Tegnap két dolgot is tanultam. Először, a mi kis munkahelyünkön le kell ugyan dolgozni a 30 perc ebédszünetet, viszont napközben igénybe venni – a már ledolgozott időt –, azt nem szabad. Másodszor, melóhelyen ne légy őszinte és ne bízz meg egyik kollégádban sem!
… Bár hogy ez utóbbi 25 év alatt hogy nem vált még a véremmé, és miért vagyok még mindig őszinte sok emberhez, azt tényleg nem értem. Öcsém hibája, aki mindig azt mondja, hogy ne hazudjunk. Holott kell, mint az mindjárt nyilvánvaló lesz.
Március 1. óta, amióta életbe lépett a rabszolgatörvény, 0 Ft-ot emelkedett a fizum, viszont 11 nappal kevesebb lett a szabim a tavalyihoz képest, na és az ebédszünet mostantól nem képezi a munkaidő részét, hanem külön le kell dolgozni.
Nálunk, akik addig 7.00-ra jártunk, ezt azt jelenti, hogy hétfőtől csütörtökig 6.30-ra járunk.
Én már előre megmondtam, hogy ha tényleg le kell dolgozni azt a kurva ebédidőt, akkor ezentúl igénybe fogom venni azt a 30 percet, mivel eddig NEM vettük igénybe (legalábbis én és Dóri szobatársam, meg még kb. az osztály fele). Mi csak úgy a számítógép mellett, meló közben, kvázi az asztalfiókból eszünk, egy falat rágása közben dolgozunk tovább a gépen. Szóval igazán nincs mit ledolgoznunk, mivel nem tartunk 30 perces szeánszokat. Szóval, ezt a 30 percet most elrabolták az életemből, tehát én – meg akinek még van vér a pucájában – az innentől igénybe veszi.
Nálam ezt azt jelentette, hogy ebédidőben 15 percig mentem egyik irányba az utcán, aztán 15 percig vissza, és másodpercre pontosan 30 perc múlva, néha pedig kicsit előbb is, már újra a helyemen voltam.
Ha nem kéne 6.30-ra járnom, ezt nyilván nem tenném. De kell, szóval úgy érzem, ez a 30 perc, amivel a rabszolgatörvény megrövidít, jár nekem.
Néha boltban is voltam ilyenkor, például a benti tejeskávéhoz való tejet már nem otthonról hurcolom, hanem ilyenkor veszem meg.
Szóval ez volt március 1. óta. Öt és fél hónapja. Minden 6.30-as napon kimentem – kivéve, ha nem volt kedvem, vagy ha más hobbival (pl. félórás magántelefon) „letöltöttem” a tőlem reggel elrabolt félórát.
Na de a múlt héten ostoba Éva nevű főnökünk írt egy kör e-mailt, hogy ezentúl az épületet csak akkor lehet elhagyni, ha szólunk neki!!
Én már rögtön sejtettem ebből, hogy ez „ellenem irányul”. Nem, nincs üldözési mániám (de üldöznek :-D), de tudom jól, hogy én vagyok kb. az egyetlen, aki következetesen igénybe veszi ezt az ebédidőt. A többi csak lapul, mint szar a fűben, még olyan is volt, aki anno azt mondta, nem is baj, hogy 6.30-ra kell járni, mert hát ő már eddig is úgyis bejött akkorra. Hát hülye ez? A törvényben konkrétan benne van, hogy jogunk van egybefüggően 30 perc ebédidőhöz, tehát nem csináltam illegális dolgot. Én úgy gondolom, ha köteleznek arra, hogy ledolgozzam, akkor nekem viszont jogom van kivenni, csocsesz.
És azért gondolom, hogy „ellenem” irányul, mert szerintem Éva, amennyire ostoba, 5 hónapig egyáltalán nem vette észre, hogy én kiveszem a – jogos – ebédidőt. Most valamelyik jóakaró, hátulról mellbe pletykás picsa befújt neki, ettől kitisztult az ostoba kis agya és ezért szigorkodik a körlevelecskéjével.
Az mondjuk igaz, hogy eddig sosem jelentettem be, hogy most megyek ebédszünetre, mert hiszen azt sem jelentem be reggel 6.30-kor, hogy „most dolgozom le az ebédszünetemet”.
