Komolyan elgondolkoztam, nem lehet-e, hogy tényleg fog az átkom? Persze nem igazi átokra gondolok, de akkor is… Nyáron már történt efféle, most pedig újra, amikor Editke – akit nehezen viselek – egy hét külföldi szabadság után visszajött és a hétfői napja 80 %-át nálunk töltötte azzal, hogy az élményeit mesélte kajabálva minden arra járónak, időnként megszakítva a szokásos ordító röhögésével. Olyan rohadtul ráért, hogy alig töltött némi időt a saját irodájában, alapvetően hozzánk telepedett és folyamatosan hangokat adott ki magából.
Én azt gondoltam, amit mindig ilyenkor: „Ó, bárcsak hallgatna már el, kussoljál már, legyél már egy kicsit csöndben, húzzál már el innen” …, de semmi.
Másnap reggel aztán bejött, és nem volt hangja. Egyetlen nap alatt rátört a hangszálgyulladás! Én először össze sem kapcsoltam a dolgokat, csak délután esett le, hogy előző nap folyamatosan azt kívántam, bár fogná már be végre azt az ordító pofáját.
Biztos nincs összefüggés, de azért egy kicsit hátborzongató. De be kell vallanom, nagyon jólesett Editke hangszálgyulladása, nem mintha a mások szenvedésében lelném örömömet, hanem mert most végre néhány napig kellemes csönd volt, mert ő akart ugyan beszélni, de nem tudott, csak ilyen Donald kacsa-hápogás jött ki a száján, ami már egyáltalán nem volt zavaró.
Barbi is hozzám hasonlóan érez az üggyel kapcsolatban, és javasolta, hogy következő feladatként próbáljak meg sok pénzt megidézni, jutalom vagy utcán talált, tömött pénztárca formájában. Én próbálom. Ha már a Megtorlás, a Hold és ez a hangszálgyulladás ilyen pikkpakk bejött, talán a zsebünket is teletömhetem, pusztán agyi energiával :-)
