A nyár utolsó hosszabb lélegzetű szabadsága is eltelt… A következő a karácsonyi szünet lesz, illetve ki tudja, hol leszek én akkor.
Ez a szabi jól kezdődött, mert pénteken elengedtek jóval korábban, ezért volt időm meginni egy Frei kávét és elrohanni az amcsi édességes boltba, ahol Áginak (aki pedig hivatalosan nem eszik finomított cukrot) kerestem a kért csokiját, de az nem volt.
Ezután elmentem az új Öngyilkos osztagot megnézni, mert arra már volt jegyem, majd az Arénába a másik amcsi boltba – ott sem volt az az édesség, így maradt a Tátra utcai bolt utolsó reménynek, és ott végre volt.
Így kalandosan és tapasztalatokkal kezdődött a szabi. Ja, és pénteken kora este még futottam is.
Jut eszembe, azért mégsem volt felhőtlen a munkanap sem, noha a főnök ekkor már második hete szabin volt, ami totális öröm, csakhogy a szabis papíromat sehol sem találtam. Volt egy az áthelyezésem előttről, de ezt még akkor lezártuk, aztán volt egy a májustól június közepéig tartó ideiglenes osztályomról, és végül lett egy harmadik, ahová a június végi szabit írtam ki, ez már a régi/új osztályomé szintén. Na, ez utóbbi kellett volna most, és az istennek sem lett meg! A főnök helyettesei leszarták, és mondták, hogy írjam arra, ami épp megvan. Csakhogy az a másik osztályé. Mindegy – erre írtam; spoiler: most, szabi után visszatérve sem kerítette elő a főnök az igazi aktuálist (szerintem nála van, vagy ha nem, ők tudnának újat nyomtatni). Mindegy, leszarom, az elektronikus nyilvántartásban ott vannak az eddigi szabik, teszek én a papírra…
A szombat, a szabi első teljes napja remek volt, Tesóméknál voltam és sokat játszottunk Zétivel. Illetve eddigre már Zsófi is tök nagyra nőtt, kimondottan szép nagy baba lett, és ha hasra fordították, még valamennyire mászni is tudott! :-) A délután folyamán sétálással egybekötött családi úszás is volt, kivéve engem, aki nem akartam, és Ági ezért rám bízta, hogy tologassam az utcán le-föl Zsozsót, aki közben elaludt.
Most voltunk először kettesben Zsófival. Mondjuk, őt ez teljesen hidegen hagyta :-D Aludt, mint a bunda. Tologattam vagy félórát, ekkor előjött a család többi része is. Kicsit sajnáltam, hogy kimaradtam Zéti úszkálásának látványából, de gondolom, fogom még látni.
Ő egyébként szintén nőtt, nyúlánkabb lett, már alig-alig volt meg rajta az a babás gömbölyűség, inkább hosszabb lett a karja-lába, mintha nem is hároméves lenne. De persze hogy így is nagyon édes volt! :-)
Most fogtam először a kezembe Zsófit. Eddig egyszerűen nem mertem :-) De most már olyan szép nagy, stramm baba, hogy gondoltam, csak nem esik baja. Olyan jó érzés volt fogni a kis, tömör, meleg testecskéjét; ringattam, és puszikat adtam a kicsi hajára.
Vasárnap hajnalban futottam, utána mekis reggeli és kávé a Freiben. Szabadság van, ezt meg kell ünnepelni valahogy :-D
Hétfőn pedig indultunk Zalakarosra! Kivételesen időben indultunk, titokban reméltem, hogy idén sikerül a régi vágyam: Siófoknál lejönni a sztrádáról, és onnantól a 7-es úton csorogni végig…. Hát ez nem jött össze. Már a városból kikecmeregni is macerás volt, aztán a sztrádán jött egy sávlezárással járó szerelés vagy hasonló dolog általi hosszú dugó, aztán beugrottunk a székesfehérvári Aldiba sörért és vécére. Fonyódon lejöttünk a sztrádáról palacsintázni, de aztán visszatértünk rá, és még így is csak kb. 15.00-kor csekkoltunk be a szállodába.
