A tíz évvel ezelőtt tíz évre megkötött életbiztosításom heteken belül lejár! Nagyon vártam már erre :-)
Egyrészt nem haltam meg.
A biztosítás nemcsak halálra szólt – az nem is lenne nagy buli nekem, öcsém a kedvezményezett –, hanem elvileg pár betegségre, rokkantságra, balesetre stb. Ezekből hál’ istennek egyik sem történt meg. „Csak” fizettem a nyamvadt díjat, minden hónapban annyit, amennyi mostanra kb. 8.200.- Ft lett, persze évenként emelkedett az infláció függvényében.
Már a kezdés után pár évvel megbántam, hogy megkötöttem, mert eszembe jutott az összes filmes és valóságos sztori arról, mennyire nem szeretnek a biztosítók fizetni, ha valami „esemény” történik, és hogy az anyjukat is eladnák, csak ne kelljen fizetni a károsultaknak. Gondoljunk a Mementóra, ahol kihozták, hogy memóriazavaros a csávó, de „megállapították”, hogy nem fizikai, hanem pszichés a sérülése, arra pedig a biztosító nem fizet, szóval csá.
Most képzeljük el, nekem pl. lesz egy akármilyen betegségem, hívom a biztosítót, mire egyrészt elkezdik húzni az időt, majd a végén kitalálják, hogy nem is vakbélgyulladásom volt, hanem gyomorrontásom vagy epegörcsöm vagy méhenkívüli terhességem, arra sajnos nem jár kártérítés, így jártam…
Sőt az is hallottam, hogy ha káresemény van, akkor még csak nem is az a biztosítási ügynök jön ki, akit ismersz, tehát kvázi „jóban vagytok”, hanem egy full idegen, aki könnyebben elutasít. Szóval baj esetén még ez sincs, hogy legalább ’ismerős’ foglalkozik az ügyeddel.
A halál egyértelmű, csak az már engem nem érdekel, csak Öcsikémet :-D
Ráadásul a 20 % adókedvezmény, ami a befizetett biztosítás után járt, az is megszűnt pár év után. Miért is ne szűnt volna meg, amikor jó volt az embereknek, tehát feltétlenül meg kellett hogy szüntesse ez a ’kormány’.
De ami még rettenetesebb, hogy pár évenként muszáj volt személyesen találkozni a szerencsétlen biztosítási ügynökkel, amelyiknél anno megkötöttem a biztosítást. Halálosan gyűlöltem ezeket az alkalmakat. Mindig egy órán át dumált szerencsétlen, ötoldalas kérdőíveket töltögettünk ki, személyes kérdések voltak – hogy mennyit keresek meg effélék – és folyton tukmálni akart rám még mindenféle szart.
Ha ezt előre tudtam volna, akkor sem kötök biztosítást, ha biztosan tudom, hogy egy hét múlva meghalok.
…. De hál istennek most már közeleg a vége. Tudtam, hogy most majd újult erővel támad a biztosítási ügynök, hogy ki ne vegyem a pénzt, hanem ilyen vagy olyan formában hagyjam náluk. Nekem ez persze eszem ágában sem volt. Vagy két hónapja felhívott, hogy találkozzunk; mondtam, OK… Neki nyilván le kell darálnia a szar sódert, és nekem is érdekem vele találkozni, hogy felírja a bankszámlám számát, ahová utalják a pénzt. (Ha megérem!)
Na, akkor először találkoztunk még a nyaralás előtt. Akkor elkezdte a hosszú gyári dumát, hogy ugyebár nekem lejár most a biztosításom, de nem kell ám ezt felvenni, hanem klf. konstrukciók vannak, amikbe bele lehet fektetni stb., stb. …. Komolyan mondom, én nemtom, miféle emberek állítják össze ezt a rossz és hosszú beszédet, amit ezeknek a szerencsétlen vigéceknek le kell nyomniuk!
Bárki, aki ismer engem, írt volna egy levelet vagy e-mailt: „Te Macska! Lejár a biztosításod! Ha a számládra kéred a pénzt, írd meg postafordultával; ha másmilyen biztosítás érdekel, hívj fel és találkozzunk!” De neeeeeeem, ezeknél az agyasoknál ez a többfordulós beszélés az alapeljárás… Ezek után már csakazértsem hagytam volna náluk a pénzt, még ha multimilliárdos lennék sem.
De nem vagyok. A biztosítási lejárati pénz nem valami hatalmas összeg, de annak, aki próbaidős a munkahelyén és kettőszáz alatti a nettója, igenis fontos. Ezt az ÉN számlámon akarom tudni, és nem a biztosító ilyen-olyan, húdebiztos befektetéseiben meg konstrukcióiban…
Szóval első alkalomkor is magyarázott összevissza az ember, meg persze a szokásos kérdőív, hogy van-e más biztosításfélém…. hülye mód elmondtam az önkéntes nyugdíj- és egészségbiztosításomat…. Erre arról kezdett beszélni, hogy olyan náluk is van, és inkább az is náluk kéne csinálnom… Bazzeg, mi a francért kellett nekem megszólalnom!
Meg hogy ez a biztosítási díj nekem megfelelő összeg-e. Hát, mondtam, kicsit sok nekem. Miért, a nettóm hány százaléka ez a lé? …. Kiszámoltuk, hogy mennyi – már elfelejtettem – mire közölte, hogy Nyugaton az emberek a fizetésük tíz meg húsz százalékát költik biztosításra.
