Gyerekkoromban kétszer is nyaraltunk Egerben, a legkellemesebb körülmények között, érthető hát, hogy nosztalgiám volt.
A nyaralások után egyszer osztálykiránduláson is jártam ott, egyszer pedig valamikor húszéves korom körül családilag, kocsival leruccantunk, na de az már bizony húsz éve volt, szóval felvetettem Faternak, hogy mi lenne, ha a március 15-i szabim alatt leutaznánk vonattal?
Ugyanis most már egyenesen megy oda vonat a Keletiből, nem úgy, mint 1986-ban, amikor valamiért át kellett szállni Füzesabonyban, holott volt sín Pest és Füzesabony, valamint Füzesabony és Eger közt, csak valami homályos ok miatt a két szakasz közti váltót nem élesítették vagy mi. Gyűlölök átszállni vonaton. Na de most már XXI. század van, a MÁV is eljutott addig, hogy Egerbe 1 óra 50 perc alatt sikerül elvinnie az embereket.
A vonat kétóránként indul a Keletiből, Egerből pedig szintén kétóránként vissza, ami ideális, mert bármikor haza tudunk indulni, ha elfáradtunk.
Reggel a 9.00 órással indultunk. Én előtte még WC-re mentem az aluljáróban, mert a vonati vécéken többnyire nincs szappan, pedig azt kedvelem vécé után. Aztán rohantam a vonathoz, de addigra Fater már rajta is volt, és foglalt helyet.
Teljesen lehátaztam, mikor felszálltam, mert a vonat tök kulturált volt, az az alacsonypadlós, Volvo buszra emlékeztető típus, és kevesen voltak rajta. Hja, én mondtam, hogy hétfőn kell utazni! Aztán pedig el is indult szinte időben, és újra hátaztam, mikor láttam, hogy monitor van, ami jelzi, hogy milyen állomások jönnek most, mennyivel megyünk, és külön kijelző, amin kiírják az aktuális állomást. Sőt be is mondták jó előre, hogy mi jön most, és közvetlenül az állomás előtt újra!
Hogy ezt miért nem sikerült a Hargita Intercityn is megvalósítani, és miért kellett a vaksötétben aggódva találgatnia egy vagon embernek ősszel, hogy hol járhatunk most! Persze, ezen most már csak mosolygok…
Amúgy felesleges is volt a Keletiben vécére menni, mert a vonaton is kimentem és meglepetésemre volt szappan is.
10.50-re megérkeztünk Egerbe. Térképünk nem volt, napközben beláttuk, hogy kellett volna venni egyet, bár eltévedés nem volt. Én még otthon sokáig bambultam a Google Mapst, és próbáltam megjegyezni legalább a vasútállomás és a belváros közötti utat.
Gyönyörű szép idő volt. A vasútállomástól kényelmesen elsétáltunk a belvárosba, először is megnéztük a régi szállásunkat. Ez egy afféle kolesz volt, de elég magas színvonalú, és pont szemben a stranddal, amit gyerekkoromban nagyon tudtam értékelni :-D Az Eger-patak is ott volt a közelben.
Mivel március 13. volt, számtalan kis iskoláskölyök járt arrafelé valamiféle iskolai ünnepségen – ekkor jöttem rá, hogy rajtam még kokárda sincs, egyrészt mert nem tudom, hoztam-e egyáltalán magammal a költözéskor, másrészt úgysem tűztem volna ki a bőrkabátomra…
A strandtól balra fordultunk, kanyarogtunk, és végül a minaretnél kötöttünk ki. A minaret különös kedvencem, főleg mert gyerekkoromban nem lehetett felmenni rá, és mikor húszévesen mégiscsak felmentem – akkor már megnyitották a közönség előtt – nagyon boldog voltam. Természetes volt, hogy most is felmegyünk.
… Azonban most csak március volt, rajtam vastag bőrkabát és hátizsák. A minaret lépcsője pedig olyan szűk, hogy a vállamat össze kellett húznom. Mikor először másztam fel, nyár volt és csak pólóban voltam. Nem vagyok klausztrofóbiás, de a vastag öltözet és a szűk lépcsősor bizony próbára tette az idegeimet. Mintha egy csőben másznék felfelé… Na mindegy, felértünk, itt ért a második kellemetlen meglepetés, mert a minaret erkélye (?) is olyan keskeny volt, hogy megfordulni sem lehetett. Arról szó sem lehetett, hogy a hátizsákból elővegyem a telefont és fényképezzek. Körbekúsztunk és néztük a kilátást – az valóban gyönyörű volt – aztán lementünk.
Lefelé még kellemetlenebb volt. Fater háttal ment le, de én nem mertem, mert szeretem látni, hová lépek. Így viszont annyira megerőltettem a jobb combizmomat, hogy két napig nem bírtam ránehezedni. Egyik kezemmel a plafonba, másikkal a falba kapaszkodtam, így értünk le nagy nehezen.
Ekkor leültünk sonkás szendvicset enni, aztán fel a várba! Mivel hétfő volt, így a múzeumok zárva voltak – talán mégsem pont hétfőn kellett volna jönni – így csak ún. sétálójegyet vettünk, mert csak az volt. De nekem az is megfelelt. Bebóklásztuk a várat, fényképeztem a telefonnal, és gyönyörködtünk a kilátásban. Megpróbáltuk megtalálni azt a régi érseklakot valamelyik domb tetején, ami gyerekkoromban ott volt, de a., nem találtuk meg, b., hallottunk olyan infót, hogy állítólag már lebontották.
