Uhh, nagyon fárasztó héten vagyok túl. Ami már az előző héten kezdődött. Mert a múlt hét szombaton Öcséméknél voltam, és emlékeim szerint vacsoráig ott voltam, sok időt töltve Zéténnyel és Zsófival. Ami persze isteni dolog volt, főleg mert most, hosszú idő után először, kettesben sétáltunk a környéken Zétivel! Csodás volt. Különösen az első fele, amikor – reggel – még senki más nem volt a játszótéren, csak mi.
Csakhogy Öcsémékhez 8.01-ra érkeztem, amihez 5.05-kor fel kellett kelnem, hogy zuhany, kávé, reggel és maga az út is beleférjen. Mivel egész héten 4.30 körül keltem, ez a hatodik nap már annyira nem esett jól.
Vasárnap pedig Zsuzsival mentünk Badacsonyba, ami egy kellemes kirándulás és összességében pihentető nap lett volna, ha nem a 7.05-ös vonattal megyünk (csak kétóránként indul! kapd be, MÁV!) – amihez még jó negyedórával előbb ki kellett érnem vécé és Fornetti-vásárlás miatt. Ezért még az 5.00 órainál is korábban keltem :-(
De maga a badacsonyi nap szintén nagyon jó volt, csodás hegymászás, napsütés, utána ebéd és bor, meg palacsinta, de estére már hulla voltam.
Hétfőn akciós mozi keretében a klasszikus Tizenkét dühös embert néztük meg Faterral a Sugárban. Nem mintha nem láttam volna már tízszer, de moziban, az mégis szuper, főleg 590.- Ft-ért. Csakhogy hétfőn már eleve fejfájással ébredtem, amit először elkönyveltem annak, hogy elfeküdtem a nyakamat – részben így is volt – aztán, hogy elkaptam Zéténytől a megfázást (szombaton sokat fújtunk orrot neki), aztán, hogy vasárnap a fejemre tűzött a badacsonyi nap, plusz még a bor. … Mikor már a sokadik Algopyrint szedtem be, akkor jutott csak eszembe időjárásjelentést nézni, ahol írták is, hogy erős hidegfronti hatás, mivel szerdán mintegy 10 fokkal hidegebb lesz. Na remek! Ez nem javított a fejfájáson, de legalább magyarázatot adott.
Amint a főnökség kitette a lábát, én is elrohantam a következő lifttel, és időben odaértem a Sugárba. Délutánra már elviselhetőre csökkent a fejfájás. A film, természetesen, zseniális volt, és a közönség értően nézte.
Kedden legalább fejfájásom nem volt, de a hétfőn otthagyott melókat meg kellett (volna) csinálnom. Migrénnel dolgozni nemigen ment. És egyébként sem :-D Aznap délután Öcséméknél Zétény méteres bulija volt, mert elérte az 1 méteres magasságot a kicsi pocok. Tényleg növekszik! Egyre hosszabb :-) Fél 4-ig dolgoztam, Tesómék Faterral egyeztettek, akitől még kérdeztem is a moziban, hogy ne kéredzkedjek el előbb? A kölkök általában kb. 3-ig alszanak délután. De Fater azt mondta, ne. Erre most kedden Tesóm hívott, és javasolta, hogy inkább kéredzkedjek el. Remek!
Mentem a főnökhöz elkéredzkedni, de azzal a hozzáállással, hogy akármit mond, lelépek 14.30-kor. Szerencséjére, elengedett. Repesztettem a Faterral megbeszélt találkozási pontig, és egész jó időben kiértünk Tesómékhoz. Ott kellemes családi ünneplés volt Ági szüleivel és a gyerekekkel. Zsozsó főleg aludt, Zéténnyel játszottunk, többek közt fociztunk is – Ági mamája, Ági, Zétény meg én. Négyünk közül az egyetlen fiút érdekelte legkevésbé a foci :-D
Este hazaérkezve még hajat is kellett mosnom. Ekkor már 9. napja nem aludtam egy ideális mennyiséget.
