A nyaralás bár baromi jó volt – és túl gyorsan vége lett –, de mégis kettős érzelmeket ébresztett bennem. Egyrészt közben már előre sajnáltam magam amiatt, hogy két héttel később újra dolgoznom kell. Másrészt sokszor akaratlanul is
eszembe jutott a legutóbbi balhé és szorongtam, mert minduntalan arra kellett gondolnom, hogy szép, szép ez a nyaralás és utána még egy hét otthoni szabi, de előbb-utóbb újra vissza kell mennem oda, és ki vagyok téve annak, hogy idegbeteg és/vagy bunkó öregasszonyok újra ’rám támadjanak’; ha pedig megmondom nekik, kivel próbálkozzanak, még én leszek a gonosz.
És csomószor az merült fel bennem, hogy az a való élet, nem pedig ez a szép szabi. Emiatt aztán belül szomorú voltam, ezért tudatosan igyekeztem az úszásra vagy az olvasott könyvre koncentrálni. Persze amikor kirándultunk vagy bármi más programunk volt, akkor ezek a setét gondolatok elkerültek, csak akkor merültem el bennük, ha épp ’üresjárat’ volt a fejemben.
Már előre tudtam, hogy marha gyorsan fog repülni az idő a nyaralás egy hete alatt, és így is lett. Nézzük tételesen!:
Hétfő: Már előző nap kitakarítottam a lakást, és majd’ mindent becsomagoltam. Fater 10.05-re jött értem a kocsival. Kicsit kavarogtunk Dél-Budán, mire meglett az M7-es felé vezető út, de aztán hiba nélkül haladtunk. A székesfehérvári Auchannál megálltunk technikai szünetre. Aztán már el is értük a Balatont, jobbra fordultunk, és a szállás elfoglalására előírt 14.00 helyett már 13.00-ra odaértünk a szállodába. Szerencsére rögtön beköltözhettünk aszobába, így fel is mentünk, kipakoltuk a cuccokat és azonnal lementünk a strandra, ami tíz lépésnyire volt.
Idén én is vettem egy heti belépőt, ami nagyon hasznos volt, mivel most végig jó időnk volt, és így nem kellett kiállni mindennap a strandpénztárak előtt kanyargó sort :-)
Bikinit vettem fel, évek óta először. Ez kicsit ciki volt első alkalommal, mert bár már a szállodában magamra vettem és megkötöttem az összes madzagját, azonban a nyakamban lévő csomó nem volt elég szoros, és midőn levettem a pólómat a strand füvén, elhűlve tapasztaltam, hogy a bikinifelső is szépen kezd eltávolodni a mellemről. Hála a jó égnek, ekkor még kevesen voltak (még csak 25 fok volt), így villámgyorsan visszavettem a felsőt és az alatt újra megkötöttem a nyakamban a csomót, erősen, mint állat. De ezután minden fürdéskor mániásan ellenőriztem, hogy elég erős-e a két csomó :-) Miután megjártam a vizet, már jó erősen tartottak a madzagok, olyannyira, hogy többé kibontani sem tudtam, hanem bele kellett bújnom a felsőbe, mintha trikó lenne.
Este, vacsora után még sétáltunk; felmentünk a vasútállomáshoz, jegyet venni és lemérni, mennyi oda az út gyalog, mivel Faternek a szerdai sztrájk miatt kedd este még fel kellett utaznia Pestre. Félóra alatt kényelmes tempóban odaértünk a szállodától az állomásig. Király!
Kedd: Felkirándultunk a Jókai-kilátóba, gyalog a szállástól és vissza. Melegebb volt, de még pont jó. Nem a tavalyi utat követtük, hanem most a térképről kinézett szabályos turistautat: fel a Lóczy-barlangig, és úgy a zölddel jelölt turistaösvényen. Így simán megtaláltuk a kilátót, sőt az eső sem zuhogott, mint tavaly. Lefelé jövet a kék jelzést követtük, de az én hibámból a másik irányba, így nem a Füredhez közelebbi útra jutottunk vissza, hanem tettünk egy nagy kört Arácsig; de végül is nem számított, hisz az is Füred, és ott legalább volt egy Aldi, ahol vásároltunk vizet meg mentes sört.
