Nemrég megint kellemes családi hétvége volt Öcséméknél. Először arról volt szó, menjek ki szombat hajnalban, jó második reggelit eszünk, kávét, aztán piacolunk. Én kicsit szívtam a fogam, mert természetesen épp ezen a hétvégén kell javítani a kisföldalattit és csak busz járt, ami mindig boldogan beleáll a dugóba, főleg az Erzsébet térnél. Ráadásul a következő lépést jelentő villamosvonalat is épp építgetik! Tesóm javasolta a távolsági buszt, de ettől mereven elzárkózom, mert azt nem ismerem, különben is rühellem a távolsági buszokat, főleg szombat hajnalban, amikor még félig alszom.
De aztán a helyzet javult, mert Öccs hívott, hogy inkább mehetnék péntek délután, és ott aludhatnék. Így már rögtön nem kell a szombaton tízpercenként járó járműveket vadásznom, hanem a pénteki sűrű csúcsforgalomban utaznék. Remek! Közben kiderült, hogy szombat délutánra Fater is meg van híva – így hazafelé meg nyilván ő visz ;-) Mindezek akkor derültek ki, amikor a HÉV-jegyet már megvettem, 500.- ruppóval gazdagítottam potyára a BKK-t.
Tesóm javasolta, hogy ő úgyis a városban van, felszed kocsival, együtt kiutazunk hozzájuk. Remek ötlet. Így én pénteken a melóból hazarohantam, villámgyorsan zuhanyoztam – 35 fok volt – majd felkaptam a hátizsákot és rohantam a találkozási pontra. Ott álltam 45 percet, mert Tesóm odaérkezése az ügyféltől függött. No de nem baj, mert nálam volt az új dán krimi, különben is most már ráérek :-) Aztán csak megjött az öccs, és úri kényelemben kiautóztunk hozzájuk.
Remek volt megérkezni egy végigdolgozott hét után Öcsémékhez. Különösen Zétényt látni!! A kölök egyre okosabb és szebb, noha már eleve okos és szép volt. Most már többet beszél és egyre értelmesebben. Teljesen elérzékenyültem tőle :-)
Öcsém dolgozott neten keresztül egészen estig, így mi hárman maradtunk. Ágival beszélgettünk, Zétivel játszottunk, aztán délután valamikor Ági javaslatára sétálni indultunk. Nagyon szórakoztató élmény kétéves kisgyerekkel sétálni :-) Először is, Ági megkérdezte, kismotorral vagy gyalog jön-e? Ő a motort választotta. Ezután elindultunk, de Zéti útközben el-elkalandozott, ha nagyon érdekes dolgokat látott. Borzasztó édesen haladt a motorjával. Persze folyton szemmel kellett tartani, vagy nem tudom, lehet, hogy csak nekem van ez a parám, hogy ha nem nézem folyton, akkor valami végzetes történik, és emiatt mindig frászban vagyok, hisz mégsem tudom állandóan nézni… Tulajdonképpen jó, hogy nincs saját gyerekem.
Bementük a játszótérre is, ami töküres volt. Hintáztunk, Ági tök magasra lökte Zétit, aki élvezte a repülést. Én viszont, meglepve tapasztaltam, hogy nem mertem nagyon meglökni magam, mert a sebességpánikom előjött, ha túl magasra szálltam…. Vicces. Egy hintán! :-D
Alig lehettünk ott öt perce, amikor valamiért áramlani kezdtek más családok és gyerekek a játszótérre. Ez az én formám… De azért ott voltunk még egy negyedórát, Zétény figyelmesen megnézett mindent, mások biciklijét, mászókát, illetve libikókáztunk is. Ő nagyon élvezte, én meg igyekeztem rettentően figyelni, nehogy pont akkor emeljem őt a magasba, amikor ő épp meggondolja magát és le akar szállni. Nem könnyű! :-)
Aztán visszasétáltunk a házhoz. Nem ment egyszerűen, mert Zétény megunta a motorját, pedig az a szabály, hogy az neki kell(ene) hoznia. Végül is emlékeim szerint Ági fogta.
