Most jövök rá, hogy a május egyébként is egy rémes hónap volt. Pedig remekül indult, aztán romlott, a közepén volt egy nagy krízis, aztán az utolsó napon a családi csapás.
Május elseje szünnap, ez már önmagában is jó volt. És addigra megjött a fizetés is! Másodikán pedig Évával és a férjével megnéztük a Sakkot, amit valamiért rohadt ritkán játszanak, pedig mindenki dicséri; és a csapat nagy része egyezik a Vámpírok Bálja csapatával. Pont emiatt Egyházi Géza ♥ volt az egyik főszereplő, Szemenyei János a másik főszereplő, utóbbi ráadásul roppant kellemes csalódás volt, mert eddig csak a Bálban láttam Herbertnek, és az nagyon nem való neki. Mért sózzák rá szegényre azt a szerepet?
De itt fantasztikus volt mindenki, az összes énekes, színész, az összes táncos, az énekkar, szóval minden. Többször is a sírás kerülgetett, főleg később, otthon, mikor már nem volt festék a szememen, és kikerestem Youtube-on a Szegény kissrácot. Bár a színházban sem hiányzott sok hozzá, hogy ott a nézőtéren elbőgjem magam.
Aztán a május nem folytatódott ilyen jól, Barbi már megint beteg lett vagy két hétre, Orsi állása hol megszűnni, hol újra létezni látszott. Én a május 17-i Coca Cola női futóversenyre próbáltam készülni, amire még a Vivicittán neveztem be, akciósan. De ez a felkészülés most nem ment olyan jól, mint egy hónappal korábban; már nagyon frusztrált, hogy azt a rohadt margitszigeti futópályát az istennek sem képesek befejezni :-( A pesti oldal csak a Víztoronyig volt kész, onnan a parkon, a szálloda macskaköves (!!) parkolóján, majd megint füvön és végül az északi szigetcsúcs játszóterén kellett átrongyolni, aztán az autóút mellett, mert a futóút északi fele a budai oldalon is le volt már zárva (csak szorgalmas építőmunkásokat nem lehetett látni soha). Aztán jó pár száz méter autóút mentén való futás után – miközben erősen kellett fülelni, nem jön-e a 26-os busz a hátunk mögül – végre rá lehetett kunkorodni a budai oldali futóútra, amihez persze még hozzá sem nyúltak akkor.
Szóval ez olyan baromira idegesített, hogy inkább a szüleimhez közeli parkban futottam, de ott meg tele van gyerekes családokkal és kutyasétáltatókkal az egész, kivéve ha várok este nyolcig, mert akkorra már hazamennek szunyálni, viszont így meg én leszek fáradt.
A Coca Cola versenynek egyébként örültem, mert csak nők indulhatnak – 2 és 5 km-es távokra neveztem be –, és talán úgy jobb esélyeim vannak egy jobb időeredményre. Persze hogy vannak sportos nők is, de azért mégiscsak jobb, hogy 190 cm magas 25 éves férfiak nem rontják a mezőnyt :-)
A verseny hetében kellett tüdőszűrésre mennem, és valahogy rohantam, megizzadtam, aztán aznap éjjel is nagyon levert a víz, holott még egyáltalán nem volt meleg idő. Csütörtökön fájt a torkom, pénteken pedig igen erős nátha tört rám. De a versenyt semmiképp sem akartam elmulasztani, így pénteken hazamentem és azonnal nekifogtam bodza- meg kakukkfű-teát inni, meg mindent, ami csak itthon volt, fél kilónyi aszkorbinsavval és cinktablettával meg D-vitaminnal, szóval mindent felfaltam és megittam, ami gyógyítja a megfázást, de lehetőleg nem gyógyszer.