A szerdai nap úgy-ahogy eltelt. Megjött a migrén által jelzett 10 fokos lehűlés, esővel. A munkanap semleges volt, az egyetlen érdekesség, hogy megint embereket akarnak capcarálni tőlünk (is) más osztályokra. Tökéletes közömbösséggel hallgattam a nagy drámai bejelentést az osztályértekezleten. Velem már eljátszották ezt, most csak békén hagynak, illetve ha nem, hát azt is leszarom. De a többiek mind full izgatottak lettek.
A szerda délutáni program az volt, hogy Mutter jön hozzám, rántottát enni – amit én legendásan jól sütök –, de főleg azért, hogy a mélyhűtőmben tárolt húsokat ellenőrizze. Nálam ugyanis van hely, nála meg nincs, ezért fokozatosan betelepedett a húsokkal hozzám, de elvesztette menet közben a fonalat, hogy van-e még hely.
Tudtam, hogy ma sem fogok tudni időben lefeküdni…
Azt beszéltük meg anyámmal, hogy 16.00-kor találkozunk az Oktogonon; természetesen 16.05-kor hívott, hogy még a Széna téren ül a Combinón. Nem lepett meg, mivel mindig ezt csinálja. És túl fáradt is voltam a dühöngéshez. Addig sétáltam egy kört. Aztán megjött a mutter, és mentünk hozzám.
Mint már írtam, az volt a „tervem”, hogy anyámat hagyom hosszan beszélni a saját rendes hangerején, ami prímán átszűrődök a szomszédokhoz, akik ettől majd ráeszmélnek, hogy mennyire áthallatszik a beszédhang a falon, és a jövőben visszafogják magukat. Pechemre, ekkor épp egyik példány sem volt otthon, illetve a vége felé az egyik mintha hazaérkezett volna. Na mindegy.
A rántotta finom lett – nem akarok álszerénykedni –, utána Lindt csokit ettünk, ami meg magától értetődően finom. Anyám szokás szerint még vagy két órát dumált, holott utánam még vásárolni akart menni. Mire aztán elment, és mire lefeküdtem, már megint viszonylag késő lett.
Csütörtökön tudtam volna aludni kicsivel tovább, mert elsősegély-oktatásra mentem, ami csak 8.00-kor kezdődött, nem a melóhelyen, hanem egy másik telephelyen. De az odaút kb. ugyanannyi, mint a rendes munkahelyemre, és még korábban akartam érkezni, mert tudtam, hogy majd át kell verekednem magam a portásokon, akik általában ügyfélnek néznek és nem eresztenek be, míg meg nem magyarázom, hogy dolgozó vagyok, csak máshonnan. És persze pisilni is akartam az oktatás előtt. – Ezért is utálom ezeket a külsős oktatásokat: kell kávét innom előtte, hogy éber legyek és figyelni tudjak, de annyit nem amennyi nekem ideális lenne, mert akkor még két órán át pisilnék. Ezért kevesebb kávét és vizet iszom, és így butább vagyok, bár ekkor valóban kevesebbet pisilek.
Ezúttal fölösleges volt tervezni, mert a vécé tök közel volt az előadóteremhez.
Egyébként az oktatás nagyon érdekes és tanulságos volt, és kicsit korábban befejeztük, így vettem májas fornettit az aluljáróban, és mentem vissza a rendes melóhelyre. Persze tök ki voltam zökkenve a munkából, úgyhogy alig tudtam figyelni.
Megjegyzem, az oktatást egy mentőápolóként dolgozó srác tartotta, aki sztorikat is mesélt. Bár inkább ne mesélt volna :-/
Míg nem voltam bent, kiderült, hogy ki az a három ember, akit elrabolnak a másik osztályra – nem engem –, továbbá az is, hogy mivel így az ő régi helye felszabadul, Annamária tőlem visszaköltözik oda. Istenem, de csodálatos! Nagyon vigyáztam, hogy a felhőtlen boldogság szét ne terüljön az arcomon, de rettentően örültem. De úgy tettem, mint aki bánkódik, mert láttam, hogy neki inkább ez esne jól.