Hazaérés után még egy ideig játszottam Zétivel a kertben. Rengeteg minden érdekes dolog volt itt. Például a málnabokor. Erről Zéti már lelegelte az összes érett szemet, de szeretett volna még, így tüzetesen végigvizsgáltam az összes bokor összes négyzetcentijét, és néha találtunk is még egy-egy szemet. Ő néha beült a bokorban a kerítés tövére, én pedig követtem, ami nem ment könnyen, mert ő apró kétéves, én pedig nagy melák 43 éves vagyok :-D Egyébként sosem érzem magam nagynak, csak egy derekamig érő emberke mellett…
Zéti tök kedves volt hozzám, többször odabújt, a tenyerembe hajtotta a kis arcát, ami nagyon meghatott :-) Hogy én nagyon fogom szeretni őt, azt már akkor tudtam, mikor még meg sem született, de hogy ő is fog-e kedvelni engem, abban nem voltam biztos, és őszintén szólva nem is nagyon értem :-D De nagyon jólesett.
Közben Ágival is beszélgettem. Mondta, hogy Fatert is meghívták holnapra – igen, Fater már említette nekem –, és azért, mert el akarnak vele beszélgetni a fárasztóbb dolgairól a további családi kapcsolattartás érdekében.
Meghökkentem, mert azt gondoltam, hogy az én szülinapi ünneplésem lesz (részben) a dolog apropója. Aztán pedig feszült lettem, mert noha tudom, hogy Öcséméknek teljesen igazuk van, amikor torkig vannak Fater dolgaival, de én viszont rosszul tűröm a feszkót, és tudom, hogy Fater hajlamos megsértődni, én pedig nem szeretek két tűz közé kerülni. Persze teljesen jogos a szóvátétel, amikor Fater, valahányszor Öcsémékkel találkozik, szinte rögtön anekdotázásba kezd, és/vagy csúnya szavakat is mond, holott mondtam neki többször, hogy ne tegye, és hasonlók.
Ezért noha nagyon jól éreztem magam és isteni volt ennyit ilyen közelségben együtt lenni Zétivel, eléggé aggódtam és nyugtalanul néztem a másnap elé.
Aztán lassan leszállt az este, vacsoráztunk, aztán Öcsémék mindhárman elmentek fürödni (közben Öccs befejezte a melót). Ezalatt én olvastam a dán krimit, élvezve, hogy nem négykézláb mászom a fűben, málnára vadászva :-D
Fürdés után Zéti kiszaladt, még ruha nélkül, hozzám futott és bekuckózott a vállamhoz, mint egy pici, selymes kis béka, olyan megható volt és édes!! :-) Nem is értem, miért kedvel ennyire… Talán Öcsém illatát érzi rajtam? Persze én is jól megölelgettem és összepuszilgattam a kis haját.
Ági és Zéti felmentek lefeküdni, mi Öccsel beszélgettünk. Aztán Ági meglepő hamar lejött, mert Zéti már simán elaludt. Ági pedig elindult futni. Ezért őszintén csodáltam, mert noha én is szeretek (kora) este futni, de ha nekem kétéves kisgyereket kellene akár csak 2-3 órán keresztül is pásztorkodnom, meg még főzni is, akkor ha végre ágyba kerülök az említett kétéves mellett, valószínűleg én magam is elalszom, nemhogy még feltápászkodjak, kimenjek az utcára és fussak…
Amíg ő futott, mi sört ittunk Öcsémmel. Igen jólesett J Én is zuhanyoztam, aztán lefeküdtem és jól aludtam, még arra sem nagyon ébredtem fel, amikor Öcsém hajnalban elment a helyi piacra.
Miután Öccs megjött, Ágiék is felébredtek. Szépen lejöttek a lépcsőn – Zéti olyan édes, ahogy azokon a magas lépcsőfokokon lépked a kicsi lábaival! –, utána pedig az isteni reggeli következett. Engem elsősorban a kávé érdekelt. De a sajt és a házi kenyér sem volt rossz (tényleg kellene már sütni egyszer újra!)
