Ahogy már írtam, az idei nyaralás összességében jólesett, de volt egy csomó dolog, ami nagyon zavart. Ezek 99 %-a Faterhoz kötődött. Nem tudom, idén én voltam-e ingerültebb (lehet, mert 3 nappal előbb jött meg, mint kellett volna), vagy Fater hülye dolgai felerősödtek, vagy eddig is ilyenek voltak, csak könnyebben hunytam szemet fölöttük. Mindegy, a lényeg, hogy most marha sok olyan dolog volt, ami kurvára idegesített!
Illetve ezek eddig is voltak, csak most a 8 nap alatt koncentrálva láttam őket valszeg… A feledékenység, dicsekvés, lódítás stb.
Rögtön indulás reggelén, amikor a lakásom elé jött értem, azzal kezdte, hogy vissza kell mennünk hozzájuk, mert otthon felejtette a kistáskáját.
A kistáska egy istenverte hülye autóstáska, amit a 80-as évek óta senki nem hord, de ő abban tartja az összes személyes marhaságát, mint én a ridikülömben, amit viszont minden nyaraláskor átrámolok a hátizsákba, és nyaralás idején abból élek. Ő nem. Épp ezért pont a kistáskát otthon felejteni az olyan, mintha én a ridikül nélkül indulnék el itthonról, ami totálisan kizárt dolog. OK, visszamentünk érte a dugóban, plusz félóra.
Lementünk első délután a strandra. Ő a szobában felejtette a polifoamot. Lehet, hogy figyelmeztetnem kellett volna rá, de ne már… Én tartsam fejben, hogy „nálad van a polifoam? A törülköző? A….?” A saját cuccomból is pont elég volt, amit hoznom kellett.
Aztán – még mindig első nap – úsztunk a Balatonban idővel kettéválva. Én marha hosszan úsztam, aztán visszafelé láttam, hogy mintha Fater menne ki a vízből, de kurvára nem az Annabella strandján, hanem odébb, a városi strandon. Mi van – gondoltam –, csak nem elfelejtette, hol vagyunk? De hát már tavaly is az Annabellában voltunk. De abban sem voltam biztos, hogy Fater az, mert szemüveg nélkül úsztam, csak nagy homályos foltokat láttam a parton lévőkből.
Ahogy aztán mentem kifelé és élesedtek a körvonalak, Fater már a rendes helyünkön volt és mesélte, hogy bizony az Esterházy-strandon jött ki a vízből, és félórát kereste a cuccainkat, amik nem voltak sehol, és már majdnem ment, hogy bejelentse, hogy ellopták a cuccunkat, amikor eszébe jutott, hogy nem is ezen a strandon vagyunk.
Akkor erős aggódás fogott el, mert egy nap alatt három dolgot felejtett el (kistáska, polifoam, strand). De nem bírtam rájönni, hogy valami baja van, vagy csak egyszerűen annyira nemtörődöm, hogy szarik rája, mi hol van, ahelyett hogy picit odafigyelne a dolgokra.
Egy másik napon a strandra érkezve kiderült, hogy most a törülközőjét felejtette a szobában. Polifoam nélkül még el lehet lenni a strandon, de türcsi nélkül a 23 fokban nemigen, úgyhogy azért visszament. Mondtam is neki, hogy a francért nem lehet odafigyelni, hogy minden fontosat lehozzon!
A többi idegesítő mozzanat azok már csak ilyen általánosak voltak – listát írtam, amit most ide írok :-)
Az első az éjszakai zajongás, amiről talán nem tehet, de engem azért eléggé zavart a horkolás meg az álmában beszélés, ami lehet, hogy nem is lenne, ha nem szedne altatót. Mert ugyan egész biztosan nem tudom, hogy este szed-e altatót, de az tuti, hogy éjszaka bevesz még egy felet, amikor felébred és kimegy. Oda volt készítve a fürdőszobában. Kérdeztem még régebben, hogy mi a fasznak szed altatót éjszaka? Hát mert felébred, és nem tud visszaaludni.
De meg se várja, hogy vajon vissza tud-e aludni vagy sem, mert rögtön bekapja, mint a franciadrazsét. Amúgy meg mi van, ha nem tud elaludni?! Nem megy sehová reggel, mármint dolgozni vagy fontos dolgot csinálni. Ha egy éjjel nem alszik egy nyugdíjas, majd másnap vagy harmadnap elég fáradt lesz és majd akkor kialussza magát szépen. Ráér. Ezt már mondtam is neki, de hiába.
