Szombaton lementem Pécsre, amit már rég szerettem volna, de most sürgős lett, mivel még szép idő van és még nincs itt a lezárások következő szakasza. Ezért gyorsan vettem Pécsre vonatjegyet. Sajna a szombati utazás hátránya, hogy mindig pénteken veszem a jegyet, amikor a Keleti tele van rengeteg ideges utassal, köztük olyan csoportokkal is, melyek láttán szorosabban fogom a táskát.
Szombat hajnalban indultam Pécsre, 10.32 helyett 11.00-ra értünk le. A vonatút jól telt, kivéve hogy megint négyes boxban ültem (InterCity sajnos), és így három idegen bámult a pofámba. Pedig útközben el-elbóbiskoltam, mert éjjel jól aludtam, de keveset.
Már otthon kinéztem magamnak útvonalat, amit be fogok járni. A 15.27-es vonattal terveztem a hazautat, mert az ha hazaér, nekem még van időm hajat mosni és aludni, míg a két órával későbbi már túl későn ér haza, márpedig vasárnap Tesómékhoz mentem, és akkor is korán kellett kelnem.
Pécsre megérkezve ragyogó napsütés fogadott, azonnal levettem a felsőmet és egész nap csak pólóban nyomultam. Már otthon lecsekkoltam, hogy hol van a legközelebbi Frei: a plázában :-D Rögtön oda is mentem, ittam is egy jó kávét (szerencsére ezt a kávézót nem kellett keresgélni, rögtön észrevehető volt, mint a veszprémi). Utána vécé, majd az eredeti tervemnek megfelelően ki a főútra, onnan pedig föl a Tettyére/Tettyébe? Szóval, oda :-D
Azt már rég tudtam, hogy van egy ilyen hely Pécsen, de csak a műholdas térképről láttam, hogy milyen szép. Ezért úgy terveztem, ide felmegyek, aztán nyugat felé át, leereszkedem a Hunyadi János utcán, és a belvárosban bolyongok, míg idő lesz. Ez nagyjából így is történt.
A Tettyére/-be a Tettye u. vezetett felfelé, amit ügyesen meg is találtam. A térkép alapján úgy sejtettem, jó félóra mászás lesz, ezzel szemben alig tíz perc alatt felértem, holott nem is siettem. Tényleg nagyon szép volt! Egy kellemes, árnyas park – mert 30 fok lehetett a napon –, ott egy jó kis játszótér (ezeket, mióta Zétény megvan, mindig észreveszem). A park fölött pedig kellemes romok, és egy kilátópont.
Itt elgyönyörködtem a szép kilátásban. Már eddig is annyira magasra másztam, hogy elterült alattam a város, holott a TV-torony még ugyanennyi távolságra felfelé volt tőlem. Egyszer oda is el akarok menni, de egyedül nem merek, majd hívok valakit…
Sajnos ezen a ponton éreztem, hogy durván rám tör az allergia. Pedig szedem a gyógyszert, és eddig nem is volt gond, de most, gondolom, a meleg, a napsütés meg a kevés alvás miatt, iszonyúan viszketett és folyt az orrom. Úgyhogy még ott a romok között belőttem egy adag orrsprayt, pedig azt lehetőleg keveset használom. (A használati utasítása szerint reggel és este egyszer kell befújni. Hát én este nem szoktam, csak reggel, és ez ki szokott tartani egész nap, de most nem.)
Innen a Magaslati úton elindultam a Hunyadi felé, tényleg elképesztő kellemes út volt ez, a kilátásról már nem is beszélve. Megfordult a fejemben, hogy simán felgyaloglok én a TV-toronyig is, és kondiban, meg talán időben is sikerült volna, csak hát féltem a vadállatoktól meg az esetleges rablóktól.
A Hunyadihoz meglepő hamar odaértem. Ott szusszantam egyet, aztán megindultam lefelé. A múltkor ezen az utcán jöttünk fel, de nem ilyen magasra, és jó meredek volt, szerintem meredekebb, mint a Tettye u. volt most. Lefelé mindenesetre elég kellemes volt ;-)
Némi idő után leértem a belvárosba, és ott kószáltam. Nem mentem be sehová, mert a pénzt is sajnáltam meg idő sem volt igazán alaposan megnézni ezeket a turistásabb helyeket, inkább csak a város légkörét szívtam be. És olyan volt, mintha megint június lenne, úgy tűzött a nap!
