2019. január 1. van, ezúton is boldog új évet mindenkinek! Holnap már megint munkanap van, és mint minden szabadságom végén, megint azon töprengek, hová a fenébe rohant el ENNYIRE az idő, ilyen gyorsan??!
Mintha csak ma lett volna, hogy dec. 20. volt, szabim második napja, sok rohanással, vásárlással, Orsival forraltborozással és Öccsel beszélgetéssel.
Aztán hipphopp, karácsony, „két ünnep közt”, és rögtön szilveszter lett, most meg elseje, és csocsi, ennyi volt! Egyszerűen nem hiszem el, hogy holnap megint kelhetek 4.30-kor, és 24 óra múlva ugyanott ülhetek a köcsög íróasztalom mögött, már ha az ostoba főnök ki nem találta, hogy máris szétültet minket Dórival, ugyanis ezt vette a fejébe még tavaly. Emiatt amúgy nyomott is voltam, akárcsak a januári lakbérfizetés stresszétől is, szóval nem volt felhőtlen a pihenés.
A téli szünet egyébként bár gyorsan, de összességében jól telt. Karácsony előtt igazából minden nap rohantam, vásároltam, kapkodtam, takarítottam, de sikerült elérnem, hogy tulajdonképpen mindennel kész lettem 24-re. Akkor, a hagyományok szerint, átmentem az ősökhöz ottalvós cuccommal.
Ott szembesültem vele, hogy a régi Scholl papucsom, amit az ősöknél tartok, mióta újat vettem – hogy ott is legyen egy kényelmes papucs – egyszerűen nincs meg. Biztos voltam benne, hogy Fater a takarítás hevében tökítette el, valszeg kidobta, mert azt hitte, már nem kell. De ő tagadta. Kocsival visszahozott a lakásomra, és elhoztam az aktuális papucsot. Később aztán bevallotta Fater, hogy véletlenül rátett valami nehéz bútort, amitől a papucs eltörött, csak ezt nem merte megmondani karácsonykor, mert olyan pipa voltam. Holott jobb lett volna, ha megmondja, mert így azt hittem, hogy kidobta, és ettől lettem csak igazán pipa. Most mindenesetre szerezhetek be egy másik papucsot az ősökhöz.
Így indult a családi karácsony 24-én, de aztán egész jól alakult. Ebédeltünk, aztán Fater és én feldíszítettük a fát. Idén tök kicsi fa volt, ezért félóra alatt végeztünk a díszítéssel. Utána következett az ajándékok csomagolása.
Készültem, vittem ollót és celluxtépőt, anyám pedig megnyugtatott, hogy van bőven csomagolópapír. Csak azt nem mondta, hogy annak a 90 %-a krepp papír. A kreppet pedig – ahogy az első kütyü becsomagolása után tapasztaltam – egyszerűen nem fogja meg a cellux!! Ráragasztottam, levált; ráragasztottam egy hosszabb csíkot, levált az is. A végén már körbetekertem a cuccokat, mint a kötözött sonkát. Szóval, jövőre arra is ügyelnem kell, hogy normális csomagolópapírunk legyen.
Viszonylag időben tartottunk ajándékbontást, ami jól alakult, bár csak a szokásos dolgokat kaptam, amik közül a legjobb egy plüss Fogatlan volt, a többi inkább édesség meg deó meg sampon. Szerencsére magamat is megleptem két regénnyel :-) Abból az elsőt, a Hipnotizőrt el is hoztam magammal, és rögtön olvasni kezdtem.
25-én későn keltünk, punnyadtunk elég sokáig. A Robin Hood ment a tévében, azt néztem, a Hipnotizőr olvasása közben fél szemmel. Volt némi feszkó, mert anyám apámmal műsorozott a konyhában kiszórt rovarirtó miatt. Ebben van ugyan igazság, de még jobb lenne, ha nem kellett volna egyetlen karácsony este alatt három csótányt is látnom.
Egész nap fájdogált a fejem, valami front jött. Késő délután Fater hazahozott, én filmeket néztem és olvastam, de óránként jött a fejfájás. Lefeküdtem, és még éjszaka is fájt a fejem, konkrétan fél Algopyrineket kellett bevennem, valahányszor felébredtem!
26-án reggel pedig migrénnel ébredtem. Tudtam, hogy részben a front okozza, részben a stressz, mert még kicsit takarítanom is kellett, mivel Öcsémék családját vártuk, pizzát kellett rendelnem, majd a nagycsaládi karácsonyra készültünk átmenni. A migrén ébredést követően lekúszott a gyomromba és ott émelygést okozott. Éreztem, hogy valszeg hányni fogok. Ettem némi kenyérkét és fekete teát, aztán vártam, és valóban hánytam is. Ettől megkönnyebbült a gyomrom, de marha gyenge lettem, így kb. 11.00-ig csak kuporogtam az ágyban és fogtam a fejemet – fejfájás 85 %-kal javult! – majd végre össze tudtam szedni magam és megcsináltam azt a kis maradék takarítást.
Délután megjött Fater, majd Öcsémék jelentkeztek telón, hogy most indulnak. De ne rendeljek pizzát, mert ők nem éhesek. – Faternak viszont már megígértem a pizzát, és én magam is csak 2 kis szelet pirított kenyeret ettem aznap a reggeli hányás miatt, és most, délutánra már elég éhes lettem. Így rendeltem két pizzát, egy húsost és egy vegát. Szerencsére Öcsém evett a sajtosból, szóval nem nézett ki hülyén, hogy Fater meg én fogyasztottunk húsost, Ági meg semmit.