Az altatózás aznap idegesített a legjobban, mikor Káptalantótiba mentünk Öcsémékkel találkozni, ezt írtam is. Megbeszéltük, hogy 7.20 tájban indulni kéne, szóval 6.00 körül felkelni. Nem mondtam külön, hogy „légyszi ne vedd már be éjszaka azt a ki-bebaszott altatódat, hogy fel bírj kelni reggel!” Talán kellett volna. De bazmeg, mindent a szájába rágjak? Ebből lett aztán az, hogy keltegetnem kellett és nagy nehezen akkor szedte össze magát, aztán a kocsiban megkérdeztem, mikor vette be az altatót? 4.00-kor.
Akkor kibaszott dühös lettem. HATKOR ébresztő, erre, bazmeg, NÉGYKOR, kettő órával korábban bevesz egy fél Stilnoxot, amire rá van írva, hogy csak akkor szedjük be, ha van nyolc óránk aludni. A fél Stilnox tehát négy óra. Tudja, hogy hatkor kelünk, de csak beszedi! Basszameg, én nem tudom, hol tartja az agyát időnként. Ebből az esetből okulva aztán a hazaút előtti estén már direkt mondtam neki, hogy légyszi éjfél után már ne vegyél be altatót, jó???
Minden reggel ittam két kávét, különösen az Annabelláé volt isteni. Beszéltünk is egyszer vagy kétszer, én javasoltam neki, hogy szokjon vissza a kávéra, a hülye zéró kóla helyett. Ő nem. Mondom, de a kóládban ugyanúgy van koffein, csak még színezőanyag meg a faszom tudja mi, csomó káros bizbasz; a kávé sokkal egészségesebb, meggátolja az Alzheimert meg effélék. Nem kell napi tízet inni, meg van koffeinmentes kávé is. Ő nem. Azóta is issza az ipari hulladék zéró kólát.
Ez különben szintén idegesített, hogy bizonyos dolgokat, amiket javasoltam, az istennek sem csinált – konkrétan filmekre gondolok most, semmi komoly :-) A Wall Street farkasát (Scorsese), a Rettegés fokát (Scorsese), meg főleg a Drakulát (Coppola) ajánlgattam – nem csak most, hanem évek óta. Fent vannak a neten, szinkronosak, egyik sem hosszú, és mindhárom isteni. Idén is, mikor filmekről beszélgettünk, előhoztam mindhármat és dicsértem őket, joggal, hisz egyikre sem lehetne semmi rosszat mondani, sőt remek film mindhárom. A Drakula pedig még gyönyörű is. De nem. Az istennek sem. A hülye Sátántangót meg más elborult depressziós faszságokat azt megnézi, de három remek, közérthető, jó színészekkel teli filmet, azt nem. Miért? Csak. Komolyan a faszom sem érti. Ráér, van saját laptopja, de nem!
Aztán a hévízi puli, aki egy bizonyos étteremnél tartózkodik állandóan, de most az első időkben nem láttuk. Fateron láttam, hogy már kérdezgetni akarja a személyzetet, hogy hát hol a puli? Mondtam neki, hogy ne kérdezgesse már őket a puliról. Miért ne? Olyan kínos, hogy sosem fogyasztunk semmit, de bezzeg a pulit azt simogatjuk meg fotózzuk…. De végül csak megkérdezte őket, és én csakis azért nem parancsoltam rá kategorikusan, hogy ne tegye, mert aggódtam, hátha meghalt a puli, és így kiderült szerencsére, hogy nem. Utolsó este láttuk is.
A lassú menése is idegesítő volt. OK, folyton lassan megy – nem is tudom, hány évvel ezelőtt vettem észre először. Valahogy apróbbakat lép és így máris lassabb, mint az én normális tempóm. Ez igazából csak akkor komolyan rossz, ha sietnénk valahová és őmiatta késünk. (Mint egyszer a Szentendrére menő HÉV-et, amit épp elértünk volna, ha szedi a lábát, így viszont a pofánk előtt ment el.) De lassan megy, aztán meg gyakran meg kell állni és leülni – akkor rágyújt egy cigire, de még a ciginél is tovább kell ott ülni, mert közben megnézi a mobilján a Facebookot meg hogy hány lájk vagy komment jött… Végül én szólok, hogy menjünk már. És mikor belelendülnék a gyaloglásba, akkor megint álljunk meg.
A cigi és a nonstop telefonnézegetés a halálba idegesített. Nesbo Kés c. könyvét hozta le, de alig haladt vele – bevallom, figyeltem :-D – mert közben Hócipőt olvasott, de leginkább a telefonját nézegette, volt, hogy húsz percig olvasta a regényt mellettem az erkélyen, aztán letette és jött a telefonsimogatás másfél órán át. Így már érthető, hogy olyan kurva sokáig tart neki egy átlagos könyvet kiolvasni.