Ettem egy jó fagyit a Király utcában, még bóklásztam, aztán visszatértem a plázába és ott a kajás részen ebédeltem egy rántott sajtot. Ezután még mindig volt időm a vonatindulásig, így újfent a Széchenyi tér környékén kavirnyáltam – ott egyébként valamiféle rendezvény is volt éppen – és desszertként ettem egy másik fagyit. Pont a főtérnél. Gondoltam, ez is biztos jó lesz, de sajnos nagyon közepes volt. Inkább a Levendulába kellett volna visszatérnem, ahol az első fagyit ettem (ami csokoládé és pisztácia volt :-D Régi vágyam volt ezt az összeállítást megkóstolni :-)
Még csavarogtam a környező kis utcákban, aztán fájó szívvel visszaindultam a vasútállomásra, közben vissza-visszapillantva a dzsámira és fölötte a hegyen álló TV-toronyra, ki tudja, mikor jövök vissza legközelebb és sikerül-e megmásznom a hegyet...
Még vettem egy ajándék pécsi hűtőmágnest Zéténynek, amit másnap el akartam neki vinni, ki is készítettem, de otthon felejtettem :-(
Az Intercityn hazafelé, hálistennek, kettes ülésen ültem ablak mellett! Úgy ki voltam száradva, hogy még vécére sem mentem a vonaton (pedig az általában megtörténik) – holott késtünk hazafelé is. A Keletiben vacilláltam, hogy metróval menjek-e haza vagy gyalog. Időben kb. ugyanannyi. Végül is gyalog mentem, a séta jót tesz.
Itthon zuhanyoztam, hajat mostam, valamit vacsoráztam – csoki is volt benne :-( - aztán megnéztem a Zootropolist. Aztán szunya.
… Érdekesség, hogy péntek, szombat és vasárnap éjszaka is marha jól aludtam, pedig a szomszédok hétvégén szoktak fesztiválozni a falam túloldalán, de most vagy nem voltak itthon, vagy csak az egyik volt itthon, az pedig képes volt csöndben maradni (ha itt van mindkettő, akkor pofáznak egymással). Szóval ha előre tudom, hogy ma éjjel kuss lesz, akkor korábban lefekszem, hogy jól kialudjam magam. Így csak minőségileg volt jó az alvás, mennyiségben sajnos nem.
Vasárnap mentem Tesómékhoz! Illetve pont Tesóm nem volt otthon, Balatont került biciklivel, de Ági és a kölykök igen, ez volt a lényeg. Alig egy hete láttam őket, de olyan hosszúnak tűnt az a hét, hogy már hiányoztak, mintha közben lett volna egy külföldi utazás.
Ági a kapuban várt, a karjában Zsozsó, aki még édesebb volt, mint legutóbb! Kerek kis arca és pihés barna hajacskája :-) Még nagyobb és szebb lett, érdeklődve nézett a nagy barna szemeivel. Pont négy hónapos múlt, a legszebb babakor :-)
Második reggelivel és kávézással kezdtük. Ez utóbbi nagyon is rám fért, hiába ittam már otthon egyet. Az allergia és a kevés alvások elgyengítettek.
Ha jól rekonstruálom a sorrendet, akkor reggeli után rögtön sétálásra indultunk. Ez remek ötlet volt, mert vasárnap reggel kilenc körül még viszonylag kihaltak voltak az utcák, és Zétény a kis futóbiciklijével jött. Ami szuper dolog, csak engem néha a frász tör, mert így gyors a kölyök, és mégiscsak aggódom, hogy biztosan megálljon a járda szélén, illetve hogy az esetlegesen arra járó autók is biztosan megálljanak. Hálistennek, nem jár arra olyan sok autó.
Zsozsó közben Ágira volt kötve hordozóban, és idővel szépen elaludt. Irigylem azért: pár óra ébrenlét után nyugodtan elaludhat, és senki nem szól rá :-D Én is szívesen tenném ezt olykor.
Útközben beszélgettünk többek közt a tervezett soproni kiruccanásomról, meg arról, hogy ők átállnak a vegán étkezésre.