Nincs nagy baj Annamáriával, csak egyes dolgai marhára idegesítőek. Átlag kétóránként hívja a lányát és mint egy hatévesnek, diktálja neki, hogy most ezt csináld, azt csináld, holott a kölyök 14, ha jól tudom. Most vagy tényleg ilyen hülye, vagy Annamária aggódja túl, vagy az egyikből következik a másik. De elég idegesítő állandóan, mindennap ezt hallani. Aztán Annamária még tök stréber is a munkában, ami nekem, aki már szarok bele az egészbe, mint a Hivatali patkányok főszereplői, szintén bosszantó. Én olyan vagyok, mint a Rossz tanárban Cameron Diaz, ő meg olyan, mint szintén abban a filmben az a dundi szemüveges tanárnő :-D
Mivel a hét három stresszes eseményéből kettőn ekkor már túl voltam (anyám látogatása és az oktatás), előre elterveztem, hogy pizzát fogok rendelni. Egész szeptemberben nem ettem, és most már nagyon kívántam. Ezért a csütörtöki nap remek pizzával ért véget, és a Fekete várost néztem mellé, mert azt a sorozatot is ezen a héten néztem végig újra.
Pénteken volt a kötelező önkéntes ’csapatépítés’, ami ezúttal bowlingozást takart. Erre kiutalt a hivatal 2.500.- Ft-ot fejenként. Én nem akartam menni, de a főnök vágta a pofákat, úgyhogy beleegyeztem (majd lelépek munkaidő végén, és addig sem a gép előtt rohadok).
Persze nem a magyar közigazgatás lett volna, ha nem úgy alakult volna, hogy még nem kaptuk meg ezt a pénzt a cégtől, viszont a helyet már le kellett foglalni – úgyhogy összedobtuk mi, és én kénytelen voltam 2.500.- Ft-ot kifizetni arra a szarra, ahová már eleve el sem akartam menni. Majd egyszer megírom ezekről a kötelező munkahelyi „bulikról” a nézeteimet, de nem most, mert most a hetemet akarom elmesélni és így is hosszú lesz! :-D
Szóval pénteken együtt indultunk a helyszínre. Ott maradt egy csomó meló, no de kit érdekel ugye, fő a buli! Majd hétfőn fog óbégatni miatta a főnök… A bowlingos hely egyébként tetszett, rajtunk kívül nem volt ott más, de ez elég is, mivel kb. húszan voltunk.
Persze én még sosem bowlingoztam, sőt nem szeretek csapatban sportolni egyáltalán, és 15 éves korom óta nem is tettem ilyesmit. De filmen már láttam, hát csak nem lesz nehéz… Közölték, hogy akin sportcipő van, az maradhat, a többiek vegyenek bowlingcipőt.
Én 10-ből 9-szer sportcipőben vagyok, de éppen a mai szent napon egy fekete bőr normális utcai cipőt vettem fel :-D De nem érdekelt, nem vettem át, és nem lett belőle semmi.
Amilyen az én formám, a sorsolás pont a főnök csapatába vezetett engem. Hát, basszus… De totál leszartam. Felváltva löktünk kétszer, és a kijelző mutatta a pontokat. Naná, hogy az enyém 0 pontos lett, de tök leszartam. Még akkor hátat fordítottam és lebaktattam a pályáról, mikor a golyó még gurult. Később aztán kicsit elkapott a harci kedv és vagy kétszer leütöttem pár bábut is, de ez tisztára kiszámíthatatlan, mert a golyó vagy elmegy oldalra, vagy nem, szerintem totál nem tudok hatni rá, szóval, nem izgattam magam.
13.03-kor felálltam és elköszöntem, még azt se vártam meg, hogy rákezdjék, hogy most ki fog lökni helyettem, mert azt aztán végképp letojtam. … Ezután következett a délután kellemesebb része! Elrongyoltam a tömegközlekedésig – ez húsz perc volt gyalog, köszike – onnan pedig be a civilizációba. Az új James Bond-filmet terveztem megnézni, a Sugárban, mert ott egyszerre három pláza is van, és ebédelni is tudok.
