Pár óra múlva kezdődik a Midicittá, és már napok óta síkideg vagyok. Az utolsó két éjszakán pocsékul aludtam, rémálmaim voltak; most éjjel a fejem is fájt (de éjszaka nem szedek be Algopyrint). – Szerencsére most, reggel, már jobban vagyok; kajáltam, beszedtem egy fél Algót, és most jobb…
Nemcsak a futóverseny miatt vagyok ideges, hanem több munkahelyi dolog is összejött, de hogy pont minden a Midicittá hetében!?? Ezeket majd később vázolom. Egyelőre a futástól félek leginkább.
Úgy csinálok, mintha még sosem futottam volna 7 km-t, pedig ezen a héten már kétszer is lefutottam a tízet (két Szigetkört), csak hogy biztos legyek benne, bírja a szervezetem a hosszabb terhelést. Viszonylag sokat fekvőtámaszoztam (na… napi ötöt, de ez is több, mint a napi nulla), meg vállkörzéseket csináltam, mert egyszer, mikor tempósan futottam, iszonyúan fájt a bal vállam a folyamatos mozgástól.
Tegnap kint jártam a Szigeten a Vivicittá első napján, mert Orsi kint volt a családdal. Egy kisebb távot, illetve a 700 méteres családi futást futották. De nem találkoztunk össze, annyi volt ott az ember, viszont nagyon jó volt a hangulat, tisztára feldobódtam. Akkor. Aztán hazaértem, és megint rám tört a rettegés…
Most igyekszem összeszedni magam. Még ki kell tölteni a rajtszám hátulját, összepakolni a ruháimat, magnéziumot, széntablettát (ne legyen rá szükség!), banánt meg vizet.
A mai versenyekre már olyan sokan neveztek, hogy szakaszos rajt lesz. Az emberek a sebességük alapján sorolódnak be a különböző szakaszokba. Mondanom sem kell, hogy én az utolsó, 5-ös szakaszba vagyok a 6:30-as kényelmes tempómmal (inkább ezt adtam meg, bár már ment 6:10-zel is).
Az összes többi ember az 1. hullámban fog indulni, mi, 5-ösök pedig a 2. hullámban. Ez eddig megnyugtatott – legalább nem fognak sprinterek elhúzni mellettem veszett gepárd módjára a rajt után két perccel. De most elfogott az idegesség ez ügyben is. Mert mi van, ha a többi 5-ös gyorsabb nálam? Vagy ők elhúznak a rajtnál, én meg ott maradok leghátul, esetleg még két féllábú nyugdíjassal egyetemben? Mert azt elhatároztam, okulva az októberi tapasztalatokon, hogy nem futom el az elejét, sőt kimondottan kényelmesen fogok kezdeni, és majd a 3-4. km-nél kezdek kicsit belehúzni, amikor már bemelegedtek az izmaim, de még vannak erőtartalékaim.
Az első kilométeren belül ott lesz az Árpád-hídi meredek felhajtó, amitől azóta félek, hogy megláttam a verseny útvonalát. Engem még az olyan enyhe emelkedő is kifáraszt futáskor, ami szabad szemmel gyakorlatilag nem is látszik. Az Árpád-hídi felhajtó pedig konkrétan egy Mount Everest!!
… Hát… Ez van most! Remélem, minden simán megy, és este már csak röhögni fogok a mostani önmagamon és a parázásomon (bár ha a versenyen túl leszek, még mindig ott a hétfői gond). És remélem, lesz legalább még egyetlen ember köztem és a Záróbusz között :-)