Addigra már vacakul voltam, mert ezer fok volt, és az allergiám is a csúcson, pedig most mindennel készültem: Claritine, orrspray és szemcsepp is volt nálam, és egyiket sem féltem használni! De hiába, 100 %-ig elnyomni nem lehet egy négykeresztes parlagfű-allergiát :-(
Imádom ezt a kis szállodát, mert egy köpésre van a fürdőtől. Idén ráadásul legfelső emeleti szobát kaptunk, ami nyugatra néz! Szép kilátás, és reggel nem tűz be a nap!
Rögtön rohantunk le a strandra, úsztunk, aztán még időben elkaptuk a 16.00 órás hullámzást a hullámmedencében. Gyerekes vagy sem, de évente ilyenkor imádom ezt :-D Utána végigjártuk a strand összes elérhető medencéjét, mert – nem először – rájöttünk, hogy sokkal több medencébe eljuthatunk a belépőnkkel, mint amiket általában fel szoktunk keresni. Így az élménymedencét is kipróbáltuk, meg a fedett termált, amik valami isteniek voltak.
A strandon még a Fekete várost olvastam, mert azt nem sikerült még otthon befejezni, sőt kétnapi adag megmaradt belőle – így magammal hoztam, holott eredetileg két thrillert és a kettő között egy csajos könyvet akartam hozni. De a Fekete várost mégsem hagyhatom félbe, és jól tudtam, hogy abból minimum egy napi még hátravan… Így csak ezt hoztam el és a két thrillert. Ami gondoskodott róla, hogy az első éjszakát leszámítva minden éjjel kellemes borzongással térjek nyugovóra :-D
A vacsora finom volt, csak sajnos – egyetlen hátránya ennek a szállónak – tök kicsi az étterem, úgy kell asztalt vadászni. De most sikerült! Vacsora után sétáltunk, aztán zuhany, és az 5 %-os sörömmel olvasgattam.
Sajna, estére a bogyók és orrspray által elnyomott allergia valahogy tombolt és feszített a fejemben, mint egy kitörni akaró vulkán, ráadásul a hőség is betett, szóval durva fejfájásom lett estére. Algopyrint vettem be, és a sör utolsó decijét kénytelen voltam kiönteni, mert éreztem, hogy hányás nélkül nem tudnám meginni. Aztán lefeküdtem, remélve, hogy hátha a lapos párnán alvástól majd elmúlik a rosszullét, és szerencsére így is lett. Marha jól aludtam, és reggelre sokkal jobban lettem.
Reggel viszont az idő lett rossz. Éjszaka vihar és eső jött, az erkélyre teregetett fürdőruhám és törölközőm tök vizes lett. Aznap a bivalyrezervátumot akartuk megnézni, emiatt a legkorábbi időpontban, 7.00-re terveztünk lerohanni a reggelihez, mivel a bivalyokhoz Zalakomáron keresztül vezet az út, és minél előbb el akartunk indulni, mielőtt a zalakomári kannibálok életre kelnek és előmásznak.
Meg is reggeliztünk, de az eső újra rákezdte, így vártunk. Aztán rájöttünk, hogy ilyen időben nem is érdemes a bivalyokhoz látogatni, hisz ott is tök sár minden – utána a Kányavári-szigetet terveztük, ami szintén –, ezért én kitaláltam, hogy akkor menjünk Keszthelyre, ott aszfalt van.
Így is lett. Keszthelyre mentünk, addigra úgy-ahogy csökkent az eső is. Majdnem azonnal a Tulipán Kávézóba siettünk, mert noha a zalakarosi szállóban becsületes kávé volt, de azért ha már Keszthelyen vagyok, a Tulipán sütijét és kávéját kár lett volna kihagyni. Most tiramisut ettem és egy rövid kávét, isteni volt.
Ezek után várost néztünk, sétáltunk, felmentünk a Festetics-kastélyba, ahol végre nem volt 40 fok (mindig annyi van, ha mi ott járunk), viszont egymillió turista volt. Hja, ma nem lehet strandolni, hát mindenki a kastélyba jön. Akkora sor állt, hogy nem hittem a szememnek. Még jó, hogy mi most éppen nem akartunk bemenni.