Átvettem a jegyet, ettem fantasztikus sertéspörköltet nokedlivaaaaaaaaal – erre vágytam, de nagyon! – utána pedig a Freiben akartam desszertet, de tömve volt, így a Szamosban ettem egy tortaszeletet. Nem épp diétás, de egy ilyen hét után megérdemlem…
Sajnos, a film vacak volt és sablonos, noha nem teljesen rossz, és sok színészt bírok benne, de ha előre tudom, hogy ilyen, nem támasztok elvárásokat. A női főszereplő különösen a halálba idegesített. Nnna mindegy.
Péntek este még bekapcsoltam a gázkonvektoromat is, amit egészen eddig halogattam. Kicsit izgultam, hogy most is rendben fog-e menni, bár tavaly jól sikerült. Mert ha nem, akkor szakembert kell hívni hozzá, akik pedig tök hosszú várólistával dolgoznak, vagyis mondjuk kijön december elejére, amikorra simán megfagyok. De hálistennek, simán beindult a konvektor, és azóta kellemes temperáló fűtés megy, 21,5 fokkal átlagosan, ami jó!
Szombaton is – zsinórban már számolni sem tudtam, hányadik ilyen reggelem – kora hajnalban keltem, mivel Öcsémékhez mentem ki. Csak a korai kelés és a kialvatlanság zavart, egyébként nagyon boldog voltam, hogy egy héten belül most harmadszor találkozom a gyerekekkel! Öcséméknél egyébként persze második reggelivel és kávéval kezdtünk. Utána Zéténnyel kettesben elmentünk sétálni. Még boldogabb voltam, hogy megint kettesben vagyunk.
Egy utcabeli szomszéd, aki már ismerte Zétit, adott nekünk puha fügét, amit én lehámoztam neki és ő megette. Eddig nem is tudtam, hogy így néz ki a füge, amikor nem aszalt. Ültünk a padon, egyszer csak Zéti megszólalt: - Kesztyűt kérek! Kérem a kesztyűt!
Rémesen éreztem magam, mert kesztyűt speciel nem raktam el. Sapi volt rajta, de kesztyűt még én sem hordok – kedden még 28 fok volt! nem álltam át agyilag –, Zéti pedig tavaly télen kimondottan jól elvolt kesztyű nélkül, sőt még le is húzta a kezéről. Ki hitte volna, hogy most meg igényli majd? Ezért a kezemmel melengettem a kezecskéjét, és javasoltam, hogy tegye zsebre. De ezután a játszótérre mentünk, ahol hintáztunk meg libikókáztunk, és nagyjából elfelejtette a kesztyűtémát.
De azért most nem tettük meg a szokott nagy kört, hanem Zéti visszafelé kanyarodott a ház irányába. Az út mellett megálltunk, ahol a felkelő nap már szépen sütött a fűre, és letelepedtünk. Pontosabban én telepedtem, és Zétit az ölembe ültettem, hogy ne fázzon fel. Így a meleg napsütésben már jól érezte magát. – Egyébként, megjegyzem, tényleg hűvös volt a levegő, de a nap azért jó volt.
Beszélgettünk vagy húsz percet a fűben, aztán szépen hazamentünk. És így is több mint egy órát voltunk távol.
Öcsém, áldja meg az isten, rögtön adott még egy kávét – kellett is –, így már nem okozott gondot Zétivel a kertben játszani és labdázni még egy órácskát. Szőlőt is ettünk, nem keveset. Aztán következett az ebéd!
Ezen a napon egy takarító hölgy is ott volt náluk, aki nagyon rokonszenves volt, de én mégis picit feszélyezve éreztem magam. Főleg, hogy mivel 9.00-ra jött, azt hittem, hogy 11.00-kor már el is megy majd, de délutánig maradt (és persze takarított, gyönyörűen).