Ettől felállt a hajam, mert épp a napokban gondolkoztam azon, hogy vegetáriánus még csak-csak lennék egy-két hétig, na de vegánnak lenni, azt nem bírnám. Hús nélkül is jó ha pár napot kibírok, de hogy ne egyek se sajtot, se tojást, se mézet, az totál elképzelhetetlen számomra. Persze ízlések és pofonok, és van, aki bírja, meg lehet, hogy egészséges dolog, de nekem nem menne és kész. A maximum, amire hajlandó vagyok, hogy jól megnézem, miféle húst veszek, és lehetőleg kerülöm az olyant, aminek a zöme ízfokozó, adalékanyag meg csirkehulladék.
Ja és beszélgettünk még arról is, hogy hosszú távú tervek között szerepel egy lakóautó vásárlása – nem nálam, hanem náluk –, ami végül is egy jó gondolat. Meg van oldva az utazás is, meg a szállás is egyben.
Idővel aztán hazaértünk, és Ági letette Zsófit a szőnyegre, Zétény meg én pedig mellette rajzoltunk. Sajnos, rá kellett jönnöm, hogy nem tudok rajzolni. Legfeljebb alapvető állatokat, de azoknak is inkább csak a fejét, valamint gombát, virágot, napocskát és kész… Pedig kellett volna, mert a rajzolás nagyjából úgy zajlott, hogy Zéti felszólított: - Rajzolj egy….
- Csak valami nagyon egyszerűt mondj! - vetettem közbe ezen a ponton. Mire jó esetben tényleg mondott valami egyszerűt, amit aztán vagy le tudtam rajzolni vagy nem… Nem is emlékszem, mit csináltunk mi rajzórán az általánosban?...
Az emeletre is felmentünk kicsit, aztán vissza. Időnként meg-megszakítva a rajzolást, Zsófit becézgettük, aki ott feküdt mellettünk és elragadtatottan nézte, amit csinálunk. A két kölök már nagyon szereti egymást, és Zsozsó mindig nagy szemekkel, örömmel figyelte Zéti tevékenységét. De én is tetszettem neki valamelyest. Többször is mosolygott a pici, fog nélküli szájacskájával, és időnként kidugta a kis nyelvét, ami roppant aranyos volt. És most már olyan masszív, belevaló kis kölyök, hogy fel merem emelni. Egész idő alatt hevesen hadonászott a karjával-lábával, olyannyira, hogy némileg el is fordult a tengelye körül.
Az emeleti hálószobában sok időt nem töltöttünk Zétivel, csak épphogy bekukkantottunk. Megnéztem a babaöblöt, ami roppant okos dolog, illetve Zétény ágya is ott állt a szokott helyen. Ez szóba is került, mire Zétény így kezdte a mondatot: - Amikor aludok…
Aludok!! Milyen ötletes szavakat tud alkotni! Legközelebb diktafonnal kellene jönnöm és rögzíteni, amiket mond :-)
Egyébként most már igen jól tudja pörgetni a R betűket, ami korábban gyakran L-nek hangzott, de most már az esetek felében hibátlanul kimondja. A betűk is jól mennek neki, véletlenül az angol nyelvű feliratos kék pólómat vettem fel, mert ez kényelmes, és a nyomtatott nagybetűket simán elolvasgatta Zétény.
Ebédeltünk, utána pedig a terveknek megfelelően Ági és Zsófi aludni mentek, mi pedig Zéténnyel ki a kertbe. Elvileg Zétinek is aludnia kéne még, de Ági szerint most úgyis fel van pörögve és biztos nem aludna. Ebben egyetértettem. Így mi ketten kivonultunk a kertbe, és ott játszottunk tovább.