Ezután jólesett volna valami mekis, halas szendvics, de a Mekinél is annyi autó volt, hogy képtelenség volt beparkolni, így a helyi Intersparban vásároltunk, és az ottani nosztalgiakiflit ettem, füstölt sajttal. Majd vissza Zalakarosra.
Most hűvösebb volt, mint tegnap, szerencsére már nem esett, de azért a hidegebb vizű úszómedencében csak röviden úsztunk. Viszont a meleg vizes medencéket végiglátogattuk. Úgy emlékszem, a Fekete várost kiolvastam eddigre, és nekifogtam a Hasadék c. szlovák (!!) thrillernek. – Igen, én is mosolygok :-D – Ez a könyv eléggé tetszett, noha olyan félelmetes hangulata volt, hogy direkt örültem, amiért ezekben a napokban nem alszom egyedül éjjel. Nagyon bírom az ilyen titokzatos eltűnéses, valós (?) események ihlette sztorikat.
Strand után vacsora, aztán séta, séta közben pedig a főtéren lévő katolikus cukrászdában fagyit ettünk. Azért nevezem katolikusnak, mert egy feszület lóg a falán, és azért kellett a fagyi, mert a szállodai desszertek elég vackak voltak: csúnya piskótaszerű sütik, sőt némelyikben még mazsola is volt! Hát akkor már inkább a katolikus, poharas fagyi :-)
Este olvastam, bár nem tudtam eldönteni, mi lenne a félelmetesebb: ha villanyt oltanék és aludnék, vagy ha tovább olvasnék…
Mindenesetre remekül aludtam, ennek a szállodának tök jók a matracai. Erre a napra végre nem jósoltak esőt, így ma is a legkorábbi, 7.00 órás időben botorkáltunk le a reggelihez, azzal, hogy most aztán igazán megyünk a bivalyokhoz! El is indultunk jókor. Sajna a zalakomári rosszarcúak egy része már az utcán volt, de szerencsére megmaradtak a járdán. (Mért nincs egy Zalakomárt elkerülő oldalsó út a bivalyokhoz…)
A bivalyrezervátumnál még csak egy autó állt a parkolóban, szinte egyedül voltunk látogatók. Ez egyszerre volt jó és ciki is kissé. Az idő kellemes volt, a bivalyok és egyéb állatok már ébren. Sokat fotóztam. Mire körbejártuk az egész helyet, és minden fontosabb jószágot megnéztünk és lefotóztunk, már ezer turista hemzsegett a környéken. Nemcsak autókkal volt tele a parkoló, hanem még két ilyen városnéző kisvasút is befutott. Nem hittem a szememnek! Azt hittem, ezek ilyen városon belüli izék, nem gondoltam, hogy ilyen távolra is eljönnek…
Ezek után továbbmentünk a Kányavári-szigetre, ahol megintcsak megtántorodva kaptunk a szívünkhöz, mert ott is annyian voltak, mint az oroszok: konkrétan a parkolóban alig volt hely. A szigeten is hemzsegtek! Persze, itt is volt egy turistabusz (is).
Jó, azért a sziget elég nagy, el tudtuk kerülni a tömkeleget, no de akkor is fura, hogy ennyien voltak, mert soha ekkora tömeget még nem láttunk itt. De persze megfejtettük a rejtvényt: nincs hőség, tehát strandolni nem lehet, viszont nem is esik, úgyhogy gyerünk kirándulni! És így felkerekedett Zala megye összes turistája, mindenki pont ide.
Az utolsó teljes napunk volt Zalakaroson, és én makacsul eldöntöttem, hogy ma a szokott két szendvics helyett csak egy kell – ezt a szigeten megettem –, délután pedig „strandkaját” akarok enni!! Valami rántott sajtot vagy rántott csirkemellet vagy effélét, amit a zalakarosi strand számos kajáldájának egyikébe veszek meg!
