Még több mint egy hét van hátra lakbérfizetésig – most, amikor írom, nem amikor élesítem –, de már sokszor síkideg vagyok. Legutóbbi alkalommal a tulaj öreganyja volt csak otthon, aki adott egy fénymásolt cetlit, hogy a tulaj és a nője összeházasodnak és engem (is) meghívnak a polgárira.
Én persze nem megyek el, és elsőre szinte kellemes meglepődéssel nyugtáztam a hírt. Sőt tulképp valamelyest örültem is.
Már rég rágott a félelem, hogy ha a tulaj 85+ éves anyja feldobja a pacskert, a tulaj majd megőrül, megint bekerült a pszichiátriára pár hónapra, aztán nálam meg kikapcsolják az áramot, mert nem fizeti senki, mert az albérletem csekkjei a tulajhoz futnak be. Vagy ami még rosszabb, a halálhírtől a tulaj becsavarodik és valamiért azt gondolja, én vagyok a Sátán és megkésel vagy valami (na, ez tényleg rosszabb verzió! :-D)
Szóval, jólesően nyugtáztam, hogy most ha a nyanya vagy a főbérlő közül valamelyik nincs otthon, még mindig lesz egy értelmes ember, akinek kifizethetem a lakbért. A nő ugyanis egész helyesnek bizonyult az egyetlen találkozáskor.
… De már aznap hazafelé elkezdett belém nyilallni némi kétség.
Biztos, hogy ez jó lesz nekem??
Mi van, ha – ahogy előzetesen gondoltam – esküvő után a nő kitalálja, hogy Sanyi vagy Mariska rokona is lakhatna ebben a kecóban ilyen kedvező áron (ami csak akkor kedvező, ha a fizetésem az inflációval arányosan emelkedne, de sajnos nincs így, mint az közismert). Engem kipaterolnak, Teca beköltözik és mi lesz velem?
Avagy – gondoltam tovább – mi van, ha ők akarnak ide költözni?! Végül is a nő pont kérdezte is a múltkor, hogy két ember is ellakhatna-e itt. Lehet persze, hogy pont csak azt akarta csekkolni, nincs-e pasim, nem fogok-e ide lebabázni. És én mondtam is, hogy két embernek kicsit szűköske a hely. Egynek ideális. És a tulaj mostani lakása, ahová járok fizetni, az a tipikusan „nagypolgári” lakás, kb. 80-100 négyzetméter lehet, ahol minden asztalon meg polcon könyvek meg jegyzetek meg f*szomtudja mik vannak, jellemzően egy zsepit nem lehet leejteni, majd pont egy ilyen ember fog ide a 30 négyzetméteres kecóba jönni, pláne másodmagával. Valahol eddig is laktak, most majd vagy a nő becuccol a mamushoz és a fószerhez, vagy a tulaj cuccol át a nőhöz, valahogy csak lesz…
… Ez a gondolat megszült egy alverziót is, mert mi van, ha máshová költöznek? Én hová járok fizetni? Az eddigi lakásba a nyanyához (de ki tudja, meddig húzza), vagy az új helyükre? És ha Szegedre költöznek? Az eddig helyzet nekem tök kellemes volt, lévén pár megállóra laknak csak tőlem, hazafelé többnyire gyalog szoktam járni.
Na de a legrosszabb gondolat csak ezután ötlött fel bennem (ez az egész brainstorming a lakbérfizetésből hazafelé gyaloglás alatt született :-D)
Mert ugye most már a nő családtag lesz! Vagyonközösség, mifene, a te pénzed az én pénzem is stb. Nagyon is életszerű, hogy esküvő után vérszemet kap és kevesellni fogja az én lakbéremet, hiszen mint azt döbbenten látjuk, már ott tartunk, hogy 100.000-ért is csak Csepel-külsőn lehet valami pincehelyiséget bérelni, nemtom, hogy az istenben bírtak így elszállni ezek a kurva albérletek… Szóval sanszos, hogy megemel(tet)i a bérleti díjamat. Ezt a 70 rugót még ki tudom izzadni, de ha a piaci árnak számító kb. 120-ra felemeli, akkor nekem sanyi, el kell költöznöm a picsába, mert a fizetésemből az ezen kívüli költségeket nem fogom bírni. Illetve csontra el fog fogyni minden pénzem minden hónapban, se nyaralásra, se karácsonyra, se váratlan helyzetre nem tudok félretenni egy vasat sem.
