Az utóbbi hetekben a szokásosnál is jobban elegem lett az alakomból… A varjútámadás után tartottam némi szünetet a futásban – 1-2 hetet terveztem, állítólag addigra lecsitulnak ezek a fióka miatti izgulások. Úgyis volt dolgom a következő futás időpontjában, az az utánit pedig jógával akartam kiváltani.
Szokás szerint fogtam a jógakönyvet és pár kellemesebb pozíciót próbáltam megvalósítani, mint mindig ilyenkor, de elszörnyedve láttam, hogy a combom olyan hájas, mintha két kis elefántfóka nőne ki a csípőmből. Basszus, nem bírtam törökülésben ülni, illetve bírtam, csak egy összefüggő zsírmassza terült el a padlón. Azt hittem, helyben elsüllyedek vagy elsírom magam. Még szerencse, hogy nem volt ott senki, valamint, hogy ha emberek közé megyek, ezt a farmer eltakarja. Hiába, ennyit számít a csoki, a 43 éves életkor meg az, hogy hetente csak kétszer futok, illetve most a varjú miatt kis szünetet is tartok épp.
A következő stressz akkor ért, amikor a jógás eset után pár nappal feltűnt, hogy viszonylag rég nem voltam vécén. Illetve csak pisilni. Magyarul, enyhébb székrekedésem volt. Ilyesmi ritkán szokott lenni, ezért most, pláne a jógás/túlsúlyos rémület után, elég rosszul esett. Holott igazán lehetne jó emésztésem, mindennap igyekszem legalább egy megállónyit sétálni, csomó vizet iszom, no meg a napi két, izmos kávé… Nálam több folyadékot már igazán nem ihat senki.
Kerestem székrekedéses tippeket a telefonomon (hálistennek kevés meló volt napközben). Írták, hogy igyunk meg rögtön reggel egy pohár meleg vizet. Ezt évek óta csinálom, köszi… Már az is megfordult a fejemben, hogy veszek egy recept nélküli hashajtót. Legjobban az rémített meg, hogy talán valami béldaganatom van, mert bármit kajáltam, főleg olyant, ami pedig elvileg beindítja az emésztést, az szépen ott maradt és nem távozott el, mintha egy kútba dobálnék tárgyakat.
Végül olvastam a tanácsot, hogy együnk aszalt szilvát és igyunk rá egy pohár tejet. Szerencsére ezek voltak itthon! Betoltam 6 db aszalt szilvát és ráittam tejet, másnap pedig kicsit korábban keltem péntekhez képest, iszonyú erős kávét főztem le az új vagány kávéfőzőmön, forró vízzel indítottam, aztán kényelmesen reggeliztem és vártam a hatást.
A hatás megjött!! Felkerestem a vécét és fogytam fél kilót azonnal :-D Na hála istennek, akkor biztos nincs béldaganatom. Azóta különösen ügyelek a rostokra-folyadékra-aszalt szilvára-mozgásra. Lekopogom, a székrekedés emiatt elmúlt.
Miután letelt két hét a varjútámadás óta, visszatértem a futáshoz, és (ezt is lekopogom) a madarak békén hagytak.
Az emésztés és a futás ellenére a túlsúly nemigen csökkent, főleg azért, mert semmi fegyelmezettség nincs bennem és szinte folyton tudnék enni, elsősorban persze édességet… Az utóbbi időkben már olyan is volt, hogy – munkahelyen – a kajaidőmhöz közeledve, levert a víz, kicsit reszkettem és semmi másra nem bírtam gondolni, csak csokira. Totál szétszórt és dezorientált is voltam. Ez napokon át ismétlődött, és csoki evése után szépen elmúlt, teljesen nyugodt és békés lettem.