Ez sikerült is, találtam egy olyan kajáldát, ahol nem hemzsegtek hetvenen, kaptam is rántott sajtot jó kis tartármártással, és felszippantottam egy ültő helyemben. Utána persze két palacsintát is ettem (egy másik helyen, mert palacsinta ott van, ahol a lángost szokták adni).
Nem volt valami diétás ez a hét, az tény :-D Szerencsére a fekete, „elegánsabbik” rövidnadrágom még az utolsó napon is rám jött (a farmert nem is vettem fel).
Vacsora után a város hegyek felőli oldalán sétáltunk, ami nagyon kellemes volt az alkonyatban. Aztán haza, hajat mostam és fájó szívvel olvastam még az erkélyen. Utolsó este! Nagyon szép volt, ahogy leszállt az est. És máris eltelt ez a pár nap Zalakaros is!
Másnap reggeli után összepakoltunk, kicsekkoltunk és fizettem, illetve, kénytelen voltam visszakérni a szobakulcsot és még egyszer felszaladni, mert fent felejtettem a polifoamomat, aminek olyan jó kis helyet találtam, ahol abszolút nincs útban. Így viszont simán ott felejtettem, Fater szólt már a kocsinál. De meglett!
Mivel 19-e volt, a hétvégére kellő cuccokat ma meg kellett venni. Javasoltam, hogy ne Füreden vásároljunk, mert ott addigra már tömeg lesz, hanem szaladjunk be még itt a keszthelyi Tescóba vagy Intersparba. Az Interspar lett belőle (itt volt a kedvenc chipsem is, és vettem alkoholos sört az utolsó estére). Már bent is elég tömeg volt, de igazából a Keszthelyről a körforgalmon keresztüli kikanyarodás volt az embert próbáló… Megint hosszú ideig araszolgattunk, de aztán szerencsére ráfordultunk a 71-esre.
Badacsonyban megálltunk palacsintát enni (én), cukormentes fagyit enni (Fater), illetve sétálni (mindketten) és inni egy deci muskotályt (én).
Ezután már akadálytalanul mentünk tovább Füredre. Nagyon boldog voltam, hogy idén már harmadszor, még egyszer eljuthatok ide!
Ráadásul nagy izgalommal vártuk, hogy milyen lesz az új szálloda. Itt még nem voltunk. Ezért magunk közt „szellemhotelnek” neveztük ezt a szállodát, és nem is hittük, hogy létezik, noha persze mailben megerősítették a foglalásomat.
Először a műholdas térképen láttam meg pár éve, hogy Füred eldugott hátsó sarkában van egy „Hotel Lido”. De ezen csak röhögtem, hogy ugyan, nincs már ott semmi, csak nádas meg vitorláskikötő… Aztán pár éve egy nyaraláskor kíváncsiságból odamentünk és lecsekkoltuk, és meglepve láttuk, hogy tényleg van egy Hotel Lido! Addig azt hittem, csak úgy ottmaradt a térképen, mint a keszthelyi kikötő két bezárt szállodája.
Be is mentünk és úgy-ahogy körbenézelődtünk a helyen korábban, de az épületbe persze nem mentünk be, de a kertje és a hely nagyon tetszett, ezért most kitaláltam, hogy Zalakaros után még töltsünk itt két éjszakát. Sajnos a honlapjuk olyan, mintha 1999-et írnánk, de azért csak sikerült a szállásfoglalás.
Most ezért nagy-nagy kíváncsisággal vártuk, hogy milyen lesz! Megtaláltuk az utat, lehajtottunk, be a szálló elé, és beléptünk!
Őszintén szólva kissé szocreál pusztulatot vártam, ehhez képest az előcsarnok tök rendezett és kellemes, modern, nemrég felújított volt, a recepción ott volt egy ember, aki tudott rólunk, rögtön kaptunk kulcsot és a fontosabb információkat.
Elhűlve mentünk fel a szobánkhoz, mert tényleg annyival szebb volt a hely, mint vártuk… A szobában pedig leesett az állunk, mert kényelmes és tágas volt, rendes, nagy terasszal (még világítás is volt!! éljen az esti olvasás!). És külön a vécé és a fürdőszoba! Végre, nem kell megvárni a hányással, míg a másikunk épp zuhanyozik!
