A blog az utóbbi időben a klasszikus napló formáját ölti. Például most leírom a hetemet, már csak magamnak is. A hétfőn ugye nagyon szerencsésen túlestem. Mivel iszonyú későn feküdtem le és 4.18-kor keltem, a Lavazza és a napközbeni fekete tea úgy-ahogy életben tartott, de azért kedden meló után már nem mentem sehová, csak haza, betettem egy mosást, átutaltam a számláimat és nyolckor lefeküdtem, hogy valamennyire kialudjam magam.
Szerdán elhatároztam, hogy futok két kört (10,6 km) a Szigeten, hogy mégiscsak készüljek az áprilisi Vivicittára. Már idén futottam egyszer ennyit, de csak nagyon kényelmes kocogósan. Most eldöntöttem, hogy ha csak kicsivel is, de gyorsabban fogom lefutni! Ez eleinte működött is. (Új, sztreccs, 40-es futónaciban, igen kényelmes volt.) Gyorsabban futottam, mint ami a legkényelmesebb, de azért a belemet nem köptem ki, és éreztem, hogy valószínűleg fogom így bírni a második körben is. Azonban az első kör vége felé kezdtem kellemetlenségeket érezni: hideg szél jött, besötétedett, de ami a legrosszabb, egyre erősebben úgy éreztem, vécére kéne mennem. A korai kelés felborította az emésztésemet, reggel nem feltétlenül sikerült elvégezni az elvégzendőt, most pedig a kicsit gyors futás 5,6 km-en át bizony megmozgatta a bélésemet. Kénytelen voltam belátni, hogy még egy kört nem bírok úgy lefutni, hogy közben folyamatosan szorítom a záróizmomat. Vagy meg kell állni és belesétálni, amitől javul a helyzet, viszont romlik az időeredményem és még később érnék haza. Így csak egy kört futottam végül :-( Talán nem is baj, mivel még zuhanyozni is kellett utána (hideg vízben), sőt hajat mosni is, megint elég későn feküdtem le.
Csütörtökön meló után az őseimhez mentem, anyám haját befesteni, utána pedig normális házi kaját ettünk, amiből csomagolt is nekem ;-) Hát, ezért jó néha felkeresni az ősöket.
A péntek csodálatos volt, mivel ezen a napon nem 6.30-ra, csak 7.00-ra járunk továbbra is. Sosem hittem volna, hogy a 4.35-ös kelést kellemesnek fogom érezni a 4.18-ashoz képest :-D És csak 13.00-ig dolgoztunk. Utána haza. Bekaptam pár falatot, aztán jött Fater és mentünk ki Öcsémékhez.
A péntek délutáni csúcsforgalomban kissé sokáig tartott az út, de nem zavart, a kocsiban jól elbeszélgettünk és igazán szép délután volt. Minden jobb, mint a melóhelyen rohadni a monitort bámulva. Öcséméknél aztán pláne jó volt! Pici unokaöcsém éppen akkor ébredt délutáni álmából. Nagy szemeivel még igen álmosan nézett, de aztán idővel magához tért és kezdett elevenebb lenni. A földön kúszott, mi labdákat gurigattunk neki és követtük négykézláb, Öcsém felvette a nyakába, Ági puszilgatta és ölelgette. Én nem mertem olyan igazán megszorongatni, ahogy szívem szerint tettem volna, nehogy megrémüljön szegény pici kölök. Iszonyú édes volt. Már folyékonyan mászik négykézláb, szépen ül egész stabilan – kicsit azért néha imbolyog –, fel is tud térdelni, sőt egyszer egy pillanatra még fel is állt. Roppant figyelmesen nézeget dolgokat, négykézláb kiközlekedik a konyhába és ott a térdmagasság alatti dolgokat tanulmányozza teljesen elmélyülten. Annyira édes és szép kicsi kölyök, hogy nem bírtam betelni a látványával, sokat simogattam a kis kerek fejét és puszilgattam.
