Megvolt a zalakarosi utószezoni nyaralás is. Előzőleg végig izgultam, hogy csak ki ne találják pont akkorra, hogy „második hullám”, meg „lezárás”, „világvége”, de hálistennek valszeg még minden kormánytag is nyaral augusztus végéig, így a világvége majd csak szeptember 1-től fog jönni, így elmehettünk Zalakarosra nyaralni, ahol persze egyáltalán nem volt vírus, mert hiszen a strandokon meg a szállodák éttermeiben megtorpan a vírus és nem megy be :-D
Még a nyaralás előtt négynapos szünet is volt, ami remek volt, csak szintén marha gyorsan eltelt. De így volt időm mindent kimosni és részletes listát írni.
Az indulás napján felkeltem 5.20-kor és még futottam egyet, egész jólesett, és büszkeség töltött el. Fater 10.00-ra jött értem, és addigra sikerült mindennel végeznem, ami megdöbbentő, mert általában elcsúszom az idővel. Most ráadásul még végig kellett néznem a ZseniKémet, amit előző este kezdtem el és nem akartam félbehagyni. Így a csomagolást meg-megszakítva visszaültem időnként a filmbe.
Fater induláskor közölte, hogy még meg kell állnunk tankolni és autópálya-matricát venni. Bementünk a Shell-kútra Budaörsön, végigálltuk a sort, adtak is matricát, csakhogy a rendszer lefagyott, és így mégsem lett matricánk. Ezután elmentünk az Auchan-benzinkútra tankolni, ahol legalább húsz percet kellett várnunk, itt meg egyáltalán nem is volt autópálya-matrica. Kérdeztem Fatert, mi a szarért nem vett matricát a négynapos szünet alatt? Hát mert bement ő a Shell-kútra, de ott hosszú sor volt, amit nem akart kivárni.
Fasza. Most azért keringünk itt másfél órája, mert ő tegnap lusta volt húsz kibaszott percet sorban állni. Ráadásul még Pest megyén belül kell matricát vennünk.
Végül a tárnoki pihenőnél sikerült a matrica, de nagyon dühös voltam Faterra, hogy mi a faszért kell most, az indulás napján venni matricát és tankolni is, mi a picsáért nem lehetett ezeket tegnap (vagy bármikor a múlt héten) elintézni, hiszen 14.00-től már el lehet foglalni a szobát, az út nem éppen tíz perc, és még legalább Fonyódon meg kell állnunk palacsintát enni??
Siófoknál le akartunk jönni a pályáról, hogy a 7-es úton csorogjunk a Balaton-parton, de végül csak sokkal lejjebb jöttünk le, így ugrottunk be Fonyódra palacsintázni és pisilni. A 7-esen marha lassan haladt a forgalom, és csak két sáv volt összesen, így kitaláltam, hogy mégiscsak menjünk vissza az autópályára. A pályán aztán már egész gyorsan megérkeztünk, de a 14.00 óra helyett már így is kb. fél négy volt. Kurva autópálya-matrica és tankolás!
A szállodaszobánk szerencsére nyugati fekvésű volt, és a légkondi is működött. Lecsaptuk a cuccot és rohantunk a strandra. Az úszómedencében úsztunk, utána a hullámba mentünk, utána a melegvizes termálba, és egész hamar eljött a vacsoraidő, amikor visszarohantunk a szállodába és irány vacsorázni. Vacsi után még sétáltunk, utána mentes sör, olvasás és szunya.
