Még tart a szünet, de azért gondoltam, leírom az eddigi napokat, mert a végén még túl hosszú lesz.
Szóval vasárnap elmentem Évi nénihez és részben jó, részben rémes élmény volt. Először is a menetrendet nézve rádöbbentem, hogy vasárnap nincs oda közvetlen busz, csak átszállással, így résen kellett lennem, hogy jó buszra szálljak (ritkán járok oda). Aztán Évi néninek totál el volt menve a hangja, még én is alig hallottam őt (!), ő meg ugye szintén alig engem.
A legrosszabb, hogy most a szobatársa is a szobában volt, holott különben sosem szokott ott lenni, így még kényelmetlenebb volt beszélgetni. Pláne hogy tkp. csak az én hangom hallatszott, mint valami monodráma. De azért Évi néni nagyon örült nekem, én is neki, és a torokgyulladást hálistennek nem kaptam el tőle; valamint alig több mint egy óra volt az egész, mert jött az ebéd.
Feldobva jöttem el, főleg hogy gyönyörű szép idő is volt. Hazafelé rossz buszra szálltam, egy olyanra, ami bevitt a belvárosba – nem mintha ez baj lett volna, mert így legalább volt ürügyem rá, hogy igyak ott egy forralt eperbort :-) Ami isteni volt, csak 2 dl 900.- Ft, szóval most ittam itt utoljára.
Hazaérkezés után takarítottam ezerrel a 26-i vendéglátás miatt.
Hétfőn összegyűjtöttem minden lelkierőmet és futottam hajnalban, amit november óta nem tettem. Kicsit túl korán keltem, és még akkor is szinte sötét volt, amikor hazaérkeztem a futásból. Maga a futás jó volt, kivéve, hogy a visszaúton végig szembeszél fújt és emiatt elég nehéz volt futni, másrészt pedig az emésztésemet meglódította a rázkódás, így a visszaúton már csak imádkoztam, hogy előbb érjek haza, mint… Szóval épphogy hazaértem. De rögtön fogytam is :-D
Reggeli után még a majdnem-utolsó vásárlást intéztem, és az volt a terv, hogy utána hazajövök és csak takarítok. De jött egy értesítés, hogy átvehetők a rendelt kontaktlencséim. Ugyanis miután úgy pofára estem a plázás optikusnál vett 18 ezres kontaktlencsével, sürgősen megrendeltem online a kellemesebb fajtájú és sokkal olcsóbb lencséket. Azt írta a webshop, hogy ők december 23-tól január 2-ig zárva lesznek, gondoltam, majd januárban átveszem, ehhez képest most mégis 23-án írtak, hogy átvehető a rendelés. Akkor most nyitva vannak vagy zárva?? Odamentem, nyitva voltak.
Megjegyzem, hogy 6 db lencsét rendeltem és még 3 db olcsó tokot is, így fizettem 9.500.- Ft-ot. Soha többé plázás optikus!
A hétfő hátralévő részében takarítottam/rendet raktam, kidobtam egy csomó felesleges dolgot, és minden éles/veszélyes/lenyelhető cuccot igyekeztem Zétény számára elérhetetlen magasságba menekíteni. A fürdőszobában lemostam a csempéket, bár a kád-, mosdó- és vécékagyló-sikálást a vendégség előtti utolsó órákra tartogattam, mert addig még használom őket.
24-én reggel még leszaladtam a sarokra kenyérért, hogy 26-án mégis a lehető legfrissebb legyen. Bár nem szeretek 24-én vásárolni. Utána folytatódott a takarítás. A szobát felsöpörtem, a gázt lemostam és minden efféle. Fater a tervek szerint fél kettőre jött értem, hogy átszállítson hozzájuk, ahol a szentestét töltjük hármasban. Ezért dél körül abbahagytam a sikálást, lezuhanyoztam, ebédeltem és pont kész lettem ezekkel, mire jött Fater.
Volt egy rövid ebéd az ősöknél is, de direkt jól jött, hisz ki tudja ugyebár, mikor lesz vacsora… A délutáni ebéd után még betoltam egy igazi kávét is (ki tudja, meddig leszek fent ma éjjel :-D). Utána feldíszítettük a fát Faterral. A fa normandiai fenyő volt és nagyon szép, a díszítés az összeszokott rutin szerint ment, igen gyorsan.
Ezek után jött az ajándékcsomagolás. Anyám ügyesen kiosztotta bérmunkába a saját ajándékait: Faternak adta az enyémeket, nekem Fateréit, így én kvázi duplán csomagoltam, holott utálok csomagolni, de most nem nagyon bántam, mert volt jó kis celluxtépőm, ollóm, a csomagolópapír nem rémes krepp volt, mint tavaly, így egész jól elvoltam. Mindent darabonként csomagoltam be, mert szerintem az úgy jobb (hadd örüljenek többször a címzettek).
