A délutános hetem igen kellemesen kezdődött: március 15., hétfő! :-) Hálistennek! Jól kialudtam magam, takarítottam, rendeltem egy pizzát, aztán délután a Margitszigeten sétáltunk Zsuzsival, aki eredetileg azt akarta, hogy kiránduljunk a hegyen. De nekem pont ekkor jött meg és elég intenzív volt a menstruációm, így a Szigetet javasoltam, ahol sok a nyilvános WC. Jól is esett a séta.
Az igazi délutános munkanapjaim keddtől jöttek.
Megfogadtam előzetesen, hogy nem, nem fogom elkúrni az időt és elpunnyadni a délelőttjeimet, hanem mindent akkor végzek, amit egyébként meló után szoktam. Kivéve az első napon! :-) Kedden nem kelek arányosan korán, hanem csak 7.00-kor, és nem rohanok délelőtt sehová, hanem otthon punnyadok. Így is lett. Blogot írtam, Waczak Szállót néztem, olvastam a Halálos fehéret, és az új munkarendhez passzoló menetrendet próbáltam tervezni.
A fő gond az volt, hogy nekem napi két kávé kell; és mivel most estig dolgozom, hát a második kávét majd indulás előtt, mondjuk délben iszom meg. Hát ez nem ment. Majd’ meghaltam. Az első kávé, reggeli és matcha tea OK, de utána totál kivoltam, kóvályogtam és a második kávé után vágytam. Kénytelen voltam egy zöld teát soron kívül meginni, különben elalszom.
Így átterveztem a koffeint: reggel két kávé (ébredés után és reggeli után); matcha tea, és bizony dél körül egy fekete tea, mert 20.00-ig dolgoznom kell, odafigyelve. Ez egy picivel több koffeinmennyiség a kelleténél, de mint a gyakorlat bebizonyította, szükséges volt.
Kedden kb. 13.25-re értem be, addigra már minden délutános bent volt. Tök kevesen voltunk, jó csönd volt, ami csodás! Illetve azért nem volt akkora csönd, mert a főnök is bent volt. Nyugalomban dolgoztam, és különösebben el sem fáradtam, mert most a munkaidőm csak 6,5 óra volt.
Sőt korábban hazaindultam, mint mindenki, mert a kijárási tilalomra szóló munkahelyi igazolásaink még nem készültek el. Természetesen nem is vártam mást :-D Ezért kb. 19.18-kor leléptem, noha később is ráértem volna, de hirtelen bepánikoltam, hogy mi van, ha a metró – tanítási szüneti menetrend! – még ritkábban jár, és nem ér időben a Lehelre, ahonnan nekem még kb. 20 perc gyalog az út. És ez a leggyorsabb.
Így viszont jócskán 20.00 előtt hazaértem. Most igyekeztem nem túl későn lefeküdni, és kiszámítani, hogy mikor kell felkelni úgy, hogy kialudjam magam, de mégse b*sszam el az egész délelőttömet. Így kitaláltam, hogy kb. 22.00-kor lefexem és kb. 6.35-kor felkelek, ami két óra csúszás a normális menetrendemhez képest. Ez teljesen baráti. (A lefekvés úgyis mindig későbbre tolódik…)
Másnap már gördülékenyebben ment minden, tanulva az előző napi tapasztalatokból előrébb hoztam a fekete teát és az ebédet is, mert kedden tök teli gyomorral indultam melóba, és majd’ bepisiltem útközben a tea miatt.
Fogcsikorgatva gondoltam, hogy basszus, szabadok a délelőttjeim, mehetnék termálfürdőbe, vagy ehetnék akár mindennap finom Mekis reggelit Frei kávézással egybekötve, vagy akár „csak” beülhetnék a Freibe két kávét és sós meg édes sütit megenni, mert most aztán van rá időm, a SZÉP-kártyámmal tudnék fizetni, és hétköznap reggel biztos nincsenek sokan. Erre ezek mind zárva vannak :-( Vagyis ami meg nyitva van, az csak elvitelre, és nincs kedvem a járdán állva inni a 800.- Ft-os kávét, miközben kéregetők kerülgetnek.