Ez aztán elkezdett felidegesíteni. Mi van, ha leesik a vércukrom ilyenkor? Méghozzá ennyire?? Ez normális dolog vajon? Hozzá kell tennem, nem félnapos éhezésről van szó, hanem kb. 9.00-kor betolom a melóhelyi reggelit és kb. 12.00-kor az ebéd szendvicset + csokit, és ez a háromórás intervallum, amelynek a végén retyketés és szédelgés fog el…
Basszus, ez hipoglikémia? alacsony vércukor? Rögtön rákerestem a telefonomon – most több napon át kevés volt a meló :-D – és igen, a hipoglikémia tünetei megegyeznek az enyéimmel. De az általában csak cukorbetegeknél van, ha túladagolják az inzulint. De hát én nem vagyok cukorbeteg és nem szedek inzulint sem.
De viszont a Fater cukros, nagyapám is az volt, és anyámnál is kimutatták valamilyen szinten, ami a 120 kilójával nem meglepő, szóval a családi hajlam megvan bennem is. Mi van, ha az én vércukor-hullámzásomat és édesség utáni eszelős vágyamat is valami kezdődő cukorbaj okozza??? Egyáltalán nem lenne meglepő…
A gondolat baromira felzaklatott, mert imádom az édességeket és csökkenteni talán tudnám, de 100 %-osan lemondani róluk nemigen hiszem. Ugyanakkor az egyik szememre nem látok, a cukorbetegség pedig nem különösebben tesz jót a szemnek, szóval ha az lennék, mégiscsak teljesen fel kellene hagyom az édességekkel.
Fater is cukros és tényleg nem eszik édességet meg alkoholt, viszont láncdohányzik és baromi sok diabetikus édességet eszik. Ami nem sokkal jobb. A cigit az istennek sem teszi le, szarik rája, mert – még! – nincs semmi szövődménye és azt hiszi, nem is lesz. Hát én eddig nem akarnék eljutni… De honnan tudjam, milyen a vércukrom? Lehet, hogy máris beteg vagyok, csak fogalmam sincs róla? Laborban ezer éve nem jártam, csak plazmaadáskor, amikor meg nyilván nem ezt nézték.
Végül eljutottam a gondolatig, hogy veszek egy vércukormérőt, szétoszlatni a kételyeimet!
Nem tudtam, mennyibe kerül, de mivel most – hála az égnek – kevesebb lakbért fizetek, mozira sem tudok költeni, van valamennyi plusz havi pénzem. Nem lehet agysebészet a vércukormérő használata sem. Ezért aztán meló után mentem is az Árkádba, ahol van gyógyszertár is, MediaMarkt is (Élősködők DVD-t akartam, de nem volt); Spar és Müller, ahová mind terveztem menni.
A gyógyszertárban kezdtem, a pultra csaptam és mondtam, hogy adjon vércukormérőt! Kérdésre megmondtam, hogy még sosem használtam ilyesmit. Erre a gyógyszerész hölgy nagyon kedvesen ott helyben rövid gyorstalpalót tartott, hogyan kell használni a cuccot. Ez jól jött később, mert a használati útmutatóban egy-két fontos dolgot elfelejtettek leírni :-D Egyébként az egész 7.800.- Ft volt, tűvel, tesztcsíkkal együtt, szóval, nem egy hatalmas kiadás, ennyit megér a lelki nyugalmam. Illetve ha bajom lenne, megéri, hogy legalább biztosan tudom.
Hazamentem és beüzemeltem a készüléket. Ezer extra volt benne, eltárolni a mért értékeket meg effélék, de ezek engem nem érdekeltek, csak maga a mérés! A gyógyszertáros bemutatójából tudtam, hogy be se kell kapcsolni, csak beledugni a tesztcsíkot, és lehet cseppenteni a vért. Arra is emlékeztem, hogy a pici tűt (= ujjbegyszúró) bele kell tenni a golyóstollra hasonlító lándzsába. Azt is tudtam Zsuzsitól, hogy állítani lehet, hány milliméterre szúrjon a tű. Csináltam is, de az istennek sem működött sehogy sem… Hát hogy kell ezt a lándzsát használni?? Néztem az útmutatót, de nem volt benne semmi. Így végül levettem a kupakot a lándzsáról és a puszta tűvel böktem meg az ujjamat…
Szerencsére annyira hajszálvékony tű ez, hogy alig fájt, viszont jött a vércsepp. Azt ügyesen rákentem a tesztcsík zöld sávjára és vártam! Ki is írta rövid idő múlva: 3,8.