Illetve mivel állati hőség volt, én lehetőleg az árnyékba vonultam, és a koktélparadicsomokat meg a zöldbabot, amit kettesben leszedtünk, ott fogyasztottuk el. Beszélgettünk erről-arról, például elmeséltem neki a hangulatlámpám kiégett villanykörtéjét, mert szereti az ilyen történeteket. Ezért többször is kérte az ismétlést, így vagy háromszor felidéztem aznap, milyen volt, amikor reggel félálomban felkapcsoltam az íróasztali lámpát, az OK volt, aztán mentem a hangulatlámpához, ami viszont nagy villanás után kialudt, ahogy felkattintottam a kapcsolóját. Ezért, természetesen kávé és reggeli után, állhattam neki villanykörtét cserélni. Ez a sztori nagyon tetszett Zétinek :-)
Közben lelegeltük az összes zöldbabot, pedig már eleve sem volt sok. Zétibe vizet és teát tukmáltam, mert magától nem nagyon akart inni. Valahogy szóba került, hogy mi van, ha a pohárba beleszáll egy darázs? Mondtam, hogy azt észrevesszük és elhessegetjük.
De ha meginnánk a darazsat, akkor mi történne?
Hm, nem akartam elmondani, hogy ha a darázs belülről megcsípi az ember száját, akkor akár kampec is lehet. De azért azt sem szerettem volna, ha túl könnyedén veszi a darazsat. Így köztes megoldásként viccesen elmeséltem, hogy ha lenyeli a darazsat, akkor az ott fog a pocakjában zümmögni, és éjjel az egész család azt hallgatja majd, ahogy Zétény bendőjében zümmög a darázs, zzzzz-zzzzzz…. és megcsiklandoztam a hasát. Ez nagyon tetszett neki, és ebből is kért ismétlést :-D De azért hozzátettem, hogy a darazsat azért a legjobb elkerülni! mert fullánkja van és szúrhat. (Az anafilaxiás sokkra már nem tértem ki.) Elmeséltem, hogy engem is csípett már meg darázs, háromszor is. Ez igaz is amúgy. Így végül reméltem, hogy a darazsas vonalból nem azt fogja leszűrni, hogy mekkora poén lenne lenyelni a darazsat, hanem, hogy kerüljük el, mert megszúrhat.
De azért túlparáztatni sem akartam, mert az se jó.
Aztán labdáztunk, teniszlabdával, melyből Zéténynek van egy csomó. Itt hirtelen kettő is előkerült. Mondtam neki viccesen, mi az, csak nem rögtön két labdával labdázzunk??
Ez nagyon megtetszett neki :-D Rögtön huncutul nevetgélt, fogta a két labdát és dobta nekem, de úgy, hogy a két kis karját két ellentétes irányba lódította, tehát még ha akartam volna sem tudtam volna mindkettőt elkapni, sőt többnyire inkább egyiket sem. (Amúgy is nehezen kapok el labdát. De Zétinél, még egyelőre, valamivel ügyesebb vagyok ;-)
Én igyekeztem úgy dobni neki a labdát, hogy könnyen el tudja kapni, de a labdaelkapás egyelőre még nem annyira érdekli, de azért tetszett neki, mikor egyenesen az ölébe dobtam (ha éppen ült). Néha próbáltam kicselezni, és az egyik teniszlabdát zsebre dugtam, mert épp elég egy labdával dobálózni. De Zétény mindig észrevette és nekifogott, hogy kihalássza a zsebemből a kis kezeivel, én pedig rettentően vihorásztam, mert mindenhol csikis vagyok :-D
Később hintáztunk is a kerti hintán. Egy ponton Ági előjött, mert Zsozsó addigra elaludt már, aztán ő is visszament picit lepihenni.
Tovább folytattuk a hintázást és labdázást, de kora délutántól sajnos egyre erősebben kezdtem érezni az allergiát :-( Hiába a minden este beszedett gyógyszer, most megint elkezdett iszonyúan viszketni és folyni az orrom. Kénytelen voltam most is napközben – újra – belőni az orrsprayt, amit hála a jó égnek, magammal hoztam. Sajnos pont meglátta Zétény, és rákérdezett. – Nem mintha titokban akarnám tartani az allergiát, de hát még csak hároméves múlt, vajon nem túl sok információ, amit ezen a napon rázúdítottam? Darázs, villanykörte, allergia…
Zsófi felébredése után újabb sétálás volt, ezúttal csak a környéken. Egy kört tettünk, kábé ugyanazt az útvonalat, amit télen többször kettesben tettünk meg. Zéti most is biciklivel. Beugrottunk a játszótérre is, most már totál rutinosan tettem bele és szedtem ki a hintából. Remek érzés :-)
Megtettük a szokott kört, és nagyon jó volt, a meleg, de azért elviselhető szeptemberi vasárnap délutánon. Egyébként totál elvesztettem az időérzékemet, és komolyan bele kellett gondolnom, milyen nap is van, és kell-e másnap dolgozni menni :-D Olyan eseménydús volt ez a hétvége.