Mostam, vásároltam, az egyik nap felugrottam az ősökhöz is. Elvileg futhattam is volna valamelyik hajnalban, de egyrészt még megvolt a menzeszem, másrészt tök nem volt erőm délutános műszakban felkelni reggel 5.00-kor… És még marha hideg is volt reggelente.
A napi munka egyébként ambivalens érzéseket okoz. Remek, hogy nem kell fél ötkor kelni, ráérek kényelmesen reggelizni és kávézni, és délután csakugyan jobban fog az agyam. Kevesen is vannak, szuper. A telefon nem csöng! De ugyanakkor csak 6,5 órát dolgozunk, a munkamennyiség viszont ugyanannyi, sőt talán kicsit több is, tekintve hogy több fertőzöttünk is van, akik nyilván otthon vannak, plusz még egy csaj, aki már oly rég táppénzen van, hogy el is felejtettem az arcát. Ezek munkáját is köztünk osztják szét. Viszont kevesebb az idő, szóval, szelektálnom kell, hogy vagy a bonyolult melóknak esem neki, de akkor kevesebb a „darabszám”, ami az ostoba főnökünk vesszőparipája, vagy a haladósabb ügyekkel foglalkozom, akkor meg a nehezek megmaradnak. És csak napi pár nehezet tettem félre, de péntekre ez már felhalmozódott és lett vagy tíz macerás, félretett anyagom, szóval, az öröm mellett azért idegeskedés és kisebb pánikolás is volt.
… Az is igaz persze, hogy az asztalfiókban tartott Halálos fehérből olvasok olykor, de ha ezt nem tenném, akkor sem végeznék mindennel, mert az csak plusz három könnyű, vagy egy nehéz anyagnyi idő naponta.
Pénteken reggel kimentem Öcsémékhez. Tudtam előre, hogy jó hosszú napom lesz, ezért direkt egy marha erős piros szemes Lavazza kávét készítettem be este, ÉS még egy fekete teát is rátoltam reggel, viszont ezek annyit használtak, mint halottnak a csók. Egyszerűen nem ébredtem fel tőlük! Útközben, akár állva is el tudtam volna aludni.
Kicsit megijedtem, mert akkoriban derült ki a 3 db vírusos kolléga, és mostanában minden a Covid tünete, hátha a kávéra sem reagáló álmosság is az??
Tesóm aztán adott még egy kávét, az kicsit javított rajtam; délelőtt pedig mentünk Zéténnyel sétálni. Remek volt! Egészen kevés ember (hiába, mégiscsak jó délután dolgozni). Az idő is kellemes, és Zéti nem akart játszóterezni sem. Megtettük a „szokásos” körünket, aztán felmentünk a kis dombra, ahol találkoztunk egy kis, fehér, ruhás kutyával is – ő nagyon tetszett Zétinek, aki valszeg nem látott még ruhás kutyát.
Aztán leszaladtunk a dombról, és a tövében játszottunk. Ez a terület valamiért nagy kedvence a porontynak :-) Megjegyzem, tényleg szép. És közel van – hazafelé menet – Öcsémékhez ;-)
Zétinek egyszer csak pisilnie kellett, ami közterületen eddig még nem fordult elő velünk. Gyorsan lehúztam a naciját, ő pisilt is szépen, de mikor visszaöltöztettem volna, elkezdett kacagni, és elvetődött a talajon. Aggasztó helyzet volt, mert mi van, ha épp most kanyarodik erre a szokásos rendőrautó? Itt állok 44 éves felnőttként egy ellenkező nemű kiskorúval, akinek nincs felhúzva az alsóneműje! :-D De Zéti olyan vidáman kacarászott, hogy én is inkább nevettem, végül sikeresen felöltöztettem és tovább bandáztunk.
A kabátom cipzárja a jelenet közben megint szétnyílt alulról, amit már többször csinált korábban is, ha gyorsan és nem tök összezárt térddel guggolok le. Most erre nyilván nem figyeltem, így a cipzár megint, hopp…
Aztán Zéti a telefonom tokjával játszott, mert azt elő kellett vennem, mert mail jött. Ha már a kezemben volt, fotózni is próbáltam a pockot, de ő mindig kiszaladt a képből, vagy épp azonnal odajött mellém, hogy mutassam meg a fényképet! Hiába magyaráztam neki, hogy kicsim, még nincs fénykép, ha egy pillanatra nyugodtan megállsz, csak akkor tudlak majd lefotózni. Kettős szelfit végül csináltunk, bár az is olyan lett, amilyen – ő épp rá nem jellemző arcot vágott, én meg úgy festettem, mint egy öregedő zombi.