A pici Zétény is jött, és megint csak imádnivaló volt :-) Már kúszott, igaz, hogy egyelőre csak hátrafelé, és simán áttekeredett hasról hátra és fordítva. Valamint most már szótagokat is gagyog. Ági odaadta neki a Mozart-golyós csomagot, aminek a csomagolását elmélyülten csócsálni kezdte :-D Nem hívtam fel rá a figyelmét, hogy az igazi finomság inkább belül van, minek szoktassam rá ilyen korán az édességre? ;-D
Ezek után átmentünk unokaöcsémhez, aki kb. egy buszmegállónyira lakik tőlem. Mindig dec. 26-án szokták tartani a „nagycsaládi” karácsonyt, anyám oldaláról, noha erre az eseményre mi jó ideig nem mentünk el, de az utóbbi években mégis. Erre most nem térek ki bővebben. A lényeg, hogy több unokatesónk is van, akik zöme már mind házas és gyerekeik is vannak, akik ráadásul egyre többen lesznek, és a meglévők is egyre nagyobbak, úgyhogy embert próbáló feladat fejben tartani a neveket és hogy ki kihez tartozik :-D Mondjuk nekem jó a névmemóriám, szóval emlékszem, hogy ki kinek a gyereke, csak arra nem, hogy az illető most kb. hány éves, és hogyan nézhet ki. Tehát ha megláttam egy-egy gyereket, tíz percig sakkoztam magamban, hogy a kora és a neme alapján ő most kihez tartozhat. A dolgot nehezítette, hogy két nagyon távoli unokatesó is jött, akik jóval idősebbek is, mint mi, és akiket életemben még csak egyszer-kétszer láttam.
Öcsémék hamarabb leléptek, mert Zéténynek ez a rengeteg ember és rohangáló kölöksereg már sok volt. Ő volt a legapróbb (és legédesebb) az összes közül. Így nem sokáig maradtak, mi Faterral még vagy egy órát ott voltunk és beszélgettünk, és nagyon jólesett, de mi is elindultunk kb. 19.00 körül. Én ráadásul álmos is voltam, hisz előző éjjel a fejfájás miatti felébredések miatt alig aludtam.
Másnap reggel újra fürdőzni voltunk, ami isteni volt, ezúttal nyitva volt az úszómedence is, és úszhattunk. A többi napok pedig csak úgy „elteltek” szilveszterig. A ruhapénzből még vettem két farmert – az egyik skinny fazonú, ami oly szűk, mint egy harisnyanadrág, de micsináljak, ha most ez a divat? –, meg pulóvert, és sétálgattam a még megmaradt kirakodóvásárokban is.
Gyorsan teltek a napok és elég egy kaptafára: 7.30 körül felkeltem, reggeliztem, Szex és New Yorkot néztem, olvasgattam, aztán mire összekapartam magam, hogy elinduljak a külvilágba, már kb. 11.00 lett hirtelen. Megejtettem a napi mászkálásomat a városban – vásárlás, sétálás stb. –, majd sötétedés előtt haza. És ekkor mindig elfogott a rémület, hogy úristen, tulajdonképpen már megint eltelt egy nap, és ennyivel is kevesebb maradt a szünetemből!! Aztán többnyire filmet néztem, majd olvasás és szunya.
Megnéztem az 1963-as Rózsaszín párducot, valamint mind a három Fantomas-filmet. Meglepő módon az utóbbiak tetszettek jobban, sokat röhögtem rajtuk, és egyes akciójelenetek – ahhoz képest, hogy a 60-as évekről beszélünk – meglepő profik voltak bennük.
Szombaton lementem futni, több mint két hónap után először. Sokat kihagytam az október végi nátha, a hideg, a majdnem-arcüreggyulladás meg a korán sötétedés miatt. De dec. 29-én ragyogó napsütés volt és +8 fok, így miután sétáltam és vásároltam, hazajöttem, beöltöztem és kikocogtam a Szigetre. Sikerült egyhuzamban végigfutnom, persze lassan, és a végére úgy éreztem, mintha betonból lennének a lábaim, ráadásul először az egyik, majd a másik térdem kezdett fájni, végül mindkettő fájt (hja, a karácsonyi nagy zabálások és felszedett túlsúly). De sikerült, és roppant büszke voltam magamra! Igaz, hogy még ma is izomlázam van.
Vasárnap még megvettem a szilveszteri salátához szükséges utolsó hozzávalókat, majd Faterral megnéztük a BÚÉK című filmet – egész jó volt! –, aztán már csak a szilveszter volt hátra, és most már azon is túl vagyok. Kábé úgy zajlott, ahogy mindig. Három alkoholos sört ittam összesen, azt is lassan, nem rúgtam be, de a gyomrom teljesen kész volt. Ha még egyetlen kortyot kellett volna innom, tutira kitaccsolok mindent.
Most január 1. van, másnaposság alig; zöld teát ittam, mostam, a Házassági szerződést olvasom, és nemsokára indulok az újévi moziba. Utána késői ebéd az ősöknél, és holnap munka. Egyszerűen hihetetlen! :-( Csak az vigasztal, hogy mindössze három napot kell dolgozni a héten, szombaton megyünk Öcsémékhez, és még mindig maradt a karácsonyi plusz pénzből (amit persze nem szabad elherdálni, mert valamiből nyaralni is kell majd, illetve spórolni sem árt).
Szóval ez van. … Bár nyugis hetem lenne, és békén hagynának! Szörnyű, hogy minden téli szünet ilyen nyomottan érjen véget. Megpróbálok a mai vicces mozira és a regényre koncentrálni, ami meg izgalmas, így talán átlendülök ezen az év eleji holtponton. Ja, és persze elhatároztam, hogy többet fogok futni az idén, mint tavaly – ez mondjuk nem nehéz –, szóval az első adandó alkalommal lemegyek majd a rakpartra, vagy a szigetre, ha nem lesz túl hideg.