Reggel után szinte azonnal indultunk a tervezett útra, a kb. félórára lévő másik, „nagy” piacra. Kicsit érdekesen alakult a dolog, mert az izmos kávé megindította az emésztésemet, viszont Zéti szeretett volna még játszani velem, így míg a vécén ültem, ő rángatta a kilincset kívülről, én tartottam a lábammal belülről, és közben duruzsoltam neki, hogy „azonnal megyek, kicsim, csak pár perc!” :-D
A piacra vezető autóút, ami korábban egész hosszúnak tűnt, most meglepően rövid volt. Vagy csak mert már ismertem az utat? Direkt a levágott szárú farmert vettem fel, a baseballsapkát pedig elfelejtettem elhozni, de gondoltam, talán egy-két órát kibírok a napon.
Ez olyannyira bejött, hogy szinte hűvös volt, amikor kiszálltunk az autóból, sőt még felhők is voltak az égen. Rajtam persze szandál volt, nem zárt cipő. Ilyen az én formám.
De a piac nagyon jó volt, főleg, hogy kétszer annyi árus volt kint, mint legutóbb, és végre nem kellett maszkot hordani!! Tesómék több mindent vettek, én végül csak egy parenyicát – még most is van belőle! –, meg egy isteni házi sonkát. Ez utóbbit tegnap faltam fel. Kürtőskalácsot is vettünk, bár én őszintén szólva még nem voltam annyira éhes, hisz reggeliztem, de nem is mertem volna nem reggelizni, mert mi van, ha nincs kint a kürtőskalácsos, és akkor éhen halok.
A piac közepénél járhattunk, amikor esni kezdett az eső. Na tessék, el kellett volna hozni a baseballsapkát legalább! Beálltunk egy fűzfa alá és vártunk, míg alábbhagyott. Zéti hordozóján legalább volt egy kis ellenző, ő nem ázott egyáltalán.
Egy idő után vége lett az esőnek, akkor elmentünk a piac végéig, Zétit szabadlábra helyeztük, ő pedig felfedezte a tájat. Aztán szép lassan visszamentünk a kocsihoz. De útközben még megálltunk, mert nagyon izgalmas biciklik voltak lelakatolva és azokat Zétinek mind meg kellett néznie :-)
Megjegyeztem, hogy fizikailag azért picit fárasztó egy ilyen apró kölök nyomon követése, mire Tesóm azt mondta, hogy valami focicsapatnak adták egyszer edzésfeladatul, hogy 2-3 éves kölköket kellett követni és csak azt csinálni, amit ők. Uhh… Tényleg nem is olyan laza dolog az. Odaszaladni, megnézni, leülni, felállni, továbbszaladni, és mindezeket gyorsan és gyakran egymás után… Simán izomlázam lenne.
Visszaautóztunk a házhoz és egy darabig játszottam Zétivel a kertben. Málnát kerestünk, labdáztunk, aztán játszottunk olyant, hogy ő ’meglökött’, én pedig hasra estem a fűben (ami ráadásul vizes volt, ezt jól kitaláltam :-D) Nagyon tetszett neki. De a fénypont az volt, amikor mandulát próbáltam törni! Ági ugyanis este csomó natúr mandulát megtört a diótörővel, most pedig Zéti hozott egy darabot, hogy törjem meg neki. Én viszont évek óta nem fogtam diótörőt… A mandula kiesett, aztán nem bírtam elég erősen megszorítani, szóval bénáztam ezerrel, Zéti pedig úgy kacagott, de úgy kacagott, hogy azt hittem, hasra esik a nagy nevetéstől :-DD
Ebédeltünk, aztán Ági és Zéti aludtak, Öccs és én pedig vásárolni mentünk. A Tesco előtt kint maradtam, mert elfelejtettem maszkot vinni. Ez a maszk még ennyi hónap után sincs benne a gondolataimban. Hazafelé egy szép nagy kanyart leírva jöttünk, aztán hazaértünk, sört ittunk és nem sokkal később Ágiék is felkeltek.
Délután aztán megjött Fater. Felkapta Zétényt és ringatgatta, aztán szólt, hogy csináljak egy fotót róluk, de mire én előszedtem a telefonját, addigra Zétény – hálistennek, gondoltam magamban – elunta a dolgot és lemászott.
Tesómék aztán beszéltek is Faterral a komoly dolgokról, én pedig azalatt Zéténnyel játszogattam a kertben, ami ugyan nagyon jó élmény volt, de mégis olyan kínosan éreztem magam. Hülye egy helyzet ez. És Fater szerintem még magyarázat után sem teljesen érti/fogja érteni, hogy mi a baj a dolgaival, de ha mégis teljesen megérti, akkor meg biztosan megsértődik. De nem tudhatom, mert Zéti teljesen lekötött a játszással.