Délután még strandoltunk, aztán pontban 18.00-ra mentünk le vacsorázni és mint a villám, úgy ettünk, majd loholtunk a vonathoz. Bőven odaértünk. Fater felszállt, én megvártam, míg elindul, aztán a hajóállomást útba ejtve, sört vásárolva hazasétáltam.
Este, hogy a korán fekvő Fater nem volt ott, kiültem az erkélyre a sörrel és a Pendragon legendával, és addig olvastam, míg sötét nem lett; utána a szobában olvastam tovább.
Szerda: reggel megnéztem a sztrájkot a tévében – Fater is volt! –, aztán reggeliztem és szép kényelmesen készülődtem a strandra. Vártam Fater sms-ét, hogy melyik vonattal fog érkezni. De a strandra nem vittem magammal a telefont (ki vigyázna rá, míg úszom?), így csak vártam, vártam, de az istennek sem írt, aztán mikor már 10.45-kor takarítani jöttek, a szobában hagytam a telefont és az értékeimet, és lementem a strandra.
Ott jó sokáig elvoltam. Árnyékos helyet kerestem, de már olyan szép idő volt, hogy az „én árnyékomban” máris ott volt egy másik család, mire először kijöttem a vízből. Ez nem is baj, de ezek beszélgettek. Pont olyan hangon, hogy tisztán hallottam (semmi baj nem volt velük, csak mintha egy bekapcsolt rádió mellett napoznék).
Arra gondoltam, Fatert biztos ottfogták, így a legkorábbi, 12.59-kor érkező vonattal még biztos nem jön, hanem majd csak a 14.00 vagy 15.00 órással. Így már csak 14.00 után mentem fel a szállodába, megnézni a telefont. De addigra már ott várt a nem fogadott hívás és az sms, hogy a 12.59-essel jön! :-) Visszahívtam, de a szállodaszobában csörgött ki a telója. Akkor jöttem rá, hogy már vissza is jött, és mivel itt van a telefonja, a kistáskája, nyilván lement a strandra engem keresni. Így rövid zuhany után visszafordultam és újra lementem a strandra megkeresni Fatert. Szerencsére jól belőttem, hol lehet, és ott is volt. Elmesélte a sztrájkot, aztán elment újra úszni, addig én ettem palacsintát. Ezután megvettük a szükséges esti sört és a másnapi kiránduláshoz való zsömléket.
Este volt a magyar-portugál meccs, így nem pontban 18.00-ra, hanem csak félidőben mentünk vacsizni. Én addig a strandon voltam, Fater a szobában nézte a meccset. A strand gyönyörűen elnéptelenedett a meccs miatt, én meg tisztán hallottam minden gólt a környező kocsmákból :-) Félidőben kajáltunk, a második félidőben hajat mostam, a meccs után pedig újra lementünk a strandra, Fater úszott a jó csöndes sima vízben, én meg a padon csücsültem.
Csütörtök: Badacsonyra és Keszthelyre mentünk. Ekkor már erősen kezdett felmelegedni az idő. Badacsonyra kb. fél 11-kor értünk, és még éppen hogy elviselhető volt megmászni a hegyet. Nem is a meleg, hanem a páratartalom és a szúnyogok voltak zavaróak. Keszthelyre ellenben a legforróbb délutáni kánikulába értünk, és nagyon rossz volt. Én keveset ittam, hogy ne nagyon kelljen WC-re menni, és a nap ezerrel tűzött. E kettőtől aztán idővel megfájdult a fejem, és erősen szenvedtem. Keszthelyen letettük a kocsit egy ingyenes parkolóban :-), aztán végigsétáltunk a főutcán, lementünk a nagy parkon keresztül a hajóállomásra, ahol fagyiztunk. Aztán vissza a kocsihoz. Hazafelé rémes volt a kocsiban, fájt a fejem és meleg volt, Fater pedig Rammsteint hallgatott egymillió decibelen. Különben bírom a Rammsteint, csak nem egymillió decibelen és nem fejfájás közben.
Délután lementünk a strandra, sőt vacsora után megint úsztunk, de most már mindketten. Addigra a közönség már elhúzta onnan a belét, és a strand megszűnt strandnak lenni, hanem közpark lett, ahová ingyen bemehetett bárki :-) A víz pedig hűvös és tök sima.