Az esti olvasáskor nem tűnt fel, hogy milyen nyikorgós az ágyam, így éjjel valahányszor megmoccantam, az hangos volt; bár nem mocorgok álmomban, csak amikor a helyemet keresem. Ennek megvolt az az előnye, hogy Fater nemigen horkolt, hisz fel-felriadt az én mozgásomra :-D
Az idei zalakarosi nyaralás elég bénára sikeredett, mert Faternak szerdán fel kellett utaznia Pestre valami istenverte politikai MSZP-s faszság miatt, és mivel az estig tartott, csak csütörtök reggel jött vissza. Ezen nagyon felhúztam magam, hisz ez keresztülvágja az egész nyaralást, és szerdára-csütörtökre értelemszerűen így nem lehet egésznapos programokat tervezni. Később aztán megláttam az előnyöket a helyzetben, miszerint szerda délután „nyugi lesz”, és azt csinálok, amit akarok, csöndben alhatok és a csütörtök reggel is csak az enyém. De akkor is mérges voltam. Nincs az az isten, hogy én egy nyaralást félbeszakítsak, legfeljebb ha valami baleset történik valamelyik közeli rokonommal. De ilyen hülye munkásőr-gyűléses faszság miatt?! Az MSZP különben is a legröhejesebb ellenzéki párt, tudtommal mindenki röhög rajtuk, egyedül arra jók, hogy ha ellenzéki összefogás van, akkor abban ők is benne legyenek.
Szóval nagyon mérges voltam.
Viszont kedden még volt egy teljes napunk. Fater azt találta ki, hogy másszuk meg a Csobáncot, amit Tesómékkal én már júniusban megmásztam.
Elég jól emlékeztem az útra, de azért alaposan tanulmányoztam a turistatérképet meg a Google Mapsot is. Kocsival mentünk, amit a turistaút kezdeténél, a hegy lábánál ledobtunk, aztán irány a hegy! Eleinte viszonylag lapos volt az út, a nap tűzött; elvileg 26 fok volt, de a napon simán lehetett 35 is… Aztán szerencsére jött az erdős rész, itt már árnyék volt. Elég sokáig nem emelkedett durván az út, csak a vége felé. Én mentem elöl, de tőlem telhetően lassan, hogy Fater lépést tudjon tartani. A hegytető felé aztán egyre meredekebb lett az út, és most pont azért volt picit csúszós, mert régóta nem esett, és a száraz föld elég törmelékes volt.
A legutolsó kanyar után aztán pont jött szembe, lefelé egy nő, aki alig bírt jönni és pánikolt, hogy ez milyen rémesen meredek, és biztos le fog zuhanni, és a másik irányból, Gyulakeszi felől, ahonnan ő feljött, ott sokkal könnyebb az út.
Erre Fater is rögtön közölte, hogy ő itt le nem jön visszafelé, hanem menjünk mi is Gyulakeszi irányába. Mondtam neki, basszus, az marha messze van, és onnan még csomót kell gyalogolni a kocsiig! – Az volt a terv, hogy a Csobánc után megyünk Keszthelyre, Faternak vonatjegyet venni másnapra, én pedig finom rántott sajtot eszem ugyanott, ahol Dórival ebédeltünk a júliusi kiruccanáson.
Felértünk a hegytetőre, elsétáltunk a várromig, ott megettük a szendvicset és próbáltam győzködni Fatert, hogy mi négyen is lejöttünk júniusban ugyanezen az úton, sőt Tesóm hátán még Zétény is ott volt hordozóban és senkinek nem lett semmi baja, de ő csak kötötte az ebet a karóhoz. Akkor próbáltam az időfaktorral győzködni, hogy milyen marha messze van Gyulakeszi a kocsinktól, és hogy az országút mentén kell majd gyalogolnunk egy csomót. De az istennek sem sikerült meggyőzni, úgyhogy akkor vállat vontam, hogy én végül is leszarom, nem sietek sehová, nekem ugyan tökmindegy, merre megyünk….
Így Gyulakeszi felé ereszkedtünk le, és valóban kellemesebb volt az az út :-D De azért párszor itt is megcsúsztunk mindketten a nagy szárazság miatt. Én ilyenkor gonoszul vigyorogtam, de nem szóltam egy szót sem. A hegy lábától még jó gyaloglás volt Gyulakeszi, és onnan még jó negyedóra az országút, amin kb. félórát vagy kicsivel többet gyalogoltunk visszafelé a kocsiig.
Az országút mentén sajnos több helyen vállig ért a parlagfű és muszáj volt köztük elmenni, ezért mire a kocsihoz értünk, nekem erősen folyt az orrom és tüsszögtem. De reméltem, hogy hamar elmúlik, hisz már vagy két hete szedem a Claritine-t, ami igen hatékony gyógyszer.