Totál bejött a természetes gyógymód, nagyon büszke voltam magamra, a nátha és a torokfájás szombat reggelre úgy elmúlt, mintha elfújták volna. A fejem viszont iszonyúan fájt, szóval be akartam venni egy Algopyrint – sajnálom, a migrénre nem tudok természetes és főleg gyors gyógymódot –, amit viszont nem jó éhgyomorra bevenni, így meghámoztam egy almát és ettem pár falatot, aztán utánaküldtem az Algopyrint és vártam. De a fejfájás rettenetes volt, és émelygésbe csapott át, húsz perc után kihánytam a gyógyszer az almával együtt.
Ezt követően tulajdonképpen ezzel telt a nap. Próbáltam enni pár falatot és bevenni a gyógyszert, de 15-20 perc után minden visszajött. Végül már nem akartam enni, csak vizet ittam kamillateával, hátha ez lenyugtatja a gyomromat, de nem. Így persze a fejfájásgyógyszert sem tudtam bevenni, szóval iszonyú migrénem volt, egyre gyengébb voltam és idővel már ülni is nehéz volt. Többször egyszerűen végigdőltem az ágyon keresztben, pongyolában, és ájult álomba merültem. Aztán megpróbáltam úja fogyasztani egy pohár vizet, hiába.
Kínomban rákerestem a hányásra az interneten; azt mondták, hogy ha 1-2 órán belül többször ismétlődik, kórházba kell menni, mert kiszáradhat az ember. Na jó…. Ha mindig kórházba mennék, valahányszor többször hányok! Ezenkívül azt is írták, hogy hányás után várni kell 20 percet, és utána lehet csak negyedóránként pár kortyot inni.
Ez mondjuk okos tanács lehetett, mert eddig rögtön a hányás után ittam, pótolandó az elvesztett folyadékot. A kiszáradás egyébként komolyan aggasztott. Gyakorlatilag egész nap nem kellett pisilnem. Ilyen még életemben nem fordult elő, de most nagyon nem voltam boldog ettől, mert tudtam, hogy rosszat jelent.
Olyan volt, mintha a gyomrom kimeneténél lenne egy záróizom, ami összeszorult vagy inkább összenőtt. Semmi nem távozott lefelé. Rá is kerestem, nincs-e ilyen betegség, és tényleg van – valami gyomorszáj-szűkület a neve – de szerencsére csak csecsemőknél van, rendes embereknél nem. Pedig tisztára ilyen szimptómáim voltak egész nap!
Délutánra már biztos volt, hogy nem tudok menni a másnapi futóversenyre. Náthásan vagy torokfájva még hagyján, betolok pár Algopyrint előtte, de a 2-5 km rázkódást biztosan nem bírná a gyomrom, nem beszélve a rettentő gyengeségről. Tényleg függőlegesen ülni sem ment könnyen.
Az egyetlen jó az volt a napban, hogy kínomban elővettem a Fekete Tőr testvériség-köteteket, nekiálltam újraolvasni őket, és most még kellemesebbnek tűntek.
Írtam Faternak, aki kísért volna, és Orsinak, aki a 10 km-re nevezett, hogy engem nélkülözniük kell. Vasárnap reggel az ágyban hevertem, mint a kaméliás hölgy, és végiggondoltam, hogy most kéne bemelegíteni…. most állnánk rajthoz…. áhh, hiába! :-(
A befizetett pénzt nem volt értelme sajnálni, nem volt túl sok. Amellett a rajtcsomagokat már átvettük azon a héten. Én, mivel két távra neveztem, két pólót kaptam, és így összességében – anyagilag – mégiscsak megérte a nevezés, mert most van két szép, piros, Coca Cola Női Futógálás pamutpólóm. Később, amikor már bírtam futni, futottam is benne, csakhogy megmutassam, ilyenem is van :-) De olyan jól néznek ki azok a pólók, hogy majd a magánéletben is hordani fogom őket.
Hát ez volt a május közepi krízis. Ezután jött a névnap, a pünkösdi szünet, amikor már egész kellemesen alakult minden; aztán május legvégén a válás, azt kihagytam volna… Bár, szigorúan fizikailag mégiscsak jobb volt, mint egész nap hányni és bukni egy futóversenyt.
