Mivel több lett a szabim, és Fater műtétje is rendben lezajlott, lelkifurdalás nélkül foglaltam az Annabellába két éjszakára szállást. Főleg, hogy a SZÉP-kártyámról lehetett fizetni. Idén ugyan voltam már Balatonon, de akkor a Fater lába miatt alig tudtunk sétálni, és hát a hangulat se volt ezért a legjobb.
Most egyedül, szeptember első felében utaztam, okulva a tavalyiból, amikor augusztus elején mentem és megdöbbenve észleltem – de már csak megérkezéskor! – hogy ez még a főszezon, és egy tűt sem lehet leejteni. Szeptemberben, gondoltam, még elég langyos a víz ahhoz, hogy lehessen úszni, de tömeg már biztos nincs, de azért még nem totál kihalt Füred, mert az sem jó.
Habár, ha kimondottan hideg lett is volna a víz, akkor is úszom, ha már ott vagyok.
Pénteken reggel leutaztam, vasárnap délután haza. Szerencsémre az időjárás igen kedvező volt: semmi hőség, de hideg sem, kb. 25 fok lehetett napközben. Azonban a menstruációm sajnos pont úgy jött meg, hogy javában zajlott ezalatt a három nap alatt. Valamikor a nyár folyamán egyszer egy héttel korábban kezdődött, és ezt szépen tartotta is. Remek :-(
No mindegy, van tampon. Úgysem fogok egész nap a strandon heverészni. És akkora hőség nincs, hogy a napközbeni mászkálásnál zavarjon az intimbetét.
Ha jól emlékszem, az utazás előtti csütörtökön volt egy osztálybuli, ami miatt izgultam, de egész jól sikerült. Utána még elrohantam az OTP-be, ahogy augusztusban is, hogy a Faterral közös számláról átutaljam a havi költségeket. Utána vonatjegy-vásárlás.
Pénteken indultam. Az útra egy olasz thrillert vittem magammal, ami jó volt ugyan, de kb. annyira nyomasztó, mint egy akármelyik skandináv krimi. Szerencsére magammal vittem még a Boltkóros babát vár-t is, amit azonnal el is kezdtem, amint az olasszal végeztem, a depresszió elkerülése végett.
Füredre megérkeztem, nagy örömömre semmiféle tömeg nem szállt le a vonatról, csak – velem együtt – alig pár ember. Pedig izgultam a kis osztálykirándulásos csapatok miatt. De most ezt megúsztam. Indultam a batyummal a hajóállomás és a Tagore sétány felé, hogy még becsekkolás előtt egyek némi rántott sajtot, azzal a boldog tudattal, hogy most nem kell majd szabad helyet vadásznom, hisz nincs tömeg.
De valamiért nem volt jó a hangulatom. Nem a menzesz előtti rosszkedv, hanem inkább valami feszültség volt rajtam… Próbáltam feldobni magam, hogy „Hé! Hát itt vagyunk a Balatonnál, és süt a nap!!” De csak azt válaszoltam magamnak, hogy „Na és…” Valahogy még bennem volt a munkahét feszkója, az új meló, és a tegnapi osztályrendezvény, ahol még jó képet is kellett vágnom a játékhoz.
Végül rájöttem, hogy sört kell innom, az lesz a megoldás. Ezért megvettem és megettem a rántott sajtot, aztán pedig vettem egy dobozos sört is a Tagore sétányon lévő egyik kisboltban.
Különben tényleg kevesen voltak. Több hely már be is volt zárva, de azért palacsinta és lángos még volt! Sétálgattam, aztán mikor eljött a 14.00 óra, mentem az Annabellába becsekkolni.
És lehátaztam. Az emberek, akik hiányoztak a Tagore sétányról, mintha mind itt gyűltek volna össze! Az Annabella hallja tele volt néppel. Na baszki… Mindenki legyűlt ide szeptemberi hosszúhétvégézni. Még szerencse, hogy az Annabella elég nagy szálló, és az étkezéseknél még tavaly, főszezonban is simán volt szabad asztal.