Péntek: Tihanyba mentünk. Tanulva a tegnapiakból, baseballsapkát vettünk fel mindketten, ami rémes hatással volt a hajamra, viszont nem kaptam napszúrást és nem fájt a fejem. Inni is rendszeresen ittam, apró kortyokban. Már olyan hőség volt, hogy igazán nem kellett gyakran a WC, az ember csak kiizzadta a felesleget.
A kocsit ingyenes helyen hagyva megkerültük a Belső-tavat, aztán fel az apátsághoz, ahol fagyit ettünk és néztük a kilátást. Utána kocsival le a révhez, ahol nem volt semmi extra, viszont ettünk sült hekket. Ezután vissza Füredre, a szokásos sör- és zsömlevásárlás a Tescóban, pihenés a szobában, majd le a strandra. Már péntek volt, és idegesítően sok ember tartózkodott a strandon … Vacsora után megint lementünk úszni, és most már többen úsztak ugyanekkor, mint előző este.
Szombat: Veszprém. Csak a főbb nevezetességeket jártuk végig, és elég hamar visszaindultunk, de még benéztünk a szombati tihanyi piacra. Ott elég sokan voltak és jó sok látnivaló volt, többek között két kutya, akiket megsimogattunk :-) Majd vissza Füredre.
A szállodaablakból aggódva figyeltük a strand bejárata előtt kígyózó tömeget, mert most már megkezdődött a főszezon, és meghatványozódott a népség. Kinyitották mindkét pénztárat, és mindkettő előtt ezer ember volt. Mi vártunk először háromig, aztán fél négyig, hogy akkor már csak megszűnik a tömeg, és az eddig kint tartózkodó emberek már csak elkezdenek hazafelé szállingózni uzsonnázni, de nem! Végül aztán négy óra felé mi is lementünk – szerencsére a heti belépőnkkel nem kellett végigállni a sort. Szerencsésen találtunk kétszemélyes árnyékos helyet; az igaz, hogy másoktól kb. egy méternyire, de ez már mindegy volt.
Úszni nehezen lehetett, mert erős szél fújt és roppant nagy hullámok jöttek, ezért felhagytam a próbálkozással, hogy ússzak, és csak úgy sodortattam magam a hullámokkal, mint annak idején a tengerben.
Vacsora után nem strandoltunk, hanem sétáltunk. Ez volt az utolsó esténk Füreden, ezért kisétáltunk a hajóállomásig, fényképeztünk, kivettünk készpénzt a másnapi fizetéshez, végigsétáltunk a sétányon, fényképeztünk, néztük a tömeget. A másnapi belga-magyar EB-meccs miatt már nagyon felfokozott hangulat volt: többek közt láttunk egy fehér alapszínű kiskutyát, akinek a fülét befestették piros-fehér-zöldre :-) A sétányon megettük az utolsó füredi palacsintánkat, aztán visszavonultunk a szállodába. Én addig olvastam az erkélyen, amíg csak láttam. Késő este pedig nagyon erős szélvihar jött, de eső nem esett; másnap reggel mesélte Fater, hogy éjszaka már zuhogott is, de azt meg én aludtam át.
Vasárnap: kicsekkolás. Felkeltünk szándékosan 7.00-kor, hogy reggeli előtt lemenjünk úszni, de a strand akkor meg még zárva volt (vicces, este későig nyitva van, de 7.00-kor zárva? Valaki odamegy az éj közepén bezárni a kaput?)
Ezért összecsomagoltuk, amit lehetett, reggeliztünk, és reggeli után csattogtunk le a strandra. A tegnap elmaradt úszásadagot is bepótoltuk, én összesen 700 tempót úsztam. Ezzel mondjuk elment az idő, és már 9.35 volt, mire észbe kaptunk és rohantunk vissza a szállodaszobába. Villámgyorsan zuhanyoztam, összecsomagoltunk, az úti szendvicseket megcsináltuk és kicsekkoltunk.
Fájó szívvel autóztunk haza, csak az vigasztalt, hogy délután Öcsémékhez voltunk meghíva családi ebédelésre. Egyébként rettenetes volt egyre távolabb kerülni Füredtől, főleg hogy ezren jöttek szembe velünk, akiknek most kezdődött a nyaralásuk.