Maga a szenteste jól zajlott, habár 20.00 körül kezdtük, de ez még elviselhető (valamelyik évben volt ez 22.00 is). Gyorsan szétosztottam az ajándékokat, aztán vacsoráztunk. Én négy üveg Csíki sört is kaptam, amit kértem ugyan, de már tisztára megfeledkeztem róla. Most ebből egyet megittam a vacsorához, egyet pedig utána :-) Fater relatíve hamar elment szunyálni, mi anyámmal pedig a kanapéról néztük az Igazából szerelmet – mivel telenyomták reklámmal, így kb. 01.40 lett, mire lefeküdtem.
Tök jól aludtam és fejfájásom sem volt a sörtől, meglepő módon. Sajnos előző este az ébresztőt elfelejtettem kikapcsolni, így az megszólalt 7.15-kor, de visszaaludtam még 9.30-ig. Utána felkeltem kávézni és reggelizni, és kellemes punnyadásban, karácsonyra kapott könyv olvasásával telt a nap délutánig, amikor is ebédeltünk, majd este hatkor hazaindultam. Mutter egy csomó kaját csomagolt nekem, ami egyrészt jó, másrészt viszont nem, mert mire mindet megenném, addigra egy része megromlik, illetve így most alig maradt hely a hűtőmben, pedig másnapra vártam Öcséméket, és kókuszgolyót ígértem nekik, amit pedig hűtőbe kell tenni fogyasztás előtt, szóval nagy kihívás volt a logisztika.
26-án hajnalban ismét felkeltem futni (komolyan csodálom magamat :-D), részben mert másnapra véradást terveztem és legyen némi vérkeringésem, másrészt a 26-i nap amúgy is mozgalmas volt. Most a futás jobban ment, szembeszél sem fújt annyira, és a hasam is csak annyira csikart, hogy nem a teljes visszafelé úton, hanem csak az utolsó 300 méteren éreztem úgy, hogy nagyon sürgősen haza kell érnem.
Nyújtani viszont teljesen elfelejtettem, mert először zuhanyoztam (téli futás után gyorsan kell!), utána kávéztam, utána reggeli, és nuku nyújtás…
26-án tehát a futás és reggeli után még mindent kitakarítottam, amit ’frissen’ kell, utolsó alapos söprést és felmosást rendeztem, ezután hajat mostam és zuhanyoztam, majd nekiálltam a kókuszgolyónak. Még életemben nem csináltam kókuszgolyót, és nagyon féltem, hogy elrontom valahogy, habár a receptet olvasva láttam, hogy gyakorlatilag lehetetlen elrontani, de én bármit képes vagyok elcseszni…
De egész jól sikerült a kókuszgolyó, leszámítva, hogy a recept szerinti kakaómennyiséggel gyakorlatilag homokszínű lett, így még kétszer annyi kakaót tettem bele, amennyi a receptben állt. Így egész jó lett. Meghempergettem kókuszreszelékben és egész jól néztek ki, sőt a kóstolás alapján finomak is lettek. Az egyetlen bibi, hogy ezt a „nagyon egyszerű” süteményt is nettó egy óra volt megcsinálni (nekem, aki még sosem csináltam). Képzelem, mennyi időt vesz igénybe egy komoly desszert… Hát ezért nem főzök én.
Szerencsére Öcsémék inkább később jöttek, mint korán, így gyakorlatilag mindennel elkészültem. Maga a vendégség egyrészt nagyon jó volt, másrészt marha gyorsan lezajlott, és a vendégsereg alig evett a kajákból. Felszeleteltem egy csomó sajtot és kenyeret, és vettem igazi becsületes 20 dekás vajat, hogy majd jóféle sajtos szendvicseket képezünk belőle, desszertnek pedig kókuszgolyó. Ezekből csak a sajt fogyott, egy-két kókuszgolyó, és a felszeletelt banánt megette Zétény, akinek nagyon ízlett. A vajat és kenyeret meg sem kezdtük, a vajjal Zétény játszott, akinek nagyon tetszett :-D Tesómék egyszerűen nem voltak éhesek, Fater sem igazán. Király, ha ezt tudom, vagy nem aggódom ennyit, vagy kevesebb kaját veszek, kókuszgolyót meg egyáltalán nem is csináltam volna, vagy csak feleennyit.
Kicseréltük az ajándékokat, mindenki örült mindennek. Én főleg a Zétit ábrázoló bekeretezett fotónak. Zéti is nagyon az autós játéknak, amit tőlem kapott (de persze nem én választottam, mert én nem értek az ilyesmihez).
A kölök egyébként egész vendégség alatt le-föl járkált, szinte egy percre sem pihent meg, ahogy azt már megszoktam tőle :-) A fürdőszobába, ahol minden csempét és vécékagylót kézzel sikáltam végig, nehogy egyetlen baktérium is legyen rajta, be sem tette a lábát, sem pedig a tévé alatti zugba, amit szintén kisöpörtem és ezerszer felmostam, mert biztos voltam benne, hogy az egy olyan zug, ahová én tutira bekuckóznék, ha másfél éves lennék. Na, ő szinte észre sem vette :-D Hát ez van! Viszont felmászott a fotelbe, az ágyra, a forgószékembe, ahol körbe is forgattam; és a legkedvesebb elfoglaltsága a hűtőmágneseim átrendezése volt. Főleg a szegedi és pécsi tetszett neki, ami teljesen érthető.