Hogy ne húzzam sokáig, már előre éreztem, hogy idővel balhé lesz ebből, és persze hogy lett is. Ha az embert kipécézi az ostoba főnöke, plusz van egy (több?) rosszindulatú pletykás picsa az osztályunkon, akkor ez nem meglepő.
Három napig a főnöknek szóltam, hogy kimegyek ebédelni, negyedik nap nem volt ott, hanem a 2. számú csicskájának szóltam. A fő csicska, a törtető huszonéves kispicsa hálistennek szabin volt a héten, így az öregebbik volt csak jelen, akit – eddig – viszonylag normálisnak gondoltam. Hát ennek vége.
Bedugtam a fejem az ajtón és mondtam vidáman, hogy kimennék ebédszünetre. Mire ő könnyedén, hogy hová szoktam járni ebédelni? Mire én – na és ekkor kellett volna hazudnom, Öcsém elveivel ellentétben! de sajnos, az őszinte válasz csúszott ki a számon – közöltem vidáman, hogy ó, csak teszek egy kört itt a környéken.
Hát és akkor nem is ebédelek? Mondtam, hogy dehogynem, van nálam szendó, azt megeszem vagy előtte, vagy utána.
Hát ő azt hitte, hogy én ebédért járok ki mindennap! Hát én sétálni járok ki?? Hát nem lehet sétálgatni munkaidőben!
… Egy pillanatra ledermedtem, nem tudtam, hogy is öntsem szavakba, amit elvileg ő is tud és a törvényben is benne van, hogy EZ A HAJNALBAN MÁR LEDOLGOZOTT EBÉDSZÜNETEM.
Végül azt mondtam tétován, hogy de hát ezt a félórát már reggel ledolgoztuk, és hogy benne van a törvényben, hogy jár a 30 perc ebédszünet.
Erre azt mondja a 2. csicska, hogy „először is az ebédszünet az 20 perc” (wtf?!), „másodszor az azért van, hogy ebédet vegyél magadnak! Nem azért, hogy sétálgass!”
Mire én, hogy akkor mégis mi az a félóra, amit fél hét és hét között dolgozunk le mindennap?
De akkor sem lehet munkaidőben sétálgatni! De az ebédre van! Mi az, hogy én munkaidőben sétálgatok!
… Láttam, hogy nem veszi be az agyveleje, hogy a már ledolgozott félórám alatt akár dughatnék is, mert az az idő már az ENYÉM – ezért pillanatnyi habozás után annyit mondtam, hogy „Jó, akkor kajáért megyek az Aldiba.” És mentem.
Persze hogy kurvára ideges voltam az utcán, és a szokottnál kisebb kört mentem, hisz mint hirtelen kiderült, az ebédszünet hirtelenjében átváltozott 20 percessé, holott 30-at dolgozunk le. És azzal is tökéletesen tisztában voltam, hogy a 2. csicska most majd azonnal szalad az ostoba Évához, az azonnal ki fog akadni, már ahogy az ilyen korlátolt, beképzelt, ostoba „főnökök” szoktak, és valszeg tart egy félórás osztályértekezletet, hogy micsoda égbekiáltó bűn „sétálni” ebédszünetben, és hogy az nem úgy van, és hogy stb., mire én kurvaisten, hogy nem fogom tudni visszafogni magam és megkérdezem majd, hogy ugyanvajon akkor mégis miért dolgozzuk le reggel azt a plusz félórát, de erre értelmes válasza nem lesz, mivel ostoba, szóval félő, hogy megint én leszek a feketeseggű, mint tavaly novemberben meg idén áprilisban.
De próbáltam győzködni magam, hogy ez esetben meg kéne próbálnom befogni a számat, egy héten belül megjön a jubileumi pénzem, és ha a hülye majom kiprovokál egy veszekedést, még majd fegyelmit is csinálhat az ügyből, amit ugyan nagyon magasról leszarok, viszont aki fegyelmi hatálya alatt áll, az nem kaphatja meg a jubileumit.
Még az is megfordult a fejemben, hogy esetleg eleve erre ment ki az egész? … Basztatni próbálnak az ebédszünet ürügyén, tudva, hogy már csak a jubileumira várok, majd fegyelmit kreálni, hogy ne kaphassam meg?
