Szabi alatt felborul a tér-idő kontinuum; többszörös sebességgel telik az idő, míg munkanapokon egy hetet is egy hónapnak érzek. Most pl. mindjárt vége a szabinak, holott mintha csak most kezdtem volna el. …
Íme, ezek történtek eddig:
Szombat: találkozás Katival. Száz éve nem beszéltünk, most az volt a terv, hogy végre megnézem a lakását, és mozizunk. De csak délután találkozzunk, mert Kati délelőtt főz. OK, megbeszéltük, hogy 16.00-ra megyünk moziba, és a Beavatott sorozat 3. részét nézzük meg (én a Spotlight mellett voltam, de azt csak későn játszották).
Délelőtt még vásároltam, és annyira elviselhetetlenül sokan voltak a Sparban a ’négynapos ünnep’ meg a vasárnapi boltzár miatt, hogy ha csak egyetlen KNDP-képviselőt megpillantottam volna, ott helyben a puszta kezemmel megöltem volna. Emberek tízezrei zsúfolódtak az áruházban; de nekem mindenképp kellett tej, mert anélkül nem tudok kávét inni, és vasárnapra már nem volt, de vasárnap nem vásárolhatok, mert miért is. *szalonképtelen káromkodás és egyes vén, álszent impotens buzi politikusok szidása*
… Fél négykor találkoztunk Katival, és a mozi előtt még dumáltunk. A film sajnos éppolyan gyenge volt, mint ahogy vártam :-( Messziről kerülje el mindenki, hacsak nem kifejezetten rajongó! Utána benéztünk pár boltba, mert Katinak cipő kellett – nem találtunk – és aztán fél nyolc körül szétváltunk, lakásnézés nélkül, mert már késő volt és rám tört valami állati fáradtság, biztos az utóbbi hetek feszültsége jött ki rajtam. Hazajöttem, és megnéztem a Ha ölni kell-t (épp egy másik Grisham-regényt, a Platánsort olvastam eközben).
Vasárnap: családi ebéd anyám szülinapja végett. Aggodalmaim voltak, mivel a legtöbb családi ebédet hisztérikus kapkodás jellemzi, anyám mindig késik, aztán meg Öcsém most hozta bemutatni az új barátnőt, és én mindig ideges vagyok új emberek megismerése előtt. Pláne most, hogy a melóhelyen már kaptam a nyakamba új embert, rossz élmény volt.
Családlátogatás előtt beugrottam a postára – üdítő, hogy ez legalább nyitva van vasárnap – 2 db embert volt ott, velem együtt. Sikerélmény!
Az ebéddel szinte nem is késtünk, egyrészt mert Öccsék később érkeztek negyedórával, másrészt mert már kész volt a kaja, csak melegíteni kellett, és megteríteni. Természetesen anyámnak sikerült a zuhanyt és hajmosást a tervezett kezdési idő előtt 10 perccel megkezdeni. Come sempre. Na, de aztán jöttek Öccsék. A kölyköt már elég rég láttam, Ágit pedig még soha, csak fényképen, és kicsit tartottam tőle. De nagyon aranyos volt, Jessica Bielre emlékeztetett. Anyám nonstop beszélése mellett persze szinte senki sem jutott szóhoz, így nem nagyon volt kínos szünet vagy rossz téma :-D
A kaja és a családi ebéd jólesett, de úgy izgultam, hogy alig éreztem az ételek ízét. A kölykökkel végigvettünk néhány alapvető témát, aztán viszonylag korán eltávoztak – mármint ahhoz képest korán, hogy nálunk egy családi alkalom hooooosszú órákká nyúlik, ahogy egy órát csúszik az ebéd, aztán az ebéd egy óra hosszat tart, aztán ajándékosztás (félóra), aztán „üljünk le és kávézzunk” másfél óra, aztán nekifogunk búcsúzkodni, de anyám még kaját csomagol az eltávozóknak (háromnegyed óra). Ehhez képest Öccs és Ági olcsón megúszták most, kb. két órát voltak csak itt :-)
… Azért furcsa élmény volt. Úgy „megszoktam” már Sógornőmet, és annyira hozzászoktam az eddigi családi felálláshoz: szüleim, én, Öccs + Sógornőm + Saláta (bocs, életkor szerint haladtam) – hogy most nagyon fura volt a tudat, hogy Sógornő és Saláta már külön élnek, és ez a lány itt most talán leendő Új Sógornő. Még kristálytisztán emlékszem, amikor ’előző Sógornő’ először járt a családnál. Pedig az marha régen volt. Nagyon furcsa érzés. Nem rossz, csak furcsa …
Hétfő: a központi program a Keresztapa megnézése az Urániában. Délelőtt még elrongyoltam venni ezt-azt, amúgy meg a Platánsort olvastam, ami olyan állati vastag, hogy öt napba telt kiolvasnom, ami unikum.