Öcsémmel még előző este beszélgettünk, és mondtam, mennyire csodálkozom, hogy Zéti kedvel engem. Mire azt mondta, hogy én olyan vagyok neki, mint egy másik gyerek. Egy nagy gyerek. Mert hát építőkockázunk együtt, meg labdázunk meg ilyenek… Kicsit megrökönyödtem, hogy bárki a 43 évemre úgy gondolhatja, hogy „nagy gyerek” vagyok; vagy hogy ezt inkább ne is vegyem bóknak? „Vazze, 43 éves létedre egy kétéves szintjén állsz!” De aztán úgy gondoltam, hogy az a fontos, hogy Zéti hogy érzi, és nem akarom én, hogy felnőtt embernek vegyen, sőt, megtisztelő, hogy ilyen közös, bandázós partnernek tekint :-)
A kert összes zugát végigjátszottuk, hogy Faterrel azalatt legyen idő beszélni. Zéti többek között a kert végébe támasztott síléceket is végigfektette a földön. Magyaráztam neki, hogy ez síléc, ezeken lehet csúszni a havon, amikor majd tél lesz. Ezt olyannyira megjegyezte, hogy valahányszor aznap délután a sílécek közelébe mentünk, rögtön mondta: - Havon csúszunk!
Nagyon tetszett, hogy ilyen okos, csak utólag aggódtam, mi van, ha ezzel rosszat csináltam? Mondjuk, ha igényli a síelést és most, július közepén azt követeli a szüleitől, hogy menjünk és csússzunk a havon! Öcsémék még megátkoznak a végén…
Újra megtapasztaltam, hogy el tud számolni tízig, és nem győztem ámuldozni, mert én öt, de legkorábban négyéves lehettem, mikor erre képes voltam… De inkább öt.
És hogy már válaszol egyes megjegyzésekre! Például azt mondtam neki: - Milyen édes a kis hajad! Mire ő: - Mama levágta.
Eddig is dicsértem a hajacskáját, de hát minden olyan édes rajta, hányszor mondtam már neki, hogy milyen aranyos a kis fülecskéd stb., de most logikus választ is fűzött hozzá! És tényleg Ági vágta le neki, és nagyon helyes lett.
Aztán játszottunk még többek közt olyant, hogy a kútból a szivattyú kiveszi a vizet, és pumpálja, és én valamiért egy ágacskával pumpálós mozdulatokat csináltam (inkább úgy, mint az újraélesztés :-D) Ez is rettentően tetszett Zéténynek, hangosan kacarászott rajta, és többször is adott egy-egy ágacskát, hogy pumpáljak!
Az egyik ilyen alkalomnál aztán, én vadul pumpáltam, Zéti figyelmét pont elvonta valami és elszaladt a terasz felé, ahol a többiek ültek, én meg ott maradtam az ágacskával a kezemben, mire a szomszéd kislány, aki a kerítésen pont átlátott, átszólt, hogy mit csinál Zéti?
… Zéti persze pont akkor hagyott ott engem az idegen szomszéd kislánnyal… Kösz! :-D Izé… Valamit makogtam, hogy hát ott vannak a szülei és oda szaladt, és most én is megyek, szia! Hirtelen visszazuhantam a normális állapotomba, amelyben szociális fóbiám van és nem tudok normálisan beszélgetni ismeretlenekkel. Pedig szegény kislány három és fél éves volt (Tesómék felvilágosítottak) és tényleg aranyos, de hát az én gyerek-kompatibilitásom úgy látszik, egyelőre csak Zétényre terjed ki.
A Szex és NY jutott eszembe, amikor Miranda valami megjegyzést tesz az idegesítő gyerekekre, mire a többiek szólnak, hogy de hát neked is van gyereked! Mire Miranda teljesen őszintén: - Én csak a saját gyerekemet szeretem :-D
Valamennyi idő elteltével vége lett a kínos beszélgetésnek. Az időt csak homályosan érzékeltem, mivel közben kortyoltam egyet-egyet az ablakpárkányon álló sörömből… De végül fantasztikus uzsonna volt, olyan, mint valami nagyon jó pizza, Ági-féle kovászból, gombával meg sajttal meg paradicsommártással. Elég lett volna egy is, de sajnos muszáj volt kettőt megennem, sőt akár ötöt is meg tudtam volna enni, annyira finom volt.