Bejelentkeztem, felmentem (most már nem is emlékszem, hogy második vagy harmadik emeleti szobát kaptam, de szerencsére megint nyugati fekvésűt). Rögtön kibontottam a sört és ittam belőle egy pohárnyit, és valóban jobb lett a hangulatom. Még olvastam kicsit, aztán le a strandra!
Az Annabella strandján is kevesen voltak – több mint egy éve nem voltam itt, jó érzés volt most újra belépni ide. Szépen letelepedtem, aztán kétszer úsztam is. A víz valóban nem volt hideg, de a levegő bizony hűvösnek érződött, ahogy kijöttem a tóból. A két úszás között olvastam, illetve tampont cseréltem, és hát nem bántam volna, ha mondjuk öt fokkal melegebb van… Még éppen nem fáztam ugyan, de azért…
A második úszás utáni kijövéskor már rázott a hideg, de ahogy megtörölköztem, már jobb lett.
Aztán vissza a szállodába, és 18.00 körül lementem vacsorázni. A vacsi finom volt, és volt szabad asztal, vacsora után pedig kimentem sétálni a hajóállomásig és vissza. Közben a másik kisboltban vettem még két sört, ma és holnap estére.
Sétálgattam, kellemesen fáradtnak éreztem magam, lassan leszállt az est. Megnéztem a telefonomon a számlaegyenleget (kártyával fizettem a sört). És ekkor meghűlt bennem a vér, mert meglepően kevés pénz volt a számlámon!!
Először arra gondoltam, hogy a sörért ütöttek be többet. De nem: ott volt az értesítés, hogy két sör, 800.- vagy mennyi Ft. Előző nap is vásároltam kártyával, ott volt a fölötte lévő sms-ben, akkor viszont a számlaegyenlegem sokkal több volt; most meg a sör, és a kettő között nem volt semmi, viszont a számlaegyenlegem időközben marha alacsony lett.
Netbankon keresztül sem utaltam az egy nap alatt. Először arra gondoltam, hogy feltörték a számlámat; aztán eszembe jutott, hogy ilyen tájt szokott az automatikus utalás átmenni a folyószámlámról a takarékszámlára. Talán aki indította, az balfasz volt és még egy nullát hozzáírt. De hát több mint tíz év alatt ilyen nem volt, különben sem akkora volt az eltérés, hanem valami egész más összeg…
Órákon át rágódtam – ráadásul péntek este, Balatonfüreden, még csak be sem tudok menni a bankba másnap intézkedni –, mígnem végül eszembe jutott a megoldás! Ugye tegnap utaltam a Faterral közös számlánkról a családi költségvetést. Mi van, ha véletlenül a saját számlámról vonták le a pénzt, és nem a közösről?? Mert augusztusban, mikor először utaltam én, részletesen elmagyaráztam az ügyintézőnek, hogy „Van egy saját számlám, meg egy közös a papámmal, és most a közös számláról szeretnék ide és ennyit utalni” De most szeptemberben már nem álltam neki mesélni, csak az előző utalás papírját mutattam a csajnak, hogy ugyanezt, ugyanoda, csak most ennyi összeggel.
Ami a vicces, hogy az utalásról szóló igazolást tegnap lefotóztam és megküldtem Faternak, csakhogy a saját telefonomról kitöröltem, mert minek :-D Így most írtam Faternak, hogy küldje meg nekem azt a fotót. Vissza is küldte, és jól láthattam, hogy igen, a hülye kis picsa a Károly krt.-i OTP-ben csak fogta a személyimet oszt’ az első számláról, amit talált (= a saját egyszemélyes számlámról) átutalta a családi költségvetés összegét. Még jó, hogy volt egyáltalán annyi pénz a számlámon. Holott úgy adtam neki a papírt, hogy „pont ugyanezt kérem”, de a hülye a kiinduló számlát már nem nézte meg…
Ez hát megoldódott, de most azon aggódtam, hogy ezek után a célszámlára beérkező pénzt be tudták-e azonosítani? Mert ugye azon most az én saját nevem szerepelt egyedüli feladóként, nem pedig Fater, akié a hitel.
Felhívtam Fatert, aki megnyugtatott, hogy neki megjött az sms, hogy OK a hiteltörlesztés; én pedig az átutalt pénzt vagy vegyem ki a közös kártyával kápéban, vagy utaltassam vissza a saját számlámra.
