem akarják; vagy legfeljebb abban az esetben, ha az az ő véleményükkel megegyezik (ami, ugye, nem derül ki, míg el nem mondod, de akkor meg már neked késő lesz).
Például, amikor az előző albérletemnél a tulajjal már nagyon elszaladt a ló, és akkor Öcsém tanácsát megfogadva telefonon keresztül az asztalra csaptam, akkor a tulaj nem ám magába szállt, hogy Oh, kedves Macska, neked igazad van, ilyen jó albérlőm még sosem volt és maradjunk az eddigiekben; hanem kajak az volt az első reakciója, hogy jó, akkor ő felmondja a szerződést.
Így állj ki magadért. De ez csak egy példa, mert életem során sok effélébe belefutottam. Ezért van az, hogy ma már nem mondok őszinte véleményt, csak a legszűkebb, megbízható társaságban.
Ez most csak azért jutott eszembe, mert nemrég a melóhelyen volt egy hasonló helyzetem. (Megint.) Bár, ezúttal nem is én kezdtem, csak belefolytam akaratomon kívül.
Az úgy volt, hogy Rudi és én már átköltöztünk egy másik irodába, két másik osztálybeli kolléga mellé, akik tök nyugisak és csöndesek, és roppant kellemes ez a szituáció nekünk. A régi irodánkból Gizi felmondott, ott maradt Petra, és jött hozzá két új csaj, akiket ő idomít be. Ez logikus, mert Petra tanítja be az újakat, mi pedig már tudunk eleget ahhoz, hogy nagyjából önállóan dolgozzunk.
Ez pár hétig tartott, aztán egyszer az Új Csaj elkapott engem a vécében pénteken és elsuttogta, hogy most már érti, hogy miért akartunk mi Rudival elköltözni. Mert a Petrát nem lehet elviselni, folyton beszólogat, hogy ezt már tudniuk kellene meg hogy ezt már elmondta; és hogy ők a Legújabb Csajjal ketten tök jól elvannak, de a Petrát azt nem bírják.
Nagyon megkönnyebbültem, hogy ezek szerint nemcsak az én fantáziálásom volt, hogy a Petra társasága marha nyomasztó. Szerencsétlen Rudit pedig még direkt utálta is (nem is tudom, miért – talán valami szexuális dolog lehet a magyarázata, mert a Rudi eléggé jó pasi, viszont többször nyilvánvalóvá tette persze diszkréten, hogy a Petrát evezővel se piszkálná meg. Ami teljesen érthető, én, ha fiú lennék, inkább megölném magam, mint hogy vele kezdjek. Hát ezt csak úgy az őszinteség jegyében írom le most ide :-D)
Ez volt pénteken. Valahogy elégedettnek éreztem magam, mivel igazolódtak a megérzéseim, nemcsak mi vagyunk allergiásak a Petrára, hanem többen.
Engem mondjuk leginkább talán az zavart, hogy a Petra teljesen szerelmes a főnökbe, mindennap együtt kávézgatnak vagy egy órát, és az életemet merném tenni rá, hogy elmesél neki minden egyes szót, amit kiejtünk az irodában – ezért aztán egy idő után már semmi spontán, könnyed beszélgetésre nem voltam képes a régi helyünkön, tudva, hogy ebédszünetben majd meséli a főnöknek és az ellenszenves, Savanyú Pofa nevű titkárnőnek.
Ja! Új Csaj még azt is elmesélte suttogta a retyón, hogy a „titkárnőnek” (nyilván a Savanyú Pofa) is mondta, hogy nem bírják a Petrát, mire az azt mondta, hogy „akkor cseréljétek vissza a szobát”.
Baszki, ha ott lett volna, felrúgom a kis girhes görényt. Térden állva hálálkodom az Istennek, hogy megszabadultam a Petrától, erre ez képes lenne visszacseréltetni az irodát!! Nehogy már ez felmerüljön! Így is idegeskedtem folyamatosan, mivel azt tapasztaltam, hogy ha egy munkahelyen kellemesen mennek a dolgok, akkor hamarosan valami egész biztosan elcsesződik. (Például Rudi felmond, miáltal a Petra szobájában lévő egyetlen üres helyre engem már vissza is lehet ültetni. Ez nagy stresszem még most is. Legszívesebben mondanám a Rudinak, hogy légyszi, ne mondj fel! :-D)
Következő héten – nyár volt – szabin volt a két másik szobatárs, csak Rudi meg én dolgoztunk kettesben. Egy reggel bejött az Új Csaj, hogy hát ő már nem bírja a Petrát, és szólni fog a főnöknek. De hátha a főnök majd elfogult lesz. De erre Rudi megnyugtatta, hogy ugyan, a Heni nem hülye/van esze, valami effélét.