Ó, istenem, minek kezdtem el beszélgetni ezzel. Ha a fizetésem pl. 600.000.- Ft nettó lenne, akkor én is nyugodtan beletenném a húsz százalékát egy biztosításba, de így épphogy mindent befizetek, megveszem a kajámat, néha egy zsebkendőt, megmarad jó esetben tíz rugó hó végére oszt’ csocsi. Most ezt magyarázzam el egy biztosítósnak, aki mint ilyen pénzügyes-féle ember, biztos jól keres? 8.200.- Ft igenis viszonylag sok, az két plazmaadás, vagy négy DVD-film, vagy háromhavi vitaminkészletem ára.
Szóval már az első lejárati dumálásunkkor eldöntöttem, hogy soha efféle biztosítást nem kötök még egyszer. A pénzt pedig természetesen felveszem.
De azért nekiállt elmagyarázni, hogy van ám nyugdíj-megtakarítás is náluk, meg másmilyen fajta biztosítás, meg ez, meg az. ….
Aztán elmentem nyaralni, nyaralás után kellett megint találkozni a biztosítóssal. Akkor már eleve úgy fogadott, hogy fel volt vázolva kétféle konstrukció, hogy az egyik ilyen, a másik olyan; az egyik nyugdíjas és milyen jó, a másik takarékosságos ÉS biztosítós, és milyen jó. És nézett rám várakozva, hogy akkor melyiket választom?
Iszonyú cikin éreztem magam (megvan még az az érzés, amikor kamaszok vagyunk és minden beszélgetés kínos és izzadunk és csak egy vágyunk van, hogy leléphessünk innen? Ez nekem azóta is megvan idegenekkel való beszéléskor, és most is full így éreztem magam – holott ekkor már a 40-et betöltöttem!) – és mondtam, hogy ezek tök jól hangzanak, de én a bankszámlámra szeretném kérni a lejárati összeget.
Kis csönd után mondta, hogy jó-jó, de azért elmondja, hogy ennek ez az előnye, annak meg az …. És várakozón rámnézett. Mire másodszor is mondtam, hogy értem, de továbbra is a számlámra szeretném. Ez még kétszer megismétlődött.
Szóba került az is, hogy mi van, ha a biztosító csődbe megy mire nyugdíjas leszek – mondtam én – mire szinte megsértődött, hogy ez egy hiperszuper remek biztosító, és ki van zárva, és már volt válság 2008-ban, és akkor sem lett semmi baj. Jól van, persze…. A Quaestorral sem volt semmi baj, amíg egyszer baj nem lett vele, de ezt már nem mondtam neki :-D
Meg hogy adókedvezmény van a nyugdíj-megtakarításukra. Most még! – mondtam én – de mi van, ha megszüntetik vagy lenyúlják? Mire ő, hogy az SZJA-kedvezményt megszüntetheti a kormány, de a biztosítási pénzekhez nem nyúlhatnak, ez nem a magánnyugdíjpénztár, ez biztosító!
Belül sátáni röhögésbe fogtam. Höhöhö, ez a kormány?! Majd pont a biztosítók(nál lévő) pénzeket nem nyúlja le, ha rájön, hogy ott is van pénz… Majd a csüngő hasú megálmodik valami egyik éjjel, és egy hét múlva már piffpuff einstandolva lesz a biztosítónál lévő X százezer forintom, mert csak. Hát akkor már inkább tartom a saját bankszámlámon, talán az lesz az utolsó, amit ez a kormány el mer lopni, mert a nyugdíjasok is ott tartják a pénzüket, ők pedig szavazóbázis.
De ez már nem mondtam hangosan, így is 45 perce beszéltünk.
Na, ekkor már nagy nehezen elővette végre a papírokat, amiket ki kell tölteni a lejárati pénz átutalásához…. Háromszor is ellenőriztem a számlaszámomat, miután bediktáltam, aztán lemásolta a személyimet, aztán végre elszabadultam, azzal, hogy azért majd még felhív a lejárat előtt, hogy biztosan nem gondoltam-e meg magam….
Nem fogom :-D Nem vagyok nyugdíjas, akit behülyít a Zepter és a megtakarított pénzecskéjét beleöli valamibe, aminek semmi kézzelfogható haszna egyelőre.
Szóval most várom az idő múlását, utána pedig a pénzt. Amit nem fogok eldorbézolni, de azért megnyugtató lesz, ha nálam lesz. Egyébként annyira nem egy hatalmas összeg, hogy ha a tíz év alatt ugyanezt a zsét félretettem volna, kb. ugyanennyi lenne.
Így végül is – mivel káreset nem ért – az egész tíz év csekkbefizetés, utalás, ügynökkel találkozás, levelezgetés, hülye űrlapok kitöltése teljesen felesleges és fárasztó marhaság volt, csak időt és energiát pocsékoltam vele.
Öcsém szerint kössek ún. kockázati biztosítást helyette, az sokkal olcsóbb és egyszerűbb, és így ha vele valami lenne, Ági legalább biztonságban lenne. De nekem momentán nincs senkim, akinek az eltartásáról gondoskodnom kéne (nem mintha Ágit Öcsém tartaná el, de lehet pl. baba is). A temetésem fedezhető az ingóságaimból, ami pedig a megrokkanási meg baleseti biztosítást illeti, hát, fentebb leírtam már, hogy nem bízom én a biztosítóban, hogy igazán perkálna ilyen esetekben.