A Keresztapa isteni élmény volt moziban. Csomó mindenre már nem is emlékeztem, pl. ami Don Vito halála után történik, az tök kiesett eddig. Közvetlenül a film előtt tudtam meg, hogy a lófej igazi volt :-) És a felirat olykor szünetelt, amikor a szereplők olaszul beszéltek, de én átállítottam a fülemet olaszra és ezt-azt megértettem belőle – már amit normális dialektusban, és egyszerű szavakkal mondtak –, és tiszta sikerélmény volt észlelni, hogy a moziban a többiek csak bambán pislognak, én meg pár szót felfogok :-)
Kedd: március 15., ezért nem terveztem sehová menni. Takarítás és hajfestés volt a kitűzött cél. Szerencsére vacak idő is volt, így nem fájt a szívem, hogy a ragyogó napsütésben a lakásban rothadok, mert nem volt ragyogó napsütés. Reggel bekevertem a hennát, aztán végigtakarítottam a lakást – már ráfért –, aztán hajat mostam és felkentem a hennát. Órákon át a hajamon volt, mert húztam-halasztottam a lemosást, végül aztán csak lemostam, de a homlokomat befogta a piros, de nem zavart. Idővel lekopik.
Szerda: anyámmal napközbeni mozizást terveztünk – még mindig a szülinapja kapcsán – majd vásárolgatást, hogy lehetőleg csak este érjen haza, és Faternak is legyen pár nyugodt órája. Ez csak részben valósult meg. A Zootropolist valóban megnéztük, és állati jó is volt, de csak négyen voltunk összesen a nézőtéren (hétköznap 11.00 óra), így kissé halványabb volt az élmény. Utána beültünk kávét és gesztenyepürét fogyasztani a szokott helyre. Én aznap valahogy fáradt voltam, vagy mi, a lényeg, hogy egy-két óra után totál lemerültem, ez mondjuk anyám jelenlétében nem csoda. Bementünk a postára, kivettünk kápét az OTP-ből, bementünk a Röltexbe; és ezután még Rossmannba meg Sparba mentünk volna, de irtózatos álmosság és gyengeség tört rám, így elköszöntem anyámtól és hazajöttem.
Kb. délután négyre értem haza, ágyba bújtam és bóbiskoltam egy órát. Bűntudatom volt, hogy a szabit így eltékozlom, ahelyett hogy a városban járnék és kalandoznék; de aztán úgy véltem, szabadságon vagyok, azt csinálok, amit akarok, és ha momentán pihenésre van szükségem, akkor pihenek! Az ágyban heverve olvastam a Zaklatást – mert a Platánsorral addigra végeztem – és csak akkor keltem fel vacsizni és bekapcsolni a számítógépet, amikor úgy tartotta a kedvem. Megnéztem a Chaplin életéről készült játékfilmet este – jó volt, bár szomorkás.
Csütörtök: Öcsémhez talpmasszázsra. Ez még születésnapi ajándékom volt, és tekintve hogy júniusban van a szülinapom, látható, hogy kissé elhúztam a dolgot :-) Ha tőlem függ, akár véglegesen is elsikkasztottam volna, mivel eléggé ódzkodtam tőle, mert nem nagyon szeretem, ha hozzám nyúlnak. Persze Öcsém az más, és ha testvéri ölelésről vagy tutujgatásról vagy hajra pusziról van szó, az rokonszenves dolog nekem; na de a patámat megfogni és gyűrni, az nagyon idegesítően hangzott. Megmondom őszintén, tök régóta ideges voltam emiatt a talpmasszázs miatt. Testképzavarom van, és noha tudom, hogy kb. pont úgy nézek ki, mint mások, de mégis roppantul zavar, ha valaki más a testrészeimet nézi vagy megfogja (kivéve orvos). Mindig az az érzésem, hogy a másik úgy gondolja, hogy mások testrészei sokkal szebbek/jobbak/kóserebbek, mint az enyéim, és ezért ha lehet, elkerülöm az ilyesmit.
Na, de hát ezt mégsem sikkaszthattam el, és mégiscsak szülinapi ajándék az Öccstől, szóval még sértő is lenne, ha végleg lemondtam volna. Így alaposan lábat mostam aznap, és bekentem patabalzsammal – jó, ezeket máskor is, de most főleg – és úgy mentem a helyszínre. Ahová késve értem, köszönhetően a fonódó villamosnak, amit hétköznap munkaidőben kerüljön el, aki siet.
Maga a masszázs azért mégiscsak jól sikerült, főleg az első félóra, ami a hagyományos talpmasszázs volt. Bár másmilyen, mint előzőleg gondoltam. És némi gondot okozott a lábfejem tetején lévő elvágott ideg, ahová 1990. augusztusában ráesett a hűtő üveglapja, és azóta nem lehet hozzáérni ahhoz a területhez. A második félóra az már egy reflaxációs izé volt, azzal a CD-vel a háttérben, ami nekem is megvan; és ami alatt aludnom kellett/lehetett volna, de nem mertem, és csak részben mertem ellazulni. De azért összességében kellemes élmény volt, ráadásul utána velem együtt Öccs is elhagyta a helyszínt és együtt mentünk egy darabon.