Sajnos a parlagfüves orrfolyás olyannyira nem múlt el, hogy innentől kezdve az egész nyaraláson át kitartott, és szinte a teljes ébren töltött időmben viszketett az orrom, és/vagy a tüsszögés facsarta, és legalább félóránként ki kellett fújnom, különben folyt, mint a vízcsap.
Az idő a Gyulakeszitől a kocsiig való gyaloglás miatt úgy eltelt, hogy Keszthelyen már nem volt idő rántott sajtot ebédelni, csak a vasútállomásra ugrottunk be vonatjegyet venni és siettünk vissza Zalakarosra. Szerencsére a strandon több palacsintás is volt, az egyik ilyen helyen betoltam két kakaóst és egy lekvárost, és ez isteni is volt, pont kibírtam vele vacsoráig.
Mivel később kezdtük a strandolást, később is fejeztük be és mentünk vacsorázni, és úgy gondoltuk, hogy ez tök ideális, mert mindenki lement 18.00-ra kajálni, és 19.00-re már mindenki befejezte és eltakarodtak.
Ez sajnos nem így lett. Mire leértünk, az étterem tele volt, és nem is volt egyáltalán szabad asztal!! (Az egyetlen nagy hibája ennek a szállodának, hogy túl kicsi az étterme, nincs elég asztal, ha minden vendég jelen van.) Tébláboltunk, mint Travolta a Ponyvaregényben. Szerencsére egy asztaltól épp felálltak, oda gyorsan levetődtünk. – Így viszont azon aggódhattunk, hogy hátha nem veszi észre a pincér, hogy itt már más család van és nem hozza a főételt. Szerencsére, hozta. Ezek után megjegyeztem, hogy a jövőben 18.01-re jövök le vacsorázni, akármi is lesz.
Vacsi után sétáltunk, fagyiztunk, majd hajmosás, sör és szunya. A másnapi utazásra eleinte úgy tervezte Fater, hogy majd távolsági busszal megy Keszthelyre és onnan vonattal Pestre, de ez nem volt egyszerű, mert vagy nagyon szoros volt a csatlakozás, vagy egy órát kellett volna rohadni a busz és a vonat között. Többféle menetrend-verziót is kinéztem, de necces volt mindegyik. Kocsival nem volt hajlandó menni, mert ő eltéved Keszthelyig. Aztán szerencsére belátta, hogy talán mégiscsak jobb a kocsi és Keszthelytől a vonat; nem valami marha bonyolult az útvonal, amit egyébként már csomószor megtett. De azért írtam neki egy iránymutatót, és a turistatérképemet is odaadtam neki, amin szép nagy léptékkel jelölve van minden.
Másnap délelőtt még csavarogtunk kissé Zalakaroson, ettünk fagyit, leültünk a parkban, de én iszonyúan szenvedtem, mert állandóan folyt az orrom, és/vagy viszketett, és facsarta a tüsszentés. Egyébként tök jól voltam. Aki azt mondja, hogy az allergiás nátha semmiség, az próbálja ki egyszer…. Persze még mindig sokkal jobb, mint a migrén vagy az ízületi gyulladást, de azért ez is rémes.
Fater végül útnak indult kocsival, én pedig szinten elindultam a saját, előre megtervezett déli gyaloglásomra. Gondoltam, hogy mire visszaérek a szállodába, már ki lesz ürítve a szemetesünk, hisz a takarítók pont a 3. emeleten lébecoltak, pont a mi szobánkkal szemközt.
Most nem a „városközpont” felé indultam, hanem az ellenkező irányba, felderíteni azt a nagy titokzatos síkságot, amit mindig látok a szálló erkélyéről, és ami a Hotel Karos mellett terül el. Google Mapsról kinéztem, hogy van egy útvonal, amit azt pont megkerüli, és utána vissza lehet térni a civilizációba.