Szóval síkideg voltam, mikor visszaértem a helyemre, de szándékoltan nyugodt magatartást erőltettem, folytattam a melót, nem volt semmi, aztán bejött Carmela, hogy rólam van-e szó az Éva új kör e-mailjében?
Na, a második verzió. Nem hívott össze osztályértekezletet a majma, hanem írt körlevelet. Mondtam, hogy nemtom, mert nem olvasok mailt – pont hogy az ilyeneken ne basszam fel az agyam –, de valszeg, mi van benne. Akkor Carmela elmesélte, hogy az Éva a szokásos, 9 éves szintű helyesírásával és fogalmazásával leírta, hogy az ebédszünet az nem azért van, hogy „sétafikáljunk”, hanem csak enni, meg bankba, meg gyógyszertárba, meg dohányozni (!!!) lehet kimenni! És akinek nem inge, ne vegye magára (ezt mindig leírja, mert annyira gerinctelen, hogy nem megy oda ahhoz az 1 db emberhez, akivel baja van, hanem inkább az egész osztályt felidegesíti az ilyen stílussal), de akinek szól, az „szálljon magába” (mi a picsát képzel magáról az ostoba majom?!), meg hogy „nem szeretne visszatérni a régi időkhöz” – feltételeztem, ezzel a tavaly novemberi meg idén áprilisi basztatásomra gondol.
Igen különös, és jól bizonyítja, mennyire hülye egy picsa ez, miután úgyszólván létszámhiánnyal küzd az osztály és köztudott, hogy én is fontolgatom a felmondást (a valóság az, hogy 10.000 %-osan eldöntöttem már tavasszal), tehát az lenne a jól felfogott érdeke, hogy ne riassza el az embereket, de én, ha esetleg eddig vacilláltam volna is, hát ez a bunkó, ostoba kis körlevelecskéje totálisan a felmondás mellett szólt.
… De még nem volt meg a pénzem, ki tudja, mikor utalják… Mondogattam magamnak, hogy nyugi Macska, ne szólj egy szót sem, ha netán összefutok a hülyéjével és beszólogatni kezdene. De aznap nem volt semmi.
Munkaidő után a szomszéd szobában ülő csajok hívtak be, akik a., sejtették, hogy rólam volt szó a mailben, és b., tudták, hogy én vagyok az, aki „kijárok” ebédszüncsizni. El is meséltem, hogy mi volt, de addigra már teljesen felhúztam magam, és hármasban dühöngtünk, hogy tényleg minek dolgozzuk le azt a félórát mindennap, ha utána nem lehet kivenni?! És hogy aki cigizik, az halál nyugodtan kisétikálhat minden órában tíz percre – mert itt a dohányosok simán megteszik –, csak az nem baj, mert azokkal az Éva jóban van. (Legközelebb olajfúró toronyra megyek dolgozni, ahol nincsenek ostoba kurvák.)
Én még azon is felhúztam magam, hogy a 2. számú csicska, a Márti, aki eddig egész normálisnak tűnt, ekkora paraszt legyen, hogy a., kioktat engem az ebédidő témájában, holott ebben nekem van igazam (eddigre már megnéztem a hatályos törvényt a netes jogszabálytárban: igen, NEKEM van igazam!), és hogy b., azonnal szalad az ostoba Évához jelenteni.
Mondták a szomszéd csajok – jó félórás beszélgetés volt, de jólesett kiadni magamból, és bennük is munkált a felgyülemlett feszkó, mert ők is „feketeseggűek”, mint én, csak ők be tudják fogni a szájukat :-) - hogy ez a Márti nagyon klimaxol meg hőhullámai vannak, meg magas a vérnyomása, szóval van, hogy jó napja van és van, hogy rossz, hát én most pont kifogtam a rossz napját.
Ja, a körlevélben az is benne volt, hogy hogy „olyan stílusban” mondtam, amitől „kinyílik a bicska a vezető zsebében” – holott kurvára nem mondtam semmi különöset. Akkor még nem is sok jutott eszembe.