Pestre érve először feldobtuk az én csomagomat az albérletbe, utána felszedtük anyámat, és így mentünk ki Öcsémékhez. Nagyon sajátos élmény volt. Szomorú voltam a nyaralás vége miatt, de örültem is, hogy megint kertes házban lehetek a friss levegőn, találkozhatok öcsikémékkel, sőt a kutyával is, akit még csak egyszer láttam.
A helyzet nagyon érdekes volt, mert rengeteg paraméter szinte teljesen megfelelt a régi sógornőmmel közös házra: kb. ugyanazon a környéken, ugyanolyan családi ház, ugyanakkora kert, ugyanolyan (külsejű) fekete kutya; sőt még ex-sógornőm és Ági között is van nem kis hasonlóság. Így szinte folytatólagosnak éreztem az élményt, ha Ágihoz beszéltem, és emlékeztetnem kellett magam, hogy ’ez itt most egy másik ember’ :-) Ha Öcsike egy szőke, szemüveges, aranyhörcsögös, társasházban lakó lánnyal jött volna össze, ’könnyebb’ lenne elvonatkoztatni :-)
Az ebéd borzasztóan jó volt, szabad tűzön grillezett csirkehús, és zöldségek, amikből még én is ettem (pedig cukkini és padlizsán volt!), utána süti. Aztán pedig szülinapi ajándékokat kaptam, mert alapvetően az én szülinapi köszöntésem volt az ürügy a bulira. Ezekből az egyik egy Horváth Ilona-szakácskönyv (igen, hasznos ajándék lenne, ha használnám! :-), egy doboznyi a kis pisztáciás csokikból, amiket darabonként 50.- Ft-ért szoktam venni és nagyon szeretek, valamint a Fandorin-sorozat – eddigi – utolsó kötete, a Fekete város! :-)
Mivel gyakorlatilag Fandorinon éltem az utóbbi hónapokban, és pillanatnyilag is a Gyémántszekeret olvastam, ezért a Fekete városnak nagyon örültem. Borisz, szeretlek! :-)
Ágitól és Öcsémtől túrakenuzást kaptam, amit majd valamikor a jövőben ejtünk meg. Kicsit aggasztott a dolog, mert 1989 óta nem eveztem, a Dunától meg félek a sodrás miatt. De aztán kiderült, hogy itt a Duna szinte állóvíz, a túrakenu pedig nem szóló csónak, hanem mindhárman benne leszünk, sőt a kutya is. Szóval majd a gyerekek eveznek, én meg majd becsukom a szememet, ha félek :-)
Kaja után – és miután anyám befejezte az aktuális kiselőadását –, sétáltunk a környéken, ami nagyon szép volt, csupa nádas meg zöldfelület. A kutyát is vittük, ő előszeretettel csobbant a vízben, és ragaszkodva vitte a szájában a teniszlabdáját. Hát, nem hasonlít Salátára, aki lehetőleg kerüli a vizet, és sokat parázik, ha külterületen tartózkodik! :-)
Ezek után hazajöttünk. Már kevésbé fájt a szívem, hogy vége van a nyaralásnak. A számítógépen megnéztem a Szemekbe zárt titkokat, közben sört fogyasztottam; és azért bekapcsoltam a tévén a magyar-belga meccset is, mégis azért …. De az első félidő végén 0-1 volt, aztán egyszercsak mintha 0-3 lett volna, de gondoltam, csak rosszul látom, így eléggé hátaztam, mikor mégis 0-4 lett a vége. Oh… Kicsit azért szomorú voltam, bár tojok a focira. De azt még én is megállapítottam, és be is ismerem, hogy ez a csapat, ezeken az EB-meccseken, tényleg jól játszott és komolyan odatette magát, sőt az agg kapus csávótól láttam olyan védést is – ezen a belga meccsen – hogy 0,1 mm-rel kerülte csak el a labdát szegény. Szóval vége jó magyar focit is láthattam, úgy, hogy nem az Aranycsapat 60 évvel ezelőtti felvétele volt az.
Azért a Szemekbe zárt titkok és a Gyémátszekér jobban foglalkoztatott :-)