Dolgoztunk tovább, aztán vagy egy óra múlva bejött elképedt pofával az Új Csaj. Hogy ő volt a Heninél és elmondta, hogy mik a bajaik a Petrával, mire a főnök ordibálni kezdett vele. Nem is akartunk hinni a füleinknek. A főnök eddig afféle szigorú, de igazságos típusnak tűnt, akivel lehet beszélni és nem elvakult, pláne nem ostoba. Amúgy pedig Gizitől tudjuk – aki már 10+ éve dolgozott itt, mielőtt most felmondott – hogy a főnök a Petrával csak itt bent van jóban, a magánéletben sose keresi, szóval a Petrának a Heni iránti szerelme ilyen egyoldalú dolog.
Alig beszéltünk pár mondatot, amikor már jött is be a főnök harcias arccal!
- Na mi van a Petrával?! – ezzel kezdte.
Én nem akartam hinni a fülemnek. Ott ültünk hárman kussban, az Új Csaj, Rudi, meg én. Az Új Csaj nem szólt, hiszen ő most mondta el a magáét. Én vártam, hogy majd Rudi szóljon, mégiscsak ő az egyetlen férfi (valamiért hirtelen kitört rajtam az a régimódi meggyőződés, hogy „az ember” szavának nagyobb súlya van, mint az ilyen asszonyállatokénak :-DDD) – de a Rudi se szólalt meg.
Éreztem, hogy be kéne fognom a pofám, de hát ott ültünk hárman tök kussban. És felrémlett, hogy milyen rosszul esett nekem, mikor énmellettem nem álltak ki régebbi dolgozók. Úgyhogy akkor én kezdtem mondani – persze jócskán tompítva – hogy igen, a Petra néha nem mindig segítőkész, meg csomószor halljuk, hogy „hát ezt már elmondtam”, meg stb., stb. (azt nyilván nem mondtam, hogy csókos nyaligép, és visszamond mindent neked).
Erre a főnök rögtön nekem kezdte magyarázni, de ilyen tök indulatosan, hogy az nem úgy van, mert nem kérdezni kell, hanem meg kell nézni a jogszabályban, vagy a jegyzeteinkben, vagy kérdezzük meg őt (!).
Mondom, minek szaladgáljunk minden aprósággal az osztályvezetőhöz? És mire én végiglapozom a füzetemet, lemegy a nap, holott pedig Petra fejből tudja („te, hogy is van ez a dolog…” jellegű kérdésekről van itt szó) – de én inkább negyedórát lapozgatok, mert nem merek kérdezni tőle, mert beszól. És, hogy minden irodában szoktak egymástól kérdezni a kollégák, és mások segítenek is, csak ez szól be.
És mondtam, hogy itt nálunk most kellemes a légkör, mert a nyitott ajtó és a folyton szóló rádió is szóba került, ami az Új és Legújabb Csajt zavarja, de Petra ragaszkodik hozzá, tehát annak úgy kell lennie! (Petra szereti lesni, hogy mi történik a folyosón, én pedig utálom, hogy mindenki bebámul. És a két új csaj is utálja.) Itt milyen remek, mondtam, hogy csukva van az ajtó és csönd van.
Igen! – vágta rá a főnök tök indulatosan – mert a két másik szobatárs fülhallgatóval rádiózik, bedugják a fülüket és befordulnak!
Na és? – gondoltam – a fő, hogy csönd vagy legalábbis nyugalom van, és nem kell a faszkalap Bochkor röhögcsélését hallgatnom minden kurva reggel. (Ezt nyilván nem mondtam így ki.)
Meg, hogy igenis a Petrával szemben sokkal nagyobbak az elvárások, mert neki X darabot kell teljesíteni, nekünk meg kevesebbet. Ami igaz is, de viszont a Petra minden negyedévben megkapja a kis pluszpénzét, és nyilván ha csak napi 2 db anyagot csinálna meg, akkor is megkapná, hisz a főnök barinője. Amellett pedig a Petrának nincs élete, itt szeret élni, szerelmes ebbe a kurva irodába, míg viszont mi többiek szinte alig várjuk, hogy leléphessünk délutánonként; holott mi is egyedülállók vagyunk, de nekünk van életünk.
No de ezt se mondtam ki hangosan :-D
A főnök közben már direkt egyenesen az én pofámba beszélt, és úgy sugárzott róla az ellenszenv, tisztára az előző melóhelyemen éreztem magam. Ekkorra már azért Rudi is megszólalt és mondta, hogy nagyjából egyetért velem (hát kösz bzmeg, hogy végre te is kinyitottad a szádat…)
Meg – mondta a főnök – ez itt munkahely! Itt nem kell, hogy jól érezzük magunkat, itt nem kell barátkozni, a magánéletben kell barátkozni, itt csak dolgozni kell, szóval irreleváns, hogy jól érzik-e magukat a kollégák az irodában!
