Én alapvetően nem szeretek hazudni, de van, hogy néha az igazmondás nagyobb galibát okoz, és ezért ha nem is konkrétan hazudok, de legalábbis csúsztatok vagy részigazságokat mondok… Öccsel emiatt sok vitánk volt, mert szerinte egyáltalán nem lenne szabad sosem hazudni vagy igazságot eltitkolni, amiben erkölcsileg igaza is van, viszont ő nem szokott olyan helyzetekbe keveredni, mint én.
Például a melóban csak 22 anyagot csináltam meg, mert a Tökéletes trükk fórumát olvasgattam a port.hu-n; és párhuzamosan Agatha Christie-t olvasgattam a fiókból. De nem fogom beírni a munkalapra a 22-t, mert akkor jön az ostoba főnök és kajabál, az meg kinek használ; utána meg szétkürtöli az egész irodában, hogy „a Csendes Macska csak 22 anyagot csinált tegnap!!”, azt meg pláne utálnám. Így beírok harmincat, hogy megnyugodjon. Aztán majd másnap bepótolom, vagy a kapott anyagok számát emelem fel, és senkinek nem ártok vele, viszont nem rikoltozik velem a nő, és az akták előbb-utóbb úgyis el lesznek intézve.
Nem szeretem ugyan az ilyesmit, de ez egy ostoba nő. Az előző főnök is többször megkérdezte, hogy ma miért csináltam ilyen „keveset”, mire elmondtam, hogy marha bonyolultak voltak, mire felfogta és megnyugodott. De ez a mostani csak azt képes hajtogatni, hogy „a többiek is sok aktát kaptak”, meg „a többiek mégis 35-öt meg 40-et csinálnak meg” – amit én meg leszarok, tehát, hazudok neki. Miért ilyen ostoba? Az előző főnöknek nem hazudtam.
Sajnos vannak, akik direkt igénylik, hogy hazudjanak nekik.
Ezt nagyon nem szeretem, mert akkor meg én vagyok hazudásra kényszerítve, mert ha nem, akkor rosszabbul járok. Anyám még a másik ilyen típus. Egyes dolgokat nem lehet neki megmondani, mert akkor műsorozik, holott szerintem sejti, hogy nem úgy van, tehát hazudunk neki – inkább Fater, mint én –, de azért műsorozna, ha az igazat tudná.
Most például konkrét példa az én elköltözésem. Mikor megtudta, majdnem az első reakciója az volt, hogy de neki feltétlenül kell a leendő lakásom februári bérleti díja, mert az bele van kalkulálva a háztartásba! Mondtam, hogy OK, én amint lehet, átköltözöm, és kifizetem természetesen a lakbért.
Milyen szituáció kerekedett ebből? Aznap, amikor a terv szerint a korábbi bérlőnek ki kellett volna költöznie, felhívott anyám, hogy ugye én még nem mondtam fel a saját albérletemet, mert a lány csak február végén tud kiköltözni!
Végigfutott rajtam a hideg. Hát ez a hátránya az albérleti létnek, hogy meg kell várni a lakás üresedését, de az is csak akkor ürül ki, ha a bérlőnek van hová mennie és így tovább, egy dominó az egész.
Visszahívtam Fatert, hogy mi ez?! Mire megnyugtatott, hogy a lány a terv szerint kiköltözik, és vasárnap átadja az üres lakást, de Mutternak azt kellett mondani, hogy csak hó végén költözik ki, és így a februári lakbért még kifizeti. Mert valójában nem fizeti ki – hisz nem lesz már ott –, helyette Fater zsebből kifizeti azt a lakbért Mutternak, de ha anyám ezt megtudná, akkor abból lenne a balhé, hogy ezek szerint Fater csak úgy könnyedén előteremt plusz x ezer Ft-ot, tud, tehát adjon bele eleve többet a háztartásba, amit Fater ugye nem akar.
Ennek viszont az a hátránya, hogy „papíron” a lány még mindig ott lakik, holott már a takarítás zajlik és most fogok már átvinni pár saját holmit is. Viszont anyám még üresen látni akarja a lakást. De hogy lesz közölve vele, hogy a lakás már üres, a lány már elment, viszont a februári lakbért mégis kipengette előre… Szóval ez Fater szükséges, de némileg átgondolatlan hazugsága volt, amit én valahogy máshogy próbáltam volna megoldani (bár nem tudom, hogyan. Mondjuk úgy, hogy én fizetem azt a februári lakbért, hisz félig már ott lakom a hónap folyamán, de mire megtudtam ezt a szituációt, addigra Fater már elmondta a saját hazugságát).
Nekem is volt csúsztatásom a költözés ügyében anyámnak, habár igyekeztem, hogy direkt hazugságot ne mondjak. Ezért így adtam elő: A bérlő lány talált egy másik lakást a pasijával (ez igaz), nekem meg egyre emelik a lakbéremet és lassan már nem tudom kigazdálkodni (ez is igaz), szóval mindenkinek jobb, ha én lakom a családi lakásban inkább (ez is igaz).