Az például csak utólag jutott eszembe, hogy ha az ebédszünet arra van, hogy kaját vegyünk, akkor az az ember, akinél már eleve van kaja, ugyan vajon miért is kell hogy bejöjjön félórával korábban?... Én főzök otthon szenyát, tehát nem megyek ki ebédidőben, TEHÁT nem jövök be félórával korábban, hiszen minek?
Elgondolkodtam rajta, hogy megírom a történetet a Munkahelyi Terror blogra („Ebédszünet, amit le kell dolgozni, de nem lehet kivenni!”). De végigolvastam pár ott leírt sztorit, és még durvábbak is vannak, úgy éreztem, ez az én ebédszünetes történetem kicsit olyan lenne, mintha szomáliai éhezőknek mondanám, hogy basszus, nem lehet a Sparban extra krémes fajta kéksajtot kapni, csak a szimplát…. Úgyhogy a Munkahelyi Terrort – egyelőre – elnapoltam. (Még azért lehet, hogy felmondás után úgy en bloc a teljes munkahelyről írok egy hosszút nekik…)
A két szomszéd csaj közül az egyikkel együtt mentünk haza egy darabon, egyformán dühösek és fáradtak voltunk, és nekem most az egyszer olyan jólesett kollégával beszélnem és kiadnom a mérgemet.
Utána az ősökhöz mentem, kölcsönkönyvért Öcsémnek, egyik ősöm sem volt otthon, de utána az utcán pont összefutottam Faterral. Neki nem meséltem el a sztorit, főleg mert tudom, hogy ő meg Öcsémmel teljesen ellentétes nézetet képvisel (csöndben meg kell lapulni, az ember fogja be a száját, ne hívja ki a sorsot stb.)
Otthon is ki voltam bukva…. Eleve tök későn feküdtem le, halogattam a lefekvést, mert utána már csak a másnap – munkanap – vár rám. És éjszaka 1.30-kor felébredtem, nem ment a visszaalvás, így olvastam, úgyhogy 4-5 órát ha aludhattam.
Másnap megfogadtam, hogy szépen csöndben leszek, ha megint előjönne a téma, gondoljunk a jubileumi pénzre…. És reggel már a számlámon volt a pénz!! :-) Hurráááááááááá! Na, most már nem kreálhat fegyelmit az a buta luvnya, vagy ha igen, leszarom! De azért nem akartam jelenetet, a négynapos ünnep és a szabadságom előtt. Kinek hiányzik az.
Nem is lett jelenet, a pénteki munkanap simán lezajlott. Külön öröm, hogy a főnök szabin lesz a rövid héten. Éljen, nem kell látnom az ostoba fejét! Viszont mindkét csicska bent lesz, de azok majd ellesznek egymással.
Két másik dolog nyomasztott. Először is, rettentően dühös lettem Mártira (= 2. sz. csicska). Semmi rosszat nem tettem neki soha, az ebédidő témájában nekem volt igazam (tessék megnézni a törvényt!), és erre így felnyom. Ráadásul azt hazudja, hogy ilyen meg olyan stílusban mondtam neki. Jó, biztos nem úgy beszéltem, mint II. Erzsébet egy fogadáson, de nem voltam se prosztó, sem semmilyen. Szóval, olyan kibaszottul berágtam erre a klimaxolós idegbeteg kurvára, hogy azt el sem tudom mondani, szinte azt kívántam, bár találkoznánk kettesben egy lépcső tetején sötét éjjel, és lelökném. Ami késik, nem múlik…. :-D
Másodszor azon járt az agyam, ki és miért „nyomott fel” engem, hogy most – így alig röpke öt hónap után – előkerült ez az én ebéd-kijárásom.