Ezt követően több boltba is benéztem bizonyos könyveket keresve – nem voltak – aztán ettem egy sült krumplit egy Mekiben; aztán megvettem a szükséges kollagéntablettát (térd), mert épp elfogyott, és kenyeret, ami dettó. Majd ezután indultam a Művész moziba és megnéztem a Spotlightot.
Már a művészmozik sem a régiek, a film előtt itt is jó negyedóra vacak reklám és előzetes megy, csak még ráadásul uncsi, depresszív művészfilmek előzetesei :-( Szerencsére maga a film roppant jó volt, igazi oknyomozós újságírós film, kicsit olyan, mint a Tetovált lány vonatkozó része, csak az akciók nélkül.
Péntek: plazmaadás. Szabi lévén, bejelentkeztem a munkaidő közepére, 11.00-re. Lehet, hogy ez hiba volt. A 11.00 órai érkezéshez 10.30-kor el kellett indulni, de addig meginni egy csomó folyadékot, tehát viszonylag korán keltem, és igyekeztem izsópteát-tejeskávét-fekete teát-ginzenget fogyasztani (a vérnyomás emelése miatt), és ittam egy csomót, emiatt folyton vécére jártam. Közben még reggeliztem, fürödtem, felöltöztem, és kb. 10.00-kor abbahagytam az ivást, mert mégsem akartam a metrón összepisilni magam.
Tökéletesen indult minden. Időben érkeztem, a normálisabbik doktornőhöz kerültem, aki három szót szólt hozzám, és 750 ml-t írt a kartonomra, mint a múltkor. 11.20-ra már a karomban volt a tű. Szép simán ment a folyamat, aztán már a vége felé éreztem, hogy rohadtul szorít a mandzsetta – pedig hozzá sem nyúlt senki – és melegem van … Jeleztem, hogy jöjjön valaki és lassítsák a gépet; pedig lassan ment az így is. Jöttek a nővérkék, lefektettek, hogy teljesen hátralógott a fejem, a másik karomra vérnyomásmérőt tettek. A plazma szépen lejött, kihúzták a bal karomból a tűt, a jobbon pedig mérték a vérnyomást, ami 90/akármennyi volt. Nna… Öt perc múlva már jobban lettem, de összesen vagy félóráig fektettek. Jött a doktornő is, kétszer. Kérdezték, hogy ittam-e a plazmaadás előtt közvetlenül (nem), erre hoztak málnaszörpöt. Feltételezem, ebben volt a Sympathomim, mert a vérnyomásom szépen emelkedett, először 101/valamennyi, aztán 114/valamennyi lett, amit magamtól szinte soha nem produkálok. Aztán szépen felültettek, eddigre már jól elvoltam, és mentem a recepcióra, felmarkolni a pénzt (3.500.-!), ittam egy kávét az automatából, meg vizet, majd távoztam.
Utólag végiggondolva, a túl korai időpont lehetett a gond. Igen, a 11.00 nem korai, de ehhez nekem kb. 7.45-kor fel kellett kelnem, és megittam egy tonna folyadékot, aztán váratlanul felfüggesztettem az ivást – a WC miatt –; így, gondolom, a vérnyomásom szépen felemelkedett, aztán pont a legrosszabbkor, a tűvel a vénámban hipphopp, leesett. Legközelebb délben, vagy még később fogok menni, amikor már több órai ébrenlét és több folyadék áll mögöttem. Közvetlenül a plazmaadás előtt is ittam ugyan egy decit, de többet nem mertem, mert mi van, ha pont akkor kell pisilnem, mikor még csak félig van a zacskó?
... Még azt is kihallottam a rosszullétem alatt a nővérkék dumájából, hogy nagyon alacsony a fehérvérsejtszámom. Otthon ennek utánanéztem a neten, mert aggasztott, és arra jutottam, hogy valószínűleg az előző napi Algopyrintől lehetett ez, mivel csütörtök este fájt a fejem, így beszedtem egyet. Remélem, hogy tényleg csak az Algo az oka, mert ha nem, az akár mindenféle csúf nyavalya is lehet.
Egyébként semmi bajom nem volt utána, enyhe fáradtságot leszámítva. Anyámhoz mentem, ahol megkajáltunk, dumáltunk, de kb. fél hat tájban egyrészt belefáradtam, másrészt rájöttem, hogy 18.00-kor kezdődik a Sherlock az RTL 2.-n, és jó lenne hazaérni, mert ha most nem kelek fel és indulok el, akkor itt ragadok. Így hazajöttem, megnéztem a Sherlockot és közben megittam azt a sört, amit direkt erre a plazmaadás utáni péntek estére vettem magamnak.
… Most még előttem a hétvége, de úgy eltelt ez a rengeteg nap, mintha nem is lett volna. Mindig ez van! …