Régebben éjszaka is nézegette a telefonját, de azért már tavaly szóltam (a fénye zavar), szóval idén vagy nem nézte, vagy kivitte a mosdóba, ahol elszívott éjjel egy cigit. Nem hiszem el, hogy nem lehet reggelig kibírni kommentnézegetés nélkül! Ezek olyan gyerekes dolgok számomra…
Muszáj neki mindennap kiírni vagy kitenni valamit FB-re, néha naponta többet is. Régebben fotókat rakott ki és számolgatta a lájkokat. Mostanában inkább marha hosszú anekdotákat ír az életéből, amik szerintem elég érdektelenek és főleg kurvára unalmasak, de persze van, aki még nem hallotta százszor őket és azok lájkolják meg pozitívakat kommentelnek, ezt biztatásnak veszi és folytatja.
Rémesek ezek az állandó dicsekvések, amik az anekdotái mögött rejlenek. Régebben én is kiírtam a FB-ra néha, hogy „sikerült 10 km-t futnom!”, de Fater munkássága olyannyira elvette a kedvemet az effélétől, hogy talán még azt sem írnám ki ezek után, ha megmásznám a Mount Everestet. Faternak állandóan kell valami pozitív megerősítés, és ezt képes a vadidegenek lájkjaiból meríteni, de az nem elég ám, mert holnap megint kell újabb adag! Lehetőleg még több, mint ma. Na most nekem aztán tényleg nincs valami egészséges önbizalmam vagy önképem, de ennyire basszameg még nekem sincs komplexusom, hogy az életem központi kérdése meg az önbecsülésem alapja az legyen, hogy hányan lájkoltak, olyan emberek közül, akik alig ismernek (mert én pl. sosem lájkolom ezeket, Öcsém meg azt hiszem, le is vette az üzenőfaláról Fatert). Ennyit a megerősítésről.
Még amikor Öcsémékkel találkoztunk Káptalantótiban, akkor is ösztönösen az volt az első tevékenysége, hogy a saját dolgairól kezdjen dumálni, pl. hogy bizottsági ülése lesz jövő héten, márpedig aligha van uncsibb dolog, mint egy kurva önkormányzati bizottsági ülés, főleg, ha Öcsémék és az egyetlen unokája is ott van, és kb. azt se kérdezte meg, hogy jól vannak-e.
Aztán a méz! Épp a piacon (Hévízen is, Káptalantótin is) mondtam neki egy mézes standnál, hogy egyen néha mézet, az marha egészséges. Nem, ő dehogy eszik mézet, hát ő cukros! OK. De én direkt utánanéztem és a mézben lévő cukor sokkal kíméletesebb és barátibb, mint a Stühmer csokié, ráadásul annyiféle vitamin van benne, ami ezt ellensúlyozza. De közben Fater megeszik egy nap 1-2 tábla cukormentes csokit, és/vagy cukormentes nápolyit is, amik ekkora mennyiségben már inkább ártanak; sőt mikor palacsintáztam, ő is evett egy lekvárost minden alkalommal. Sőt a vacsorára kitett kis falat süteményekből is mindig evett egyet-egyet. Így idén meg is mondtam neki, hogy marhaság a cukorbetegségre hivatkozni méz ügyben, amikor a lekváros palacsintát megeszi, a vacsora sütit megeszi, sőt néha cukros fagyit is eszik. Ennyi erővel nyugodtan ehetne mézet, ami sokkal egészségesebb.
Zavarnak persze a lódítások is, főleg amikor büszkén elmeséli. Kurvára felhúzom magam olyankor. Idén – újra – elmesélte a régi sztorit, hogy a cukordoki, mint mindig, beutalta őt a szemészetre, hát ő azt a papírt eldobta (WTF??), de nagyjából megjegyezte, de rosszul jegyezte meg az időpontot és pont lekéste, mire eszébe jutott, akkor meg odament két órával később és azt mondta a szemészeten, hogy bocsesz, de belejött a kocsijába egy BMW. Azok a szerencsétlenek meg ott sajnálkoztak, hogy jaj de rémes.
Szerintem ez egy olyan kurva méltatlan sztori, hogy ha velem történt volna, mélyen hallgatnék és senkinek nem mesélném.