Sajnos az volt az első tippem, hogy Carmela. Ővele ugyanis sokat beszélek, segít a melóban – ezért hálás is vagyok –, meg szobatársak is voltunk, mégis van köztünk kapcsolat. Sajnos amilyen hülye vagyok, elmondok neki ezt-azt. De ő is nekem, csak én nem tudom besúgni Évának vagy a két csicskának, mert nem vagyok velük beszélő viszonyban. Carmela viszont szeret dörgölőzni a felettesekhez. Másrészt szeret pletykálni másokról a hátuk mögött (ezért is van letiltva nálam a Facebookon). Harmadrészt, ez a tipikus megkeseredett ötvenes-rosszindulat van benne mindenki iránt, akinek bármilyen apróságban is jobban megy, mint neki. Nehéz elmagyarázni…. Hogy én „kijárok sétálni”, azt ő úgy veszi, mint valami luxust, ami neki nem adatott meg. Holott a törvény által biztosított 30 perces egybefüggő ebédidőt veszem igénybe ilyenkor, amit – mint már ezerszer leírtam – már aznap hajnalban le-dol-goz-tam. Már nemtom jobban hangsúlyozni…. Mindenki kijárhatna sétálni vagy a seggét vakarni, de legtöbben egyáltalán nem mennek ki, néhányan csak a kínaihoz, a dohányosok meg minden órában a kapu elé.
Szóval, ha összerakom, hogy Éva mennyire ostoba, hogy én öt hónapja kijárok és hogy Carmelával beszélek a legtöbbet, sajnos az jön ki, hogy Carmela nyomott fel engem.
Lehet, hogy nem ő személyesen súgta bele az Éva hülye fülébe, hogy „te figyelj, tudsz róla, hogy az a gonosz Csendes Macska mindennap kimegy ebédidőben?!” „Nem mondod!”, hanem csak elpletykálta valamelyik csicskának – azokkal is jóban van, ez a helyezkedés része –, azok meg persze hogy befújták a majomnak, az meg rögtön kezdte a fontoskodást…
Arról, hogy pl. a főosztályvezető szabin van a héten, ezért ne is menjünk hozzá szakmai ügyekben, érdekes módon nem írt körlevelet, azt nekem kellett észrevennem, mikor lementem a fickóhoz aktákkal és lepattantam az ajtajáról. Hát ilyen képességű egy „osztályvezető” mifelénk a közszférában. Komolyan mondom, hogy inkább asztalos vagy kutyapanziós lennék.
… Még az is eszembe jutott, hogy ezentúl „dohányozni fogok”, veszek egy pakli legolcsóbb cigit meg öngyújtót, és én is minden órában tíz percre lemegyek „dohányozni”, hiszen azt szabad. Akárhányszor!! Egy igazán függő bagós így napi 90 percet is távol lehet összesen. Az persze nem baj. Csak az én ebédszüneti „sétálásom” a baj.
Csak sajnos első mérgemben Carmelának is rögtön elmondtam ezt a „dohányozni fogok”-ötletet, szóval egyenes úton van az infó Évához & csicskákhoz, úgyhogy majd valami mást fogok kitalálni. Lejárok a büfébe és ott elüldögélek. Vagy a lépcsőkön fogok, nagyon lassan, le-föl sétálni.
És még azt találtam ki, hogy ha a jövőben Carmela érdeklődik a terveimről, valahogy jelentőségteljesen megmondom neki, hogy „ezentúl nem fogok a magánügyeimről beszélni, mert valahogy gyakran jutnak illetéktelen fülekbe ezek az információk… Van itt néhány pletykás, rosszindulatú picsa, úgy látszik”. (Ha jó kedvemben leszek, akkor csak az első mondatot mondom majd.) De tényleg nem fogok beszélni magánügyekről. Basszus, mondok valamit, ez meg már fossa is szét.
Hát, ez van az ebédszünettel. Minden álláskereső jól jegyezze meg, hogy a közszférába inkább ne jöjjön dolgozni, mert ez az eset nagyon jól leképezi az itt uralkodó viszonyokat.
… Azért arra kíváncsi lennék, hogy ha a kinyomtatott törvényt lobogtatnám a pofájuk előtt, arra mit mondanának. Mert törvényt csak törvény módosíthat, ugyebár. Egy ostoba osztályvezető rossz helyesírással írt e-mailje nem. Szóval?
U.i.: utólag jutott eszembe: a törvény leírja, hogy a munkaidő heti negyven óra. Nálunk, a ki nem vehető ebédszünet miatt, a heti munkaidő 42 óra. Havonta 8 órával többet dolgozunk ingyen. Mennyi is a nettó órabér? Kifizetik azt nekünk? Nem. Egy munkajogász is megnézhetné a nálunk uralkodó állapotokat. Hogy konkrétan ellentétes a törvénnyel a munkarend.