Megjegyzem, hogy egy icipicit emlékeztet rám a bébi, mármint az én babakori képeimre hasonlítanak egyes vonásai. Például nekem is ilyen nagy sötét szemem volt. Zéténykéé persze még sokkal szebb. Illetve az egész baba sokkal szebb, nagyobb, kiegyensúlyozottabb és békés, mely tulajdonságaiban inkább Öcsémet idézi.
Ezután ebédeltünk rettenetesen finom csőben sült brokkolit, amiért úgy igazán nem vagyok oda, de ez most annyira finom volt, hogy repetáztam is. Utána pedig Lavazza koffeinmentes kávé! Ahhh…. :-) A hét megkoronázása! :-D És kaptunk finom Arany fácán retró sört, egyenesen Párkányból. Amit még nem ittam meg, valami különleges alkalomra tartogatom.
Zétényke idővel kezdett fáradni, és én is éreztem saját magamon ugyanezt. Fél ötkor keltem, koffeint utoljára kb. 9.00-kor ittam, ami eddigre kiszállt belőlem, és az alacsony vérnyomás kezdett dominálni. Úgyhogy Zéti álmossága és az én fáradtságom egyszerre vezetett oda, hogy hat körül végül is leléptünk, de teljesen megtelve a pozitív lelki érzésekkel.
Remek dolog volt hazahajtani a szép sötét városon át, látni a hegyek fényeit, aztán otthon betolni egy – másik – sört, és hozzá megenni egy (szigorúan hétvégi!) csirkeszárnyas chipset :-) Gyönyörű befejezése a munkahétnek!
A szombat kissé forgalmasnak ígérkezett. Rögtön reggel Évi nénihez mentünk Anyámmal, utána viszont vissza az ősökhöz, ahol anyámat köszöntöttük, akinek ugyanezen a napon születésnapja is volt. Évi néni látogatása mindig rémes bűntudatot vált ki belőlem, mert úgy elhanyagolom, levelet karácsony előtt írtam utoljára, látogatni pedig még régebben voltam, mert olyan rettentő nehéz vele beszélni az extrém nagyothallása miatt, meg azért is, mert az otthonban ugye nyitott minden ajtó, és az én ordibálásomat kristálytisztán hallja minden más látogató és nővér, és az annyira kényelmetlen.
De most anyámmal mentünk, aki prímán viszi a társalgást, így gondoltam, rám kevesebb beszélgetés hárul majd. De azt előre tudtam, hogy iszonyú késéssel fogunk majd indulni, csupa kapkodás lesz, szóval, mivel a szombat úgyis „el van rontva”, eldöntöttem, hogy felkelek korán és futok egyet a rakparton, hogy legalább sportosan induljon a nap.
Gyűlölök korán kelni, azt még jobban, ha az ágyból kikelve rögtön futóruhát kell rántani és lemenni sportolni, de most tavasszal már szinte a hajnali időszak az egyetlen, amikor nincs tele turistával meg andalgóval a rakpart. És nem is volt nehéz felkelni, mert már 4.00-tól félóránként felriadtam, mintha őrségben állnék. A vekker hangjára aztán felkeltem végképp és futottam összesen 7,2 km-t, a szokott távot még megtoldottam valamennyivel, hogy mégiscsak közelítsek az áprilisban lefutandó 10 km-hez. Ez egész jól is sikerült, büszke voltam magamra. Most nem akartam összef*sni magam, viszont a gyomrom vészesen összerázódott a végére, holott pár falat kenyérkét és egy kanál mézet is ettem indulás előtt (meg persze vizet).
Reggeli, zuhany és egy epizód Office nézése után átmentem az ősökhöz, de tudtam, hogy mire anyám elkészül, az még x idő, szóval vittem a Hatalmas kis hazugságokat és azt olvastam, míg ő elkészül. Így 11.00-ra értünk Évi nénihez.