A továbbiakban a kertben játszottunk még egy kicsit, most már Fater is – miután „rá lett szólva”, gondolom – foglalkozott Zéténnyel, és Zéti a vége felé már őfelé is kinyílt. Jószívű kis gyerek ez :-) Aztán egész késő lett, este hat vagy fél hét is volt, mikor hazaindultunk.
Öcséméktől kaptam születésnapra egy nagy gesztenyemézet és házi lekvárt. A lekvárból a reggelinél már ettünk, szuper volt, a gesztenyemézet pedig otthon megnyitottam, annak ellenére, hogy éppen egy másmilyen méz volt épp forgalomban, de azt most felcseréltem ezzel.
Az egész család kikísért minket a parkolóig, ahol megint nagynéni-hibát vétettem, mert már búcsúzkodtunk és lassan a kocsiba készültünk beszállni, de még búcsúmondatokat váltottunk, Zéti pedig vidáman elszaladt egy irányba, én pedig – aki láttam ezt – nem vetődtem utána, mert valamiért úgy gondoltam, ostobaság folyton a nyomában lenni, különben sem ment messzire és bőven látótávolságon belül volt. De mikor Tesóm is észrevette, azt mondta: Ne engedd!, és utánaszaladt Zétinek. Ettől aztán rosszul éreztem magam, mert ezek szerint sosem bírom eldönteni, mikor kell utánaszaladni egy gyereknek és mikor kell hagyni, hogy menjen. A Duna-parton például minduntalan Zéti és a folyó közé akartam állni, nehogy beleessen, de azt meg nem kellett volna. Újfent megállapítottam, hogy jobb, hogy nincs saját gyerekem.
Annak ellenére, hogy Zétit nagyon imádom. Most búcsúpuszikat nyomtam az édes kis arcára, aztán hazaindultunk.
A hátizsákom nehezebb lett, mint volt, mert kaptam kölcsönkönyveket visszavinni, a polárfelsőmet, amit a múltkor itt felejtettem, mert a születésnapi lekvárt és gesztenyemézet J
Hazafelé nem beszéltünk „komoly dolgokról”. Én fizikailag nagyon fáradt voltam, és direkt szóba sem akartam hozni, hogy Faterban csak ülepedjen, amit Öcsémék mondtak neki…
Itthon lezuhanyoztam, lelkileg nagyon felvillanyozva, utána pedig kibontottam még egy sört, és megnéztem valami filmet, amiről most már nem tudom, hogy mi is volt, nem mintha valami feledhető film lett volna (olyant nem nézek), hanem mert azóta már megnéztem egy csomót és nem emlékszem, hogy épp aznap este mi volt…
Frissítés. Utólag jutott eszembe, hogy kifelejtettem pár mozzanatot (nagyon fáradtan írtam a posztot):
Zéti játszás közben százszorszépeket tűzött a hajamba, többször is :-)
Több ízben elkérte a SW-os karórámat („Kélem tik-tak órát!”) – ilyenkor felcsatoltam a kis karjára, ott hordta egy ideig, aztán szólt, hogy szedjem le; majd később megint ugyanez :-)
Rengeteg szúnyog volt, engem is csíptek, és Zétin is észrevettem szúnyocsípéseket. Mondtam neki:
-Ó, szegénykém, téged is megcsíptek a szúnyogok!
-Meggyógyul? – kérdezte aggodalmasan. Elfogott az ellágyulás, hogy ő még ilyen fiatal, hogy nincs tapasztalata szúnyogcsípés ügyben :-) Megnyugtattam, hogy persze!
Végül, amikor labdáztunk, és Zéti vidáman bedobta a labdát a kert sarkában lévő málnabokorba! Mire kérdeztem tőle: - És most ki fogja kihozni a labdát abból a szúrós bokorból?
Egy pillanatig gondolkodott, aztán huncut mosollyal rávágta: - Macka! :-D