Közelről kiderült, hogy a nagy titokzatos síkság egy kukoricaföld :-D Felkanyarodtam mellette, valóban volt ott egy utca, azon elmentem, de kiderült, hogy túlmentem az utcán, ahol be kellett volna fordulnom – sima földútnak néztem –, így visszafordultam, be a földútra, és csakugyan ott volt az az utca. Idővel kiértem a városi parkhoz, közben Fater telefonált, hogy elérte a vonatot. És kényelmesen visszabaktattam a szállodába, nagy orrfújások közepette. Vagy másfél órát voltam távol. Gondoltam, olvasok kicsit, aztán mikor várhatóan kezd apadni a nép, akkor kimegyek a strandra. (A szállásfoglaláshoz fejenként 3 db fürdőbelépő is járt :-)
Mikor felmentem a szobánkhoz, nagyon megrökönyödtem, mert a takarító még mindig ott pöcsölt az emeletünkön! A velünk szemben lévő szobánál. Mint mikor másfél órával ezelőtt elindultam innen. Hát mi a szart dolgoznak ezek?? Nem szeretek szállodai takarítókkal összefutni, minden tiszteletem az övék, de hadd ne lássam őket, mint a házimanókat. Ez a takarító persze ott volt és ahogy nyitottam a szobát, rögtön kérdezte, hogy hozza-e ki a szemetünket – mondtam, hogy persze, kösz szépen. Hát legalább ez megvolt. Csak jobban örültem volna, ha akkor csinálja, amikor én a kukoricaföldön gyaloglok, nem véletlenül mentem sétálni.
Ezután lementem a strandra, sokat úsztam az úszómedencében; aztán le akartam heveredni a polifoamra a fűben, hogy nyugodtan olvassak, de rájöttem, hogy a polifoam a kocsiban maradt és Fater elvitte Keszthelyre :-D Ezért aztán csak a padon olvasgattam. Később elmentem palacsintázni. Most nem a tegnapi helyre, hanem az egyik nagyobb kajálda mögött volt egy lángosos/palacsintás, ide. Itt két ellenszenves nő adta a palacsintát, ami isteni finom volt, viszont evőeszközt nem adtak, és úgy megtömték a palacsintákat lekvárral meg fahéjjal, hogy nyakig lekváros-fahéjas lettem; persze a palacsinta még ki is szakadt, úgyhogy hozzám képest a házimalac az egy etikettbajnok lehetett. Mindegy… Fő, hogy bennem van a palacsinta!
A hullámmedencébe mentem úszkálni, de épp nem volt hullám, viszont egy pasi (vajon direkt??) elúszott közvetlenül alattam, ezért kimentem és inkább visszamentem az úszómedencébe. Amikor pedig eluntam a sportolást, akkor a két melegvizes termálmedencében áztattam magam.
A tegnapi vacsorából okulva most konkrétan 18.00-ra mentem le, nem vettem sem levest, sem savanyút, csak egyből leültem egy asztalhoz, hogy hozzák szépen a főételt és gyorsan végezhessek. Azonban nem hozták. Ott állt két-három pincér felváltva, én várakozó tekintettel néztem őket, közben jött több vendég, egy, kettő, öt…. Telt-múlt az idő, én mintha a Láthatatlan Ember lennék. Végül jó negyedóra múltán valszeg leesett nekik, hogy nem Faterra várok ott, hanem az ételre. Na akkor végre hozták. Sőt Fater vacsiját is, mert azt még előzőleg kikértük csomagolva.
A vacsorám egyébként mátrai borzaska volt és elképesztően finom.
Vacsora után még tettem egy nagyobb sétát, aztán vissza a szobába, ahol lezuhanyoztam és (ezúttal alkoholos) sört ittam, olvastam és megettem az egyik zacskó csípős csirke ízű chipset is…
Másnap reggel direkt koránra állítottam az ébresztőt és 7.01-re leértem reggelizni, és még így is volt már ott előttem egy másik ember. Reggelinél általában még van szabad asztal, viszont a kávéautomatánál fel tud gyűlni a sor, mivel csak egy automata van, és igaz, hogy az egy nagyon jó Dallmayr, igazi szemes kávéval, de rohadt lassú és egy sima eszpresszót félórán át ad ki. Így most ezt a sort megspóroltam.
Reggel után a szobában henyéltem; Fater már úton volt a kora reggeli vonattal. Olvastam, neteztem, lezuhanyoztam; gondoltam, nincs értelme útnak indulni sétálni, amikor Fater mindjárt jön, inkább kihasználom, hogy most egyedül vagyok nyugiban.