Ebédhez még egy kávét ittunk – kellett! –, utána Ági és Zsozsó aludni mentek, mi Zéténnyel a földszinten rajzoltunk. Illetve, ő mostanában valamiért jobban szereti kihegyezni a ceruzákat, mint rajzolni :-) De majd kialakul.
Délután Ágival, Zsófival és Zétivel kimentünk újfent sétálni egy órácskát a dombra. Én kicsit nyugodtabb voltam, hogy most Ági is itt van, és nem nekem egyedül kell figyelnem Zétényre, noha annak is megvannak az előnyei, ha egyedül vagyok vele. Ez a második kör séta kb. háromnegyed órás volt, aztán hazamentünk.
Még Zéténnyel rajzolgattunk, aztán egy idő után óvatosan a karomba vettem Zsófit, aki már egyre nagyobb és strammabb, és egész nap, ha ébren volt, figyelmesen nézett minket, meg minden történést, ami a házban zajlott. Időnként oda is mentem hozzá megpuszilgatni és simogatni, de felvenni csak most, kora este mertem, amikor már nagyon fáradt voltam és minden gátlásom szétfoszlott. Felvettem hát Zsozsót, gondolva, ha nagyon sír, majd leteszem.
Magamtól kifelé fordítottam, hogy világot lásson, de nem kezdett sírni. Még öt perc után sem. Ejnye, minden rendben van ezzel a gyerekkel?? :-) Körbevittem a szobában, ringattam, kivittem a konyhába, ahol persze nagyon örült, hisz a mamája ott készítette a vacsorát.
Még azt a hibát is elkövettem, hogy megnéztem kettőnket a fürdőszobatükörben – gondoltam, vajon hogy fest az édes kis babalány és a nagynéni. Hát az édes babacsecsemő remekül festett, de az én fejem fölötte, mint a mosott szar; úgy néztem ki, mint egy bedrogozott sunyi arab rablógyilkos. Gyorsan ki is mentem a fürdőből.
Így telt a vacsora előtti időszak, Zsozsót hurcoltam, időnként váltogatva a karomat, mert ki hinné, de egy 6 kg-os erős babát tartani azért eléggé izommunka :-D És ő mégse sírt, illetve csak akkor, amikor egyszer letettem a kanapéra, hogy ott pihenjen tovább. Erre tiltakozni kezdett, én meg visszavettem.
Ezután vacsoráztunk, Tesóm sörrel is megkínált, amit én gyorsan felhajtottam - részben Zsozsóval a kezemben – majd rohantam a félóránként járó HÉV-hez. Sajnos, a sörtől útközben rémesen kellett pisilnem. Még „szerencse”, hogy a végállomáson ki volt írva, 12 perc a villamos indulásáig, mert akkor berohantam az ott lévő áruházba és pisiltem.
Este megnéztem az Úriembereket, csirkés chipset ettem – ehhez a filmhez valahogy „kell” –, aztán lefeküdtem, azzal, hogy most hogy kialszom majd magam, sok-sok nap után először, mivel nem kell korán kelnem vasárnap!
Sajnos, nem sikerült kellően mélyen és hosszasan aludni, de legalább a reggeli kávét megihattam ráérősen. Utána útnak indultam, egy mekis reggeli volt az első tervem aznap. Ez sikerült is. Két sonkás toast, narancslé és cortado! :-) Mmmm….
Ezután pedig ki az Ázsia Centerbe, ahol nyáron jártam utoljára, és sok mindenféle kellett. Ezek zömét már az első boltban megvettem, és mivel csak egy tízezrest vittem, ott pedig nem lehet kártyával fizetni, túl sok boltot már nem is néztem meg ezután.
Hazajöttem, ebédeltem, átcseréltem a nyári ruhákat a télikre, ágyneműt húztam és röviden kitakarítottam. Takarítás is régen volt már. Aztán az volt a tervem, hogy futok egyet, és kora este hajat festek, de végül a futást elengedtem. Részben, mert a tegnap Zéténnyel megevett szőlő hatására igen sokszor jártam a vécén és ez futás közben nem kívánatos, részben pedig, mivel megint kezdődgetett némi halvány migrénes fejfájásom. Annak pedig pláne nem jó a futás. Így inkább csak punnyadtam, a Hail Maryt olvastam (most másodszor), elkezdtem írni ezt a posztot, és végül kicammogtam hajat festeni.
