Sokszor van, hogy ami rettenetes napnak ígérkezik és rémesen félek tőle, az végül egészen normálisan alakul. A mostani hétfőtől például iszonyúan stresszeltem. Annyira, hogy tudtam belül, olyan rémes már igazán nem lehet, amennyire én tartok tőle.
És összességében egész elviselhetően alakult. Ebben nagy szerepe volt a Lavazza kávénak, abban pedig Öcsémnek :-D
Szombat késő este, félálomban jutott eszembe, hogy az ijesztően korai kelés miatt mi lenne, ha – évek óta először – igazi főzős kávét innék hétfőn reggel?.... De csak arabicát, mert az jobb a gyomornak. Írtam is mailt Öcsémnek, hogy adjon tippet, de nem válaszolt, így vasárnap a Sparban vettem egy Tschibót, ami 100 %-os arabica volt. Délután aztán válaszolt Öcsém megkésve és adott tippeket, meg azt is, hogy melyik kínai boltban célszerű ezt beszerezni. És mivel a délutáni (rémes) mozi után rengeteget gyalogoltunk Faterral, az a bolt pont útbaesett, és ott vettem nagyon normális áron egy Lavazzát. – Amiről otthon kiderült, nem 100 %-os arabica, hanem keverék, de azért ezt vettem elő, mert 1., még sosem főztem magamnak Lavazzát, 2. Öcsém ezt javasolta.
Ezenkívül vasárnap este belepillantottam az Office c. sorozat első részébe, ami tök tetszett. Így hétfőn hajnalban – rémálmaimmal ellentétben nem aludtam el, hanem az ébresztőre felébredtem – lefőztem a Lavazzát és a reggelit a 20 perces Office 2. epizód alatt néztem meg – így rögtön egész jól indult a reggel.
Az igazi kávé úgy felébresztett, hogy totál éber lettem, mintha egy nehézsúlyú bokszoló mosott volna be egyet, jó értelemben :-D Egész nyolcig éber voltam, akkor ittam egy fekete teát és ennyi koffeinnel átvészeltem a napot.
Mindenki morgott a 6.30-as munkakezdés miatt. Én ebédszünetben, ahogy már megfogadtam, fogtam a kabátomat és kimentem az utcára – két év óta először munkaidő közben – és kereken félórát gyalogoltam. Feltett szándékom ezt a jövőben is naponta megtenni. Ha ledolgozzuk az (eddig ki nem vett) ebédszünetet, akkor én mostantól ki fogom venni, ennyi.
A lakbérfizetéstől paráztam a legjobban, valamint a bojlerügy tulajnak való megmagyarázásától. Arra az esetre, ha nem lenne otthon, megnyugtató hangú levélben megfogalmaztam a tömör tényeket és ezt két példányban kinyomtattam neki.
Időre odamentem délután, nyomtam a kapucsengőt, de semmi. Jó, gondoltam, biztos vécén vannak…. Pár perc múlva újra nyomtam a kapucsengőt, akkor se semmi. Ezek után felcsörögtem a lakás vezetékes telefonját (már kissé feszült voltam, gondolhatjátok…) Ezt végre felvette a nyanya, mert csak ő volt otthon, de ideges volt, hogy ő épp menni készül valahová, most nincs ideje. Könyörögtem, hogy engedjen már be csak egy percre, otthagyom a pénzt és már megyek is. (Hogy újabb időpontot beszéljünk meg – amit úgyis elfelejtene – attól a frász kivert, mert még egyszer átélni ezt az idegeskedést nem bírtam volna.)
Erre azt mondta, hogy jó, de hát ő most nem tud lejönni értem a kapuba. Mondom, nem is kell lejönni, tessék talán a kapucsengőnek a nyitógombjával beengedni. Ja, jó. …. Vártam, vártam, de semmi. Akkor újra ráfeküdtem a kapucsengőre – na ezt már meghallotta –, megnyomta a kapunyitót, én beugrottam a házba és loholtam a lifthez, míg a nyanya kérdezgette a beszélőben, hogy bent vagyok-e? Halló! Ott vagyok?? – Hát, ha már egyszer ki van nyitva a kapu, nem állok én ott társalogni, hanem rohanok befelé! :-D
No akkor végre felmentem, a nyanya ott volt tényleg felöltözve indulásra készen, én villámgyorsan kiszámoltam a pénzt, meg otthagytam a bojlerügyi levelet és röviden szóban is ismertettem a nyanyával a tényeket. De azért, mivel sejtettem, hogy vagy a nyanya fogja elfelejteni továbbítani a tulajnak, ha majd az hazaér, vagy a levelem fog elkallódni, ezért a másik kinyomtatott bojlerlevél-példányt bedobtam a postaládájukba. Ezt majd tuti kinyitja a tulaj, ha hazaér.
Ezek után hazarohantam. Az RTL híradóban volt tudósítás az életbe lépett rabszolgatörvényről, amit megnéztem. Ezután Öcsém telefonált, hogy 19.00-kor végez, 20 perccel később találkozhatunk.
Előző héten Orsival futottam ugyanis össze, aki nagyon kedvesen összegyűjtött egy csomó gyerekjátékot, amit az ő gyerekei már kinőttek, és feltételeztük, hogy Zétényke unokaöcsém talál örülni fog nekik. Öccsel ezért találkoztunk, hogy a szajrét átpasszoljam neki.
Végül fél nyolckor találkoztunk, addigra minden Lavazza és egyéb koffein hatása kiment belőlem, de Öccsel találkozni mindenképp jó, tehát a fáradtság nem érdekelt. A rakparton beszélgettünk tetemes ideig, aztán beugrottunk a Sparba diákcsemegéért – este nyolckor már ideálisan kevesen vannak a Sparban –, aztán elkísértem a kocsiig, ahonnan ő szétszéledt.
Pont mikor hazaértem és a sminkemet mostam volna le, csörgött a mobilom. Biztos voltam benne, hogy a tulaj az, és így is volt. Elolvasta a levelemet és felfogta a sztorit, és egész normálisan viszonyult a kérdéshez, nem akart bekavarni, vagy idejönni és helyszíni szemlét tartani, vagy más hasonló molyolást, amitől tartottam. Mondta is, hogy csináljuk nyugodtan, áldása rá, és majd utólag elszámoljuk a költségeket.
Ettől aztán nagyon megnyugodtam, hogy tudtam is beszélni a tulajjal és mégsem személyesen, és hogy normálisan fogta fel a dolgot és nem kezdett pörögni rajta. Egyébként ha nem hívott volna fel két-három napig, úgy veszem, hogy hallgatólagosan beleegyezett a szerelésbe, mint Mr. Theo a hóhér ajánlatába, és nekifogtunk volna úgy :-D
Szóval a hétfő hála a jó Istennek minden tekintetben jobban alakult, mint vártam. Talán azért, mert úgy aggódtam miatta; lehet, hogy ha félvállról veszem a nehézségeket, akkor megszívat a sors a pökhendiségért (ez az én egyik nézetem). Nagyon jólesve feküdtem le, különösen az Öccsel való beszélgetés és a Lavazza tetszett nagyon ebből a napból. Az egyetlen hátrány, hogy embertelenül késő volt – mármint ahhoz képest, hogy 4.18-kor kelek másnap –, így tudtam, hogy a kedd már keményebb lesz, de hát van még bőven a Lavazzából, aztán meg majd kedden bepótolom a kiesett alvásmennyiséget. És most már nekiláthatunk a bojlercserének, és három hét után talán végre újra lesz meleg vizem! :-)
