Ez ugyan nem valami nagy sztori, csak annyira jellemző az általános pechemre… Mindig pont fordítva sikerül, mint ahogy kéne. Ha fontos lenne, hogy kialudjam magam, akkor éjjel tutira óbégatnak a szaros ukránok a szomszédban; ha lényegtelen, akkor kussolnak. Ha épp a hátam közepére se kívánom a főnököt, akkor beállít 7.59-kor, holott előzőleg azt mondta, hogy szabin lesz; de ha kivételesen igazán fontos lenne, hogy bejöjjön valamit aláírni, akkor tényleg szabin van, sőt el vannak utazva külföldre.
Akivel találkozni akarsz, az lemondja, akit látni se akarsz, az meg a nyakadra mászik.
Na de hogy ez a kettő egyszerre következzen be!!
Az ellenszenves idegesítő kis Timi kolléganőm egy csütörtökre szabit írt ki, másnapra meg home office-ban volt. Ettől iszonyú boldog lettem, hogy négy napig nem kell a pofáját látnom! Ugyanakkor épp azon a csütörtökön volt megbeszélve Orsival, hogy meló után találkozunk, most már igazán, rendes sörözőbe beülve és alaposan beszélgetve.
Ugyan Orsival már találkoztunk nemrég, de ahogy írtam is, pont aznap dokihoz ment, a dokinál meg ezren voltak és így csúszás volt, és ezért 17.00 helyett 19.00-kor, vagy még később találkoztunk, és igazán nem volt idő mindenre. Azelőtt meg már iszonyú rég nem találkoztunk, csak írtunk egymásnak, többek közt hogy most már igazán találkozni kéne :-D
Na, most végre erre a csütörtökre lefixáltuk. Orsi ugyan szabira ment hétvégétől, és kezdett is valamit habogni, hogy hát sok a munka így szabi előtt (ez egy olyan eszelős maximalista, képes bent maradni estig, rendszeresen, holott túlórát sose fizetnek). Én pont emiatt ejtem ki a tollat a kezemből 16.31-kor, legkésőbb :-D De most végre még Orsi is azt mondta, hogy le van ejtve, menjünk!
Azon a csütörtökön tehát igazán boldog voltam. Már eleve hogy csütörtök, azokat eléggé szeretem. Jó, nem péntek, de már majdnem :-D És többnyire az idegesítő Timike csütörtökön megy HO-ba, tehát még az ő pofáját se kell bámulnom. És Péter, a társam is csütörtökön szokott HO-ban lenni, vele ugyan nincs bajom, de néha ő is idegesít, ha nagyon nyüzsög, vagy pláne ha ő is ideges, és akkor még jobban felidegesít az ő idegességével.
Ez a csütörtök tehát remeknek ígérkezett. Se Péter, se Timi, délután viszont Orsival sörözünk!
Bementem fél 8-ra szokás szerint, bekapcsoltam a gépet, kicsit olvastam (ezért járok én fél 8-ra ;-D), ittam kávét (meg ezért is), aztán elmentem vécére. És visszafelé mintha azt láttam volna, hogy a folyosó túlsó végén a Timikéék ajtaja nyitva van!
Még csak kb. 7.50 volt. A Timi szobatársa 8.00-ra jár, viszont a Timi pont úgy, mint én. És az ő szobájukhoz nincs pótkulcs, ezt véletlenül pont tudom, mert egyszer, nem is rég, be kellett mennem a szobájukba, mikor egyik se volt bent, és a portás fickótól kellett elkérnem a pótkulcsot.
Tehát, ha 7.50-kor nyitva van az ajtó, akkor vagy a másik csaj jött be korábban – ezt elvetettem, mivel még sose volt rá példa –, vagy bent van ez a hülye kurva!
De hát tegnap délután még ellenőriztem a szabadságos programban, és szabi volt neki kiírva!
Ahogy megyek vissza a helyemre, hát ott egy mail a telefonomon az Orsitól, hogy „lehet, hogy le kell mondania a mait, mert nagyon ki van bukva”.