Némi habozás után végül készpénzben vettem ki – de már csak pár nap múlva –, mert arra végképp nem volt kedvem, hogy még húsz percet várjak az OTP-ben, mert valamiért az ilyen utalásoknál mindig ott rothadok egy fél napot. Úgyhogy szeptemberben igen sok készpénzem volt, mintha valami maffiózó lennék :-D
Szombatra az eredeti tervem az volt, hogy felmászom a Jókai-kilátóba, de erről végül lemondtam. Nem ismerem teljesen biztosan az útvonalat, amellett hátha jön valami vaddisznó vagy efféle. Viszont Tihanyba jó lenne elmenni. Júniusban voltunk ott, de ugye Fater lába miatt alig sétáltunk.
Megnéztem a menetrendek.hu-n a tihanyi távolsági buszt, mert a zalakarosi pozitív tapasztalatok után már kezdtem bízni a buszokban :-D Találtam is olyant, amit a reggeli (és reggelit követő zuhany és punnyadás) után nagyon kényelmesen el tudok érni.
El is értem, csakhogy a busz késett jó tíz percet, mint utóbb rájöttem, azért, mert marha sok turista akart szombat délelőtt Füredről Tihanyba menni, és mire ezek mind jegyet váltottak (velem együtt)… De végül is megjött a busz, én csak Tihanyrévig utaztam, hogy onnan majd gyalog mászhassak fel az apátságig. Ez is már rég nem csináltam, mert mindig kocsival járunk fel évek óta.
Tihanyrévnél éppen piac is volt, úgyhogy rögtön tettem ott egy kört – nem vettem semmit –, aztán gyalog fel az apátságig. Hát, itt már azért elég meleg volt… Félóra alatt felértem, jólesett a gyaloglás. Vacilláltam, hogy menjek-e le a Belső-tóhoz és esetleg sétáljam körbe, de aztán elvetettem. A tókerülő út egy része magánterületen megy át, ahhoz most nincs kedvem, amellett már igazán nem volt korán; még vissza akarok érni Füredre és úszni a Balatonban, idén valószínűleg utoljára.
Így csak a tihanyi városközpontban sétálgattam vagy egy órát. Voltak turisták, de nem vészesen sokan. Ettem egy isteni fagyit, aztán tépelődtem, melyik busszal menjek haza – végül hirtelen eldöntöttem, hogy azzal, amelyik kevesebb mint egy óra múlva indul a tihanyi hajóállomástól vissza Füredre! Mivel fogalmam sem volt, mennyi idő alatt érek le oda, így a hátsó úton, a Visszhang étteremtől lerohantam; ezen az úton már jártam régebben, de a hosszát már tisztára elfelejtettem.
A busz indulása előtt jó félórával már ott voltam a megállóban, és néztem a kiírt táblácskán a menetrendet. Azonban valahogy egyáltalán nem szerepelt rajta az általam kinézett busz. Volt egy, ami 10 perc múlva megy – na, ez is jó lenne! – azonban ez csak tanítási szünetben járt. Azért vártam. Nem jött. A következő pedig több mint egy óra múlva megy Füredre!
Néztem a netes menetrendet, ott makacsul ott állt az általam korábban kinézett, most már csak 15-20 perc múlva induló busz. De a papíros menetrenden semmi. Most kinek higgyek? Menjek vissza gyalog Füredre, az legalább biztos? Áh, nincs kedvem ennyit gyalogolni… Közben egy emeletes turistabusz is jött, és beállt az én megállómba. Csúnyán káromkodtam, mert most majd hová fog állni az én buszom?
Mikor jönnie kellett volna, nem jött semmi; viszont a szemközti megállóba pont ekkor érkezett egy busz. Türelmetlenül álldogáltam, mígnem hirtelen megvilágosodtam: ez az én buszom!! Csak a másik irányú megállóban áll meg, mert nem a gyorsabb úton megy Füredre, hanem vissza a révig, fel az apátságig, és a hátsó úton visszafelé!
