A költözés után, de még a koronavírus-vészhelyzet előtt a gondolataimat főleg az új lakás kötötte le. Egyébként is nagy esemény egy költözés, főleg úgy, hogy nem vettem ki szabit, hétfőn ugyanúgy mentem dolgozni, és a melóhelyen nem meséltem róla senkinek.
Az első hétfői munkanap reggele volt a legrázósabb… Eleve egy új helyen ébredni! Akkor még nem volt sötétítő függönyöm, az utcai lámpák bevilágítottak a szobába. Ami annyira nem zavart. Másnap reggel viszont, amikor a készülődés miatt elvileg be lehetett látni a szobámba az utca túloldaláról, na az kicsit zavart (akkor még sötét volt reggel). De végül is leszartam. Reggelizni, híreket nézni, készülődni csak kell, nem?
A fürdőszoba jéghideg volt. Egy haverom, akinél szintén nincs fűtés a fürdőszobában, azt mondta egyszer, hogy őt ez nem zavarja, hisz a jó forró zuhany úgyis átmelegíti és minden karaj. Hát nem. Már eleve levetkőzni hajnali negyed hatkor egy hideg fürdőszobában… Aztán meg hiába forró a zuhany, ha utána kilépek ugyanabba a hideg fürdőszobába. Ezért volt az, hogy még aznap, hétfőn meló után azonnal mentem a MediaMarktba és felkaptam az első hősugárzót, amit megláttam. (Akkor még nyitva voltak az üzletek 15.00 után is. Ma már nem vehetnék hősugárzót, csak pénteken vagy hétvégén…)
Aztán még azért is macerás volt az az első reggel, mert minden máshogy és máshol volt, mint ahogy megszoktam :-D A konyhában sincs fűtés, de az nem zavart, hisz a polár pongyola elég meleg. De a gáz, a nescafé, a hűtő meg minden máshol volt, mint ahová automatikusan nyúltam a 6 éves rutinnal…. Aztán reggeli, szendvics-csinálás, zuhany és öltözködés. Na ez volt a legmacerásabb. Melyik ruhát hová pakoltam, és hol van a szemöldökcsipeszem? És indulás előtt még gyorsan rendbe húzom az ágyat és letakarom az ágytakaróval, ezt az utolsó pillanatban sikerült is, csak ez is macerás volt, mert másmilyen az ágy, mint ahogy megszoktam…
A szokotthoz képest 1 perccel később indultam el, amivel ’otthon’ már lekéstem volna a HÉV-et. De itt még 2 percet kellett várnom a földalattira. Remek, rögtön megjegyeztem, hogy 6.00-kor jön a földalatti! Másnap is így indultam, akkor jött. Harmadik nap is ott voltam úgy, hogy kb. 1:30 volt a földalattiig, mire kiírták a pimaszok, hogy „6:30!” Mivan?! Kimaradt egy járat, a kurva anyátokat?! (Akkor még nem volt ritkított menetrend a vírus miatt.) Ráadásul pont az a reggel volt, amikor nem volt nálam szenya, a Fornettiből akartam kaját venni – vettem is, de már akkor is 6 perccel később volt, mint kellett volna, előttem meg egy hülye nő totojázott hosszú percekig a fornettisnél.
Aztán szép apránként lett helye mindennek, a reggeli rutint is sikerült ideálisra beállítani. A lakástól a földalattiig kb. 4 perc az út, tehát ha a 6.00-kor jövőt célzom meg, ráérek 5.55-kor elindulni – már ha megint ki nem hagynak egy járatot.
Üzletek sajnos kicsit messzebb vannak, mint a korábbi albérletnél, de sebaj, legalább többet gyalogolok. Már alternatív gyalogos útvonalakat is felderítettem hazafelé. Plazmaadásból pedig végig gyalog jöttem haza, alig volt több mint félóra.
