Tehát a 2022 őszi volt eddig a legkellemesebb soproni utam, melyet csak egy dolog árnyékolt be. Ez a következő volt: Az első vacsoránál ugye sikerült négyszemélyes asztalhoz (kettes már nem volt szabad) ülnöm, két család közé. Másnap reggel ezért rögtön lerongyoltam 8.01-kor reggelizni, hátha tudok vadászni egy kétszemélyest is, ami attól a fertálytól úgyis kissé messzebb lesz.
Isteni szerencsémre akadt is egy kétfős, szabad asztal, rögtön az ajtó mellett! Lefoglaltam, megreggeliztem (repetával), aztán csapoltam még egy utolsó kávét.
Ezt a második kávét kortyolgattam épp, amikor belép valaki és ilyent szól hozzám:
- Szia! Egyedül vagy?
Döbbenten néztem fel, hogy miféle ismerős talált itt rám? De egy totál idegen öregasszony volt az, egy ráncosabb Gobbi Hildára hasonlított, és még a büdös életben nem láttam. Ekkor arra gondoltam, hogy valami nyuggerkonferencia van a Sziesztában, csak ez rövidlátó és még nem jött rá, hogy én nem a csapatából vagyok.
- Ideülhetek?
Még minimum tíz szabad asztal volt, de a vadidegen öregasszony csak énhozzám akart ülni. Most arra tippeltem, hogy talán azt hiszi, én valamelyik szomszédasszonyának vagyok a lánya, de ahogy jobban megnéz, idővel majdcsak rájön, hogy nem.
De nem! Kényelmesen elhelyezkedett és pofázott tovább, mintha rég ismernénk egymást.
- De korán keltél!
Mért keltem korán??! 7.40-kor keltem, mert 20 perc kellett, hogy összevakarjam magam és lemásszak az étterembe. Egyébként 5.10-kor kelek. Ez a mai mitől „korán”? De mondta tovább:
- Mi a mai program?
Bazmeg, ez mégis valami ismerős? Vagy csak hülye?
- Ööööö…. Hát sétálok, várost nézek – válaszoltam, mert ez volt az igazság.
- Ismerős vagy itt?
- Hát, egy kicsit…. – Végül is jártam már Sopronban párszor, talán nem tévednék el nagyon.
- Akkor csatlakozhatok?
MIVAN???!!! Azt hittem, hallucinálok. Az arcomon nyilván látszott a mérhetetlen döbbenet és egy 150-es betűmérettel szedett „NEM!!!” szó, mert ezt végre felfogta és hozzátette: - Vagy inkább egyedül?
Valamit makogtam, hogy hát inkább egyedül szeretnék; mire ő felkecmergett, hogy akkor szed magának reggelit. Mivel azon nyanyák közé tartozott, akik valamiért már totál utcai ruhába felöltözködve és ridiküllel (!!) jönnek le reggelizni, a ridiküljét szépen ott hagyta az asztalon. Én meg valamiért úgy éreztem, nem hagyhatom itt egyedül a ridiküljét, még ellopják, meg hát illene elköszönni, szóval megvártam, míg visszaér, akkor pattantam fel és mondtam, hogy viszlát.
De még mielőtt elhúzhattam volna, megint rákezdte: - És honnan jöttél?
Mondtam, hogy Pestről, viszlát! És iszonyat gyorsan elmenekültem.
Felmentem a szobámba megvárni a kávék hatását, és közben hüledeztem. Ki voltam akadva. Az ország legintrovertáltabb embere vagyok (+ szociális fóbia); pontosan azért jövök szállodába egyedül, mert egyedül akarok pihenni; jól érzem itt magam egyedül, lazítani akarok és nem alkalmazkodni senkihez; erre bzmeg kihez telepszik oda egy vadidegen nyanya, ha nem éppen hozzám!
Őszintén szólva, halálosan utálom, ha kéretlenül hozzám szólnak és szóba elegyednek olyanok, akikkel én nem akarok. Volt már, mikor villamossal jártam melóba és azt az 5 megállót olvasással töltöttem; felszáll egy öregasszony, leül velem szemben és rákezdi nekem mesélni, hogy milyen jó, hogy olvasok, mert ő is szenvedélyes olvasó és stb.
Ez remek, csak 1. egyáltalán nem érdekel, 2. ez az 5 megálló az egyetlen nyugalmas időszak az előttem álló munkanapban, és olvasni akartam, nem pedig idegenek pofázását hallgatni. Kvázi ellopja tőlem azt a kis időt, és én még vágjak hozzá jó pofát is.
