Büszke voltam magamra ezen a héten, mert háromszor is futottam: hétfőn, csütörtökön, pénteken; mindháromszor hajnalban, a rakparton. Első ízben egy híddal kevesebbet bírtam a szokásosnál, ez 4 km, és ebbe is többször belesétáltam. De csütörtökön már sikerült a teljes táv, ami
kb. 5,4 km, és egyhuzamban, igaz, több mint 39 perc volt. Pénteken ugyanez már 37 perc valamennyi lett. Szóval ez jól alakult.
Fogyni ugyan nem sikerült még különösebben a futás ellenére sem, de hát ez 39 évesen nem megy öt perc alatt. Hacsak nem kezdenék komolyan koplalni, ami nem áll szándékomban.
A melóhelyen ambivalens a helyzet: a főnök három hét szabadságon van, és kevés a munka. Ez jól hangzik, de! Most a helyettes főnök Ildikó, aki rémes vezető. Kisebbségi komplexusa van, amit pökhendi parancsolgatással akar kompenzálni, a magánéleti bajait mindig rajtunk vezeti le, és ha két szót váltok valakivel magánügyben, hirtelen rögtön akad valami sürgős-fontos feladat (itt nem a munkával lenne a bajom, hanem hogy ő bezzeg pofázik a szüleivel több órát telefonon, no de az nem baj! Barbi is órákig keresztrejtvényt fejt, de az se baj, csak ha ÉN foglalkozom mással).
A kevés munka sem feltétlenül jó, mert néha egyszerűen nincs mit csinálni. A napi feladatokat hamar megcsinálom, nagyobb horderejű most nemigen van, illetve ami lenne, ahhoz egy számítógépes programot kell átcsinálni, amin az informatikusok hónapok óta ülnek, tehát abban sem tudok haladni. Így most ha valaki bemászik hozzám, úgy néz ki, mintha nem csinálnék semmit. Tudom, hogy a többinek is kevés a munkája, de ők ülnek a kis irodáikban és senki nem látja, mivel töltik a napot; hozzám viszont, aki titkárságon vagyok kénytelen ülni, folyton bemásznak, és nehéz munkát színlelnem, ha épp nincs. Főleg, ha pl. félórán át borítékot címezgetnek a személyes teremben, mint az új öregasszony szokta.
Már többször bevittem az épp olvasott könyvemet, illetve pénteken a keresztrejtvényes újságot is. De persze azt is rejtegetni kell, és nehezebb fizikailag eldugni valamit, mint elkattintani egy weboldalról. Persze csak Ildikónál van ez a drill, Ibolya simán tudomásul veszi, hogy most kevés a munka, és nem baszogat minket, ha mást csinálunk. Sőt ő néha elenged minket – felváltva – korábban. Ildikó ilyent nem csinál, nem bírja elviselni, ha valakinek jobb, mint neki.
Már két hét eltelt Ibolya szabijából, de még egy hátra van, sosem hittem volna, hogy egyszer a főnökömet fogom visszavárni. Hétfőn ráadásul visszajön szabiról a paraszt Mari is, naná, hogy Barbi pont szabit vett ki, pedig ő tudja kezelni ezeket a bunkókat, míg ha ő nincs, az én nyakamra másznak. Remélem, Bogi bejön és majd ő elhárítja rólam a vészt… Holnap még lakbért is kell fizetnem, emiatt is feszült vagyok.
Már augusztus van, és ciki, de kicsit várom az őszt. Főleg a hőmérséklet miatt. Ez a nyár ugyan egész elviselhető volt, sőt mostanában az éjszakák normálisan lehűlnek, és lehet aludni.
Ezen a héten az Americanah c. regényt olvasom, ami nigériai-amerikai fekete/fehér viszonyokról szól, és egy nő írta, tehát érdekes. Borzasztóan tetszik, bár nem teljesen vidám egy olvasmány, viszont nagyon érdekes. Azt mindenesetre eldöntöttem, hogy Nigériába sem megyek.
Tegnap, szombaton, végignéztem online A szakaszt (eddig még nem láttam), aztán az 1976-os Óment (azt sem), és végül késő este volt A vadon foglyai, ez utóbbi a tévében. Gyönyörű szép alaszkai táj, és egy medve. Eldöntöttem, hogy Alaszkába sem megyek, vagy legalábbis töltött vadászpuskát viszek magammal, biztos, ami biztos.