A lakásban ugyan hidegebb van, mint az előzőben, ahol tökéletes volt a fűtés (és volt radiátor az előszobában, illetve a fürdőben is….). De ehhez is kezdek hozzászokni. A fürdőben ott a kis hősugárzó, amit ha nagyon hideg van, akár fogmosáskor is rákapcsolok pár percre. A szobában pedig 19 és 22 fok között van, és kb. egy hét után már teljesen hozzászoktam a 20 fokhoz. Igaz ugyan, hogy mamusz és polárfelső van rajtam. De ez majd milyen jól fog jönni nyáron! (Nem a polárfelső, hanem hogy hűvös a lakás :-)
Ami még nagyon jó, hogy a szomszéd(ok) alig hallatszik/-anak át. Remélem, így is marad. Szerintem nincsenek is itthon sokszor, vagy akkor, amikor én nem vagyok itthon, vagy nem tudom… Hétvégén reggel simán tudok bármeddig aludni, nem ébreszt fel senki kajabálása vagy rohangáló kölyke. Persze majd nyáron, amikor minden ablak nyitva, majd meglátjuk ezt is. Remélem, nincs a szomszédok között olyan bejáratiajtó-nyitvatartós, folyosóra-élős típus, amit nem bírok. Főleg ha idegbeteg kutyája is van, aki kirohangál.
A tévéről eleinte úgy tudtuk, csak egy csatorna jön be rajta, és terveztünk is újat venni, míg véletlenül rájöttem, hogy bejön 25 csatorna, csak a távirányító rossz :-D
Az internetet a harmadik naptól tudom használni, addig sehogy sem jött be a wifi, de végül a modemet a laptoppal fizikailag, madzaggal összekötve lett net. Így vettem ötméteres netmadzagot és azóta hála az égnek folyamatosan van net! :-)
Futni a Városligetben voltam, már az első hétvégén. Rájöttem ugyanis, hogy az előző itt lakásomkor azért is lehettem olyan feszült, mert egész idő alatt nem futottam egyáltalán. Addig ugyanis csak az ősök melletti parkban futottam, és egyszerűen el sem bírtam képzelni, hogy az Andrássy úton (az utcán!), emberek között, kifussak a Ligetbe és ott körbe, miközben csomó ember van ott. Azóta már futottam a Margitszigeten, a felső rakparton, sokszor sajnos emberek között, és rengeteg futótársat láttam még sűrűbb embertömegben futni. Egyszer konkrétan május elsején is a Városligetben! Azóta már könnyebben viselem én is az utcai/emberes futásokat.
Így az első szombaton kora este kisétáltam a Ligetbe és tettem egy gyalogos kört, hogy felderítsem a terepet, mint Abronsius professzor. Aztán vasárnap hajnalban felkeltem fél hatkor és kivonszolódtam a Hősökig – egész hamar odaértem –, ott el a Szépművészeti előtt, végig az Állatkerti sétányon, át a Kós Károlyon (itt a zebra többnyire megakaszt), aztán azon a Konrad Akármicsoda nevű sétányon, és lekunkorodni az Olof Palme-sétányra, majd vissza a Hősökre. És kocogva hazáig. Kellemes kis kör volt, rövidebb, mint a Margitsziget, így a következő alkalommal már kettőt futottam belőle. És mivel azóta beütött a koronavírus-járvány, a turisták – hála az égnek – gyakorlatilag eltűntek, csak helyi sétálók és futók maradtak, így igazán jó élmény a futás a Ligetben.
Két nyomasztó dolog volt csak a költözés után – de még a járvány előtt –: az első, hogy Öcsémmel sokat veszekedtünk a lakásátadás meg a kaució kapcsán, de arról most nincs kedvem írni, majd valamikor máskor elmesélem. A másik, hogy Dóri barátnőm/volt szobatársam valamiért a fejébe vette, hogy összehoz engem a faszijának egy haverjával, aki a legkevésbé sem érdekel, a FB-n összesen fent van vagy 5 fényképe, abból a legtöbb hátulról meg kapucniban meg mindenféle olyan módon, hogy a pofáját véletlenül se lehessen látni. Az ilyen ember nekem nem szimpatikus. Nekem simán fent van sok futós, smink nélküli képem, nem árulom a zsákba Macskát. Na mindegy, Dóri nyaggatott, hogy hadd adja meg a csávónak a mailcímemet, mire mondtam, hogy jó, de csak a freemailt, azóta volt is pár mailváltás, de őszintén szólva egyáltalán nem hoz lázba a dolog. Kábé olyan a szitu, mint a két évvel ezelőtti ugyanilyennél :-D Csomószor egyszerűen elfelejtem megnézni a freemailt, most is pl. napok óta nem néztem meg… részben mert elfelejtem, részben mert mikor eszembe jut, akkor már csak 3 percem van a lakásból kirohanásig, akkor meg már effélére nincs időm; aztán hazaérés utána meg nem jut eszembe :-D Most meg például egyáltalán nincs kedvem foglalkozni a csávóval, mert vacsizni akarok, paplanhuzatot cserélni és a Pokoli tornyot végignézni.