Aztán visszakanyarodtunk a ház felé. Zétény már egyre gyakrabban dörzsölgette a szemecskéjét, látszott, hogy kezd azért már fáradni. De ez direkt jó, ahogy Ági is megmondta, mert akkor estére egészen biztosan elfárad, és hamar elalszik majd.
A teraszon tartózkodtunk még egy kicsit, míg Ági gyorsan felporszívózott. – Így már érthető, miért van náluk mindig olyan tisztaság :-) - Zsófi egy ponton elkezdett sírni, mi ketten vigasztalgattuk, de nem nagyon nyugodott meg. Akkor az anyai ösztön valami bevillanásával eszembe jutott, hogy talán karban szeretne lenni és ölelgetésre vágyik. Így felvettem a karomba és elringattam, gondolván, hogy nem vagyok a mamája, de mégiscsak idősebb női vérrokon vagyok, hátha az is használ. Kicsit valóban megnyugodott, de nem teljesen, de aztán be is mentünk mindnyájan a házba, a porszívózás befejeztét követően.
Még rajzolgattunk a szőnyegen – Zsozsó a kanapéról figyelt minket –, aztán vacsora. Remek este volt, leszámítva, hogy állandóan folyt és viszketett az orrom, és kénytelen voltam Ágitól plusz papírzsepiket kérni, noha nálam is volt annyi, amennyi általában elég, de most borult a terv. Estére a hangom is olyan lett, mint aki két napon át zokogott folyamatosan.
A vacsora isteni jó halrudacskák voltak, csak iszonyat gyorsan kellett zabálnom, hogy elinduljak időben a félóránként járó HÉV-hez. Addigra már Zétény kifejezetten álmos lett, még puszit sem hagyott adni, mert elhúzta magát. Zsófi viszont igen jókedvűen mosolygott. Hja, ő aludt délután :-)
Lelkileg feldobva, fizikailag pocsékul loholtam a HÉV felé, imádkozva, hogy a papírzsepik kitartsanak hazáig. A peronon persze térdig állt a parlagfű… Végül csak hazaértem valahogy, lezuhanyoztam, és betoltam a Tesóm által direkt nekem otthagyott, de elfelejtett sört.
És sajnos megettem a maradék fél doboz kagylódesszertet, de igazából pont azért, hogy most már ne legyen itthon nassolásra csábító édesség. … Hát, az édesség megszüntetésének egyik módja az is, ha megesszük.
Szintén kellemes, de túl rövid alvás következett. Aztán pedig – már hétfőn – gondoltam, hogy ki kéne írni a Sopronra tervezett egy nap szabimat. Megrökönyödve láttam, hogy ez nincs is betervezve a főosztályi szabis tervbe. Ja persze! Mert ezt a szabis tervet még februárban készítettük, viszont én közben átkerültem a másik osztályra, ott pedig május elején csinálni kellett egy másik szabis tervet is. Ami már nem egyezett az eredetivel, mert például a Zsófi születésére betervezett napokra sem volt már szükség, hiszen ő nagyon kedvesen hétvégén született meg. Ez viszont azt eredményezte, hogy a Sopronra lefoglalt utazás időpontjára nincs szabim betervezve. – Erre aznap jöttem rá, mikor elkezdtem írni ezt a blogbejegyzést. – Szóval most mehetek a hülye főnökhöz megmagyarázni, hogy azon a napon nem leszek, és hogy miért. Grrr….
Azért a hétvége eseményei még vissza-visszajönnek és akkor jókat mosolygok, ma pl. eszembe jutott, amikor a fűben ülve csemegéztünk, aztán mikor felkeltünk, Zéti nekiállt leporolni engem: „Leporollak, mert tiszta maszat lettél!” Annyira aranyos volt, maga a porolás is, meg ahogy eltanulta a szüleitől az ilyen dolgokat :-)