Két különálló ágyat kértem, ezt olyan jól komolyan vették, hogy valójában egy háromágyas szobát kaptunk, aminek a két szélső ágya volt megvetve. A középsőt pakolásra használtuk. Így totál zavartalanul lehetett aludni, viszont mégis ott volt Fater, ami a szlovák thriller miatti éjszakai félés miatt most hasznos volt :-D
Úgy éreztük magunkat, mint a frissen érkezett katonák Igoriban. Vajon hol a hiba?? Túl szép, hogy igaz legyen. Arra gondoltam, hogy talán majd a kaja lesz nem jó.
De első körben azonnal lerohantunk a strandra. Az árban benne volt a korlátlan strandbelépő, ami fantasztikus dolog. Az egyetlen rossz sajnos az volt, hogy amint a strandra tettük a lábunkat, a hőmérséklet leesett kb. 21 fokra, a napot eltakarták a felhők és hűvös szél kezdett fújni. Bezzeg Badacsonyban meg lehetett főni… Na mindegy, azért kétszer is úsztunk, de az idő nem lett jobb, sajnos. Ennek mondjuk az az előnye megvolt, hogy egyáltalán nem volt tömeg a strandon.
Úszás után felrohantunk, és kíváncsian lementünk vacsorázni. Az egyik fő parám – azon kívül, hogy esetleg rossz a kaja – az, hogy kicsi az étterem és úgy kell birkózni a szabad asztalokért.
Hát ez sem így alakult, mert az étterem igen tágas volt, marha sok asztallal, ahol kényelmesen elfért egy csomó ember. Egyik ámulatból a másikba estünk. És az étel is rohadt jó volt. Annyira, hogy szívesen vettem volna még egy adagot, viszont a pincér srác azonnal ott termett és elragadta az üres tányért, így nem mertem még egyszer felkelni és szedni, de végül is nem árt, ha nem zabálok meg két tányér főtt ételt egy vacsora alatt. Szerencsére úgyis volt utána gesztenyepüré.
Az egyetlen ’hátránya’ a vacsorának, hogy a két fiatal pincér ott állt és röntgenszemekkel sasolták a vendégeket, persze érthetően, hisz le kell szedniük a tányérokat, de nekem akkor is kicsit kényelmetlen volt… Ezért jobb az Annabella, ahol a nagy népsűrűségben „el tudok tűnni”, és konkrétan nem „figyel” egy pincér sem.
De ez az apróság mindent összevetve nem zavart, mert maga az étterem és a kaják is marha jók voltak.
Ezután – persze – sétálni indultunk. A Tagore sétányon kb. ugyanakkora tömeg volt, mint mikor pár hete egyedül leutaztam egy napra… Sőt, még ugyanaz a borfesztivál is zajlott. Nem szeretem egyébként a tömeget, de a Tagore sétányon nyári estén, egy jó vacsora utáni sétálós tömeg, az még elmegy.
Séta után zuhanyoztam, aztán kiültem a tágas teraszra egy sörrel és a szlovák thrillerrel, ami addigra már tök szétcincálta az idegeimet :-D
Az alvás jó volt, a reggel pedig még jobban indult, ugyanis a Lidóban nem 7.00-től, hanem 8.00-tól van a reggeli – ami nem a legjobb, ha mondjuk sietne valahová az ember, de így, hogy nem siettünk, isteni volt, hogy nem kellett ’korán’ kelni, hanem bőven ráértünk 7.45-kor, ami nekem már egy nagyon kényelmes időpont.
A reggeli pedig istencsászár volt, szuper rántottával, bundáskenyérrel (száz éve nem ettem!!), sajttal stb., és persze a kávéautomata! Ittam ugyan már jobb kávét is, de nem volt rossz, és ami a fő, nem volt koffeinmentes. Csapoltam is kétszer belőle (és meg tudtam volna inni még egyet…)
Mivel csak egy teljes napunk volt, úgy gondoltuk, átszaladunk Tihanyba. Mint ott kiderült, az egész megye ezt tervezte…. A mohó tihanyiak minden egyes négyzetmétert parkolási zónává nyilvánítottak, még a mi kis jól bejáratott utcai zugparkolónkat is. De félóra keringés után már nem is érdekelt volna, hogy fizetni kell érte, hanem már hely sem volt sehol… Az összes ismert és ismeretlen utcát végigcirkáltuk, mint az Ötödik elemben a zsaruk a szmogban, és csak nettó egy óra keringés után találtunk egy parkolóhelyet végül.