Ezt kurvára érdekesnek tartottam, mert bezzeg amikor arról volt szó, hogy ottalvós buli legyen, akkor meglepő módon nem volt szó arról, hogy ez csak egy munkahely, meg nem itt kell barátkozni, akkor hirtelen rögtön cimbi volt mindenki és kvázi elvárt volt az ottalvós buli…. no milyen érdekes… mindig, ahogy az aktuális érdeke éppen kívánja… De ez nagyon jó, a legközelebbi ottalvósnak már a gondolatát is lepattintom magamról és szó szerint idézni fogom, hogy hát ez itt munkahely, itt nem kell barátkozni, a magánéletben kell barátkozni…
Kábé ennyi volt – ez persze alig tíz perc volt, csak leírni hosszabb –, ezután a főnök kiment, mi pedig csak néztünk egymásra megdöbbenve. Sajnálkozva vettem tudomásul, hogy ezek szerint a Heni mégsem olyan okos, mint feltételeztük, és ezek szerint nemcsak a Petra szerelmes a főnökbe, hanem a főnök is a Petrába. Mondtam én mindig: sose bízz főnökfélében!!
Új Csaj visszament a helyére – gondolom, marha kínos volt ezek után a Petrával ott ülni – a Rudi pedig felállt, hogy utána megy a főnöknek és beszél vele; de többször lepattant az ajtajáról, mert a főnök szokásával ellentétben be volt zárkózva. Már megrémültem, hogy a szabin lévő nagyfőnökkel dumál telefonon és kirúgat minket/engem. Végül aztán Rudi bejutott és állítása szerint azt mondta, hogy nagyjából egyetért azzal, amit a Macska elmondott.
… De azért 100 %-ig ezt sem hiszem el, mert már kollégában sem tudok teljes mértékig megbízni :-/
Ezek után mi lett? Semmi. Ebédszünetben a Petra, a főnök meg a Savanyú Pofa ugyanúgy vihorászva kávézgattak, mint mindig, és semmi nem lett abból, hogy itt négy embernek is kifogása van a Petra személye ellen.
Én sokáig még rettegtem, hogy valamit kitalálnak és visszaültetnek engem/minket a Petrával egy légtérbe, amit nehezen bírnék, most, hogy megízleltem egy jó hangulatú szoba kellemes légkörét. Például ha Új Csaj felmond, és két üres hely is lesz. De mindeddig erre nem került sor (lekopogom).
… Hát ezért mondom én, hogy nincs értelme őszintén kifejteni a véleményedet egy főnökkedvenc ügyében. Kivéve, ha támogatod őt. De ha bajod van vele, akkor nehogy őszinte legyél, mert nem fog változni semmi, legrosszabb esetben téged szívatnak meg, legjobb esetben pedig minden marad a régiben, csak kávézgatás közben rajtatok vihognak majd a hátad mögött. Ami ellen nem tehetsz semmit, mert nem vagy ott és nem hallod.
Olyan még nem fordult elő a világtörténelemben, hogy ilyenkor egy főnök a homlokára csap: „Ó, most, hogy mondod, megvilágosodtam, valóban a Teri egy sunyi kis féreg, most már felnyílt a szemem és tisztán látok!”
Ezt amúgy rég megfigyeltem, nem tudom, hogy ez valami természeti törvény, de minden főnök valahogy megtalálja a leggörényebbeket, és azok lesznek a kedvencei. Vagy épp fordítva, a főnök pl. hoz magával régi cimbiket, és azok itt elköcsögösödnek? A lényeg, hogy ha egy melóhelyen megkeresed a 2-3 legköcsögebb embert, akkor egyúttal azt is megtaláltad, hogy ki a főnök cuncija.
Na, most már biztos, hogy nem kapok plusz pénzeket, tehát nem fogom összetörni magam a nagy munkában, viszont majd visszatérek a plazmaadáshoz, ha végre elmúlt az allergiaszezon.
Azért őszintén szólva utólag mérges lettem az Új Csajra is. Minek kellett minket is belerángatnia?! Mert a Petra elleni érvelését azzal támasztotta alá a főnöknek, hogy a Rudi meg a Macska is elmenekültek a Petra közeléből, mert annyira nem bírják. Ami igaz ugyan, de hát a menekülésre csak most lett lehetőségünk, és egészen eddig megúsztam, hogy konfrontálódni kelljen, most mi a faszért kellett beleráncigálni minket kettőnket is… Örüljön, hogy ők ketten a Legújabb Csajjal legalább jóban vannak, és így ha Petra hiányzik – sajna ritkán, az istennek sem maradna otthon –, akkor legalább van kivel társalogniuk.
Szóval ez van, ha az eszemre hallgatok, akkor már a vita legelején hazudhattam volna, hogy „nem, én nem is értem, miről beszél Új Csaj, én ilyet sose mondtam” – de hát sajnos ennyire nem vagyok azért gerinctelen, és most ezért, mint idővel kb. minden melóhelyemen, megint én vagyok a feketeseggű. Csak az „vigasztal”, hogy már annyiszor megtörtént ez velem, hogy inkább csak röhögök rajta, hogy lám, már megint bejött a papírforma…
Ezek után tőlem aztán ne várjon senki nyíltságot meg őszinteséget. Kb. mindig csak megszívtam, ha nyílt meg egyenes voltam. Ezentúl sose szólok egy szót se, kapja be mindenki, kérdezgessék az igazmondó juhászt, ha az igazságot akarják.