Fater aztán megjött 10.00 körül. Tettünk egy nagyobbfajta sétát Zalakaros „hegyi” részén, aztán fagyiztunk és kék Niveát vettünk a kisközértben, mert a papírzsepitől szétmarcangolt orromat egyedül az tudja valamelyest megnyugtatni. Délután pedig kimentünk a strandra. Az remek volt, mert most vittük a polifoamokat és azokon heverésztünk, sőt én kicsit el is aludtam, pedig vagy húsz éve nem aludtam már strandon. Palacsintát is ettem, és az is király volt. Az egyetlen hátrány az volt, hogy az úszómedencébe helyezett, elvileg hullámzást generáló nagy labda állítólag meghibásodott, és így nem volt hullámzás, viszont a rohadt labdát az istennek sem vették ki a vízből, és így elég sok helyet elfoglalt.
Utolsó fázisként a meleg vízben áztunk. Isteni lett volna, ha nem kezd el folyni az orrom, hogy ki kellett ugranom a vízből, vissza a cuccainkhoz, papírzsepiért. Csak sajnos nem tudtam kristálytisztán rekonstruálni, hogy hol is vannak a cuccaink, pláne szemüveg nélkül. Egy szál bikiniben mászkáltam le-föl tanácstalanul, végül megtaláltam. (Nagyjából tudtam, csak egész pontosan nem.) Kifújtam az orromat és vissza a meleg vízbe. Sajnos az allergiás náthával ez van, orrfújás után kb. félóra, és újra „megtelt” :-(
Az utolsó vacsora fincsi rántott hal volt, utána séta a termáltóhoz és az utolsó sörözéses esti olvasás.
Az utolsó napra megint relatíve koránra állítottam az ébresztőt, hogy ne kelljen sorban állni a kávéautomata előtt, de Fater nem ébredt fel rá, úgy kellett felráznom, így kb. 7.05-re értünk le és már egy komplett család is ott volt. Hát mikor kelnek ezek?! Ráadásul nem háziruhában, hanem rendesen felöltözve. Mindegy, a fő a kávé!!
Összecsomagoltunk – hazafelé, bár szomorúbb, de lényegesen egyszerűbb a csomagolás, hisz végül is csak mindent be kell cseszni a táskába és kész. Kicsekkoltunk, én fizettem a SZÉP-kártyámmal, aztán szép lassan indultunk hazafelé, a Balaton észak partján, mert az szép és mert ráérünk. Keszthelyen megálltunk fagyizni (Fater), aztán Badacsonyban rántott sajtot és palacsintát enni (én). Még Füreden is megálltunk a Tescónál, ahol kiszámítottuk és elfeleztük a költségeket. A Tescóban gyógyszertár is van, és három napi szenvedés után csak most jutott eszembe venni egy Allergodil orrsprayt, amit azonnal be is lőttem magamnak a vécében.
Az orrspray egy csapásra elmulasztotta az allergiás nátha tüneteinek 85 %-át. Orrfolyás és viszketés rögtön abbamaradt, Kenesén ugyan tüsszentettem egyszer, de aznap lefekvésig összesen kettő zsepit használtam el, nem pedig huszonkettőt. Nem is értem, miért nem vettem még Zalakaroson orrsprayt… Valszeg eszembe sem jutott, van-e ott gyógyszertár és ha igen, hol.
Jócskán délután értem haza. Letettem a cuccokat és rögtön visszafordultam másnapra mozijegyet venni és vásárolni még ezt-azt. Szerencsére még nyaralás előtt vettem hazaérkezés utáni depresszióra való Szamos trüffelgolyókat, amiket megettem este, Az ördög ügyvédje nézése mellett; szerencsére mindkettő jó hatással volt a hangulatomra és kellemesen aludtam :-)
Miért van az, hogy Zalakaroson mindig valami egészségi problémával küszködöm… Két alkalommal pont menstruáltam és elég rémes volt, tavaly meg, ha jól emlékszem, iszonyú migrénem volt majdnem egész idő alatt. Most pedig az allergia. Jó, a három közül még mindig ez a legelviselhetőbb. Főleg, ha előbb eszembe jutott volna az Allergodil….