Itt Tihanyban megint hőség volt, holott induláskor még kimondottan hűvös volt, és azt gondoltam, hülye vagyok, amiért rövidnadrágban vagyok (csak hogy villogjak vele, hogy feljön rám). De mire ideértünk, 35 fok lett, ahogy Tihanyban mindig. Talán ha karácsonykor jönnék ide, akkor is kitörne a 35 fok.
Rémes tömeg volt, de azért még elviselhető. Persze hogy mindenki Tihanyba akart látogatni az ünnepnapon, ahogy pár napja mindenki a Kányavári-szigetet akarta :-D
Mivel az utolsó teljes napunk volt, és ünnep is, én megint makacsul ragaszkodtam ahhoz, hogy valamiféle főtt ételt, „strandkaját” akarok az egyik szendó helyett. De mivel még Tihanyban voltunk, és a reggeli már órákkal ezelőtt volt – még a piacon is megálltunk –, már kezdtem éhes lenni, és itt fent Tihanyban sajnos nemigen vannak olyan sült hekket meg lángost árusító helyek…. Csupa pincéres kajálda mindenütt. De egyszercsak rám mosolygott a szerencse, és leltünk egy önkiszolgáló elven működő kajáldát, direkt turistamenüvel. Rendeltem is azonnal rántott húst hasábkrumplival (és utólag sajnáltam, hogy nem cordon bleut rendeltem). Ez a kaja teljesen megfizethető volt, és ahhoz képest még egész jó is.
Tihanyi kószálást követően visszatértünk a szállodába, ahol izgatottan elolvastam a szlovák thriller utolsó tizenöt oldalát végre, majd fogtam a másik thrillert (még jó, hogy mindkettőt elhoztam!), és mentünk a strandra.
Noha Tihanyban 35 fok volt, a strandon már egyáltalán nem volt annyi, de azért a nap sütött valamelyest. Én ragaszkodtam a palacsintámhoz. Rendeltem is, már a strandon, egy lekvárost és egy kakaóst, amire várni kellett (sorszámmal). Nézegettem a blokkot, hát arra az volt írva: egy lekváros és egy túrós. Mi az isten! Riadtan néztem a blokkra. Nem kell túrós! Kakaós kell! Hiszen a túrósba még egyesek mazsolát is tesznek, fúj…
De csomóan álltak ott és iszonyú pörgés volt, igazán nem volt alkalom reklamálni, végül is a palacsinta az csak palacsinta… Meg is kaptam hamar, hát tényleg túrós volt az egyik. Baszki! De azért meg lehetett enni, nem volt rossz, csak én ezt nem szeretem. Legalább mazsolát nem tettek bele. A lekváros szerencsére jó volt. De azonnal elhatároztam, hogy a kimaradt kakaós palacsinta pótlására a vacsora utáni sétáláson kell egy csokis fagyi! :-D
Kétszer is bementem úszni, persze, mire a vízhez értem, a nap elé felhők mentek és a 35 fokból kb. 24 maradt…. Murphy! Konkrétan mindkét úszásom után a napra kellett húznom a polifoamot, hogy ott átmelegedjek. De azért jobb volt, mint tegnap.
A szállodában a vacsora megint remek volt. Eddigre ott tartottunk Faterral, hogy viccesen morfondíroztunk, vajon hol a bibi („valami hibája van?”), talán a maffia fedőszerve a szálloda, vagy pénzt mosnak és/vagy drogot csempésznek? De végül abban maradtunk, hogy mi az esetleges maffiatevékenységbe úgyse folyunk bele, mint szálloda pedig roppant kellemes meglepetés a hely, úgyhogy fixen visszatérünk még.