Na bazmeg! Már csak ez hiányzott még! Közben beléptem a szabiellenőrző programba és láttam, hogy a szappanpofájú Timike valóban szabira van beírva. De ugyanakkor azt is láttam a levelezőrendszerben, hogy már aktív. Édes faszom! Ez valamiért bemászott szabi alatt! De mi a faszt keres itt?! Azt tudom, hogy kurva messze lakik, tehát direkt beutazott, és nemcsak úgy „beugrottam egy utcával odébbról egy gemkapocsért”.
Mire eljött a nyolc óra és szivárogni kezdtek a többi kollégák, már hallottam is a Timi idegesítő, hadaró ciripelését a folyosóról. Bazmeg, ez bent van! De miért?! Olyan szépen kezdődött ez a napom!
Közben Orsinak is írtam, hogy de mi van – mert azt gondoltam, hogy a szabi előtt rásózott sok meló miatt van kiakadva. Akartam írni, hogy szard le, dolgozik ott még egy csomó ember rajtad kívül, neked is jár a szabi stb. De akkor egyszercsak azt írta, hogy szakított vele a pasija. Ma reggel, írásban.
Édes istenem… De most komolyan…. Pont aznap, amikor sörözni akartunk menni?! (gondoltam marha önzetlenül és empatikusan :-D) Őszintén megmondom, inkább dühös és bosszús voltam. Orsi már elvált nemrég, két nagy gyerekkel, ez a faszi meg, akivel már 2-3 éve együtt voltak, szintén gyerekes, de ennek három gyereke van, de a legkisebb még csak 6 éves, szóval a faszi otthagyott egy hároméves kölyköt annak idején. Hát ettől nem lett épp szimpatikus. Meg ugye három kisebbfajta gyerek mellett a régi nővel is sokkal inkább kellett tartani a kapcsolatot. Én ilyenbe nem is mentem volna bele, de közös ismerősöktől még azt is hallottam, hogy a pasi eléggé köcsög.
Maga Orsi meg, amikor legutóbb találkoztunk és már ittunk pár rövidet meg sört/bort, azt mondta benyomva, hogy „Van egy párom, bár mindenki azt mondja, hogy szakítsak vele”…
Hát fasza. Szóval már mások is mondják, hogy szakítania kéne, aztán most a pasi úgy látszik, megelőzte. Mindenesetre jó nagy paraszt lehet, aki pont a szabadság előtt pár nappal szakít (ha már nem Orsi tette meg).
Próbáltam amennyire lehet, vigasztalni Orsit (azt azért nem mondtam, hogy jól jártál!); és hogy a sörözést direkt azért találták fel, hogy az ilyesmire gyógyírt jelentsen, de ő nagyon ki volt borulva és azt mondta, hogy majd még délutánig ír, hogy jön-e vagy sem.
Gondolatban már itt, reggel elengedtem a délutáni sörözést, már csak azért is, mert Orsival amúgy is marha nehéz összehozni egy találkozást. Szó szerint minden tali csak harmadikra jön össze. Neki mindig közbejön valami. Vagy ő beteg és a gyerek elkapta tőle, vagy a gyerek beteg és Orsi kapta el tőle; vagy valami SOS meló bejött, vagy mint a múltkor, dokihoz kell mennie stb.; most meg ez a pasi szakított vele éppen. 85 %-ig biztos voltam benne, hogy végül lemondja.
Önmagában megbirkóztam volna mindkét csapással, ami ezen a csütörtökön ért, de hogy egyszerre kettő is, és hogy pont teljesen egyszerre zúdulnak a nyakamba, az sok volt!
Nem láttam az idegtől a tetvedék Timike miatt, mert mi a faszt keres itt, ha egyszer szabin van. Én minden héten kinyomtatom és kiteszem a falra a szabis nyilvántartást, de mi a fasznak, amikor ezek szarnak rá, és csak jönnek-mennek, mint zsidóban a fájás, függetlenül attól, hogy mi van kiírva.