A hajat hónapok óta egy természetes világosbarna árnyalattal festettem, amin átütnek a saját hajam vörös pigmentjei, és így egyfajta natúr világos vörösesbarna hajszínem lett. Nem rossz, de valahogy sápaszt, vagy mi… És olvastam egy színtanácsadót, hogy az ilyen Tél típusnak, mint én vagyok, direkt jó, ha az eredeti sötét árnyalatra festi a haját, mert az áll jól neki. Salma Hayek is hogy nézne ki világos vörösesbarna hajjal.
Ezért vettem egy ún. jeges barna árnyalatot, ami elég sötétbarna, és elvileg hideg, ami az én olívaszínű Tél arcbőrömhöz passzol. Ezt felfestettem vasárnap este, előre tudva, hogy majdnem fekete lesz és csak idővel változik barnává. Valóban igen sötét lett, viszont szép drámai és tényleg jól áll!
Vasárnap este pedig megnéztem a Tőrbe ejtve c. filmet, ami nagy kedvencem, és most végre valaki jó minőségben kitette a netre ;-) Imádom ezt a filmet, már csak pusztán a helyszíne miatt is.
Sajnos, eddigre már olyan késő lett, úgy elfáradtam, és a délután óta tartó tompa migrén úgy elbágyasztott, hogy nem bírtam végignézni, az utolsó félórát reggelre hagytam és lefeküdtem, különben is ki kellett még olvasnom a Hail Mary utolsó tíz oldalát is.
Az éjszaka második felében aztán rákapcsolt a migrén; félálomban forogtam ide-oda a párnán, hogy ne fájjon a fejem, próbáltam aludni, aztán szólt az ébresztő. Hát, rémesen voltam. Rögtön bekaptam egy Algopyrint és lefőztem a kávét, de ahogy belekortyoltam, már rohantam hányni. Érdekes módon a tegnap 18.00-kor megevett halas saláta is visszajött, de hogyhogy, amikor rég le kellett volna mennie… Gyorsan ittam még kávét, mert tudom, hogy az a gyomorból szívódik fel, és ha megint hánynék, legalább valamennyi koffein legyen bennem
Közben néztem a Tőrbe ejtvé-t is. Aztán másodszor is hánytam kb. reggel ötkor, így inkább egy üres fekete teát ittam (az bent maradt), és némi habozás után bementem dolgozni, mert úgy éreztem, a hányásoktól megkönnyebbültem és most már OK lesz.
Sajna nem így lett, reggel odabent megint rémesen voltam, Algót és Quarelint szedtem felváltva, vizet ittam és próbáltam összeszedni magam, de csak kb. 11.30-ra lettem úgy-ahogy jobban. Utána viszont fokozatos volt a javulás. Az émelygés teljesen elmúlt, a fejfájás is elviselhetőre csökkent, és úgy, hogy délután már nem is szedtem be gyógyszert. Tessék, milyen jó, hogy nem maradtam otthon és nem tékozoltam el egy szabadságnapot.
Meló után röviden vásároltam, aztán haza, ebéd – bennem maradt!! – és most írom ezt a blogposztot. Durva ez az időjárási migrén, és nem csak fáj, hanem még tök gyenge is voltam egész délelőtt. Még jó, hogy nem ez volt az a nap, amikor hároméves kisgyerekre kell vigyáznom.
Remélem, most már elcsitul ez a rohadt front, mert igazán jó lenne már egy olyan alvás, amikor nem fetrengek a fejfájástól, és nem kell korán kelnem. Ja, de még péntekig korán kelek :-D Jó, akkor azzal is kiegyeznék, ha becsületesen alhatnék, fejfájásmentesen.
Hát ez volt a hetem, ami átnyúlt az előző és a következő hétre is :-D
