Ma fél éjjel nem aludtam, nem szándékosan, de folyton eszembe ötlöttek a mostani munkahelyi bajok.
A főnök eltakarodott ugyan január elejétől, így 85 %-kal csöndesebb és nyugodtabb a közvetlen környezetem, de így is vannak bajok. Most éppen az alábbiak:
- Barbi már megint beteg. És mindig a legrosszabbkor!! Hétfőn bent volt, kedden nem, szerdán igen, csütörtöktől aztán huzamosabban – most hétvége van, lefogadom, hogy majd megint egész héten nem lesz. Csütörtökön el akartam menni korábban, előző nap le is fixáltuk; erre aznap már nem jött. Jövő kedden pedig Bogival munkaidőben plazmát adunk – egy hete ezt is lefixáltuk –, erre most ki fog őrködni az irodában!? Annyira dühös vagyok Barbira, hogy állandóan a szarban hagy!
Bezzeg mikor én mentem el pár nap szabikra, mindig meg akar halni.
A mostani időszak különösen necces, mert jó lenne egyszerre érkeznünk reggelente, mivel … és ez már a következő pont:
- Az a rohadt munkahelyi beléptetőrendszert most már teljesen átfaragták, kicserélték a belépőkártyákat és pénteken hazafelé már ki sem tudtam menni a saját, régi kártyámmal. Mivel én és Barbi külsősök vagyunk, de úgyszólván fél-illegalitásban, így mikor az egész hivatalnak új fényképes kártyákat csináltak, minket be sem hívtak fényképezkedni, se nem szólt semmit az illetékes csapat, hogy mi lesz velünk. Aztán osztogatni kezdték az új kártyákat, de hivatalosan még nem éles az új beléptető, hisz még nem vette át mindenki; de pénteken mégis csipogni kellett, és az én kártyámat már nem fogadta el a rendszer.
Ez már január eleje óta a fejünk felett lebegett, és mondtam is Barbinak, hogy jó lenne, ha egyszerre érkeznénk aznap, amikor már nem jutunk be. Ketten mégiscsak jobb … Mert innentől alighanem ügyfélként kell majd beregisztrálnunk, ami macerás. És erre természetesen mikor lesz „beteg”, ha nem ebben az időszakban! Megint a szarban hagy és hazavonul feküdni egy-két hetet!
A beléptetőrendszer különben is dühítő, azért lett így megszigorítva, mert állítólag egyszer a Nagy-nagy-nagy-nagyfőnök keresett valami saját sameszt, az meg nem volt sehol, mire az öreg kitalálta, hogy „itt mindenki lóg”, és irgum-burgum napraforgó, mostan majd ő bekeményít!
Persze tény, hogy melóidőben rohan ki mindenki bevásárolni, amikor még választék is van a boltokban, és nem kell félórát sorban állni, mint ötkor. Na és mit fáj ez a vén köcsögnek? Keménykedjen a saját sameszaival, ne a kicsi dolgozókkal. Az miért nem zavarja, amikor XY bent van ugyan az épületben, de a munkaidő 90 %-ában a büfében csücsül, vagy átsétál pletykálkodni más osztályokhoz?
De leszarnám ezt is, csak holnap hétfő, és nekem úgy kell bemennem, hogy fogalmam sincs, bejutok-e, vagy már ott félreállít a portás, és kiderül az „illegalitásom”, és mindezzel egyedül kell szembenéznem a munkaiszonyos, szimuláns kolléganőm miatt! :-(
- A harmadik Ildikó. Miután végre tényleg nyugdíjba ment Rozi, a régi alfőnök, aki nagyon szemét főnök volt, változtak a viszonyok. Sajnos nem mindig a jó irányba. Az tény, hogy Rozi nincs itt, tehát nyugodtabban lélegzik az ember, és lehet váltani két mondatot anélkül, hogy valami „munkaügyben” félbeszakítana minket. De sajnos van, akiből a legrosszabbat hozta ki. Ilyen Ildikó, akinek ez az első munkahelye, itt ül már 17 éve, és Rozi rohadtul elnyomta. Ezért rettenetesen sajnáltuk is, de most, hogy Rozi nincs, neki újabban kinyílt a csipája és új gondolja, hogy most neki tartozik valamivel az élet.
Például a főnök év elején elment, és már előre nyilvánvaló volt, hogy – ha ejtőernyőst nem ültetnek a nyakunkba, amit szerencsére megúsztunk – a második legértelmesebb ember, Ibolya lesz az új főnök.