… Tesóm ugyan mindig nyugtat, ha ezen aggódom, azt mondja, én jó bérlő vagyok – na ez igaz –, pontosan fizetek, sőt én járok át fizetni, sőt még ők szokták elfelejteni (!) a lakbérfizetést és én vagyok, aki észben tartom, és nincs velem gond, nyugodjak meg, egyszerűen nem áll érdekükben engem kirúgni. Hát ez volt eddig…. De ha jön az új nő, az asztalra csap, hogy márpedig a család bevétele, és hülyeség 70 rugóért kiadni olyan lakást, amiért mondjuk százat is el lehet kérni?
Eddig még visszatarthatta volna a tulajt az, hogy ki a fene fog odajárni fizetni, meg ki az, aki félszenilis öregasszonyokkal és pszichiátriára ki-be járó balfaszokkal fog szenvedni minden hónapban; viszont most már nem ez lesz a helyzet, hisz lesz egy full funkcionáló családtag is. Majd ő tárgyal. Sőt az se gond, hogy újra meg kellene hirdetni a lakást és szerződést kötni, hisz már nem a debil tulaj meg a vén anyja a szereplő, akiktől esetleg eddig a leendő bérlő elmenekült volna, hanem a menyecske.
Megjegyzem, mikor elmeséltem ezt a házassághelyzetet, Fater is rögtön elkomorodott, meg Zsuzsi is, és mindketten ugyanezen kezdtek aggódni.
Remélem persze, hogy semmi nem fog változni és ez csak az én – fölösleges!!! – aggódásom, bár így lenne. De sajnos, 42 évesen már túl cinikus és sokat látott vagyok ahhoz, hogy ebben az „őszinte szerelemben” higgyek… Most komolyan, egy kedves, helyes nő mi az istent szeretne egy idősebb, rondább, valszeg skizofrén, üldözési mániás faszin? Szerintem a pénzét, illetve az ingatlanjait. Sajnos képtelen vagyok mást gondolni. Ha pedig már esküvő is játszik, és a nő tényleg pénzéhes, ahogy a cinikus énem gondolja, akkor én nem számíthatok túl sok jóra.
Most már nem látszik talán rajtam a pánik, mert jólesett végre kiírni magamból, de hetek óta aggodalmaskodom ezen. Nem éjjel-nappal, de azért folyamatosan, és most már belátható időn belül van a lakbérfizetés. Bár lehet, hogy most még nem lesz semmi, csak majd később.
Igyekszem pozitívan gondolkodni, és vizualizálni, hogy nem változik semmi, jön a kellemes ősz, és én ebben a kellemes lakásban fogok továbbra is lakni, közel a jó futóterepekhez és az őseimhez meg a metróhoz. Őszintén remélem, hogy ez a verzió fog bejönni. Sőt igazából nem is tudom elképzelni, hogy rosszul alakuljanak a dolgok, mint ahogy a kisgyerek is úgy gondolja, hogy mindig minden jó lesz; de hát hányszor volt már velem az életben, hogy teljesen jól mentek a dolgok, nem számítottam semmi rosszra és derült égből féltégla módjára mégis hirtelen elszaródott minden? A Hableányon sem hitték a turisták, hogy tényleg rájuk megy a nagy hajó.
Az én elvem inkább az, hogy jobb félni, mint megijedni, és ugyan szívből remélem a békén hagyást és a nem változást – na jó, mondjuk 5.000.- Ft-os lakbéremeléssel még kiegyeznék –, de azért parázok. De legyen Öcsémnek igaza, és legyen ez egy értelmes nő, aki belátja, hogy én tökéletes bérlő vagyok és örüljenek ennek a havi 70 rugó fix bevételnek, ne akarjon mohóskodni új bérlővel, aki esetleg fizet három hónapig, aztán hirtelen kirúgják vagy megbetegedett az asszony vagy hasonlók, és fizetés nélkül marad a lakásban fél évig, aztán eltűnik kifizetetlen rezsiszámlákat hagyva maga mögött, mert kiadói oldalról gyakran hallok ilyen sztorikat. Na, velem ilyesmi nem történik, erre próbálok alapozni.
Sőt az lenne a legjobb, ha egyáltalán eszükbe sem jutna semmi ezzel a kecóval, éljék csak szépen békésen a kis életüket (persze úgy, hogy azért simán tudjak lakbérfizetni havonta). …
Hhhhrrr…. Végre kiírtam magamból ezt a stresszt, hetek óta hordozom a gyomromban…. Kérek drukkolást.