Eleve eldobom a papírt, amit a doki ad az időponttal?! Legalább fotózná le az okostelefonnal! Aztán meg még hazudik is a szemészeten. De egyébként a cukordokinak is hazudik, mert pl. sosem mondja meg neki, hogy dohányzik, meg mindig kevesebb kilót mond, mint amennyi valójában. Mondom neki, és mi van, ha egyszer ráállít a mérlegre, mint engem véradáskor? Azt gondolom, fel sem tételezi a cukordoki, hogy még cigizik is Fater. De valahányszor kontrollon van és büszkén meséli, hogy minden rendben, meg hogy megdicsérte őt a cukordoki, nem tudom megállni, hogy szóvá ne tegyem, hogy persze, ha tudná, hogy cigizel, rögtön nem dicsérne. Erre aztán elhallgat.
Aztán itt van az idegenekkel szóbaállás, ami a Facebookon dicsekvésnek egy IRL formája szerintem. Pécsről hazajövet, ahelyett hogy köszönés + odaadja a jegyet, még elkezdte a kalauznak, hogy milyen sokan vannak ma! A kalauz meg marha boldog volt, hogy végre beszélgethet, odaállt hozzánk és félórán át dumált, hogy jaj csakugyan, milyen sokan vannak, és milyen meleg van stb. … Fater meg feszengett, mert igazából szart ő a kalauzra, abszolút nem érdekelte, nem akart ő beszélgetni, csak valami leereszkedő megjegyzést, amit az majd hálásan meghálál („Hogy halad az aratás, parasztok?”, „Nagyon jól, Rákosi elvtárs!”, „No csak így tovább!”) Én marha kínosan éreztem magam, de mivel nem én kezdtem dumálni, csak olvastam tovább.
De Fater ebből nem tanult és gyakran leáll idegenekkel, aztán meg alig bír kiszabadulni a szituból, nekem meg csak ég a fejem.
Idén is volt efféle. Kétszer is. Első esetben Füredről mentünk Hévízre, útközben megálltunk Badacsonyban. Ragyogó napsütés, a hajóállomáson festett egy lány. Fater már kerülgette, éreztem, hogy hozzá akar szólni, ahogy a horgászokhoz szokott (Volt ma kapás?). Ösztönösen megszólaltam:
- Légyszi ne menj oda hozzá beszélgetni!
Nevetett, de kérdezte, hogy mér ne? (Mondjuk mert szerintem bunkóság?) De ezen finomítottam és azt mondtam, hogy mert valószínűleg nyugiban akar festeni a csaj, és ha húszpercenként odamegy hozzá jópofizni egy turista, az nagyon zavaró lehet. Másrészt ha meg esetleg pont beszélgetni akar, akkor félórán át fosni fogja a szót, téged meg igazából úgysem érdekel.
Félig viccesen mondtam, hogy ne nagyon sértődjön meg, úgyhogy belátta az igazamat.
De aztán Káptalantótiban csak megtörtént a festővel beszélgetés! És pont úgy, ahogy megjósoltam!
Akkor már lejöttünk a Csobáncról és elköszöntünk Tesóméktól. Egyszercsak ott egy festményes stand, mögötte az a faszi, aki a feleségével felváltva szokott Badacsonyban képeket árulni. Fater oda is ment, és rákezdte, hogy ugye ők szoktak Badacsonyban?... Mire az ember azonnal rávágta, hogy bizony ők! De most milyen rossz, mert a járvány, meg nincs turista, meg ez rossz, az rossz, és sok a helypénz itt a piacon, és nincs pénz festékre, vagy a fene tudja, miket mondott még, a lényeg, hogy – ahogy megjósoltam – marha hosszan beszélt, Fater pedig állt egyik lábáról a másikra, mert tényleg nem érdekelte, csak vállveregetős jópofizást akart, aztán most végig kellett hallgatnia a festőt.
Szeretném hinni, hogy okult az esetből…
Nagyjából ezek voltak a fő bajok Faterral. Illetve még pár, amiket már nem írok le, de ehhez hasonlók. De már így is túl hosszú ez a bejegyzést. Engem a legjobban az húzott fel, hogy - állandóan, nem csak most - annyira nem foglalkozik Öcsémékkel, annyira önmagát akarja előtérbe pakolni, hogy szinte nem is törődik Zéténnyel, vagy ha esetleg kérdez is róla, akkor már Tesómék dolgaival nem foglalkozik egyáltalán. De saját magáról anekdotákat mesélni 1975-ből, az mindig megy.
Személyes nyűgöm volt még ezenkívül a menstruáció, ami szombaton jött meg, ahelyett hogy a menetrend szerint a hazaérkezés utáni napon, kedden jött volna. Így a Csobáncot mászhattam menstruálva, illetve Hévízen is szaladgálhattam folyton tampont cserélni, de végül is elviselhető volt, mert alig volt ott ember…
