Nyűgös, „semmihez nincs kedvem”-nap. Egyébként nemcsak nekem, Zsuzsi és Barbi is kb. pont így érezték magukat.
Már kezdődni is úgy kezdődött, hogy 5.20-kor ébredtem magamtól, és rájöttem, hogy este nem állítottam be ébresztőt. Akár fel is kelhettem volna, de azért még visszafeküdtem 10 percre; ekkor bezzeg tudtam volna aludni. Pedig hajmosási nap volt.
Most nyitottam ki az új Faith In Nature sampont, amire nagyon kíváncsi voltam, és sikeresen végre is hajtottam a hajmosást vele, csak menet közben jöttem rá, hogy a nyakam még mindig nem tökéletes. Aludni már egész jól tudtam ugyan, de rögtön ébredés után előrehajolva hajat mosni, és jobbra-balra tekerni a fejet, na ez kissé nehezen ment. Hajmosás után citromleves vízzel öblögettem, így az egész procedúra több mint tíz percig tartott, tehát igazán felkelhettem volna 5.20-kor, mert még ezután kellett feltennem a kávét főzni, amit este szintén elfelejtettem.
Reggeli közben megnéztem ugyan egy epizódot a Hibbant-sziget harcosaiból, tehát mondhatni, hogy kellemesen indult a nap az édes sárkánnyal, de mégsem, mert ezek után még sokkal kellemetlenebb volt bemászni az irodába. Az istennek sem sikerült felébrednem. Este ittam egy levendula-komló teát, amivel simán tudtam volna reggel kilencig is aludni, ehhez képest már nyolckor a munkahelyen kellett lenni :-(
Még tiszta mázli, hogy a főnök elment és órákig nem tért vissza. De bennem még csak most csapódott le a tegnapi rémes nap, amikor is mindenki itt hemzsegett a mi szobánkban, folyamatosan, és hatan kárpáltak állandó jelleggel; szóval az e fölötti ingerültségem valahogy ma jött ki, vagy csak nagyon menstruáció előtt vagyok, a lényeg, hogy ingerült voltam, és még álmos is.
Levánszorogtam a büfébe bundáskenyérért, mert az nagyon finom és főleg olcsó. Ezután dolgozhattam volna, de sehogy sem vitt rá a lélek… Pedig nem volt láb alatt a főnök, és a locsogók is valahol máshol tépték a szájukat. Ehelyett egy órával később kimentem a pékségbe Barbinak friss kenyérért, és magamnak puncsos mignonért.
Aztán Barbi gépén foglaltam jegyet a holnapi Csillagok között egyik előadására. Az otthoni gépemen valamiért nem enged foglalni a Cinema City rendszere; a szüleim gépén sem (pedig az egyiken XP, a másikon Win 7-es van!), a benti gépeken viszont működik a foglalás, csak az én monitoromra rá lehet látni, Barbiéra nem.
Tépelődtem, mikor vegyem át a mozijegyeket, mert kezdés előtt félórával kéne, viszont akkor még nem leszek ott. Holnap napközben sem tudok kirohanni érte, mert akkor meg nem lesz távol a főnök. Viszont ma távol van, nekem meg nincs munkakedvem. Ezért kirongyoltam a holnapi mozijegyért. Isteni néptelenség volt a plázában, nyugodtan ehettem volna bármelyik kajáldában, vagy beülhettem volna a moziba. De sajnos vissza kellett rohannom az irodába, bár vérzett a szívem.
Mire visszaértem, már ott volt a főnök is. Lassú, vacak délután. Kétszer mentem át Orsihoz, hogy váltsunk egy szót, és mindkétszer rácsörgött Editke, aki az ő közvetlen főnöke, hogy magához hívja. Talán valami kamera van felszerelve Orsinál? :-(
Iszonyúan vártam, hogy végre vége legyen a munkanapnak, és hazajöhessek. Most végre itthon vagyok, átöltözve, írom ezt a naplóbejegyzést, és ha végeztem, megmelegítem a főzeléket, bekajálok, aztán megnézek még némi sárkányost, és ledőlök. Tök fáradt vagyok, meg ideges és rosszkedvű.
A fejemben a vasárnap látott Éjjeli féreg motoszkál még mindig; eszméletlen jó film volt. Másodsorban a Sárkány-filmeken járatom a gondolataimat: most az animációs sorozatot darálom végig, és ha azzal végeztem, fogom megnézni a második nagyfilmet DVD-n, amit a megjelenés napján vettem meg múlt héten. Harmadsorban azon gondolkodom, kapok-e jutalmat, és ha igen, mennyit és mikor? – Egyébként az egész kollektíva ez utóbbin gondolkodik nálunk.
Nem mindegy az időpont, mert ha december 20-án utalják, abból már nemigen lehet ajándékokat vásárolni, vagyis a decemberi fizetésemből kell megvennem mindent, reménykedve benne, hogy lesz jutalom (estem már pofára ez ügyben). Ha viszont a fizetéssel egyszerre utalják, akkor rögtön tudom, hogy mennyi, és kinek mit vehetek.
Ha egyáltalán nem lesz, akkor persze káromkodni fogok, de az sem akkora tragédia, legfeljebb kisebb lesz a karácsony; de nekem éves bérletet kell vennem december végén, mert nincs cafeteriám, és erre lenne igazán jó a jutalom.
Aztán még azon aggódom, hogy anyám és öcsém 11 hónap mosolyszünet után most fognak majd dumálni egymással, és hogy megint mi lesz ebből?! Borítékolom, anyám rikoltozni fog. Neki az ürügy mindegy, fő, hogy műsorozhasson. Például az elmúlt 11 hónap eseményeiből szinte semmit nem közöltem vele, amik most majd szépen kiderülnek; és azon – is – fog műsorozni. De ha mindent elmondtunk volna neki, akkor meg már évközben is arénázott volna, egyenként minden eseménynél.
Különben állati, hogy újabban a karácsony már nem(csak) a lazulás, pihenés, ajándékozás és munkaszünet ideje, hanem a sértődés és műsorozás ideje is, már ami anyámat illeti – és ez persze rajtunk csapódik le – hogy ki hová megy vendégségbe és melyik napon, mert nem mindegy ám az… Anyám kizárólag azt képes elviselni, ha öcsémék december 25-én jönnek, de ők évek óta nem akarnak akkor, hanem másnap, és a 25-ét az otthoni családi körben töltik. Most nem teljesen mindegy, hogy melyik nap ünneplünk közösen??
Most direkt örülök, hogy albérletben lakom és nem feltétlenül kell ebbe belefolynom, bár szentestére tervezek hazamenni és ott aludni.