Itt most Sopronban már csak azért is a lehető legalkalmatlanabb volt az öregasszony, mert hiszen ma egész nap gyalogolni fogok; az én gyalogtempóm igen gyors, direkt sportnak is szántam a mai napot, edzésnek; erre vegyek a nyakamba egy sántikáló öregasszonyt? – mert azt láttam, míg a reggeliért ment, hogy ilyen dülöngélve járt, mint akinek elrontották a csípőprotézis-műtétjét.
De különben is! Aki képtelen egymaga meglenni, és nem ismeri Sopront, az mi a fasznak utazik Sopronba egyedül? Hogy gondolkodik egy ilyen? „Hm, hm, hát én nem vagyok képes egyedül meglenni, és nem ismerem Sopront sem, de majd elutazom egyedül Sopronba, oszt’ majd valakinek a nyakába akaszkodom!” Hát miért nem jön valami turistacsoporttal? Vagy miért nem valaki más nyakába akaszkodott az étteremben, miért pont engem szemelt ki, aki tökéletesen elvagyok 3 napig egyedül egy idegen városban, sőt, direkt ezért jöttem ide??
Még jó, hogy nem vágtam rá udvariasságból, hogy „persze, csak tessék”, aztán egész nap kerülgethetném az öregasszonyt… De nemcsak arról van szó, hogy ez egy sánta nyanya, még egy full sportos vadidegen sem szimpatikus, ha kéretlenül belenyomul a kellemes hosszú hétvégémbe.
No hát, ez volt az első reggelimnél. A nap folyamán, ha eszembe jutott, mérgelődtem magamban. Persze már később jutott eszembe a fogadalom, amit 18. születésnapom előtt tettem, miszerint innentől kezdve ha bárki letegez, én visszategezem. 45 éves létemre tegezett a nyanya, én pedig voltam olyan udvarias/hülye, hogy nem tegeztem vissza, holott kellett volna. Talán megsértődött volna és máshová telepszik.
Még az is nyugtalanított, hogy most vacsoránál mi lesz? Visszaüljek a tegnapi helyemre a két család közé, de az négyszemélyes asztal, és miért kell nekem családi életet hallgatnom; vagy üljek a reggeli asztalomhoz, ahol meg azt kockáztatom, hogy ismét rám telepszik a banya? Ugye, ha el akarok kerülni valakit, az tutira állandóan elém kerül, és most majd a szemem sarkából mindig sasolnom kell, hogy ott van-e.
Ja, délután, már a Gyógygödörben fogyasztott ebéd és a Harrer után a Fő téren kóboroltam és egyszer csak ott volt a nyanya – hihetetlen, hogy ráismertem, holott elképesztően rossz az arcmemóriám, de a ráncos Gobbi Hilda-feje jellegzetes volt; és egy másodperccel azelőtt vettem észre, hogy ő észrevett volna engem. Gyakorlatilag hoppanáltam onnan öt méterrel odébb. (És még ezután mentem az Erzsébet-kertbe, és onnan gyalog haza! Ha a nyanyával megyek, a mai utam kb. 85 %-ról le kellett volna mondanom udvariasságból. Biztos úgy teszek; ja nem.)
Aztán, mikor 18.00-kor kirontottam a szobámból, hogy gyorsan vacsorázzak – ahogy írtam, alig voltam éhes, csak besötétedés előtt akartam még sétálni – lépek ki a folyosóra, és megyek a lépcsőház felé, hát ott van a folyosón a nyanya! Bazmeg, ez is itt lakik az én emeletemen! Rögtön megállt, mintha megbeszéltük volna, hogy együtt vacsorázunk, és rákezdte:
- Megéheztünk?
Mondtam, hogy igen, és iszonyatos gyorsan elhúztam mellette, le a lépcsőn, pedig láttam, hogy fel akar zárkózni mellém; aztán az étteremben már csak a szemem sarkából figyeltem, hogy ott ne legyen, ahol én. Ezt már szerencsére vette, és nem ült hozzám, viszont a szomszédos asztalhoz ült, ami szintén ciki volt.
De most komolyan mit gondol? ÉN elmegyek sétálni az Ojtozi-sétányra vacsi után, és kész. Majd biztos lemondok az előre megtervezett programjaimról egy idegen kedvéért. Komolyan nem értem az ilyen embereket.
Aztán az utolsó reggelinél már talált valami más társaságot a nyanya és azokhoz ült és együtt locsogtak; nem értem, miért nem bírta rögtön ezekkel kezdeni már egy nappal ezelőtt is.
De nemcsak ez a banya volt. A szombati nap folyamán a Gyógygödörben ebédeltem, elég nagy tömeg volt, de azért még volt szabad asztal, sőt, a hátam mögötti is üres volt. Kajálok, erre bejön két öregasszony – mit mondtam?! ipari mágnesként vonzom ezeket! – és odajönnek az én asztalomhoz: – Leülhetünk?