Sajna elsiklott a figyelmem afölött, hogy az egyik asztal sarka pontosan egy magasságban van Zétény fejecskéjével, és igyekeztem ugyan vigyázni, de egyszer mégiscsak bevágta oda a fejét és nagyon ordított, én pedig nagyon rosszul éreztem magam és nagyon sajnáltam szegényt :-( Rémes érzés volt.
Valamint előzőleg – már megint – elfelejtettem Fatert figyelmeztetni, hogy ne meséljen uncsi anekdotákat, így csak rákezdett megint valami ezerszer hallott munkahelyi esetet elmesélni, miközben nem is nagyon figyeltünk, mert mindenki Zétit nézte, hiszen ő sokkal érdekesebb volt.
Sajnos, mindnyájan hamar hazamentek, pedig jólesett volna még egy-két óra együttlét, de Zétény már mondogatta, hogy „haza, haza”. Roppant lényegretörően tud fogalmazni :-) Így ők elmentek, én pedig esti kikapcsolódásként megnéztem a Szomszéd nője mindig zöldebbet.
Pénteken úgy terveztem, hogy elszaladok vért adni, aztán esetleg megnézem Az aszfalt királyait, amit már hetek óta akarok, de sosem jön össze. Direkt nem állítottam be ébresztőt, így 8.21-kor ébredtem magamtól, és úgy eltököltem az időt, hogy 12.30-ra értem a Karolina úti vérellátóba.
Ahol hátratántorodtam belépéskor, mivel én úgy gondoltam, hogy majd három-négy ember fog lézengeni, ehhez képest úgy tele volt a helyiség, mint a háziorvos várója influenzajárványkor. Én behívó sms-t kaptam, és gondolom, velem együtt még pár ezer másik ember is. Azzal ugyanakkor nem számoltak, hogy csak 6 db véradó ágy van és 1 db orvos, aki az alkalmassági szűrést végzi.
Komolyan gondolkodtam, hogy otthagyom őket, de már elterveztem és rákészültem, így becsekkoltam és vártam, és vártam és vártam… Isteni szerencse, hogy magammal hoztam a karácsonyra kapott Kilenc idegent, mert 12.47-től (ekkor kaptam meg a sorszámot) 15.00-ig vártam (ekkor léptem be a konkrét véradó szobába). A várakozás alatt a könyvet kiolvastam.
Egyébként kakukkfű-rozmaring teát kortyolgattam, ami nagyon jól felemelte a vérnyomásomat (és a bosszankodás is), csak sajnos vízhajtó is egyben.
Ezzel már gyakorlatilag eltelt a nap zöme, így a moziról lemondtam. Hazamentem kajálni, aztán visszatértem a belvárosba és tettem egy kört a Vörösmarty téri vásárban – már ideálisra csökkent a tömeg –, valamint megintcsak ittam egy forralt vörösbort, ami nagyon finom volt. Üldögélve ittam meg, a véradás miatt, majd hazatértem és megnéztem a Szomszéd nője második részét is.
Szombat reggel Fater jött, hogy segítsek neki beüzemelni az új okostelefonját. Sokat ugyan nem tudtam segíteni, mert a sajátom is lassan négyéves, és azóta rettentő sokat fejlődött ez a terület, de a telefon kb. magától életre kelt, mint a Skynet, és csak az utasításait kellett követni.
Miután Fater elment, gondoltam, ebédelek és utána mozizok; de addigra már annyira megcsömörlöttem a Mutter által adott házi koszttól és a sajtoktól, meg egyáltalán mindentől, ami otthon volt, hogy be nem tervezetten rendeltem egy pizzát…. Napi ajánlatból a legolcsóbbat, de még így is isteni volt, és most pont erre vágytam, a jó kis vékony tésztás, paradicsomszószos pizzára.
A pizza felfalása után a Művészben megnéztem a Léghajósokat, ami egész jó volt, és voltak benne nagyon izgi jelenetek is. Utána gyalog végigmentem az Andrássyn, és úgy belejöttem a sétálásba, hogy arra gondoltam, metró helyett gyalog megyek hazáig. Ez sport szempontjából jó ötlet volt, csak közben marhára lehűlt a levegő, sapkám nem volt, így a hídon meg a rakpartokon majdnem levitte a szél a fejemet, még úgy is, hogy feltettem a kapucnit és fogtam a madzagját.
Ezen az estén búskomorság kerített a hatalmába, amiért ennyire gyorsan rohannak a napok, és már csak gyakorlatilag egy hosszú hétvégényi szabadság maradt a „nagyon hosszú karácsonyi szünetből”, így este megettem egy Seduxent. Amitől igen jól aludtam, csak másnap, a Seduxen és a véradás együttes hatásától, egész délelőtt marhára gyenge és fáradt voltam…