Ez így is lett. De ősszel Ildikó valahogy a fejébe vette, hogy miért ne lehetne _Ő_ az új főnök? És elkezdett ezen lobbizni, és alá tenni Ibolyának. Na most vannak neki jó tulajdonságai, de főnöknek tökéletesen alkalmatlan lenne. De ezt nem látja be. Úgy gondolja, hogy ő már 45 éves, őt szanaszét szívatta Rozi, és most már neki is jár a dicsőség.
Olyan a helyzet, mintha egy konyhalány vagy kukta a mesterszakács szerepére pályázna csak mert már rég ott dolgozik, és mert „neki az jár”.
Pedig nem. A melóját ellátja, de marha igénytelenül néz ki, hirtelen SOS fontos melót nem is igen lehet neki adni, és sajnos a jelleme is rohadtul megváltozott. Olyan kis csöndeske volt, most meg kinyílt a szája, pökhendi, parancsolgatós és folyton jobban tudja, hogy másoknak mit kéne csinálni. Természetesen nem ő lett az új főnök, és gondolom, ez frusztrálja. Ami röhej, mivel két éve még azon fohászkodott, hogy csak ne őt rúgják ki a következő leépítéskor, mert neki ez az első munkahelye, és mihez fog kezdeni?? Most meg már az a baja, hogy nem ő lett az új főnök! Megáll az ész … Nem tudok erre jobb kifejezést, csak hogy: „nem tudja, hol a helye”.
És ami a legjobban zavar, hogy velünk is köcsögösködik. Ügyfelet vinni vagy telefont kapcsolni már alig merek neki, mert folyton húzza a száját, utána meg odajön és mondja, hogy miért neki kapcsoltam az ügyfelet, amikor az nem az ő területe? Hát én honnan tudnám? Ha én faggatom aki bajáról, akkor én lennék az ügyintéző és nem ő. Azért ő a szakember, hogy lerendezze vagy tovább küldje az ügyfelet! Egyébként is, folyton csak a családtagjaival magántelefonál az irodájában, érhetően bosszantja, ha odaviszek neki egy ügyfelet. Na de az ügyfél NEKEM IS csak úgy beesik az életembe, függetlenül attól, hogy épp dolgozom-e, vagy mailt írok vagy anyámmal beszélek! ÉN sem küldhetem el az ügyfelet, hogy bocsi, most családi ügyeim vannak!
És arra is rászokott, hogy velem küldözgeti ide-oda az ügyiratait. Ezt vigyem fel ide, azt vigyem fel oda. A többiek mind maguk viszik a papírjaikat, meg sem kérnek engem. Viszont nem utasíthatom vissza, mert amúgy is fel kell mennem a II. vagy III. emeletekre, elég hülyén festene, ha megmondanám, hogy „nem viszem”, közben öt perc múlva úgyis odamegyek. De azt is tudom, hogy csak csicskáztatásból csinálja, mert nem lett főnök, és most úgy gondolja, jár neki mégis valamennyi hatalom, és mivel én vagyok a legkisebb, engem próbálgat.
Ez viszont kurvára dühít. Mert szívesen segítek (szinte) bárkinek, HA azt látom, hogy ki se látszik a melóból. De Ildikónak mindig van bőven ideje a családjával telefonálgatni. Amellett, nem tetszik a pökhendi, utasítgatós, köcsög új stílusa. És folyton belekötözködik mindenbe. … Ha felhozom a postát és beadom neki, akkor megzavarom a telefonálgatásban; ha nem adom be, csak a polcára teszem, akkor miért nem szóltam? A múltkor elhoztam valami cuccát az épület túlfeléről, amit aláírt valami nagyobb fejes. Odaadtam neki, hát mi volt az egyetlen reakciója?: „Jaj, pecsétet nem tettek rá?” – Semmi kösz vagy efféle. Igazából én vagyok a hülye, hogy miért nem figyeltem még a pecsétre is.
Ez nekem nem hiányzik. Van nekem elég bajom, a család, a rohadtul bizonytalan állásom, a térdfájás, hogy nincs pasim, hogy ki tudja, mi lesz az albérletemmel/lakbérfizetésemmel a jövőben; hogy átjutok-e beléptetőkapun a tulajdon munkahelyemre hétfőn reggel, hogy egyáltalán lesz-e munkahelyem még pár hónap múlva is – tényleg még csak az hiányzik, hogy ez a kis senki is rajtam gyakorolgassa azt a minimális kis mütyür hatalmát! Az az érzésem, hogy legközelebb meg fogom neki mondani, menjen el ő a szaros aktáiért az épület túlfelére. Csak akkor meg félek, hogy még őt is magamra haragítom, pedig elég emberrel vagyok már így is fasírtban :-(
