Kezdek olyan lenni, mint Amy Farrah Fowler, az évi egy randevúval, amit megígért a mamájának (persze mielőtt Sheldonnal találkozott volna :-D) Az idén is volt egy, kb. hasonlóan sikeres, mint a 2017-es meg a 2018-as.
Most is Dóri kezdte rágni a fülemet, mint 2018-ban. Hogy jaj, van a Tamás nevű pasijának egy haverja, a Krisztián, és ő úgy szeretné neki megadni a mailcímemet, és olyan jó lenne, ha én is összejönnék valakivel, és milyen kár, hogy én még nem találkoztam senkivel stb. …
Mivel a 2017-es és a 2018-as eset is enyhén szólva kellemetlen, utóbbi esetben tök érdektelen volt, most már kurvára nem érdekel semmiféle újabb randevú, és a legkevésbé sem vágyom valami kínos „ismerkedésre”, „aztán mit csinálsz szabadidődben?”-típusú, állásinterjú-féle kérdésekkel.
Ráadásul a Dóri faszijának a haverja, na ez pont nem az, amire buknék, hisz a Dóri faszija szerintem egy faszfej. Madarat tolláról, embert barátjáról. Nem hinném, hogy egy normális csávó pont egy ilyen kreténnel haverkodik; noha végül is ki tudja, nekem is vannak fárasztó ismerőseim, meg olyan is, aki kicsit felszínes, de csípem, mert felszínes hangulatomban jó vele lógni…
Dóri ráment a telefonján a Facebookra, hogy majd ott megmutatja a Krisztiánt, de sokra nem mentünk, ugyanis Krisztián az a típusú csávó, aki valamiért szégyelli az arcát és csak olyan képeket tesz fel a FB-ra, ahol háttal van, vagy 150 méterről fotózták, vagy humorosan nehézbúvár-felszerelésben van, vagy napszemüveg és sísapka fedi a pofáját. Én az ilyesmit rühellem. Nem azt mondom, hogy én életem minden napján lefotózom magam és fel a Facebookra, de az én arcom ott van. Az összes korábbi profilképem fent van, sőt még futóverseny utáni (dicsekvős), izzadt, totál smink nélküli képekből is van bőven. Aki engem meg akar ismerni látatlanban, annak nem árulok zsákbamacskát, tessék nézd, milyen vagyok 10 km futás után nulla sminkkel. Ezért egy faszi, akiről még azt sem tudom, van-e orra, vagy kövér-e, magas-e, már eleve nem volt valami szimpatikus.
De azért vállat vonva mondtam Dórinak, hogy ha annyira akarja, tőlem megadhatja a mailcímemet, de ne a rendeset, hanem a freemailest. (Hogyha eszelős lenne, akkor ne a mindennapos gmailemre küldje a vírust meg a fotókat a farkáról.) – Nem is annyira azért mondtam, hogy „hátha mégiscsak ez lesz az igazi, történtek már csodák, lásd Agymenők”, hanem inkább hogy Dóri megnyugodjon (és békén hagyjon).
Ez volt valamikor február végén, március elején, épphogy túl voltam a költözésen és a lakásátadáson, marhára nem randizáson járt az eszem. Már el is felejtettem a dolgot, de egyszer csak eszembe jutott, hogy hopp, meg kéne nézni a freemailt! Meg is néztem, már ott pihent a Krisztiántól egy (3 napos) mail, hogy szia, meg hogy hallotta a Tamástól, hogy esetleg szívesen ismerkednék.
… Rossz pont, mert a Tamást nem is ismerem személyesen, én csak a Dórival állok kapcsolatban. Na mindegy… Visszaírtam, hogy szia, meg aha. Később írt, hogy ő most jött haza külföldről, és a járvány miatt önkéntes házi karanténban van, így két hétig nem is megy ki a lakásból, addig nem is tudunk találkozni (ez még a veszélyhelyzet előtt volt). Remek, gondoltam, mert én meg nem is akarok egyáltalán randizni :-D
Hát így váltottunk pár mondatos e-maileket néhány naponta. Nekem őszintén szólva egyáltalán nem is volt a valóságomban a dolog, többnyire három nap elteltével jutott eszembe, hogy „basszus, a csávó!” Akkor gyorsan megnéztem a freemailt, aztán válaszoltam valamit. De csak ilyen tök felszínes, egyáltalán nem lényegi dolgokról írtunk, most nem is emlékszem, miről. Én egyáltalán nem is vágytam semmiféle komolyabbra, úgyhogy nem is foglalkoztam igazából a dologgal, nem különösebben érdekelt, mit ír vagy én mit válaszolok.