Átrohantam az úttesten, felpattantam a buszra és kérdőre vontam a sofőrt, hogy ő megy-e Füredre? Bevallotta, így vettem jegyet és nagyon megkönnyebbülve lerogytam.
Az izgalmas kaland után szerencsésen megérkeztem Füredre, kevesebb mint negyedóra alatt. Eddigre már éhes lettem, ebédre ettem egy igazi jó lángost (csak fokhagymával). Aztán fel a szállodába, bikinit vettem és le a strandra!
Az idei év utolsó úszása a Balatonban. Kicsit szomorkás volt. Pláne, hogy közben tampont is kellett cserélnem. Aztán meg valami rendezvény volt a strandon este, ami miatt minket diszkréten kitessékeltek már 17.30-kor; de nem is akartam tovább maradni, mert 18.00-tól úgyis vacsora.
Az utolsó vacsora is remek volt. Desszertet nem ettem, helyette a szokásos esti sétámon toltam be két palacsintát. Elmentem a hajóállomásig, aztán lassan visszafelé. Ekkor már leszállt az est, és Kenese irányában valami nagy narancs dolgot vettem észre a víz felett.
Tovább caplattam, és láttam, hogy a nagy narancs dolog már nagyobb lett. Némi buta bámulás után leesett, hogy hiszen ez a hold!! Már a tegnap esti sétán is láttam, hogy marha nagy, narancssárga holdunk volt. De a mai csak most emelkedett ki a Balatonból!
Muszáj volt megállnom és nézni, elképesztően szép volt. Még le is fotóztam és elküldtem Öcsémnek. Egyébként még sokan álltak és fényképeztek. Igazi szép, utolsó balatoni este volt.
A szállodába hazaérkezve lezuhanyoztam, aztán olvasgattam az ágyban ülve (az Annabella erkélyén valamiért nincs világítás, holott legszívesebben persze hogy ott olvastam volna). Közben ittam az esti sört. Aztán alvás.
Vasárnap reggel tépelődtem, hogy – a hagyományokhoz hűen – ússzak-e egyet reggel, vagy sem? Végül úgy döntöttem, nem. Ekkor már, szeptemberben, csak 9.00-kor nyitott a szálloda strandja, nekem viszont 10.00-ig ki kell csekkolnom, ami azt jelenti, hogy alig lesz időm nyitásra lerohanni, úszni, visszarohanni, zuhanyozni, törölközni, felöltözni; aztán még cipelhetem a vizes bikinit a sporttáskámban. Közben meg még menstruálok is. Így nem úsztam, hanem szép kényelmesen összepakoltam.
Az olasz thrillert reggeli után, az erkélyen fejeztem be, rögtön utána előszedtem a vidámabb Boltkórost. Aztán összecsomagoltam és kijelentkeztem.
A batyummal sétálgattam a most már elég meleg, napsütötte Tagore sétányon. Mikor eljött a 10.00 óra, vettem egy fagyit, aztán indultam a vasútállomásra.
Három perc eltéréssel két vonat is indult Pestre: az egyik Tapolcáról jön, és alig két-három helyen áll meg, tehát tök hamar hazaérek vele; a másik innen Füredről indul, viszont minden bokorban megáll. Nagy dilemma volt. Cikáztam a két vágány között :-D, a tapolcaira még fel is szálltam, de elég sokan voltak rajta. Áh, nincs kedvem nekem tömegben ülni és helyet vadászni most… Visszamentem a kényelmes, üres füredi vonatra és az árnyékos oldalán helyet foglaltam, és azzal jöttem haza, nem törődve vele, hogy mindenhol megállt.
(u.i.: ez a bejegyzés már 3 napja kész, de a köcsög blog.hu egyszerűen nem és nem engedett be; beírtam a felhasználónevemet, jelszót, és visszadobott ezerszer. Most, 3 nap után végre beengedett – megjegyzem, nulla változás volt bármiben – szóval ha nincs bejegyzés, az nemcsak amiatt van, hogy én épp nem írok, hanem, hogy be tudok-e lépni, beenged-e a méltóságos blog.hu, vagy sem…Megjegyzem, hogy ezt újabban rendszeresen csinálja, sőt, szinte mindig.)