Maga a látogatás egész jól sikerült, hálistennek nem volt „mikor mész már férjhez”, főleg a melóhelyről meg anyám nyavalyáiról meg időjárásról stb. beszélgettünk. Évi néni letolta anyámat, hogy miért nem tartja a kapcsolatot Öcsémékkel és Zéténnyel. Ennek nagyon örültem magamban, mert eddig attól tartottam, hogy Évi néni netán anyám oldalán áll Öcsémékkel „szemben”, de nem! :-)
Ezek után visszamentünk az ősökhöz. Nem tagadom, hogy megkönnyebbülve hagytam el az idősotthont, holott ez még messze nem a legrémesebb hely az ilyen helyek között.
Az ősöknél remek kaja volt, csirke és krumplipüré, és utána Szamosos Esterházy-torta. Megköszöntöttük a muttert, dumáltunk kicsit – hagytam, hogy jól kibeszélje magát, attól is megnyugszik valamelyest –, aztán leléptem, mert addigra már leszívta az erőmet ez a sok szociális interakció.
Hazajöttem, megnéztem a Kszi, Simont – hogy lehet ennyire hülye magyar címe egy egészen jó filmnek! – és bevettem azt az altatót, amit még korábban kaptam Fatertól (Stilnox) – de az valahogy nem hat annyira kellemesen és megnyugtatóan, mint a Seduxen szokott, éppcsak simán elalszik tőle az ember, de semmi különös. És fel is ébredtem éjjel, sőt kora reggel is – akkor még félálomban bóbiskoltam, aztán magamhoz tértem, megnéztem az időt: 6.41 volt. Remek! Sikerült olyan altatót beszednem, amitől magamtól felébredek vasárnap 6.41-kor, mint valami munkamániás pacsirta típusú ember. Ezentúl ha vegyi szerekkel akarok szunyálni, marad a Seduxen!
Sajnos kellemetlen élmény is ért: úgy csütörtöktől azt vettem észre, hogy erős gyomorégésem van. Ezt én az „igazi” kávénak tulajdonítottam. Bár hétfőn lefőztem egy nagy adagot – majdnem vizespohárnyi kávé lett –, keddtől viszont picit kevesebbet főztem le, és mindig tejjel és sosem éhgyomorra, de talán akkor is, úgy felbosszantja a gyomrom nyálkahártyáját, hogy megnőtt a gyomorsavam. Viszont az is igaz, hogy keveset sem ettem a héten, sőt csoki is volt rendesen, amit nagyon szégyellek, de a bojlerstressz és lakbérfizetés-stressz miatt kellett a lelkemnek a csoki. Pénteken már nem ittam főzött kávét, de fogyasztottam szódabikarbónát és próbálok apró adagokat enni, így most – vasárnap – valamivel jobb a helyzet.
Lehet persze, hogy a Lavazza az oka, mert ez a típus, amit megvettem, nem 100 % arabica, hanem kevert. Vasárnap, miután kitakarítottam, zuhanyoztam (hideggel), vásároltam és megnéztem a Marvel kapitányt a Corvinban, visszamentem az Öcsém által ajánlott kínai boltba és vettem 100 %-os arabica kávét, Segafredo Emozionit, mert csak épp olyan volt nekik. Asszem, holnap már ezt fogom használni. Lehet, hogy a fél-robusta Lavazzát elajándékozom. De nem azonnal, mert ha a Segafredótól is ég a gyomrom, akkor nem a robustával van a baj, hanem eleve a főzött kávéval. Majd még kevesebb kávét és több tejet kotyvasztok össze.
Vasárnap este még gyorsan hajat is mostam és rákentem egy adag hennát, mert jövő héten Vámpírok Bálja, ahová nem akarok ősz lenövéssel menni – hátha Géza lenéz a színpadról :-D – viszont a bojlerszerelés miatt ki tudja, mikor lesz módom legközelebb festeni.
Ezek történtek tehát a héten, mozgalmas és kellemes napok, főleg persze a munka utáni részek, azokból is a legjobb a péntek délután volt, picike unokaöcsémmel, ahogy kúszik és üldögél a polifoamon Y