Uhh! Hát ez sok mindent megmagyaráz! Annyit már utánaolvastam, hogy tudjam, ez alatta van az alsó határnak. Szóval így le van esve a vércukrom! Nem csoda a csoki előtti szédelgés és gyengeség… Akkor jól éreztem.
Még mindig jobb, mintha 11 lenne. – A mérés egyébként kb. 2 óra 45 perccel az utolsó evésem után történt.
Nagyon büszke voltam, hogy sikerült használni a cukormérőt, és főleg hogy nem magas a vércukrom. De azt is tudtam, hogy reggel éhgyomorra az „igazi”. Így másnap hajnalban, rögtön ahogy kikeltem az ágyból, odavonszolódtam az íróasztalhoz és némileg döcögősebben, de sikerült újra vércukrot mérnem. Most 5,4 volt.
Hála a jóistennek! Ez normális. Megnyugodtam. Megreggeliztem és elhatároztam, hogy megpróbálom az édességeket apránként csökkenteni, és a vércukormérés rendszeres lesz, mert már 43 leszek egy hónap múlva, itt van a családi halmozódás és az egy szemmel látás, nem akarok kockáztatni. A cukorbetegség sunyi, és csak úgy a semmiből jön hirtelen.
Azóta megmértem egyszer kaja után 2,5 órával: 5,3 volt; és kétszer ébredés után éhgyomorra: pénteken 5,3, szombaton pedig 5,2 volt. Ezek az értékek eléggé megnyugtattak. Talán lehetne még kicsivel alacsonyabb, de azért ez nem vészes. A szombat reggeli különösen annak fényében volt megnyugtató, hogy péntek este nem bírtam uralkodni magamon és megettem egy tábla Stühmer csokit; ráadásul úgy, hogy előzőleg a nap folyamán már megettem az aznapra tervezett „legális” édességmennyiséget… Ettől iszonyúan szégyelltem magam, de jólesett látni, hogy legalább a reggeli vércukrom azért egyelőre rendben van.
Hát ez volt a nagy vércukormérő kaland. Most majd kell új tesztcsíkokat vennem, mert csak 10 db járt a mérővel, és reggel néha elbénáztam az első szúrást, ilyenkor új csíkot kellett bontani.
Ja, és a lándzsa helyes használatát is megtanultam! Igaz, hogy nem a használati útmutatóból, mert az egy hangot sem ír róla, hanem nagy okosan, több nap után sikerült keresnem a neten egy Youtube-videót, ahol bemutatták a házi vércukormérés menetét, benne a lándzsa használatát is. Igazából tök egyszerű, ha már tudja az ember: bele kell tűzni az ujjbegyszúró kis tűt, ráhúzni a kupakot és beállítani az 1-2-3-4 milliméteres mélységet (eddig én is tudtam). Aztán megnyomni a végén a gombot, mint a golyóstollnál (ezzel lehet „felhúzni"), majd az ujjbegyhez tartani és a szúrás az oldalán lévő kis gomb megnyomásával történik. Teljesen jó. Ha már tudja az ember :-D
Egyébként ujjbegyszúróból is több van a csomagban, de mivel csak én használom, elhatároztam, hogy természetesen nem fogom állandóan cserélgetni, hanem használom tiszta kézzel egy jó ideig, aztán majd valamikor kicserélem. Saját magamtól nyilván nem kapok el semmi kórt, de ha mégis, az úgyis bennem volt eddig is :-D