Hogy valójában fordítva volt, az én tulajom (ribancának) elpofátlanodása miatt én kezdeményeztem az egész költözési folyamatot, azt azért nem mondtam meg, mert akkor a., anyám rákérdez, hogy mennyit fizetek itt, és ha megmondom, elszörnyülködik, hogy nekem ennyi „kidobni való pénzem van”; b., levonja a következtetést, hogy én „mindenkivel összeveszek”. (Régebben elkövettem ezt a hibát, hogy meséltem neki a konfliktusaimról, amiket akkor megértő fejjel hallgatott, aztán a következő veszekedéskor – akár hónapokkal később is – a fejemhez vágta, hogy „Mert te senkivel nem tudsz kijönni! Mert te a cigányasszonnyal is összevesztél!” stb. …Így azóta nem mesélek neki semmi komolyát.)
Szóval az én lódításaim egyáltalán nem saját elhatározásból születnek és többnyire a helyzet kényszere szüli őket, és én örülnék a legjobban, ha nem kéne, és mindenkinek minden helyzetben totál meg lehetne mondani az igazat.
Faternak viszont sajnos van egy olyan szokása, hogy akár hobbiból vagy dicsekvésből vagy más efféle okból akkor is lódít, ha nem kéne. Ezt marha gáz látni, és helyette is szoktam szégyellni magam.
Az egyik legkínosabb eset az volt, amikor egyszer, pár éve a Balatonnál felvettünk egy stoppos párt. Badacsonyból Keszthelyig vittük őket, és menet közben kiderült, hogy erdélyiek. Fater csak egyszer volt Erdélyben, egy nagyon jó buszos társasutazáson, velem. De most valamiért, valszeg hogy imponáljon nekik, elkezdte mesélni a mi (tesómék + én) erdélyi élményeit, miszerint minden évben kijár Erdélybe az ottani barátunkhoz (Endre), és mennyi mindenfelé járt kirándulni – ami alapvetően nem lett volna rossz, hisz tényleg volt többfelé, de csak egy 6 napos utazáson, nem pedig évek során vissza-visszajárva. A lényeg, hogy mindenféle földrajzi tévedéseket mondott, meg azt is eltévesztette, hogy melyik hegyekre mászott fel, szóval rettenetesen gáz volt, láttam lelki szemeimmel, ahogy a stopposok összenéznek a hátsó ülésen. Égett a pofám. És mi haszna volt?? Semmi; csak annyi, hogy fel akart vágni két tökidegen huszonévesnek, akiket többé a büdös életben nem láttunk.
Valahol megértettem, hogy sikerélményre vágyott valószínűleg, de ez akkor is több volt, mint kínos. Mintha én előadnám, hogy Indonéziába szoktam utazni, holott soha nem voltam, pár cikket olvastam róla, illetve amit Ági mesélt, aki már tényleg járt ott – de aki a valóságban ismeri Indonéziát, az percek alatt levágja, hogy hazudok. Szóval én nem tennék ilyent.
Most a lakás kapcsán Fater azt mondta a bérlő csajnak, hogy azért kell a lakás, mert a lánya válik. (Vagyis én.) Ezen behaltam. Eleve minek kell indokolni bármit is egy bérlő előtt: kell a lakás és kész. Most attól, hogy egy válással indokolja, a lány nem lesz boldogabb, hogy el kell költöznie… Másrészt ők jobb viszonyban vannak, szoktak beszélgetni, és nem hiszem, hogy Fater az évek során eddig említette volna, hogy én házas vagyok (mivel nem is). Erre most hirtelen a semmiből előkerül, hogy nemcsak házas vagyok, hanem már válok is. Szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy a bérlő vágja, hogy ez nem egészen kóser.
Nekem is nagyon ciki, mert pl. mikor 15 év után először megnéztem a lakást, az aznap volt, mikor a bérlő leadta a kulcsokat, tehát utolsó alkalommal járt ott, délután ötkor. Mondja Fater, hogy én menjek negyed hatra. De én inkább fél hatra mentem, hogy még véletlenül se találkozzak össze a csajjal – hisz mi van, ha sajnálkozik rajtam a válás miatt, vagy a részletekről kérdez, vagy ügyvéd ismerős segítségét ajánlja vagy bármi módon belemegy a témába? Nem mondhatom azt, hogy „nem válok, apám hazudott”. Legfeljebb azt, hogy „bocs, de nem szeretnék beszélni erről” – ami igaz is…
Szóval, miért??! Jó, ebben az esetben kicsit érthető, szerintem Fater figyelmességből hazudott, vagy inkább kíméletből, hogy ne vágja a lányhoz így kereken: „Figyu, takarodj a lakásból, mert most nekem kell.” Szóval a szándéka nem volt rossz. De akkor is, miért kellett? Miért nem mondott valami mást, vagy inkább ne mondott volna semmit…
Emlékszem, kora tinédzserkoromban én is sokszor lódítottam, például hogy járok valakivel, holott nem (még szerencse, hogy mélyebben nem kérdeztek bele az osztálytársak), meg mikor hetedikben már majdnem mindenki menstruált, csak én nem, akkor azt mondtam, hogy már én is. Erre kaptam hasznos tippeket, hogy mit hogy, én meg egyszer elszóltam magam, hogy „az meg minek?”, már nem is emlékszem, hogy jöttem ki a szituációból, de mindenesetre ciki volt.