Erre nyilván csak azt mondhattam, hogy persze, de nem álltam meg, hogy egy pillantást ne vessek a hátam mögé, hogy még mindig üres-e az az asztal? Üres volt. Ezt észrevette a két öreglány és inkább odaültek.
De most komolyan!! OK, a Gyógygödör asztalai szép nagyok, rajtam kívül még pár ember elfért volna. De a hátam mögött ott egy totál üres asztal!! Nem, nem, a világért se, inkább üljünk a Macska asztalához!
Én ezt nem bírom felfogni. Én kizárólag akkor ülök le mások asztalához, pl. Mekiben, ha egészen biztosan nem találok szabad asztalt, és lehetőleg még akkor sem. Most meg, a reggeli nyanyás incidens után, még érzékenyebb voltam erre, hogy most nem egy, hanem egyből két öreglány telepszik rám. (Még jócskán az ebéd közepén voltam, a desszert előtt, míg reggel legalább már az utolsó kávémat ittam.)
Rendszeresen előfordul, hogy rám cuppannak ilyen nemnormálisak, ezért is írtam ezt a címet. Utcán kóborló bolondok is nekem kezdenek magyarázni, ha 500 másik ember is van ott, én pedig olyan arcot vágok, hogy ahhoz képest a Terminátor egy baráti, megértő valaki volt.
Az egyedül utazásnak számtalan kockázatára számítottam, pl. kirabol vagy megerőszakol a szállodai személyzet/más lakók, ha észreveszik, hogy egyedüli, 163 cm-es nő vagyok, de ez, hogy öregasszony a személyes terembe mászik és rám akaszkodna, erre nem gondoltam. Most majd erre is fel kell vértezni magam :-D
Egyébként a melóhelyemen is van egy ilyen nem komplett csaj, aki valami beteg módon rám cuppant…. Még az első héten egyszer csak szembe kerültem vele, egy nagydarab, rövid ősz hajú, téglabudi alkatú luvnya, mint valami női börtönőr, rám néz és azt mondja hülye huhogó hangon: - Jaa-aj! Hát te úgy nézel ki, mint a férjem volt barátnője!
Most komolyan, ki a fasz mond ilyet az új kolléganőnek, akit most lát életében először?! Kényszeredetten vigyorogtam és már nem is tudom, mit mondtam.
Később aztán igyekeztem kerülni, de csak összefutunk olykor, egy folyosón dolgozunk, és akkor vannak ilyenek, hogy ő aszondja:
- Szia! Szép vagy!
- Ööööö…. Köszi.
- Jól áll neked ez a blúz!
Én meg tudom, hogy egyrészt nem százas a csaj – hasonló a hasonlót könnyen kiszűri –, másrészt az van a fejében, hogy „ez a csaj pont úgy néz ki, mint az én drága Bélám gonosz szeretője, de én jó fej vagyok és szépen beszélek vele”.
Én pedig leszarom a Béláját meg a siralmas házaséletét is, hagyjon engem békén… Ami még betegebb, később kiderült, hogy a pasija meghalt, „hirtelen”. No de mikor? Mielőtt én idejöttem, vagy azóta?? Mert ha azóta, akkor még majd azt is a fejébe veszi, hogy énmiattam.
Szóval igyekszem kerülni ezt a téglabudi csajt, de nem könnyű. Közben persze belül röhögök is kínomban, hogy miért éppen mindig engem szúrnak ki az ilyenek, amikor van egy halom ismerősöm, akit sosem találnak meg effélék, bezzeg engem állandóan.
No szóval ez volt az egyetlen hátrány Sopronban. Most majd, ha visszatérek, nagyon remélem, hogy az öregasszony megmaradt a falujában, vagy legközelebb valami másik városba látogat, vagy ha mégis Sopronba, akkor nem ugyanakkor, illetve legalább másik hotelbe megy. Tényleg, mit keres a Sziesztában, ami direkt a hegyoldalban van??
u.i.: Mióta ezt a bejegyzést megírtam, ismét jártam Sopronban, és az Ojtozi-sétányon nem odajön két banya valami szektás szórólappal éppen hozzám! És nincs egy hete, hogy a földalattin, míg nyugodtan olvastam, elkezdett beszélni hozzám egy másik nyanya, hogy milyen remek, hogy könyvet olvasok, mert mostanában mindenki csak a telefonját nyomkodja... és csak fosta a szót, amikor pedig csak hidegen biccentettem, akkor angolul kezdte ugyanezt elpofázni, mert azt gondolta, hogy külföldi vagyok...
Miért??????????
