Holnapután hajnalban utazunk Erdélybe. Tiszta ideg vagyok. … mint mindig utazások előtt.
Nem fogok-e itthon felejteni valami rettenetesen fontosat, amire csak éles helyzetben döbbenek majd rá? Mi lesz, ha rámjön a fogfájás vagy a vakbélgyulladás?
Ma voltam lakbért fizetni, ezen is paráztam. Valamiért lakbérfizetéskor mindig marha ideges vagyok. Egyfelől persze teljesen természetes helyzet, bérelek egy lakást, aminek havonta fizetem a bérleti díját meg a rezsit.
De másfelől valahogy tök furcsa szituáció! Másvalakinek a lakásában lakom, nem a családommal, nekem már ez is szokatlan – még mindig –, és lakbérfizetéskor mindig ezt érzem.
Attól is félek, hogy betörnek a lakásba azalatt az öt nap alatt, míg távol vagyok. Valamint hogy felrobban valami elektromos szerkentyű – lásd Harcosok klubja –, vagy a pókok betelepednek. Tegnapelőtt agyon kellett csapnom egy rohadt nagyot, akiből ha megnő, valószínűleg keresztespók lett volna. És mindezt a lakáson belül!! Az erkélyről jönnek be ezek a rohadékok.
A szibériai sztori olvasása óta esténként rám tör a félés; eddig soha nem zavart, sőt kimondottan élveztem, hogy egyedül lakom egy idegen lakásban, de egy hete konkrétan félek a sötétben. A rádiót szoktam bekapcsolni ilyenkor, egészen halkan, ennek a hangja meg a fénye azért megnyugtat.
Akartam írni az Így neveld a sárkányodat 2.-ről is, amit a mozipremier óta láttam egyszer-kétszer (jó: négyszer :-), de nincs hangulatom írni a filmről, illetve nem tudom összeszedni magam, hogy alaposan átgondolt mondatokat írjak egy témáról. Szétszórt és ideges vagyok most hozzá.
Pénteken volt Rozi nyugdíjas búcsúztatója, ami rémes volt. Mármint rajtam kívül valószínűleg mindenki élvezte, én viszont utálok húsz ember között ülni, és hallgatni az álszent sódert, hogy mennyire fog hiányozni stb., miközben az összes beosztottja utálta, mint a szart, és számolta a napokat, hogy végre eltakarodjon. Sajnos a főnök mániája, hogy az ilyen nagyobb ünnepségeken összecsődít mindenkit, és beszédeket mondanak, így az eleve pénteken 12.00-kor kezdődő „bulin” 13.00-kor még mindig csak a locsogás ment. Ezután kezdtek csak kajálni, és mikor végre befejezték, mehettünk mosogatni (Végre leléphettem.) Eldobható tányérokból ettek, de utána jött a kávézgatás természetesen, szóval annyi volt a mosogatás, mint egy húzós munkanapon. Igazából túlóráznom kellett. Én egy falatot sem ettem, mert ekkora tömegben egyszerűen nem bírok enni, és mert ezt tudva, már előre megebédeltem a palacsintázóban.
Ezért most az is nyugtalanít, hogy a főnök nem veszi-e személyes sértésnek a bulin tanúsított látható érdektelenségemet, és nem kerül-e veszélybe az állásom emiatt?
Az Erdélybe utazásnak marhára örülök persze. Már eleve annak is, hogy Fatert nagy nehezen sikerült rábeszélnem :-) Buszos út, aminek vannak előnyei meg hátrányai is. Nyilván kötött a program, viszont hoznak-visznek minket, nem kell azon aggódni, jön-e vonat hazafelé.
Buta dolog, de buszos csoportos utakon mindig a pisilés miatt aggódom a legjobban. Alig merek inni, hogy – jó közérzettel – kibírjam a következő technikai szünetig. Ez napközben még OK, de reggel, amikor egész éjjel nem ivott az ember, csak meg kell inni 1-2 pohár vizet, nem beszélve a kávéról, ami nélkül nem tudok működni, és ami viszont vízhajtó. Nekem viszont valahogy lassú a veseműködésem, és a reggel lenyelt folyadék utolsó cseppje másfél-két órával később szokott kitávozni belőlem.
Ez az indulás reggelén talán nem akkora probléma, én szabom meg azt a hajnalt (majd felkelek 3.00-kor, hogy 3.30-kor befejezzem a folyadékbevitelt, mert 5.30-ra jön Fater a ház elé). Na de a többi reggeleken? „Reggeli nyolckor, indulás kilenckor.” Ha lenyelem a kávémat 8.10-kor, az 10.00-ig igenis hatással lesz rám… Baromi szar érzés úgy nekivágni egy buszos útnak, hogy felülök a buszra, de negyedóra múlva már érzem, hogy inkább leszállnék.
A családi nyaralásokon ez nem (annyira) volt gond, szólt az ember, hogy álljunk félre és kész. Sőt, direkt remek dolog volt, hogy tesómmal és sógornőmmel utaztunk, mivel ők viszont derekasan fogyasztottak folyadékot – velem ellentétben –, így mindig tudtam, hogy ha nekem kell, akkor nemsokára nekik is egészen biztosan kell, és akkor nem nekem kell kérni, hogy álljunk meg :-)
Ha, mondjuk, nem lesz nagy meleg, akkor megoldható, hogy egészen minimálisat igyak napközben. Mert pl. most hétvégén, amikor Faterral csaptunk egy kellemes kiruccanást a Remetehegyre, akkora volt a hőség és a fülledtség, hogy muszáj volt inni. Igaz, a zömét kiizzadta az ember, de egyszer akkor is el kellett vonulnia a bokrokba mindkettőnknek.
Ez Marosvásárhely közepén, negyven másik ember társaságában kicsit ciki lenne.
Tényleg nem tudom, hogy csinálják mások. Állítólag van, aki naponta összesen 3-4 pohár vizet ha megiszik. Ez WC szempontjából szuper dolog, na de szeretném látni az illető veséjét. Vagy nem szárad ki a szája reggel tízre?
… Hmm, mostanra hatni kezdett a macskagyökér & orbáncfű tabletta, és az alkoholmentes sör is, így kissé nyugodtabb vagyok. Vagy talán azért, mert most kiírtam magamból? De holnap lesz az utolsó itthoni napom (szabit vettem ki, pontosabban csúsztatok), és tudom, hogy ébredéskor már görcsbe áll majd a gyomrom, hogy mit kell vásárolni, mit kell kimosni és becsomagolni, és hiába akarok majd jó korán lefeküdni, hogy pihenjek indulás előtt, biztos, hogy éjfélig fent leszek és totojázok.
Remélem, az élmények megérik majd az előzetes parát :-)) Próbálom azzal vigasztalni magam, hogy eddig még minden egyes buszos, csoportos utam fantasztikusan sikerült, hát pont az erdélyi ne sikerülne?? Ahová végre Fatert is elvonszolom magammal?? :-)