A ’főkapun’ keresztül akartunk kimenni a várból, de azt hirtelen nem találtuk meg, szégyenszemre meg kellett kérdeznünk a személyzetet, aki megmondta, hogy ott van szembe, direkt mutatja a nyíl :-D Így aztán kimentünk ott, és Fater csinált rólam fényképet a vár bejáratánál. (Kissé aggódtam, mert féltettem a telefont, de nem ejtette le. Hogy milyen kép készült rólam, az más kérdés, de sosem voltam fotogén.)
A vár után a belvárosban ténferegtünk kissé, a Dobó István téren Fater vásárolt valami cukormentes kaját, aztán végigmentünk egy sétálóutcán, aztán a bazilika előtt megettük a második szenyát, végül bementünk a bazilikába. Nagyon szép volt, csak állati hideg (hát bocs, ez egy szubjektív beszámoló). A bazilika után mentünk a megyeházára, ahol a Fazola-kaput néztük és fényképeztük. Nagyon meglepődtem, mert gyerekkoromban ez marha hatalmasnak tűnt :-D – most pedig csak akkora volt, mint egy átlagos kapu. Hát igen, azóta én megnőttem egészen 163 centire.
A megyeháza portásától útbaigazítást kértünk. Ugyanis az ex-érseklakon kívül még annak idején jártunk egy másik elhagyatott épületnél, ami angolkisasszonyok zárdája volt, de persze 1986-ban nem üzemelt akként. De nagyon szép környezetben volt – bár hogy pontosan merre, arra már egyáltalán nem emlékeztem – és jó lett volna ma ezt is felderíteni. Annyit már elmondott valaki helyi ember, hogy egy temető közelében van. Így most megkérdeztük a portást is. Aki állati jó fej volt és nagyon részletesen elmagyarázta, hogy merre menjünk.
Próbáltam észben tartani, amit mondott, de oly részletesen magyarázta, hogy a fele kihullott. Faternak is kihullott az információk fele, de mint kiderült, a másik fele :-D Így ketten együtt 25 perc gyaloglás után megtaláltuk a temetőt, a portás útmutatása alapján, akinek ezúton is hálás köszönet! :-)
Végigmentünk az utcán a cukrászdáig, aztán jobbra a Szarvas térig, aztán a Maklári úton a kárpitosüzletig, ahol felfordultunk az ott kezdődő utcára. Az ott kezdődő utca elvitt a vonatig, azon túl ott volt a temető, azon pedig egy kicsit túl valóban ott volt a zárda! Vagy mi. Szóval a nagy sárga épület. De most alighanem laknak is benne apácák (vagy valaki más), mert fel van újítva, zárt kapu és kamera van, ami 1986-ban még nem volt. Így bemenni sem tudtunk, pedig egy szép kis kápolna is volt ott. Kintről fényképeztünk kettőt, aztán sarkon fordultunk.
Noha még volt egy szendvicsem, de valami becsületesebb kajára vágytam, és Fater is. Vissza a belvárosba szintén 25 percet gyalogoltunk. Ott már marha éhesek lettünk, én a rántott gombára voltam rákattanva, Fater a gulyáslevesre; végül a sétálóutcában találtunk egy meglepően korrekt kis kajáldát, ahol gulyás volt, de sajnos rántott gomba nem, így rántott sajttal kellett „beérnem”, azért az idézőjel, mert igen finom volt.
Még sétáltunk kissé a sétálóutcában, de már a vonat felé indultunk. 16.00 körül volt, a vonat 17.04-kor indult visszafelé. Még megnéztük az Eger-patakot, és a partján, a városi parkban mentünk visszafelé.
A szép tájakra – mint itt a park – csak az vetett némi árnyékot, hogy még csak március 13-a volt és minden fa és bokor még tiszta kopár. Például ez a park sem zöldellt, hanem csak úgy ott volt… Balra tőlünk, a patak túlpartján a városi strand, és megrökönyödve láttunk egy csomó embert, aki fürdött! Jó, nyilván a meleg termál vízben, de akkor is fürdőruhában tartózkodtak a szabad levegőn! 12-15 fok lehetett maximum.
Nagyon féltem, hogy lekéssük a vonatot, így belehúztunk, és jó negyedórával előbb értünk ki, úgyhogy dumáltunk, kakaót ittam az automatából és úgy jött a vonat. Megint csak a luxus volt jellemző rá. Kényelmes helyünk volt, olvastam (Eltörölve c. svéd krimi), és időben, kb. 19.00-re megérkeztünk a Keletibe.
Jó hangulatban szétoszlottunk, én hazajöttem, és még olyan éber voltam, hogy nem volt kedvem szunyálni, hanem megnéztem online a Trainspottingot, amit a., nagyon rég nem láttam, és b., felelevenítés miatt úgyis meg kellett volna néznem, mert a folytatása most van a mozikban. Most is szuper volt, mint mindig, bár hetente azért nem nézném.
Hát ez volt az egri nap. Úgy tetszett, hogy akár még egyszer visszamennék oda idén, mondjuk májusban vagy nyáron, amikor már zöldek a fák… Vagy aludni ott egy éjcakát, és bejárni a környéket is.