Ezután végül visszamentünk Öcsémékhez. Ági még dolgozott, Tesóm épp elment futni, mi ketten ezalatt a kertben játszottunk. Aztán idővel megjött Öcsém és ebédeltünk.
Én aznap reggel annyira álmos voltam, hogy a direkt nekik vett ajándék aszalt gyümit és Stühmer kockákat otthon felejtettem, így „csak” a fincsi zöldséglevest ettem most, utána kávéval, a desszertnek szánt csoki híján. Tesóm bevitt a városba, mert ő is dolgozni ment, úgy terveztem, majd veszek magamnak valami finomat ebéd utáni édességnek, illetve májas Fornettit délutánra.
Útközben tudtam meg, hogy még egy hét zárás lesz! Majd’ elsírtam magam. De hát a Zavaros vér és az Exodus!! Utóbb olvastam, hogy az Exodus megjelenését valamiért áttették októberre. De miért, amikor március 20. volt az eredeti dátum??
A Móriczon kiszálltam, és noha eredetileg marha hosszúnak tűnt a fél 1 és fél 2 közötti egy óra, hirtelen, miután megvettem a Szamos islert, rádöbbentem, hogy nekem fél 2-re már bent kell lennem, sőt lehetőleg picit előbb is, és még oda is kell jutnom metróval-metrópótlóval, és Fornettit is kell vennem előtte! Így kiesett a megtervezett pár megálló séta, és rávetődtem a tömegközlekedésre. De sikerült időben beérnem, előtte májas kockát venni, viszont az irodában még meg kellett innom egy fekete (és utána egy zöld…) teát is, hogy agyilag teljesen friss legyek. Így valahogy letudtam a délutánt.
Sajna állandósult, hogy nem tudok végezni a napi munkáimmal, mert a munkaidő rövidebb, a meló ugyanannyi, és nincs kolléga, aki segíthet. Ezen idegeskedtem, de péntek este nyolcra már pont leszartam. – Illetve pénteken csak fél nyolcig voltunk, mert a főnök már akkor összetrombitált minket, hogy megyünk haza!
Szombat délelőtt Zsuzsival kávéztunk a Freiben és reggeli szenyát ettünk a Mekiben, mármint a Mekiben megvett szenyát ettük meg az utcán állva. Dumáltunk még egy órát, aztán ő elment a másik volt kolléganőnkkel, Barbival sétálni – mi hárman most egész közel lakunk egymáshoz –, én pedig még vásároltam ezt-azt, paki ebédet is többek közt. Mikor később hazafelé mentem, a kisföldalattiból kiszállva láttam, hogy hatezer rendőr meg csomó rendőrautó áll az Andrássyn. Először azt gondoltam, most jött a pápa; aztán eszembe jutott, hogy Barbi és Zsuzsi most sétálnak – elvileg pont az Andrássy úton. Hát bakker, hogyan sétálnak ezek a csajok, hogy egy század rendőr kell hozzájuk??! :-D
Aztán kiderült, hogy a vírusellenes tüntetés miatt volt a rendőrsereg. Pedig vicces volt belegondolni, hogy esetleg Zsuzsiékat próbálják megfékezni.
Vasárnap pedig, több hét után először, futni voltam, sőt hajnalban futottam!! Egész jó volt, habár rohadt hideg volt, de nem adtam időt magamnak otthon, hogy átfázzak: azonnal kipattantam az ágyból, bele a futócuccba, rövid bemelegítés, méz, víz, és már repesztettem is ki.
Azért reggel futottam bagoly létemre, hogy minél kevesebb emberrel találkozzam, akik esetleg a maszkot reklamálnák (azért volt a zsebemben). Ez be is jött, mert 0 ember volt odafelé, hazafelé is max. 1-2 kutyasétáltató, a futókörön pedig egy nő volt mindössze rajtam kívül. Igaz, hogy 5.40-kor indultam el itthonról. Azért nagy sikerélmény volt!