Péternek is elpuffogtam, és ő mondta, hogy a Timi fél nap szabin van, majd délután nem lesz.
Jó, persze még mindig jobb, mintha reggel nem lenne, aztán délben bejönne megkeseríteni az életemet, de így se volt sokkal jobb azért. Ugyanis ezen a napon a Timikére megint rájött a hemzsegés!! Ez néha egész hosszú ideig képes nyugiban lenni, ül és dolgozik, vagy ha az én szobámban van is, akkor jön, mikor én épp nem vagyok itt hálistennek. De más időszakokban túlteng; hemzseg, nyüzsög, stréberkedik, ugrándozik, bejön, kimegy, visszajön stb. …
Na, most is ezt csinálta. Odajött, hogy adjak neki egy borítékot – természetesen adtam neki ötöt, nehogy jövő héten visszajöjjön. De nem, nem, az istenért nem, neki elég egy! Talán üldözési mániám van, de kurvára lefogadtam volna, hogy direkt azért vitt el csak egyet, hogy majd később visszajöhessen egyesével, ha még kell neki.
Akkor még bemászkált ezért, bemászkált azért, míg majdnem megütött a guta. Mivel addigra Pétertől már tudtam, hogy fél napot van szabin, és a nap fele az a 12.00 óra, kivételesen simán több mint félóra ebédszünetet sétálgattam végig a környező utcákon, hogy biztosan csak akkor érjek vissza, amikor ez már elkotródott.
Kurvára idegesítő volt, hogy akit nem akarok látni (Timike) az itt hemzseg egész délelőtt, mint egy olyan Csincsi, akit legszívesebben lecsapna az ember lapáttal, míg viszont akivel találkozni akarnék (Orsi), az lemondja, egy hülye faszinger miatt.
Hogy őszinte legyek, ezt a szakítást nem is tudtam valami komolyan venni. Baszki, majd kibékülnek; ha nem, Orsi simán talál egy sokkal jobbat. Ezek az elvált gyerekes emberek kapcsolatai olyan nevetségesek, mint tinédzserkorban a nagy diszkós szerelmek; együtt vagyunk, jaj összevesztünk, szakítottunk, jaj, megszakad a szívem; ó szerencsére kibékültünk és most megint együtt vagyunk; aztán ugyanez kezdődik elölről. Én ezeket nemigen tudom komolyan venni, főleg ha a fószer olyan ellenszenves tróger, mint amit az Orsi pasijáról tudok.
De akárhogy is, egy szakításnak igenis jót tesz, ha sörrel öblítik le, és Orsi jól kibeszélheti magából. Én sörözés közben, személyesen úgyis empatikusabb vagyok, mint melóhelyről maileket írogatva, az íróasztal alatt, hogy a ki-be rohangáló Eszter főnököm ne vegye észre.
Persze hogy negyed 5 körül Orsi lemondta végleg, hogy ő ma még nem is bírt enni, és így nem jó ötlet a sörözés amúgy sem (ez igaz); de addigra én már elengedtem úgyis a dolgot. Úgy berágtam, hogy elhatároztam, nem forszírozom én a következő találkozást, most ő úgyis elutazik nyaralni, majd ha visszajön és talál olyan időpontot, amikor se sok meló nincs, se betegség, se orvoslátogatás, se szakítás, se flashmob, majd akkor összefutunk.
A Timikét illetően meg hát ezentúl már sose mertem biztosra venni, hogy tényleg nem rontja bent a levegőt, ha szabit írt ki előzőleg. Egyszer már be is zárkózott az Eszterrel és hosszan beszéltek, akkor nagyon megrémültem, mert egy hét szabija volt kiírva még a nyárra, és rögtön arra gondoltam, hogy azt akarja sztornózni, csak elmeséli az élettörténetét is, hogy miért kell.
Nem igaz már, senkiben nem lehet megbízni, se jó, se rossz irányba, és akkor ne legyen szkeptikus az ember!