De ezek marha szégyellnivaló emlékek és lehetőleg nem is gondolok rájuk, és azóta nem is szoktam ilyesmiket hazudni. Persze többnyire azt sem vallom be konkrétan mondjuk a munkahelyen, hogy nincs pasim egyáltalán, mert az meg máshogy ciki, hanem egyszerűen nem mondok semmit, vagy ha faggatóznának, azt mondanám, hogy nem szeretnék erről beszélni (egy ilyen pletykás helyen :-D) De tutira nem állnék neki vetíteni, pláne olyasmit, amivel két kérdéssel lebukhatnék.
Az viszont igaz, hogy anyám is olyan fajta ember, aki – egyes témákban – kifejezetten igényli, hogy hazudjanak neki, mert az igazság hallása esetén őrjöngésbe kezd (ami mondjuk engem már nem érint, mivel nem lakom otthon, viszont Fatert kergeti az agyvérzésbe és az se jobb).
Nekem ez azért kényelmetlen, mert vannak közös ismerőseink, akikkel így nem lehetek teljesen őszinte. Ott van pl. a fodrász, vagy Évi néni, akiknek nem mesélhetem el, hogy a füredi Annabellába megyünk nyaralni, miközben Fater évek óta azt adja be Mutternak, hogy Keszthelyre megyünk egy nyárra használaton kívülre helyezett kollégiumba. – Ez ugyan egy hülyécske hazugság, és még onnan ered, amikor a Hotel Via nyitva volt, és oda jártunk, ami tényleg nagyon olcsó és lepukkant kis hely volt, de Fater szerint ha Mutter meghallja, hogy szállodába megyünk, akkor jön az, hogy „honnan van arra pénzünk” (összespóroltuk egy év alatt vazze), meg hogy őt miért nem visszük (mert pihenni akarunk) – de ezt ugye nem lehet mondani, mert ordítás lesz, így kialakult a keszthelyi kollégium legendája.
Azóta a Via bezárt, átszoktunk a Helikonba, de azt is megvette a Lőrinc, így most Keszthelyen már nincs egy normális szálloda, így az utóbbi években már Füredre járunk. Mondtam Faternak, hogy most már igazán mondhatnánk anyámnak, hogy Füreden egy olcsó kis egycsillagos helyre járunk – ez lenne a Tagore –, de nem akarja.
Így most ha Évi néninek írok levelet a nyaralásról, marha ügyesen kell fogalmaznom, mert ő beszélő viszonyban van anyámmal, aki viszont Keszthelyet tud, tehát Évi néninek nem írhatom, hogy Füreden nyaralunk, mert esetleg visszamondja anyámnak. Egy 96 évesnek mégsem mondhatom, hogy te, anyámnak ne mondd ezt, hanem azt. Meg nem is akarom. Ugyanez a helyzet a fodrásszal is. Elég gáz, mikor nyaralás előtt megyek hozzá hajat vágatni, és beszélünk a nyaralási terveinkről – mivel anyám is hozzá jár, nem mondhatok neki Füredet, de hazudni sem szeretek, így mindig valamit hamukálok, hogy még nincs eldöntve, meg hogy nem is tudom pontosan, vagy nem is mondok semmit, hanem inkább csak a fodrász nyaralásáról érdeklődöm, és mire elmesélte, már le is vágta a hajamat :-D
Sajnos ennek az egésznek az a kellemetlen következménye, hogy Öcsémék már nem is szívesen hívják meg Fatert a fent leírtak miatt, és gyanítom, hogy nálam is rezeg a léc. Mert miért nem szólok rá. Én időnként szólok, de Fater nemigen veszi komolyan, vagy csak nevet; és félek, ha komolyan szólnék („figyelj már, kurva ciki és méltatlan 65 éves létedre idegenek elismeréséért lódítani”), akkor még a végén besértődne és esetleg nem segítene nekem dolgokban. Márpedig nekem nincs senkim, akire teljesen számíthatnék, hiába van tesóm meg több haverom, de az egyiknek gyereke van, a másik messze lakik, a harmadik beteges, a negyediknek a pasija nem nézi jó szemmel, szóval úgy istenigazából ha valami van, én csak a Fater segítségére számíthatok. Tehát a saját érdekemben sajnos megalkuvó vagyok és csak olyan enyhébb formában feddem meg Fatert a lódításokért, amik egyébként engem is idegesítenek – ld. az egész posztot – de félek, hogy mondjuk büntetésből nem fog mellém állni éles helyzetekben, például, amikor az albérletet kell felmondani, vagy pláne kiürítve átadni az elmebajos tulajnak. És akkor ki a faszt hívjak ide, hogy támogasson?