Aztán jött márciusban a veszélyhelyzet kihirdetése, amikor elvileg csakis fontos céllal lehet elmenni otthonról. Ez nekem jól jött, mert a Krisztián kéthetes karanténja pont lejárt volna, és eljött volna az idő, hogy találkozzunk személyesen, de hát most mit ad Isten, nem is szabad…
Akkor azt írta a csávó, hogy hát menjünk át egy másik online platformra, kérdeztem, mire gondol, mire ő, hogy pl. Facebook? OK – gondoltam –, ott fent van a fotóm, ha nem tetszem, már nem is kell találkoznunk, ráadásul letilthatom, ha nem lesz szimpatikus. Megadtam neki, hogy milyen álnéven vagyok fent a FB-n, aztán kiléptem a freemailből.
Gondoltam, majdcsak ott lesz az üzenete vagy ismerősnek jelölése vagy efféle a FB-n. Még ha több ember is lenne ezzel az álnévvel, akkor is ki tud szűrni az ismerőseim alapján, ahol ott van Dóri, akinek nagyon ritka neve van.
Egyáltalán nem is foglalkoztam tovább a dologgal – volt épp elég más téma márciusban –, aztán egyszercsak, úgy két hét múlva, eszembe jutott, hogy „fú, a csávó!” Hát egyáltalán nem is jelentkezett Facebookon. Én meg két hete meg sem néztem a freemailt, azzal, hogy átirányítottam a fickót a FB-re, majd ott jelentkezik. Fel se tűnt eddig, hogy nem jelentkezett.
Gondoltam, biztos nem talált meg (vagy meglátta a pofámat, és nem tetszett?). De ezek után a freemailbe már bele sem léptem, mert gondoltam, hogy biztos elküldött a kurva anyámba, hogy nem írok – már ha ő írt és én arra nem válaszoltam, hisz a FB-n „vártam” – így mi értelme lenne, úgyhogy annyiban hagytam az egészet, mert a legcsekélyebb mértékben sem érdekelt.
Még örültem is, mert majd pont a kretén Tamás haverjaival akarok járni; haveri körből járni valakivel különben is hülye dolog, amikor a hátad mögött esetleg kibeszélnek a többi ismerősök…. na pont ez hiányzik nekem, az én önbizalmammal.
Különben is annyi gond van a randizással, én sosem szerettem, fel sem fogom, hogy mások miért vannak oda érte? Nekem mindig olyan, mint egy állásinterjú, azzal az eltéréssel, hogy a meló kell, viszont pasi nélkül eddig is jól megvoltam, és annyira kínosan érzem magam mindig, hogy legszívesebben el sem mennék, vagy örömmel venném, ha a pasi a randi előtt félórával kitörné a bokáját és nem tudna eljönni.
Már totálisan meg is feledkeztem a dologról, amikor a névnapomkor, májusban sétáltunk Dórival a Margitszigeten, és fagyizás közben nagy tapintatosan megkérdezte, hogy kérdezhetne valamit? Mi volt a baj a Krisztiánnal?
Ki a f*szom az a Krisztián? Nem ismerek semmiféle…. Jaaaa, persze, a csávó márciusról! :-D
Merthogy mondta a Krisztián a Tamásnak, hogy én nem is válaszoltam az utolsó mailjére.
Mondtam, hogy freemailen leveleztünk, aztán át terveztünk menni a FB-re, de ő nem jelentkezett, én meg teljesen elfeledkeztem a freemailem nézéséről (oda csak online könyvrendeléseket kérek, és csak azért nézem a fiókot, hogy átvehető-e már a rendelés, de a karantén alatt ugye ezek zárva voltak, tehát miért néztem volna). Úgyhogy mivel a FB-n nem jelentkezett be, én meg a freemailt tök elfelejtettem, csak hetek múlva jutott eszembe, így gondoltam, már nincs sok értelme és nem is néztem meg. (Egyébként azóta sem…)
Dóri sajnálkozott, ó de kár, jaj de kár, pedig én úgy szerettem volna, ha ti ketten összejöttök. Mondtam neki őszintén, hogy ráadásul meg ne haragudj, de a Tamás haverja, és hát tudod, mi a véleményem a Tamásról (hogy seggfej). Ó, de hát már nem is találkoztak tíz éve!
Még jobb. A Tamás ajánlgatja nekem (áttételesen) a Krisztiánt, akit tíz éve nem is látott, honnan tudja, hogy nem lett-e szektás, fideszes, sorozatgyilkos, vegán vagy másmilyen szörnyeteg azóta. Tiszta jó, hogy nem randiztunk.
Dóri még szomorkodott, aztán mondta, hogy már megtanulta a leckét, többé nem fog ajánlgatni nekem senkit. Mondtam, hogy nagyon helyes, köszönöm! :-D
Hát ennyi volt az idei „randi” története.