Este kisétáltunk a hajóállomásig, ami részben le volt zárva, mert majd tűzijáték is lesz. Tihanyban 9-kor, itt Füreden 10-kor. Éreztem, hogy én akkor ha nem is alszom épp, de már nagyon álmos leszek. Egyébként jó dolog, érdekes élmény volt nem Budapesten tölteni az augusztus 20-át. Eddig egyszer volt ilyen, amikor Erdélyben voltunk, és Endre kertjéből néztük a csíkszeredai tűzijátékot.
Az ünnepre való hivatkozással ittam egy deci félédes bort az egyik standnál. Megint betétdíjat kértek a szép üvegpohárért, de most már nem lepődtem meg, csak igyekeztem nagyon vigyázni a pohárra. A bor (rozé) isteni volt.
Egyébként ezen a hétvégén Kati barátnőmék is Füreden voltak, pont az Annabellában, de nem találkoztunk össze velük.
Hazafelé még besétáltunk a strandunkra, ami így este már szabadon látogatható közpark lett. A – majdnem – telihold fent volt, és csodás aranyhíd képződött a tavon. A tihanyi félsziget meg a déli part fényei fantasztikusak voltak. Reggelig elnézegettem volna a fényeket.
Azért mégis hazajöttünk a szállóba, zuhanyoztam, és kiültem a teraszra a másik thrillerrel (ez ugyan kísértetházas, de annyira nem fostam össze tőle magam, mint a Hasadéktól). Az ünnep ürügyén még egy chipset is fogyasztottam, utána pedig Stühmer arany desszertet, és alkoholos sört. A nyaralás utolsó estéje volt, na…
Másnap megettük a fantasztikus reggelit, és én annyiszor csapoltam kávét, amennyiszer szívem szerint mindennap tenném: háromszor… :-D Aztán összecsomagoltunk, kicsekkoltunk, fizettem és fájó szívvel elindultunk.
Még ezt-azt kellett venni, úgy volt, hogy útközben beugrunk valamelyik Tescóba, de én javasoltam, hogy ne térjünk már le ezért a sztrádáról, inkább most gyorsan még a balatonfüredi Tescóba szaladjunk be azért a pár dologért.
Hát oda is mentünk, de majd’ szívrohamot kaptunk, mivel egymilliárdan voltak…. Mire egyáltalán be tudtunk parkolni, az legalább félóra volt. Maga a vásárlás hamar ment, no de aztán kihajtani a Tesco parkolójából!! Uramisten, csodálom, hogy nem ülünk még most is ott… Nem is a körforgalmon keresztül indultunk vissza – az még egy óra lett volna – hanem titkos, hátsó úton.
Hazafelé megálltunk még Almádiban, ahol van jó cukormentes fagyi (Faternak), palacsinta (nekem) – nem ugyanott, ahol júniusban!, és ingyen vécé a buszállomáson. Ezután elkészítettem a két szállás számadását, levonva belőle a tankolás és az autópálya-matrica felét, Fater ideadta a ráeső részt – ezt már szeretem –, és így indultunk haza.
Most isteni jó volt a forgalom, hétvége lévén kamionok nem voltak, és aki a hosszú hétvégén nyaralgatni indult, az már ott volt. Aki pedig nem, az is a másik irányban ment, és nem mifelénk :-D Még a városon belül is egész jól lehetett haladni, így meglepő hamar hazaértünk.
Szétoszlottunk. Én feljöttem a lakásba, ittam egy presszókávét – igazán nem is kellett volna, de úgy megkívántam az ízét –, zuhanyoztam, ettem pár falatot, aztán mentem az Allee moziba, mint az egynapos füredi hétvégém után, de mozi előtt még ettem egy szelet tortát a Szamosban (ugyancsak). A Free Guyt néztem meg, ami remek választás volt nyaralás utáni depresszió ellen.
Ez volt a zalakarosi/füredi kikapcsolódás. Hosszabb utazás most jó ideig nem lesz, egy soproni hétvégét tervezek még, csak el kell döntenem, egyedül-e vagy sem, és ha nem, akkor kivel…. De ezzel az elmúlt héttel meg vagyok elégedve :-)
